Ami ötvenhatot illeti, soha nem veszek részt többé semmiféle közös, pláne hivatalos ünnepségen. Nekem ehhez nincs kedvem. Nincs értelme. Mint ahogy azóta, hogy a kokárdát összenyálazták az egyedüli magyarok, március tizenötödikét is magamban ünneplem. Az se érdekel, ha mindenki így tesz, és ennek az lesz a következménye, hogy elmúlnak az úgynevezett állami ünnepeink. Sajnálom, de ne hazudozzunk egymásnak. Ha nem megy, ne menjen.
Bár van egy régi ötletem: úgy kellene megoldani ezt az egészet, hogy ki kell tiltani a politikusokat az ünneplésből. Egy részüket azért, mert méltatlanokká váltak, más részük meg hagyta ezt. Csak gyerekek, fiatalok beszélhetnek, csak ők rendezhetnek nekünk műsorokat. Mondhatnak verset, énekelhetnek, táncolhatnak, amit akarnak. A se fontos, hogy közvetlenül, kötelezően az ünnep szellemében. Akkor legalább büszkék lehetünk a gyerekeinkre. Ha már az öregekre nem, mert szétcivakodnak mindent.
Komolyan, és felelősségem teljes tudatában mondom, hogy azok, akik szerencsésen elmenekültek ebből az országból, jobban jártak, mintha győznek ötvenhatban. Az első dolguk lett volna legyilkolni egymást. Itt mindent szabad, csak győzni nem. Meg fölszabadulni, mert azonnal oda a békesség.
Egyébként komolyan kérdezem: hogyan jövök én ahhoz, hogy bármekkora szabadidőmet olyan politikusok lédumáinak meghallgatására áldozzam, akik arra képtelenek, hogy egy -amúgy békességben élő, nem is teljesen lepusztult - országot sem bírnak összetartsanak? Arra képtelenek, hogy amikor már tényleg baj van, már az utcán is elszabadul a pokol, legalább egy órára leüljenek, és azon tanakodjanak, hogyan lehetne ennek véget vetni. Kompromisszumokkal persze.
Nézem Gergényi tábornokot az összes tévében. Irigylem. Le kellett volna váltani a tévészékház ostroma után, mert évekig úgy tett, mintha lenne serege, de nem volt. Legalábbis nagyjából olyanok voltak a rendőreink, mint a katonáink a Don kanyarulatában. Fegyvertelenül, képzetlenül, ellátatlanul vártak a sorsukra. Aztán a sors megjött.
Most Gergényi úr áldott pillanatokat él át, mert pontosan tudja, hogy akárki, akármit hord össze, a nép győztes hadvezérnek tekinti. A jobboldal meg kifejezetten megpukkadhat: pontosan azt érdemelték az Astoriánál, amit kaptak. Addig sunyiskodtak, amíg a saját fasisztáik megtalálták őket. Ha jó volt együtt melegedni a Kossuth téren, most ne csodálkozzanak, ha a csőcselék az ostobán megválasztott Astoriához menekült, bele a nyájba. Így jár az, aki megtűri a birkái között a cselből legelésző farkasokat.
Tegnap, amíg vártam a bankban egy papírra, hallottam, hogy jönnének a gazdák ezer traktorral. Állítólag november másodikától huszadikáig gondolják a fővárosban tartózkodni. Ellennének egy kicsit a Kossuth téren, meg a rakparton is.
Ne tudom, mit gondol Jakab gazda meg a népe, de én óvatos lennék a helyükben. Ma hallottam két embert beszélgetni erről. Az egyik azt mondta, nem tudja mennyibe kerül egy ilyen traktor, de egy Molotov-koktél kijön, mondjuk kétszázból, ezer darab kétszázezerből. Aztán arról diskurálnak, hogy milyen érdekes: a jobboldal azt képzeli, hogy a baloldal sose fejlődik föl, nem jön el az a pillanat, amikor annyira megelégelik az emberek a cirkuszt, a város meggyalázását, hogy egyszercsak nyílt ellencsapást mérnek. Ha a gazdáknak nincs szerencséjük, akkor rájuk. Nagyon jó célpontok.
Csoda is, jó csoda, hogy eddig nem vonultak az utcára. Aztán megint azt számolgatták, hogy mennyi lehet egy traktor. Az egyik tízmilliót mondott, a másik el se tudta képzelni. De azt gondolta, hogy a jógazdák azokat legalább részben hitelre veszik, esetleg állami támogatással, mi azt jelenti, hogy a mi adónkból is. Namármost: ha ezután ezeket arra használják, hogy kellemetlenségeket okozzanak az országutakon, pláne eben az agyongyötört, szétalázott városban, akkor jelezni kell valahogy, a főváros népe ezzel nem ért egyet. Elég tízet fölgyújtani. Ha szép szóra nem mennek haza.
A másik erre azt mondta, van egy remek ötlete arra, hogyan lehetne leszoktatni az útonállásról azokat, akik nem értik meg, hogy senkinek nincs kedve a hülye politikai céljaik miatt órákat késni. És egyáltalán milyen alapokon zárják el a mi útjainkat?
Részletesen kifejtette: eredetileg arra gondolt, hogy a szilveszteri petárdázások ellen veti be új fegyverét. Úgy képzelte el, hogy a barátaival vesznek olyan vízipuskákat, amilyeneket a gyerekek használnak nyaranta, például a balatoni strandokon. Ezeken jó nagy tartály van. Szilveszter előtt kerítenek valami rendkívül büdös folyadékot, akár állott, egy hétig szobahőmérsékleten érlelt pisát is, és Szilveszter napján elindulnak a városban, éppen csak csöndesen sétálgatnak, hiszen biztosan rálelnek egy barom durrogatóra. Körbeveszik, és jó alaposan lecsololják. Természetesen nem bosszúból, nem azért, mert utálják, hanem csakis tűzrendészeti okokból. Hiszen úgy lehet vélni, hogy a pattogtató meggyulladhat beavatkozás nélkül. (Ebben az a legjobb, hogy ugyanez, szinte szóról-szóra már nekem is eszembe jutott.)
Namost ezt az eszközt el tudná képzelni az útonálló demonstrálók ellen is. Javasolt folyadék a valeriánsav. Kigőzleménye igen hasonlít a lábszagéra, valamint a macskahúgyra. Kibírhatatlanul büdös, viszont némiképp nyugtató hatású. Nem is kell az autókra avagy a gazdákra fröcskölni, mert elég, ha csak az aszfaltra csöpögtetik. Ha véletlenül, mondjuk a gumikra kerül, akkor a város összes macskái a traktorokhoz gyűlnek, tele lesz velük a Kossuth tér, amitől horrorisztikus bohózatba süllyed a gazdademó.
Nem tudom, még miket képzelegtek, mert sorra kerültem a bankban. Mindenesetre én lebeszélném a jógazdákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése