Elmaradások

Úgy tűnik, elmarad a jövő hétre, szombatra a Hősök terére tervezett úgynevezett becsületnapi rendezvény. A Nemzeti Forradalmi Párt, amely választási gyűlésnek álcázva valójában náci nagyparádéra készült Nnémet- és más országokból érkező, a Waffen SS emlékét éltető és ápoló újnácikkal, keserű, csalódott közleményben tudatta ezt a világgal.

Szerintük a rendészeti szervek és az önkormányzatok összefogtak ellenük, törvényesnek látszó, de átlátszó rendelkezéseikkel lehetetlenné tették a rendezvény normális lebonyolítását.

Persze az első kérdés mindjárt az, hogy hogyan lehetne normálisan lebonyolítani egy Európa minden országában abnormálisnak számító rendezvényt. Magyarul erődemonstrációt.

Bármily szomorú ez az újnáciknak, az is lehet, hogy a rendészeti szerveknek föltűnt, hogy valójában megint a törvénnyel való visszaéléssel van dolguk. Ha máskor nem, akkor értették meg, amikor a rendőrök betiltották ezt a rendezvényt, ám a bíróság mégis engedélyezte. Jelzem: a bíróság nem tehetett mást, hiszen a törvény szerint kampányrendezvényként bejelentett eseményt nem lehet kampányidőszakban betiltani. Vagyis: tulajdonképpen csak egy pártot kell alapítani és azt teszünk ebben az országban, amit csak akarunk - legalábbis a választások előtt néhány hétig.
Teljesen nyilvánvaló, hogy rossz a törvény, sőt már az is rossz, amelyik megengedi, hogy egy nyilvánvalóan újnáci pártot be lehet jegyezni -, de az meg pláne rossz, hogy ha a rendőrség fölfedezi, hogy egy, a nemzetközi jog szerint megengedhetetlen, a hely szellemét tekintve pedig kifejezetten nemzetgyalázó rendezvényről van szó, akkor semmit nem tehet.
Hogyan történhet meg ez szinte állandóan egy olyan országban, ahol évente törvények ezreit fogadják el, hogyan létezhet az, hogy bármeddig foltozgatják a rend szövetét, mindig marad luk rajta? És túlságosan gyakran a legkínosabb pontokon.
Miféle ország az, ahol miniszterelnöknek lehet jelölni egy olyan embert, aki áramot vezet a kerítésbe és meg is öl egy embert? Képviselőnek lehet jelölni egy olyan embert, aki ellen eléggé alapos a gyanú, hogy terrorszervezetet vezetett. Ráadásul még az arcunkba is kapjuk, hogy azért jelölik ezeket az embereket, mert így ki lehet játszani a törvényt: ha egy főbenjáró bűnnel gyanúsított képviselőjelölt lesz, mentelmi jogot kap, és akkor szabadon kell engedni, legalább a választásokig. Az most mindegy, hogy ez hülyeség, nem igaz, a lényeg az, hogy az ország odáig süllyed, hogy ezen a legkomolyabb jogászok vitatkozgatnak hetekig, ahelyett, hogy mindenhonnan kizárnánk azt a pártot, amelyik ilyesmivel próbálkozik.
A választások után az új parlament országlásának első napjaiban mindig kellene rendezni egy olyan napot, amelyikben a képviselők levonják a választási időszak tanulságait, és megpróbálják azonnal rendbetenni a lukas törvényeket.
Ami a náci fölvonulást, annak elmaradását illeti, fontos tanulság, hogy ha egy állam akarja, akkor addig szekírozza az esküdt ellenségeit, amíg azok ráébrednek, hogy nincs keresnivalójuk a köztereken. A rendőrségnek, az illetékes önkormányzatnak az a dolga, hogy minden törvényes eszközt bevessen azok ellen, akik visszaélnek a törvényekkel. Másrészt viszont annak örülök ugyan, hogy elmarad a vonulás, kicsit sajnálom, hogy elmaradnak a szintén a Hősök terére szervezett ellentüntetések. Egyrészt kíváncsi lettem volna, hogy a náciellenes erők legalább a legminimálisabb szinten össze tudnak-e fogni, együtt tudnak-e működni a közös ellenség ellen. Azt jósoltam volna, hogy nem. Örültem volna, ha meglepnek, de az se ártott volna, ha a szégyentelen fölvonulást a már megbomlott agyúak módjára egymással acsarkodó antifasiszták szégyene kíséri. Lehet, hogy szükség lenne egy jó nagy pofonra ahhoz, hogy a tükörbe nézzenek. Miközben a különféle baloldali szervezetek az előkészületek ürügyén ádázul acsarkodtak egymással, meglepetésre vezető fideszesek jelezték, hogy jószívvel vennének részt baloldaliakkal az ellendemonstráción. Előbb, mint hogy a szocialista párt magas méltóságú tisztségviselői egyáltalán reagáltak volna a fölhívásra. Lehet, hogy ez a képlet csak nekem örömteli, és csak nekem rémisztő?
Egy totálisan széthülyült országban élünk, és azt érdemeljük, amit kapunk. Nemsokára. Már csak abban bízhatunk, hogy a rend őrei és a hatóságok emberei még észnél vannak, lassan fölnőnek a feladatukhoz.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

  

Ezer exkavátor

Már olyan, mintha négykézláb mennék, menekülnék valahonnan. Ha tudnám, hogy hol kezdődik a tél vége, vagy a tavasz eleje, el is indulnék. Egyszerűen nem bírom tovább. Nem is annyira a testem, inkább az agyam nem bírja. Annyira vágyom a fényre, hogy este, amikor lefekszem, úgy állítom be a lámpát, hogy a fény az arcomra áradjon. Úgy fekszem egy darabig. Annyira erős a fény, hogy áthatol a szemhéjamon, érzem, ahogy bebújik a homlokom bőre alá. Csak ilyenkor zavar az arcomon a szőr. Néha el is alszom így. Erősen gondolkozom, hogy ha gazdag leszek, öregkoromra veszek valami fényágyat. Lesz benne valami zene- vagy rádiókütyü is, kiváló hangszórókkal. Az érdekes, hogy egyre jobban vágyom egy ilyen zárt térre. Gyerekkoromban is pont ilyet akartam, csak akkor még erős fény nélkül. Ja és akkor még nem voltak ilyen jó hangszerszámok se, mint most. Tévé ne legyen, mert mire lesz ilyesmire pénzem, a filmnézéshez lesz egy szemüveg, képernyő már nem kell majd. Vagyis este úgy mozizhatunk, hogy fölvesszük a szemüveget, elindítunk egy akkora szerkezetet, mint most egy CD-lejátszó, be a fülhallgatókat, és kész.
Az is érdekes, hogy mostanában - és ez is összefüggésben lehet a tél végével és a fényvággyal - egyre több filmet nézek. Néha naponta kettőt is. Például valamelyik nap hirtelen rámjött, hogy azonnal látnom kell a Jó reggelt Vietnám!-ot. Aztán megnéztem a Báthory Erzsébetet. Aztán mostanában láttam az Avatart. Györnyörű, csak azt nem értem, hogy ha megcsinálnak egy ennyire igényes képi világú mozit, eszméletlen munkával, akkor miért nem lehetett arra is áldozni, hogy pár tehetséges ember kicsit megfésülje a történetet. Jó, az emberiség alaptörténetei törvényszerűen sematikusak, de meg lehet azt úgy piszkálni, hogy a néző ne jöjjön rá a nézés közepén legalább. Hanem csak otthon, mondjuk egy hét múlva. A Báthory-filmben legalább éreztem ezt az igyekezetet. Tettek bele olyan elemeket, figurákat, történetkéket, amelyekre talán jobban fogok emlékezni, mint az egész filmre, vagy például Báthory Erzsébet szépségére.
Megnéztem Fellini Casanováját is. Abban meg az volt az érdekes, hogy már közben tudtam, hogy legalább tíz évig nem fogom újranézni. Jó és bizonyos értelemben szép film, de nem éreztem otthon magam a világában.
Még a héten megnézem Godard Kifulladásig című filmjét. Nagyon kíváncsi vagyok, mert utoljára negyven éve láttam. Akkor nagyon erősen hatott rám. Nem biztos, hogy csalódom majd, mert nem is olyan régen szintén félve kezdtem bele Hirosi Teshigaharától A homok asszonyába, aztán elámultam azon, hogy egyáltalán nem porosodott meg. Azt is legalább negyven éve láttam. Persze közben elolvastam Abe Kobo könyvét is. Mondjuk nem csoda, hogy abból az anyagból kitűnő filmet lehetett összehozni. Kicsit lassúbb, mint amihez mostanában szoktunk, de én kifejezetten élveztem, hogy nem pörög lélek nélkül a történet. Ugyanennek örültem amikor mostanában végignéztem néhány régi Milos Forman filmet. nem vagyok egy múltbamerengő típus, de néha az az érzésem, hogy elvesztettük a jó, emberséges ritmust. A televízió meg a hülye klipek miatt.
A múlt héten megvettem az eredeti Hyppolit, a lakájt, valamint a Lear királyt Laurence Olivierrel.
Mostanában, ha közértbe megyek, mindig matatok a filmek között, mert szinte mindig találok valami jót, ráadásul a legjobbak valahogy az egyet fizet, kettőt kap kategóriába sodródnak. Ennek én nagyon örülök, legföljebb azért vagyok szomorú, mert ez mégiscsak elmond valamit a kulturális igényeinkről.
Régen megjósoltam, hogy ha a filmek olcsó, mindenütt kapható tömegtermékek lesznek, akkor ötszáz vagy ezer forintért meg fogjuk őket venni. Ez az az ár, aminél már nem kezdek bele a másolgatásba, a letöltögetésbe. Bár egyszer majd a hanglemezkiadók is ráébrednének arra, hogy kis haszonnal sok értékes dolgot eladni, nem csak az árbevétel miatt érdemes, hanem azért is, mert így is boldoggá lehet tenni az embereket. Minden jó film megkaparintása után azt érzem, hogy gazdagabb lettem, és úgy is van.
Most már csak a könyvekkel kellene kezdeni valamit. A múltkor meg akartam venni Fodor Ákos Gonghangok című kötetét - mert szeretem -, és bementem az egyik hatalmas könyváruházba. Meglepetésemre az egyik legnagyobb magyar költő legújabb kötete nincs meg ottan. Több vagon könyv közé nem képesek legalább könyves szakmai tisztességből betenni egy-egy Fodor-kötetet. Ezzel szemben nagy tételben lehet kapni olyan albumokat, mint az Ezer exkavátor. Ez komoly: ezek nem tréfálnak, mert csakugyan ezer exkavátor képe van benne. És még leltem vagy tucatnyi ilyen ezerrel kezdődő című, meglepően fölösleges könyvet. Ja, és lehetett kapni némi igényes papírárut. És bort! Semmiképpen nem szeretném bírálni a mai könyvkereskedelmi viszonyokat, de meg kell jegyezzem, hogy azért régebben az nem fordulhatott volna elő, hogy egy igényes könyvesboltban nem lehet egy jeles költő könyvét megtalálni. Ez így méltatlan. (Megnyugtatásul: nálunk itt a falusi könyvesboltos megrendelte nekem. Három hete várom, de tudom, van benne annyi becsület, hogy megszerzi, bármi áron. Abból gondolom, hogy piaci napokon reggel hatkor nyit.)

 

Származásos jel

Mesterházy Attila bemutatott programcsomagjában lelhetjük meg ezt a mondatot: „Támogatjuk az ombudsmanok javaslatát, készüljön statisztikai adatgyűjtés a bűnelkövetők származásáról”.

Alighanem itt az ideje tudatni az MSZP-vel, hogy ez az a pont, ahol illene mély önvizsgálatba merülni. Ez a mondat olyan alapértékeket tesz visszamenőlegesen semmissé, amelyekről soha nem volt elképzelhető, hogy kicsúsznak a párt alól. Ez nyíltan vállalt igazodás az egyre terjedő rasszizmushoz. 

Hogy a jogbiztosok milyen meggondolásból javasolnak ilyesmit, az az ő dolguk - bár alighanem jót akartak a származásos bűnelkövetőknek, hiszen egy korrekt statisztika vélhetően azt mutatná, hogy a bűnelkövetés formái, fajtái nem a származásra, hanem a társadalmi helyzetre jellemzőek. Csak az a baj, hogy olyan országban, ahol emberek százezreit minősítettek egyszer már származási alapon, és bűnök nélkül is a legsúlyosabb - végrehajtott - ítéletet kapták, és ahol a nácik a Hősök terén parádézhatnak, ahol a nyolc éves szocialista kormányzás nem tudta megszüntetni, de még csak enyhíteni sem a nyílt szegregációt, a faji alapú elnyomást és kirekesztést, a fasizmus újvirágzását, ezt a mondatot nem lehet leírni. Pláne programban.
Nem mentség az, ha az MSZP retteg attól, hogy a Jobbik alá kerül a választáson, és kell valamit nyújtani a nácik felé nézelődő híveknek. Nem mentség, hogy meg kell tartani az MSZP rasszista híveit. Egyes vizsgálatok szerint a szavazók túlnyomó többsége előítéletes. Ha a kedvükért néhány emeszpés próbál sunyiskodni, akkor jó, ha azt is tudják, hogy ma Magyarországon a rasszizmussal fertőzöttek többsége legalább röstelli, küzd a saját előítéletessége ellen, és egy ilyen mondat olvastán megérzi a veszélyt. Tudatosul, hogy az emberiség legnagyobb szörnyűségei mindig ilyen mondatokkal, ilyen engedményekkel kezdődtek. A numerus clausus előzménye is egy merőben tudományos fölmérés volt.
Már késő, de talán még nem késő kihagyni ezt a mondatot. Késő, de talán még enyhíthető a szégyen, ha Mesterházy Attila elismeri, hogy még a tervezetben is hiba volt ezt a mondatot leírni. Legalább a származásos százezrek miatt, akiknek az MSZP a legtöbbel tartozik.

 

 

Nemzetes szolgák

A Magyar Nemzet hosszú, ádázul leleplező cikkben számol be Bartus László barátom, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság főszerkesztőjének úgynevezett magyargyalázó tevékenységéről, és persze azokról is, akik együttműködnek vele. Az írás tele van hülyeségekkel, kár foglalkozni vele. Egy fölöttébb nagyképű mondat azonban nem hagy nyugodni: "Titkosszolgálati forrásaink szerint Bartus szerepe a magyar diaszpórában pontosan beleillik a Gyurcsány-Szilvásy-féle gátlástalan hatalomépítési koncepcióba."

Ezek szerint a Nemzet szerkesztősége titkosszolgálati információkhoz jut. Melyik szolgálattól? Magántól, vagy a magyar államitól? Ha az utóbbitól, akkor titkosszolgálat szivárogtat, vagy a szerkesztőségben dolgoznak beépített tisztek? Ezek az emberek csak a Magyar Nemzet szerkesztőségét látják el sugdolmányokkal, vagy az összes Fidesz-közeli médiumot? Összefüggésben van-e ez azzal a jelenséggel, hogy a Magyar Nemzet rendre előbb jut például nyomozati információkhoz, mint más lapok?

Vagy esetleg külföldi titkosszolgálatokra gondoltak? Ha igen, akkor melyikre? Mit tud erről a hazaárulásról a magyar titkosszolgálat?

Jó lenne, ha azt is megszivárogtatnák, hogy Bartus Lászlón kívül kiket figyel az a bizonyos fecsegős titkosszolgálat? Gyurcsányt és Szilvásyt? Már országvezető korszakukban is, vagy csak mostanában? A magvas írásban említett Mester Ákost, Avart, Para-Kovácsot, Ungvárit, MGP-t, vagy a jó Majláth-Mikest? Esetleg Németh Pétert? Netán jómagamat is? Én megtiszteltetésnek venném, ám az a gyanúm, hogy megint valami nagyon amatőr dologról lehet szó. Ezért aztán azt a kérdést már föl sem teszem, hogy mit szól ehhez a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal.

 

Nem hazudik, csak lopogat

Illik-e jelezni egy nyilvánosságnak szánt szövegben, hogy honnan vettük a gondolatokat? Lopás-e, ha ezt nem tesszük meg? Szegény Boros Istvánnal vezettük be azt a gyakorlatot - mint ahogy sok más kolléga is -, hogy szakdolgozatíró tanítványaink műveiből kivettünk egy-egy darabkát, majd az internetes kereső segítségével ellenőriztük, hogy nem lelünk-e lopott gondolatokra.

Nevezzük ezt szellemi eredetiség-vizsgálatnak. Tízből hat hallgató lebukott - ők elégtelent kaptak. Akkor azt találtuk ki, hogy megkérjük tanítványainkat, tegyék meg nekünk azt a szívességet, hogy a lopott gondolatoknál jelzik a forrást, az eredeti gondolataikat pedig külön kiválogatják nekünk, mert mi inkább csak azokra lennénk kíváncsiak. Az se baj, ha csak tíz sornyi gondolat eredeti, mert az még mindig több, mint ezer sor lopadék.
Ha egy diák simlis, az talán érthető, magyarázható, bizonyos mértékig elnézhető. De mit gondoljunk egy olyan politikusról, aki folyamatosan azt harsogja példás őszinteséggel, hogy soha nem hazudott? Van, az a mondás, hogy aki hazudik, az lop is. A kérdés az, hogy ez fordítva is igaz-e.
Nézzük csak, mit írt Róna Péter nem is olyan régen a Magyar Nemzetben, aztán hasonlítsuk össze azzal, amit Orbán Viktor mondott azután, hogy összefoglalta azóta teljesen eredetinek bizonyult gondolatait egy Emerson, Lake and Palmer dalról:
"A mítosz szerint országunk kicsi és nyitott, amely tőke, természeti kincsek és adottságok hiányában kénytelen az alkalmazkodás pályáját választani. Szerzői és terjesztői - mint a Miniszterelnök - arra már nem térnek ki, hogy a fajlagosan kevesebb, mint fele annyi külföldi tőkét importáló Ausztria vagy Dánia, vagy a nálunk jóval kisebb Szlovénia miért nem érez hasonló kényszert, hogy az ő esetükben melyek lennének azok a behozhatatlan természeti kincsek és adottságok, amelyek jólétüket megalapozzák. Arról sem beszélnek, hogy az EU tagországainak fele kisebb, mint Magyarország. Nem teszik, mert az alkalmazkodási kényszer mítosza a magyar elit hatalmi legitimitásának sajátos alapja. Ők, - a mindenkori magyar elit - ugyanis az a társadalmi réteg, amely az alkalmazkodás kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Ők tudják, mit kíván a tőke és a hatalom, - legyen az Bécs, Moszkva, Washington, vagy Brüsszel - , akik tudják, hogy a "kicsi és nyitott" kiszolgáltatottságát csak az alkalmazkodás technikáival lehet kezelni, és akik képesek meggyőzni minket, hogy az általuk közvetített kívánságok és elvárások nem csak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekeit szolgálja. Alkalmazkodjunk, mert semmink sincs (hogy aztán tényleg semmink se legyen). Alkalmazkodjunk, mert adottságaink és tehetségünk, csak akkor érvényesülhet, ha azokat az említettek alkalmazásába bocsátjuk. Mindezt persze csak egy begyepesedett, retrográd nacionalista vonhatja kétségbe.
Pedig Bajnai úr ihlete nem csak Charles Darwin kutatásának sületlen alkalmazása, hanem növekvő jellemtelenségünk melegágya is."  (Róna Péter: Alkalmazkodjunk? 2010 január 20. Magyar Nemzet.)

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt javaslom mindannyiunknak, felejtsük el azt a mítoszt, mely szerint országunk kicsi és nyitott, amely tőke, természeti kincsek és adottságok hiányában kénytelen a szüntelen és feltétel nélküli alkalmazkodás pályáját választani. Barátaim, az Európai Unió tagországainak fele kisebb, mint Magyarország. Mi vagyunk az egyetlen ország, amely saját céljainak, adottságainak és erőforrásainak hangsúlyozása helyett állandóan a méretére panaszkodik. E tévképzet meghonosodása mögött a magyar országvezetés kitapintható érdekei húzódnak.
A magyar elit rendszeresen az alkalmazkodás mítoszára és kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Régi történet ez. Ők tudják, mit kíván a tőke, mit kíván a hatalom: Bécs, Moszkva, Brüsszel, Washington. Ők győznek meg bennünket arról, hogy a külső kívánságok és elvárások nemcsak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekét szolgálja. Ahogy valaki találóan írta: alkalmazkodjunk, mert semmink sincs, hogy aztán tényleg semmink se legyen. Ráadásul a szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet."  (Orbán Viktor évértékelő beszéde 2010. február 5.)
Most már csak Orbán Viktor - vagy tehetséges beszédírója - ama bizonyos tíz sorára lennék kíváncsi. Annyi azért kell ám, ha valaki húsz évre szeretne berendezkedni.

 

Tobzódás

Az orvosok béremelést, a panelprolik ingyenmeleget, a parasztok pedig a pálinkafőzés szabad művészetté minősítését kapják Orbán Viktortól, ha jól szavaznak. Az utóbbi azért fura egy kicsit, mert egy olyan drogról van szó, amely abban az értelemben is hungaricum, hogy pusztító hatása Magyarországon családok százezreit érinti. Amúgy remek ötlet: Orbán nem csak a parasztok tízezreit szabadítja meg a fináncokkal való harc feszültségeitől, hiszen ez bizony a munkások és értelmiségiek körében is az egyik legkedveltebb hobbi.

A jövő hétre várható, hogy Orbán megvilágosodik: az ifjúságnak is kell valami hívószó! És miért ne legyen az a marihuána? Semmivel sem veszélyesebb, mint a pálinka, legföljebb nem csücsörít majd egyetértően Semjén Zsolt. Valamiért az egyházak számára az alkohol istenesebb drog, mint a vadkender. Az sem véletlen, hogy pont most hozzák haza Farkas Pétert. Jó lesz kampányarcnak.
És végre valóságos programot kapunk: a marihuánázás állami monopólium lesz, százezerszámra sarjadnak a munkahelyek, hatalmas idegenforgalomra számíthatunk, a parasztok a parlagfű helyett végre egy haszonnövényt termeszthetnek, egekbe szökik az államkincstár haszna, nem is beszélve arról, hogy erősen visszaesik a bűnözés - maffiák esnek szét. Rendvédelmi haszon az is, ha a tompított állapotú emberek visszafogottabban politizálnak, ami nagyon is kívánatos lesz Orbán kormányzásának első hónapjai után.
Javaslom még a halálbüntetés bevezetését, az ittas vezetés tilalmának föloldását, valamint Erdély és a Felvidék azonnali visszafoglalásának és az asszonyverés jogának megígérését. Ha elindulunk egy úton, ne álljunk meg a felénél, hiszen biztosan van valami értelme annak, ha a hülyeség totális tobzódásba kezd.

Hülye vagy, Sándor?

Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorúság ez nekem, mert talán már én vagyok az utolsó baloldali, aki minden egyes műsorát végignézem. Azért, mert szeretem. Fábry Sándort. Nem azt, amit mostanában művel, hanem őt, magát. Ez azért van, mert nem felejtem el azt, amikor először találkoztam vele, nem felejtem el, hogy azonnal megértettem: egy kivételes tehetségű ember, az a fajta, amelyikből talán ha fél évszázadonként születik egy. Az elődjét Hofi Gézának hívták, aki persze túl későn halt meg ahhoz, hogy reinkarnálódjon Fábryban: lelkének és szellemének töredéke jutott neki. De az is jó.
Nem felejtem el, amikor Szárszón, Farkasházynál, földühítette Orbán Viktort, amikor azt mesélte el, hogy a Fidesz úgy van a hatalommal, mint a nővel a kamasz: ott áll az ajtó előtt, tudja, hogy bent a hálóban, az ágyban várja a nő, és nem tudja, hogy még kint tolja-e le a gatyáját, vagy ráér odabent. Ott jöttem rá, hogy Orbán rendkívül veszedelmes, mert nincs humora, mert nem ismeri az önirónia boldogságát. Nem felejtem el azt, amikor kettőnket meghívta Faludy, és órák teltek el, mire rájöttem, mi a fura azon a csodálatos estén: Sándor teljes némaságban hallgatta a csodát, mert végre olyan emberrel találkozott, aki benne szakasztotta a szót. Sok-sok emlékem van, többnyire rosszak, mert Fábry az esetek kilencven százalékában a magánéletben is elviselhetetlen, de azért a tíz százalékért megéri túlélni a megaláztatásokat. Van ilyen ember.
Fábry Sándor most undok és méltatlan interjút adott a Heti Válasznak. Ez nem előzmények nélkül való: műsorában folyamatosan gúnyolja a Fidesznek kellemetlen politikusokat. Rendben is van. Az más kérdés, hogy ezt szégyellni valóan bunkó módon teszi. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen műsorának jelentős részét ma már a kakipisi humor teszi ki. Várható volt, hogy így lesz, hiszen a jobboldali közönséget csak erőteljes hatásokkal lehet nevetésre bírni. Miután Fábry kiszakadt a saját értelmiségi közegéből, szembesülnie kellett azzal, hogy az a közönség, amelyik reggel azzal ébred, hogy "földannyának földannya, én magyar vagyok!", és este is ezzel fekszik le, kevéssé alkalmas az öniróniára. Ezért aztán a humor forrására marad a testiség meg a gyűlöltek csúfolása. Szakmailag tehát Fábry rendben van, csak éppen bizonyos intelligenciaszint fölött nem könnyű szeretni. De mivel több millió morcos bunkó van ebben az országban, bármennyire fárad egy évtized után a műsora, mindig elég magas lesz a nézettsége. Örüljünk, hogy így van ez, mert nála csak rosszabbra számíthatunk.
Ha valaki rákap az alpári tréfálkozásra, nincs mit csodálkozni azon, ha egy mérsékeltnek mondott politikai hetilapban olyan hangnemben nyilatkozik, mint ahogy a szintén Fidesz-közeli Széles-birodalom bérnáci szakújságírói írnak.
Az a baj, hogy az elképesztő sikereitől óriásarcúvá tenyésztődött Fábry soha nem érti már meg, hogy még egy, a feministák számára is elfogadhatóra liberalizálódott világban sem illik nőkre alpári megjegyzéseket tenni. Akkor se, ha olyan Fidesz-politikusok adják meg az alaphangot, mint a debreceni polgármester. Hogyan jutunk odáig, hogy egy briliáns elméjű Fábry Sándorból egyszer csak akkora tahó lesz, mint a hozzá sem értelmi képességekben, sem műveltségben még csak nem is hasonlítható Kósa Lajos?
Talán halottakba se kellene rugdosni. Jó alkalmat talál erre Fekete János és Bauer Tamás apjának halála alkalmából. Kicsit gusztustalan, hogy a közmondásosan tisztességes Bauert folyamatosan az apjával kell lejáratni. Ócska. Megszoktuk, de akkor is alpári. Pláne egy Fábrytól. Fekete János szerepén lehet vitatkozni. Ha beszélnék erről, azt mondanám Fábrynak: bizonyára sokat kutattad cselekedeteinek történetét, így megalapozott az ítéleted, de az talán mégiscsak túlzás, hogy börtönbe kellett volna csukni azért, mert segítette a szocializmus hosszú agóniáját. Demagógia lenne ez is, de próbáld meg megfordítani a dolgot: tudjuk, hogy a szocializmus abba bukott bele, hogy nem bírta a versenyt és az eladósodottságot. Hülyeség, de talán úgy is beállíthatjuk Fekete Jánost, hogy tevékenységével jelentős réseket ütött egy olyan falon, amelyik azelőtt elporlaszthatatlannak tűnt. És ez nem csak a pénzügyekre, hanem arra is vonatkozott, hogy a kommunisták zsarolhatósága miatt lazult az ideológiai bilincs. Mindegy: nem illik friss halottakba rugdosni. Még akkor se, ha egy köztársasági elnöki szánalmas modortalansága látszólag bárkit fölhatalmaz erre.
Ha már nem tudtad Fekete Jánost börtönbe dugni, hát azon dolgozol, hogy Esterházy és Nádas oda kerüljön. Pontosabban: azok az értelmiségiek, akik Gyurcsány őszödi beszédét nem arra használták, hogy tendenciózusan kiragadott részletekkel a miniszterelnökre támadtak, hanem meglátták benne a megtisztuláshoz vezető első lépés lehetőségét, büntetőjogi kategóriába tartoznak, bűnsegédek. Az, hogy ez magyarhírlapos, sőt vámosgyörgyös színvonalú duma, az a te szégyened. Az viszont, hogy beállsz ebbe a "minden ellenséget kriminalizálni kell, börtönbe velük" típusú cirkuszba, megengedhetetlen egy demokratától.
Hogy legyen világos: noha tudom, hogy Gyurcsány elképesztő hibákat követett el, ma is meg vagyok győződve arról, hogy a magyar társadalom legnagyobb reménysége volt. Különösen, ha Orbán és közte kell választani. Neki legalább volt valami elképzelése. (Pszichiátriai diagnózist kérsz Gyurcsányról. Én olvastam egyet Orbánról. Megtehetném, de soha nem fogom nyilvánosságra hozni, mert méltatlan lenne. Nem az országra, hanem magamra nézve.) Ha te ráveszed Orbánt egy korrekt és nyilvános pszichiátriai vizsgálatra, én ráveszem Gyurcsányt. Ennél jobb ajánlatom nincs a haza üdvére való összefogásra.
Pár év múlva, amikor napvilágra kerül Gyurcsány valódi szerepe, te is erős véleményváltozáson mész majd át. Most egy olyan korszakba érünk, amikor a rendszerváltás utáni legnagyobb változás előtt állunk. Nem Orbán túlhatalmára gondolok, hanem arra, hogy hamarosan az egész politikai osztály belebukik a BKV-jelenségbe. Az ügyek száma, a letartóztatottak idegállapota máris elérte azt a pontot, amikor a beszorított emberek beszélni kezdtek. Ne nagyon örvendezz te azon, hogy baloldaliakat tartóztatnak le naponta. Hogy bőrüket mentsék, végre megtudjuk, amit mindigis tudtunk, csak nem volt bizonyítékunk. Ne reménykedj abban, hogy a jobboldali politikusok tiszták maradnak. És hiába a remény, hogy nem, vagy csak szelektálva jut majd ki az, ami a nyomozás során elhangzik. Van egy mondás: puskára töltöttek és ágyú sült el. Ez történt ötvenhatban is, amikor a tüntetést engedélyezték, hogy levezessék a feszültségeket.  Lehet, hogy a Fidesznek a választási kampányban jó most ez a sok letartóztatás. Nekem is föltűnt, hogy maga Balsai ígérte meg a népnek. De ez hamarosan visszacsap. És akkor még a Gripen-ügyet meg se említettük. Ugye nem vagy hülyeségig, vallásos bódulatig naiv, kedves Sándor?
Az általad oly önfeledten gyűlölt Gyurcsányról pedig majd az derül ki, hogy megpróbált föllépni az állami és pályázati fosztogatások ellen, és ezért kellett megbuknia. Nézd csak meg, hogy ki volt az, aki próbálkozott például a pártfinanszírozás megváltoztatásával, és ki volt az, akivel nem lehetett megegyezni. Meg fogsz lepődni, hogy micsoda mélységből ömlik majd föl a kosz, és milyen rettenetesen fertőzött ez az ország.
Egyébként meg azt gondolom, hogy át kellene gondolni azt a szereptévesztésedet, hogy beállsz abba a kórusba, amelyik most már büntetőügyet fabrikál majd abból is, ha valaki értelmiségiként Gyurcsányt támogatta. Értem, hogy nektek minden nap nagyobbat kell mondani – ráadásul egymással is versenyeztek hantában és morcoskodásban –, de azért érdemes lenne végiggondolni, mi lesz ebből, ha sikerül a tervetek. Én nektek drukkolok: nem is lenne ám olyan rossz mondjuk Nádassal és Esterházyval egy barakkban pár hétig. Csak arra kérlek, hogy eszedbe ne jusson egy ingyenes jótékony börtönhakni.
És még valamit az eserházyzásról. Azért az eléggé alantas, hogy azt használod föl ellene, hogy az apukája besúgó volt. Egyrészt nem kellene úgy tenni, mintha ez csak az Esterházy-féle oldalon fordult volna elő. (Nem mondok példát, mert méltatlan.) Másrészt említsük meg, hogy ezt Esterházy Pétertől tudjuk, aki ráadásul az ezredforduló egyik legfontosabb könyvét írta meg erről. Még valamit: ne legyél annyira biztos abban, hogy a környezetedben mindenki patyolat tiszta volt. Én tudom, milyen az, amikor szembesülni kell, és azonnal meg kell bocsátani, mert különben beleőrülsz. Várjuk ki, hátha a mágnesszalagok mégis napvilágra jutnak, mert csodák csodájára a Fidesz is rábólint, aztán esterházyzzunk.
Az is milyen sunyi, ahogy megint fölveted – ráadásul Morvai Krisztinát és a Gárdát mentegetve –, hogy "ha a hatalom 2006-ban nem bátorít szemek kilövésére". Tudod, nekem Morvai jogvédésével nem az volt a bajom, hogy védte azokat, akiket csakugyan törvénytelenül bántott a rendőrség, hanem az, hogy ezek a mondatok nem úgy kezdődnek, hogy "több mint 200 rendőr megsebesülése után... stb.", mert azért a dolog mégiscsak úgy kezdődött. És ezt te pontosan tudod, mégis belemész ebbe a jobbikos színvonalú fejtegetésbe.
Jóelőre koholsz vádakat? És már az ítéleted is megvan? Neked, aki a Tanút merted folytatni? Ezt egyeztetitek, vagy kedvet kaptál Bayer Zsolttól meg S.S. Pétertől? Fölhasználnak, vagy önjáró vagy? Mégis mire számítasz, hogy egyetlenegy baloldali értelmiségit is sikerül börtönbe juttatni a te nyilvános koncepciós följelentésed nyomán? Hülye vagy, Sándor? Nem veszed észre, hogy egy virtigli bolsevista párt túlspilázott vezérének hálójában virítasz, és annyira bódult vagy, hogy azt képzeled, te vagy a pók? Nem hallottál még arról, hogy azért születik olyan sok pókocska a póktojásból, mert legelőször fölfalják egymást, és csak a legerősebb marad életben? Mi történt veled, Fábry Sándor?
Azt ígéred, hogy ha Orbán hatalomra jut, alkalomadtán az ő képét is meg fogod tisztítani. (Vagyis leköpöd, mint Gyurcsányét.) Egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt azért fölmerül bennem, hogy nem kellene-e most kezdeni. Nincs-e valami gúnyolódni való azon a politikuson, aki nem mer kiállni választási vitára, aki semmit nem mer elárulni a programjáról? Azt mondod ebben az interjúban, hogy Orbán teljesítményét mi, balliberálisok elismerhetnénk. Hát én elismerem, jó hosszan tud olvasni, és elképesztő tehetséggel tud ellenzékből destabilizálni. De nem hiszem el, hogy ha te végighallgattad Orbán évértékelő beszédét, nem tűnt föl, hogy ez az ember negyvenöt percen át az égvilágon semmit nem mondott, azt is olyan mérhetetlenül primitív stílusban, amilyenre a kádári Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusai óta nem volt példa. Nem hiszem el, hogy egy Fábry Sándor ettől beájul.
És végül persze, ha beszélnénk, azt mondanám Fábry Sándornak, hogy ölellek, megszakad a szívem, és bocsáss meg, de nem nézem többé a műsorodat. Én szégyellem magam, de még mindig jobb, mintha szégyenkeznem kellene.

Romlottság ez?

Nem tudom, más is észrevette-e, mindenesetre hír volt belőle, hogy másfél napja kormánykérésre, a rendkívüli hidegre való tekintettel kinyitották a vasúti várótermeket. Milyen szép gesztus! Pláne egy héttel a rendkívüli hideg beállta után. Miután csak Budapesten ebben a halálszezonban már legalább ötven ember fagyott meg.

Meg se kérdezem, miképpen fordulhatott elő, hogy a magyar kormány tagjai kettő-, három- vagy négy napja nem vették észre, hogy rendkívüli hideg van. Van úgy, hogy valaki jó meleg házban él, jó meleg autó jön érte melegtekintetű sofőrrel, és amúgyis annyi gondja van, annyira leköti az agyát az embrek iránti mélységes jóakarat és szeretet, hogy egyszerűen nem veszi észre a sapkába, sálba, fínom bundás bőrkesztyűbe bújtatott teste, hogy hideg van. Nem akármilyen, mert én például három napja mínusz tizenegyet mértem az ablakomban, és amikor kimentem, hogy beindítsam az autót, és lekapartam a jeget az ablakokról, rendes hidegrázásos vacogásba kezdtem. Vissza kellett mennem a lakásba, kicsit összeszedni magam a jó melegben, amit amúgy kevesellek, és drágállok, ahányszor csak szóba kerül. Pláne a huszonöt százalékos áfáját.
Jó, van ilyen. Senki nem veszi észre egy kormányban, senki nem szól a miniszterelnöknek, hogy az szóljon a szóvivőnek, hogy kérje meg a MÁV-ot. Biztos vártak valami kormányülésre, hogy közösen döntsenek arról, hogy ilyenkor utasítani kell, vagy mégis inkább csak kérni, mert egy kultúrállamban így demokratikus.
Mielőtt valaki azt mondaná, hogy le a kormánnyal, azonnal írjuk ki a választásokat, csak jelzem, hogy az a Navrasics úr, aki sajtótájékoztatón kérni tudta, hogy a kormánypárt vegye le a listájáról Gyurcsány és Veres urakat, egy árva közleményt se adott ki arról, hogy hideg van, emberek halnak meg, nyissák ki legalább a várótermeket. Semjén úr, aki még az ördögnél is gonoszabb ellenségéért is szokott imádkozni, valamiért nem szólította föl a papokat, hogy nyissák ki a templomokat, mert a jégszívű kormány meg se próbálja kitalálni, hogyan lehetne megmenteni Isten legszegényebb gyermekeit a fagyhaláltól. Nem láttam Vona Gábor gárdistáit és csendőreit az utcán alvók után vizslatva meleg teával töltött demizsonokkal vonulgatni.
Miért tartjuk mi ezeket az embereket?
Romlottság ez? Vagy eleve úgy születtek és nevelkedtek, hogy nem is volt, ami megromoljon bennük? Egy olyan kultúrában cseperedtek politikussá, közszolgává, amelyikben a dumaszintű szocialistaság, a dumakereszténység, a szájhazafiság bőven elegendő ahhoz, hogy a hatalom igényével lépjünk föl? Nem úgy embertelenek ezek az emberek, hogy gonoszak, hanem úgy, hogy nincs ember abban, amit szónokolnak. És ha egyszer valóban tetten érjük őket, ha egyszer valóban kiderül, hogy mi van a tettek és a szavak, ideológiák és hitvallások között, akkor világűrnyi semmit látunk. Nagy, hideg semmit.
De ez ám csak úgy lehetséges, hogy ezt mi hagyjuk. Mi neveltük, mi választottuk, mi formáltuk őket a saját képünkre és hasonlatosságunkra.
Mert nem hallottam ám azt se, hogy égtek volna a vonalak Bolgár György műsorában, és betelt volna a Klubrádió elektronikus levelesládája a puszta emberi életekért aggódó üzenetekkel. Én sem telefonáltam. Én sem írtam. Pedig van ám hatalmam. Emberek tízezrei olvassák és hallgatják, amit mondok. Csak el voltam foglalva a kézfájásommal, a pénzügyeimmel, a szomorú kis lelkemmel. Mert az van nekem.
Pedig tudom, hogy ha egyszer végsőkig kiszolgáltatott leszek, Isten, akire addigra kétségbeesésemben visszatalálok, azzal büntet majd, hogy nem azt sorolja föl, mi gonoszat tettem ezen a földön, hanem eszembe juttatja, mikor, mit nem cselekedtem, amíg még volt erőm és akaratom.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Sorskeserítők

A barátom a rendszerváltás utáni hosszú-hosszú évek alatt valahogy a becsavarodás határáig jutott az ügynök-ügyek dolgában. Mindent összeszed, amit az egykori háromperhármasokról tudni lehet, valóságos történésszé képezte ki magát, folyamatosan beszámol legújabb ismereteiről és koncepcióiról.

Hiába mondom neki, hogy rossz, veszedelmes az alapállása: ő ugyanis utólagos üldözési mániában szenved. Mert meglepő módon a szocializmus idején egy csöppet sem foglalta le az a kérdés, hogy megfigyelnek-e minket, avagy sem. Pedig akkoriban divat volt a "tudom ám, hogy megfigyelnek, de leszarom"-állapot. Állítólag mindig kattogott a telefon, szinte minden értelmiségi lakásban, például. Hogy mennyire komoly volt a megfigyeltségi tudat, arra jellemző, hogy időnként bele is mondtuk a telefonkagylóba, hogy tudjuk ám. Ha valaki valóban fél, akkor meg meri-e ezt tenni?
Az én barátomon annak idején soha nem láttam, hogy ilyesmi miatt aggódott volna. Hanem a rendszerváltás után elkezdett pirkadni valami az elméjében, és hirtelen rájött, hogy őt - minket - megfigyeltek. Mégpedig úgy, hogy beépülő emberek barátkoztak velünk. És, hogy én kire gyanakszom. Mondjam meg.
És hogy én miért nem megyek el a hivatalba és miért nem kérem ki az aktáimat. Mondtam neki, hogy azért nem, mert nem akarom tudni. Teljesen egyetértek azokkal, akik akarják tudni, de én meg nem. (Van ebben ellentmondás, tudom.) Mégpedig azért nem, mert ha megtudom, az is lehet, hogy meggyűlölöm azt a barátomat, aki jelentett rólam, és akkor a mi kettőnk életében mégiscsak a szocialista izé győzött. A csigapuha diktatúra. A rendszerváltáson átnyúló nyálcsápjával tönkrecsócsált egy barátságot.
Erre azt mondta, hogy én hülye vagyok, mert ha nem tudom, akkor is győzött, hiszen egy embert rongyemberré tett. Vétett ellenem, nem volt a barátom.
Igenám, de amíg én ezt nem tudom, addig hiába próbálkozott, egy félbarátság mégiscsak maradt nekem. Arról nem is beszélve, hogy úgyis megbocsátanék. Egyszerűen azért, mert egészen kivételes minősített eseteket leszámítva a besúgók döntő többsége zsarolható állapotban volt. Ismertem olyat, akit a gyerekével zsaroltak, ismertem olyat, aki homoszexualitása miatt került satuba, és olyat is, aki egyszerűen csak gyáva volt. És mivel én is gyáva vagyok, és nem tudom, mit tettem volna, ha megszorítanak, nem ítélkezhetek azok fölött, akik elegendő okkal féltek egy félelmetes hatalomtól. Ahhoz, hogy valakiről megállapíthassuk, hogy aljas indokból - tehát pénzért vagy hatalomért, karrierért jelentett, esetleg valóságos, köztörvényes bűn miatt zsarolték - legalábbis rendes igazságügyi vizsgálatra lenne szükség. Mivel erre sem nekem, sem másnak nincs lehetősége, a politikai hatalom pedig szemmel láthatóan nem hajlandó sem a feltárásra, sem az emberséges vizsgálatra, én a magam részéről inkább megbocsátok. Mert ilyen súlyos ügyekben a védekezés jogának, a bűn súlyosság-elbírálásának intézményes joga nélkül nagyobb bűnt követhetünk el, mint az üldözött bűn.
Ha a többpártállam nem akarja ezt a dolgot demokráciához méltó módon intézni - már pedig nem akarja -, és a védekezés jogát végképp nem adja meg, akkor hagyjuk a francba az egészet. Én nem akarok egyik bűnbugyorból a másikba esni.
De hogy én hülye vagyok, ne törődjek én azzal, mit akarnak az ügynökbújtató pártok, mi csak a saját környezetünkkel törődjünk, és szerintem ki volt a besúgó.
- Te.
Na ezen nagyon megijedt. Kerekre nyitotta a szemét.
- Emlékszel, amikor 1971-ben Balatonlellén letartóztattak minket? És nálad Jugoszláviából behozott marihuánát találtak? Két nappal később engedtek ki, mint engem.
- De nem!
- Jó. És amikor két év múlva Balassagyarmaton valami nő miatt tévedésből egy rendőr orrát törted el? Úgy volt hogy kizárnak az egyetemről. És mégse zártak ki.
- Te hülye vagy.
- Csak azért mondtam ezeket, mert minden barátunk életében találhatunk ilyeneket. És láthatod, magadon érezheted, hogy ez milyen igazságtalan.
- Akkor se hiszem el, hogy téged ez nem érdekel.
Mondtam neki, hogy nagyon örülök, ha megtudjuk, mi van a mágnesszalagokon, mert ez jár a népnek. De csak akkor, ha minden leleplezett megkapja a tisztességes eljárás, a védekezés, a magyarázkodás jogát.
Egyébként meg mindig sokkal jobban érdekeltek azok, akik az iskolákban a tanároknak árulkodtak, a munkahelyeken meg a főnököknek. Ezek aztán biztosan nem menthetők semmivel.
Nézz magad köré. Cseverésznek, tréfálkoznak, zizegnek, szinte egész nap együtt élnek velünk, mintha csak egy csapatba tartoznánk, aztán elmesélik valamelyik főnöknek, hogy mi mindent hallottak. Apró kis előnyökért vagy egyszerű hajláskényszerből, gyerekes hatalmi vágyból sugdosnak.
Ezek az emberek éppen olyan veszedelmes sorskeserítők, mint az állami besúgók.
És ha már erre rákaptak, egy lépés se kell: amikor a még a főnöknél is jóságosabb állam kéri majd őket szívességre, önként, boldogan jelentsenek. Azt árulják majd ki először, akinek most sugdosnak. Akkor már élesben, pénzért, igazi hatalomért. Hangulatilag most ágyaznak nekik, bár ezt valamiért választási kampánynak hívják.
A barátom erre végre azt mondta, hogy van valami igazságom. Résen lesz. Csak nehogy belehulljon.

(Fönt Wanda Boldogságpróba című képe -  
http://andrassewwanda.blogspot.com)

Cigányjószág

Cigány barátom hívott föl, hogy olvastam-e a hírt: idén tízmilliárdot lehet szétosztani a földmívelők között állatjóléti kiadásokra. Olyasmikre, hogy például egészséges ivóvizet igyon a csirke meg a disznó.

Hogy ő nem akar demagóg lenni, pontosan tudja, hogy az állatokat egészségesen és szépen kell tartani az EU-ban, de hogy nem lehetne-e esetleg jelezni Brüsszelnek, hogy itt emberek halnak meg, mert állathoz méltó életet sem tudunk biztosítani nekik, és tízmilliárdból - ha nem lopják el a felét vagy az egészet -, akár emberek ezreinek életét lehetne egy átlagos polgári kutya szintjére emelni. Hogy például naponta egyszer kapjanak rendes ételt. Vagy legalább a kölykeik.

Olvasom Kállai Ernő kisebbségi ombudsman - remélem tudatosan a Holokauszt Napjára időzített - nyilatkozatát, amelyben egészen pontosan összegzi azt, amit amúgy mindenki tud: az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Én megengedhetem magamnak, hogy keményebben fogalmazzak, és rögtön felejtsük el, hogy itt cigányokról van szó: az amit itt a pártok és kormányok húsz év alatt a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak dolgában műveltek, azzal gyakorlatilag állati sorba taszítottak embertömegeket. És ezt meg is értették az "illetékesek": nem elhanyagolható lelki támogatást kaptak azok, akik úgy vadászták le a cigányokat, ahogy az állatokat szokás.
Nincs már mit kertelni, finomkodni: az lenne az egyetlen megoldás, ha a magyar köztársaság elnöke megkérné az Uniót, hogy - mivel a járványszinten korrupt magyar politikai és gazdasági elit, valamint a rasszizmussal és szegénygyűlölettel agyonfertőzött magyar lakosság teljes tehetetlenséget mutat - az EU vegye ki a magyar hatóságok kezéből a cigány- és a szegénykérdés kezelését. Küldjön ide valami épelméjű szakembert, aki tudja mit cselekszik és azt is, hogy miért, mielőtt emberek tízezreinek életével fizetünk egy polgárháborúban.
Cigány barátom azt mondja: addigis próbálkozzunk azzal, hogy én építsek cigányólat, kössem őt meg a családját oda, bele, aztán kérjek cigányjószág-támogatást. Szerinte megkapom, ha visszakenem a felét. Aztán legalább egy jó, zabálós hétvégét csapunk belőle.

Unom, szégyenkezem

Az a baj, hogy unom. Az egészet, úgy, ahogy van. És röstellem.
Biztos az ingerküszöbbel van baj. Nyolc év gyűlölködés, nyolc év sunyiskodás elég ahhoz, hogy megszokjuk: a méltóságminimum alatt élünk. A szemem nem rebbent, amikor a Fidesz bejelentette, hogy az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül, miután az övé - az egész világon példátlan intenzitással - 2002-óta tart. A szemem nem rebbent, amikor azt láttam, hogy az MSZP több energiát fordít a helyfoglaló játszmákra, a személyes jövő biztosítására, mint a baloldal jövőképének átgondolására. Valaha megrendültem volna attól, hogy egy náci párt bejuthat a parlamentbe a legócskább, a legsötétebbekre ható szövegekkel. Valaha röhögtem volna azon, hogy a Fidesz szembesítő-kampánynak minősíti a becsületsértéseit és fenyegetéseit, a baloldal meg csak reszketve figyeli.
Unom a - még oly jogos - kérdéseket is. "Mit fog képviselni a - Dávidos-Bokrosos-Retkeses - MDF?" Miért, talán a többiről tudjuk, mit fog képviselni? Talán a többiről tudjuk, hogy most mit képvisel? Vagy legalább azt, hogy kiket?
Ha szerencsésebb helyre születtem volna, egyszerűbb lenne a dolog, hiszen föl se merülne, hogy a hülyéket leszámítva bárki olyan pártra szavazzon, amelyiknek a vezére gyáva a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni. Milyen ország az, ahol program nélkül lehet választáson szerepelni? Ja, hogy mindegy, mi a program, mert úgyis mindig mindenről kiderül, hogy blöff, hazugság? Milyen ország az, hogy előre tudjuk, mekkorát röhögnek rajtunk a pártok, ha rákérdezük majd, hogy mégis honnan tellett a megengedettnél nagyságrenddel drágább reklámkampányokra? És ha már reklám: milyen ország az, ahol a dolog természetéhez tartozik, ha a plakátokat a legocsmányabb jelekkel mocskolják össze?
De úgy is lehet ám fogalmazni, hogy milyen ország az, ahol a vérmes felek választási vitában vallanak arról, hogy mit gondolnak a lakosság harmadát kitevő nyugdíjasok sorsáról. Nem kellett volna erről már a magukat roppantul felelősségteljesnek mutató politikusoknak tíz éve közmegegyezéssel dönteni? És akkor még szó se volt az oktatásról, az egészségügyről, a szegényekről.
Hogyan jutottunk odáig, hogy a választás, a demokrácia ünnepe egy nagy határ szégyen lett?

Para és nyomorúság

„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia” - mondta Para-Kovács Imre a Klubrádióban Bakács Tibor műsorában. Hülye mondat, rossz mondat, vélhetően igaza van Bakácsnak, aki üzent Parának, hogy jó lenne, ha bocsánatot kérne.
Semjén Zsolt persze azonnal élt az alkalommal, közölte, hogy szánakozik, közösségi és vallási értékek lerombolásáról, egy frusztrált kisebbség destruktív viselkedéséről beszél.
Bár Para mondata értelmetlen arcultréfálkodás, és a "délelőtt" kissé talányos is, csak jelzem, hogy évek óta ahány szentmisét meghallgatok, szinte mindegyikben elhangzik egy ugyanilyen mondat az ateistákról, noha nem hiszem, hogy mi ateisták a gyerekekre nézvést bármiben veszélyesebbek lennénk, mint a keresztények. Illene egyszer tőlünk is bocsánatot kérni.
Bár Para mondata kegyetlen és hülye, nem kellene túl nagy cirkuszt csinálni belőle. Kínos lenne, ha önvédelemből fölsorolná az ismert adatokat arról, hogy hányezer gyereket rontottak meg az utóbbi évtizedekben a Katolikus Egyház papjai és egyéb szolgái. A megrontás alatt azt értem, hogy kisfiukba és kislányokba dugdosták a nemi szervüket. Ezen kívül néha verték, kínozták őket, és ki tudja, még mi derül ki egyéb perverz cselekedeteikről. (Friss hír: Őszentsége éppen most rendelte magához az ír egyház püspökeit pedofilügyek miatt.)
Bár Para jót tenne, ha alázatosan gyónásértékű bocsánatot kérne, óva intem a nem is olyan régen még a gyerekeket a szakállas bácsiktól óvó Semjén Zsoltot, hogy tovább alázza. Mert kínos lenne fölidézni, hogyan próbálta eltussolni a katolikus papok pedofil ügyeit az egyház, sőt maga a Vatikán. Az is nyomorúságos, ha emlékeztetni kell Semjén Zsoltot arra, hogy éppen most adják el az amerikai magyarok templomait és kegytárgyait Clevelandben az ottani püspökök, mert csak így tudják kifizetni a megrontottaknak és megalázottaknak ítélt sokmillió dolláros kártérítéseket.
Parának talán azért is elnézést kell kérnie, mert mondatát bárki úgy értelmezheti, hogy a magyar keresztényekre értette, noha Magyarországon még hírét se vettük gyalázatos keresztények förtelmes cselekedeteinek. Mégis, Para mondatában én Semjén helyében az igazság szikrácskáját keresném, mélységes, szégyenkezéstől sem mentes alázattal.

Egyfajta gesztusok

Amikor ezt írom, még nem dőlt el, hogy a BKV hány nappal hosszabbítja meg a bérletek érvényességi idejét, mert - mint azt azt az általános jogbiztos nagyon helyesen jelezte és a BKV vezérigazgatója elismerte - a bérlet szerződésnek tekinthető, és a BKV nem teljesítette a szerződéseket. Tehát kárpótlás jár az utasoknak.
A BKV jelezte, hogy a szakértők mérlegelnek, de mindjárt azt is, hogy "egyfajta  gesztusként" biztosan nem adnak hat napot. Mert ugye hat napig tartott a sztrájk, hat napig nem teljesült a szerződés, normális ember azt gondolná, hogy akkor hat nap ingyenes utazgatás jár.

De nem. Mégpedig azért, mert az túl drága lenne a BKV-nak, hiszen napi ötvenmilliót veszít ezen a tisztességen.
Én meg azt gondolom, hogy ezen előbb kellett volna gondolkodni. Akkor, amikor még lehetett volna egyfajta gesztusként minimális szolgáltatást nyújtani. Ennek elmaradása azt mutatja, hogy a BKV dolgozói, beleértve a szakszervezeti- és a buszvezetőket semmiféle közszolgálati hivatástudattal nem rendelkeznek, vagyis semmibe sem veszik az utasokat, akiknek adóforintjaiból és egyéb - szerződésszerű - befizetéseiből élnek. Ezeket az embereket nem menti föl az, hogy a sztrájktörvény rossz. Az se, ha a vezetők nem akarnak megállapodni. Ha lett volna bennük hivatástudat és elemi emberség, akkor maga a szakszervezet rendelkezett volna a minimális szolgáltatásról. Mivel ez elmaradt, gyerekek, öregek, betegek fagyoskodtak az utcákon, nekünk semmiféle tekintettel nem kell lennünk sem a BKV-ra, sem a sztrájkolókra. Intézzék el egymásközt a napi ötvenmilló dolgát.
Ha ez nem megy, ha nem kapnak hat napot a bérletesek, akkor a kormány vonja le a maradékot a BKV-nak juttatandó - az adónkból kiszakított - apanázsból. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyfajta gesztusként sztrájkoljanak az utasok. Február első hat napjában senki ne lukasszon jegyet és senki ne mutasson föl bérletet.
Tudom, hogy amit írtam fölháborít majd egy csomó embert. De nincs más eszközünk a teljes kiszolgáltatottság ellen, mint az, ha egyfajta gesztus gyanánt erőt mutatunk az embertelenség ellen.

Ennyire?

Lenyűgöző a Fidesz cinizmusa. Kubatov Gábor kampányfőnök a miniszterelnök-jelölti vitát firtató kérdésre ezt bírta visszakérdezni: "kivel kellene Orbán Viktornak vitatkoznia, miért pont az MSZP jelöltjével?" Szerinte "A vitához először azt kellene eldönteni, melyik a második erő valójában Magyarországon."

Vagyis mégis inkább a választások után vitatkozna Orbán Viktor valakivel. Zseniális!
A demokráciának vannak íratlan szabályai is, és ha ezeket valaki átlépi, akkor vagy gyáva vagy pofátlan. Például az egy szokás, hogy a pártok jelöltjei vitatkoznak. Tévében. Ha a magát legerősebbnek gondoló párt vezére nem mer kiállni bármelyik demokratikus párti kihívójával, akkor milyen alapon szavazunk rá? Én persze leginkább egy Bokros-Orbán összecsapásra lennék kíváncsi. De ez nyilván nem lesz, mert Bokrossal még a szintén fölötte óriásorcájú Vona se mert kiállni, nemhogy egy Orbán merne. Ő majd országértékel. A bandériumának meg a vazallusainak. Nevetséges. (Jellemző, hogy már a hívei is kérik, hogy mondjon valamit a jövőről. Micsoda skandalum! A szégyenkezők lázadása?)
Kubatov: "Mindenki tudja, hogy csak a Fidesz képes kivezetni az országot a bajból."
Én például nem tudom. Ismerek még sok száz embert, aki egészen biztosan azt gondolja, hogy a Fidesz csak arra képes, hogy az egyik bajból a másikba vezesse az országot, ráadásul akkor, amikor már szinte látszik az egyik baj vége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szocialistákra kell szavazni, de hogy a Fideszre biztosan nem, azt igen.
Egy párt, amelynek a programjáról még csak azt érezhetjük, gondolhatjuk, sejthetjük, hogy valami elképesztően hagymázas katyvasz, teli marhaságokkal és képtelenségekkel. Pontosabban: semmiféle programja nincs. Ez nyilvánvaló. Ha eddig nem volt az, akkor most Kubatov Gábor nagyon előzékenyen ismét megerősítette. Azt merte mondani egy firtató kérdésre, hogy "a kormányprogramnak akkor jön el az ideje, miután bizalmat kaptak a választóktól".
Komolyan? Ennyire telik? Ez egy válasz egy demokráciában? Erre építsünk mi megint négy évet? Válságkiutat, reformokat, költségvetést, munkahelyeket, oktatást, szegények sorsát? És mindjárt kétharmadosan? Ennyire azért nem lehetünk közbarmok.

Bele a magnóba

A karácsonyra készülve azt gondoltam, elindulok azon az úton, amire nagyon régen készülök. Nem vásárolt ajándékkal lepem meg a családomat, hanem készítek valamit. Meg vagyok arról győződve, hogy ha így tennénk – nem csak karácsonykor, hanem például születésnapokon is – akkor valamit visszanyernénk. (Azon is gondolkozom, bár már nem lesz időm megvalósítani, hogy úgy lenne jobb, ha az ember a saját születésnapján ajándékozná meg azokat, akik fölköszöntik.

Nem tudom, miért érzem azt, hogy jobb lenne így, de talán benne lenne az is, hogy én egy év alatt ezt tudtam nektek létrehozni, mert fontosak vagytok nekem.)
Mindenkinek van valami kis tehetsége. Az anyám meg a nagyanyám például tudott még kötni. Amikor gyerek voltam, talán nem becsültem annyira, hogy hetekig dolgoztak egy pulóveren vagy egy sapkán, kesztyűn, mint ma becsülném, de már késő.
Ha valaki nem tud faragni, nem képes tárgyakat létrehozni, akkor is nevelhet a másik embernek, mondjuk egy növényt. El lehet vetni egy citrom magját. Szép kis fa lesz belőle. Mondjuk, két év múlva oda lehet adni valakinek. Ma már lehet egypéldányos könyvet nyomatni. Beleférnek régi történetek, képek. Mit tudom én, bárki, bármit kitalálhat. Persze neki kell állni idejében.
Más lenne az életünk. Ezzel nem azt mondom, hogy ne vegyünk semmit, könyveket, lemezeket, vagy bármit, de csináljunk valamit. Próbáljuk meg. Más az a tárgy, amelyik minden apró szögletében a kezünk nyomát viseli. Az évtizedek múlva is a szeretetünkre emlékeztet majd.
Én ide számítom a főzést is. Például a sógornőm minden évben hatalmas vacsorát készít nekünk karácsonykor. Mindig a kedvenc ételeinkkel. Az az igazán jó benne, hogy azokat főzi, amiket mi Ákos öcsémmel gyerekkorunkban kaptunk karácsonykor a nagyanyánktól és az anyánktól. Töltött tojás, krumplisaláta, vadas. Akárhogyis, akármilyen messze vannak életünk legszebb évei, valami visszajön azokból, ha csak néhány percre is.
Igazából Szonja unokám vezetett rá arra, hogy valami olyasmit kell adni, amit csak én adhatok. Pár éve a születésnapomra kaptam tőle egy dobot. Ő készítette, szemmel láthatóan iszonyatosan sok munkával. Kifaragta a testét egy kicsi tönkből, kitalálta, hogyan lehet ráfeszíteni a bőrt, mindenfélét festett rá. Aztán egy év múlva kaptam tőle egy kicsi réztálkát, amit a saját kezével kalapált ki. Annyira tökéletes, hogy bármelyik keleti ötvösboltban eladható lenne. (Most a buddhista mütyürkéimet tartom benne.) Amúgy is, szinte minden ünnepre fest nekem egy képet. Nagyon jók.
Wanda, a mamája pár hete mesélte, hogy Szonja kérte: olvasson föl neki a novelláimból.
Kíváncsi lettem volna, hogyan olvas, mert egyszer volt alkalmam végighallgatni, ahogy ő és Tamara lányom a kertben olvasták a rettenetes, kegyetlen, véres történeteimet. Kicsi lányhangon. Ebből aztán az lett, hogy visszájára fordították az egészet: igazi szatíra lett a szövegekből. Én meg szabályosan henteregtem a röhögéstől. (Amúgy igen jó lecke volt, mert megértettem, hogy csak hangnem kérdése, mi lesz a szóból. Meg azt is, mennyire nevetséges, ha egy író komolyan veszi az írásait.)
Mindenesetre Szonja nagyon meghatott, és mindjárt meg is világosodtam. Arra gondoltam, mi lenne, ha én olvasnék föl neki. Bele a magnóba, aztán azt lemezre tenném. Neki is álltam. Vagy három héten át minden nap olvastam, aztán a számítógépen megvágtam, rendbe tettem a szövegeket. Nem könnyű munkaféle, de nagyon érdekes. Aztán szépen sorba raktam az egészet. Megkértem a sógoromat, hogy készítse el nekem a borítót Vajda József barátom fotójával, és vigye el a nyomdába, ahol ő szokott lemezekre képeket nyomatni. Meg is volt egy nap alatt. Az lett a címe, hogy Mondottkönyv 0.1
Képes lemezek, dobozzal. Már csak meg kellett íratni mindet a számítógéppel. Azzal is megvoltam egy nap alatt. Mert ugye közben kitaláltam, hogy az egész családomnak ezt ajándékozom.
Ez elég kockázatos, mert Milán öcsém - akitől néha saját összeállításban finom zenéket kapok - mégiscsak hangmérnök, és nyilván ezer hibát talál majd a ravasz füleivel. De nem baj, ez amatőr munka, legföljebb a családomon kívül a barátaim kapnak belőle.
Végülis annyira beleszerettem ebbe a dologba, hogy elhatároztam: jövőre nem csak ezt a lemezt fejlesztem tovább, hanem Milos fiamnak és Marci unokámnak készítek egy meselemezt, rendes magyar népmesékkel.
És ami a legcsodálatosabb: Ákos öcsém – aki nyilván nem tudta, hogy én hangoskönyvet készítek a családnak, egy olyan könyvvel lepett meg, ami egyetlen-egy példányban készült. Fotók vannak benne, de nem családiak, hanem az ő elképesztő képei felhőkről, repülőkről, meteorológiai csodákról. Talán jövőre tovább fejleszti, még szebb és még nagyobb lesz a könyve. Milyen csodás lenne, ha pár év múlva úgy várnánk a karácsonyt, hogy talán tudjuk ugyan, kitől mit kapunk, de nem az lenne a lényeg, hanem az, hogy mennyivel lettünk gazdagabbak.

A kevélység

Politikai feladat volt Gyurcsány Ferenc „amortizálása”, ami száz százalékosan sikerült, mondta a Magyar Narancsnak Semjén Zsolt. Szerinte a Fidesz–KDNP-szövetség a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója: a szavazatgyűjtésben a Fidesz dominál, a szellemi forrásvidéket viszont a KDNP biztosítja.

Ha Semjén Zsolt lennék, elbeszélgetnék Istennel arról, hogy keresztény módszerek-e azok, amelyekről most kiderült, hogy a KDNP forrásvidékéről származnak. Tudom, hogy a Biblia például nem tér ki kifejezetten a karaktergyilkosság fogalmára - bár Jézus amortizálásán is dolgozott a hatalom, mielőtt megölte -, de azon talán el kellene gondolkozni, hogy szabad-e hazudozni, árulkodni, följelenteni, hamisan tanúskodni, zavart szítani, törvényt szegni, bizalmatlanságot kelteni vész idején, szabad-e hamis ígéretekkel kecsegtetni, például.
De talán a legfontosabb, hogy mit is ír a Szent Írás a kevélységről. Közmagyarra lefordítva, Semjén Zsolt esetére ezt én nagypofájúságnak mondanám. Mert ugye nem egészen igaz például az, hogy történelmünk legsikeresebb csapatának Gyurcsányt száz százalékosan sikerült amortizálni. Az meg végképp nem, hogy a lepusztítás Semjén érdeme. Nagyobb szerepet kaptak Gyurcsány hibái, és pártjának árulásai. Gyurcsány ott van, parlamenti képviselő lesz, iszonyatos fenyegetést jelent arra az esetre, ha Semjén gazdája kormányt alakíthat. Gyurcsány és Orbán között az lesz a különbség, hogy Gyurcsány nem vonulgat ki, nem távolságtartó megvetéssel kezeli a parlamentet, hanem minden egyes alkalmat fölhasznál majd arra, hogy apró darabokra szedje az Orbán kormány összes lépését. Minden nap kérdéseket tesz majd föl a betarthatatlan ígéretek állásáról. És Orbán nem tud majd vitatkozni vele, mert egyrészt a vitában nagyságrendekkel tehetségtelenebb, mint Gyurcsány, másrészt mindigis gyáva volt ebben a műfajban. És hiába a hű vazallus, a szellemi forrásőrző, Semjén Zsolt nem helyettesítheti majd Orbánt. Már csak azért se, mert szónoklás dolgában még őt is alulmúlja. Nem tud úgy fölszólalni, hogy ne mondjon valami olyan marhaságot vagy botrányosat, amit aztán egy Gyurcsány ellene fordíthat. Ilyen a természete.
Nagy baj lenne a világban, ha erre az erősen amortizáltnak tűnő természetre azt mondhatnánk, hogy "keresztényi".

Január 10. (vasárnap) 19 órától IRODALMI EST ÉS BESZÉLGETÉS ANDRASSEW IVÁN íróval. Beszélgetőtárs: Verő Tamás rabbi   
(Frankel Leó út 49. Micve Klub Buda)

Kicsúfoltak

Nem irigylem a köztársasági elnököt, hiszen maga a Jobbik fordul hozzá azzal a kérdéssel, hogy akkor ők demokratikus párt, avagy sem. Mert ugye Bajnai Gordon kicsúfolta őket, azt merte mondani, hogy nem mutatja meg nekik a kasszát, mert azt csak demokratikusok láthatják.

Sólyom László pontosan tudja: egy náci párttal van dolga. Ha tehát becsületes, ha méltó az elnökségre, nem viselkedik úgy, mint a politikai osztály jobboldali fele, még akkor se, ha ellenszenvei miatt már csak taktikai okokból sem akar Bajnainak igazat adni: nem hazudhat. Nem állhat ki valami kétfenekű szöveggel úgy tenni, mintha válaszolna - ahogy Orbán szokott, ha nem akarja elrémiszteni a drága szélsőséges félhíveit.

Ráadásul az Elnök Úr a jobbikosok elnöke is. Nem tehet úgy, mint ha ezek az emberek nem lennének itt, nem lennének valóságos tényezők. Tartozik nekik azzal, hogy válaszol.

De ha valaki valakiknek az elnöke, akkor köteles-e igazat mondani? Azt: igen, fiaim, ti nem vagytok egy demokratikus párt. És erre akkor kellett volna gondolni, amikor elképesztően aljas, kirekesztő hangon cigánybűnözésről kezdtetek beszélni, amikor gárdát alapítottatok, vagy legkésőbb akkor, amikor a nevetséges rémgárdátok betiltása után tovább gárdáztatok és gyaláztátok a magyar bíróságot.

Elmehet-e odáig az elnök, hogy kimondja: minden párt, minden politikus, jómagam is felelős vagyok azért, mert hagytuk, hogy idáig nőjetek. Legkésőbb akkor, amikor az ablakom alatt parádéztatok, nekem kellett volna követelnem a betiltásotokat. Nem a gárdáét, hanem a Jobbikét. Mert, ha más nem, én aztán pontosan tudom, milyen nemzetközi passzusok mondják ki, hogy náci párt Magyarországon nem működhet. És mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy titeket karanténba kell zárni, mert szavaitok és cselekedeteitek utálatosak.

Talán az is jó megoldás, ha azt válaszolja, hogy nem válaszol. Föltéve, hogy hozzáteszi: mert elnöki válasz csak egy demokratikus pártnak jár.

Későn bár, de egy kis lépést tenne hátra, mielőtt velünk együtt a szakadékba sodorják a teszetoszák, a gyávák és a hatalomért az ördöggel is cimborálók.

Ezeknek?

Bitó László, Magyarország egyik legértelmesebb embere mondja az ÉS-ben "Konstruktív ellenzék kerestetik" című írásában, hogy a szocialistáknak különleges szerepre kellene készülniük, és ehhez megfelelő listavezetőt találniuk. A konstruktív ellenzékiségre, amely gyökeres változást hozna az eddigi ellenzéki viselkedéshez képest. Bitó László szerint ehhez kellene miniszterelnök-jelölt helyett megfelelő listavezetőt találni. Olyan embert, akivel egyharmadnál több képviselőt lehet a parlamentbe vinni. Ott pedig úgy viselkedni, hogy ez az ember legalább a kétharmados parlamenti döntésekre képes legyen hatni mértékadó és bölcs magatartással és beszéddel.

Bitó László szocialista politikusban gondolkodik - bár nem mondja ki, csak utal rá, meglepődnék, ha nem Bajnai Gordonra gondolna.

Miközben persze egyetértek vele, hiszen valóban nagy szükségünk lenne arra, hogy a következő parlamentben egy rendkívül értelmes ember képviselje a rendkívül elkötelezett, erkölcsileg feddhetetlen magyar baloldalt, azért van néhány kétségem is. Illetve: csak kétségeim vannak.

Bajnai Gordon ugyanúgy jár majd a szocialistákkal, mint Bokros Lajos - említhetném Gyurcsány Ferencet vagy Németh Miklóst is, de Bokros a legjobb példa - örülhet majd, ha nem köpik hátba, miután a szocialisták helyett elvégezte a piszkos munkát és a következő hatalomnak megteremti a konszolidáció és a növekedés feltételeit.

Bajnai alighanem elsősorban azért nem vállal szerepet a szocialista jövőben, mert volt alkalma megismerni a pártot. Mint vállalatokhoz is értő szakember minden bizonnyal észrevette, hogy ez nem párt, hanem egy nagyvállalat, amelyik egy másik, Fidesz márkanevű pártvállalattal uralja Magyarországot. Nem váltógazdaságban, hanem közösen, fergetegesen színjátékos kettős hatalomban. Ezek ketten a sokat utált multiknál is jóval jelentősebb pénzmozgásokat ellenőriznek - legfőképpen felelnek az évi 1000-2000 milliárdos korrupciós fekete pénzmozgásért, amivel az elmúlt években jóval nagyobb kárt okoztak az országnak, mint mondjuk a világgazdasági válság.

Meggyőződésem, hogy az őszödi beszéd is egy sápvita miatt került a nyilvánosság elé. Amikor Gyurcsány Ferenc és Kóka János bejelentette a Fidesznek, hogy nincs több autópályapénz, föltűnő módon szinte a felére csökkent az autópályaépítés kilométerára. Ez szigorúan érintette a Fidesz költségvetését, és egyes szocialista párpénztárnoki körök hatalmát is. Ettől kezdve közös érdek volt Gyurcsány buktatása. Megkezdődött a Kossuth-téri komédia.

Természetesen nem akkoriban kezdődött a nyilvánvaló összejátszás a két nagyvállalat pénztárnokai között, ami a felszínen mostanában, a frekvenciázásban bukkant ki. Most szólok: ha nem lesz parlamenti vizsgáló bizottság ebben az ügyben, akkor is kiderül az igazság. Az elpofátlanodott hatalmak túl messzire mentek.

(Úgy négy év múlva a Fidesz is hasonló állapotba jut majd, mint most az MSZP, ugyanazért, de ez sem Bitó Lászlónak sem nekem nem lehet most szempont.)

Ma ott tartunk, hogy a magyar pártkorrupció vezető nemzetközi politikai- és sajtótéma, a világpolitikában negatív példa Magyarország, és még azt az elképesztően erős szégyent is el kell viselnünk, hogy nagykövetek tiltakoznak a magyarországi közállapotok ellen. Ha semmiben sincs konszenzus kormányzók és ellenzék között, akkor is elkönyvelhetik történelmileg, hogy ezt közösen hozták a nyakunkra.

A szocialista pártot nem a kormányzási kudarcok, hanem belső érdekviszonyok bénítják meg, a párt már régen nem a hatalomért, hanem megélhetési morzsákért küzd. Tagjai, vezetői mutyialamizsnáért adják el mindazt, amit néhányan még baloldaliságnak gondolunk. Ahelyett, hogy még tavasszal leváltották volna magukat a vezetők, és egy új, fiatal csapatot küldtek volna harcba, elsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy a vének közül ki jut majd a választói kényszerpályák miatt befutónak számító helyekre. Vagyis: kinek marad jó kis parlamenti kenyér még négy évre? (Bár arról sem vagyok meggyőződve, hogy a fiatalok mindannyian fertőzésmentesek - mint ahogy természetesen arról sem, hogy minden szocialista képviselő fertőzött. Ám ebben az esetben talán annak tekinthető, ha az omerta, a hallgatás törvénye túlságosan a torkukra tekeredett.)

A posztharcban gyakorlatilag mindenre képesek voltak egymás ellen. Hogy mennyire a pénzosztó szereplők határozzák meg, mi történhet a pártban, arra teljesen világosan utal az, hogy mi (nem) történt meg a párton belül például a BKV- vagy a frekvenciabotrány után.

Az MSZP már gyakorlatilag nem politizál. Már nem várja rettegve a választásokat, mert szemmel láthatóan megegyeztek a Fidesszel - ha máshol nem, pártpénztárnoki szinten biztosan. Más szint pedig nincs.

Na most ennek a pártnak szeretne a drága, jó szándékú Bitó László egy olyan parlamenti vezéregyéniséget, aki majd okos érvekkel, kulturált párbeszéddel, mindenféle európai viselkedésmintákat követve egyrészt megakadályozza azt, hogy a Fidesz hosszú időre egy féldiktatúrára rendezkedjen be, másrészt négy-nyolc év alatt megágyaz egy föltámadó baloldal új kormányzásának?

Nem számol azzal, hogy a párt jelenlegi erkölcsi- és érdekviszonyai inkább azt vetítik előre, hogy kitűnően fog együttműködni a Fidesszel. Nem csak beszivárogni sikerült: a Fidesz hatékony pénztárnoki munkával térdre is kényszerítette az MSZP-t. Abban biztosak lehetünk, hogy igen konstruktív ellenzék lesz. Elsősorban a korrupcióban, másodsorban abban, hogy Orbán minél ügyesebben tudja legyűrni a Jobbikot. Erre még ideológia-félét is lelnek: a fasizmus nagyobb ellenség, mint a mégiscsak "polgári" Fidesz. És a Fidesz ugyanezt az üzenetet kacsintgatja majd ki jó kádárosan a háttéralkuk mögül. "Hagyjuk a kis szocialistákat, hiszen rajtuk már nincs mit legyőzni!" (Bár természetesen kell majd néhány számonkérős kirakat-cirkusz, mert a Fidesz ezt ígérte a népnek.)

Orbán legnagyobb gondja eléggé hosszú ideig - igaz, Rákosi óta a szalámizásos megoldások legkiválóbb szakembere a világon - a Jobbik ledarabolása, majd megsemmisítése lesz. Ezen kívül fegyelmeznie kell a saját, régóta éhes rablóbandáit.

Vissza kell fognia őket legalább az önkormányzati választásokig. Ám a jól ellenőrzött, pártpénztárnoki lefölözéses fosztogatásra később csak akkor adódik igazi jóféle lehetősége - föltéve, hogy négy év után is hatalmon maradna -, ha visszafogja a szocialistákat. Ehhez két feltétel kell: a képviselőket elhallgattatja és eltünteti a baloldali médiumokat. Az utóbbira már elkezdődtek az előkészületek: a szocialista párt önként, és látszólag szabad akaratából számol le velük. (A baloldali médiumok le- majd elpusztítása azért célszerű, mert amennyiben a pénzforrások - védelmi pénz gyanánt, mint most a jobboldaliakhoz - oda kezdenek áramlani, fegyelmezhetetlenné válhatnak, sok kényelmetlenséget okozhatnak a háttérhatalomnak. De ez majd egy másik írásom tárgya lesz, amelyben a Népszava példáján mutatom meg, hogyan mi történik Magyarországon, a magyar baloldalon.)

Folytathatnám, de minek. Miért gondolja, milyen jelből gondolja Bitó László, hogy a szocialista párt és képviselői egyenként és pláne közösen a magyar baloldalt szeretnék képviselni majd ellenzékben? Minek ehhez egy nagyszerű, európai vezérembert bedobni és tönkretenni?

Lesz baloldal. A Fidesztől jól megijedt, a Jobbiktól egyenesen becsinált baloldaliak és szabadelvűek lassan észbe kapnak. Jót tesz majd a fideszes-jobbikos nyomás, és az is, hogy megtanulták: mindenre számíthatnak, csak a szocialistákra nem.

Meg fogják szervezni magukat. Úgy tűnik, elsősorban az interneten, mert más már nem marad nekik. Ez eléggé félelmetes erővé nőheti ki magát úgy négy év múlva. Lesznek csoportok, pártkezdemények, nagy akciók, ezeket különféle tehetségű és hajlamú műveleti felelősök irányítják majd.

Két dolog biztos: antifasiszták lesznek és legalább úgy lihegnek majd a Fidesz tarkóján, mint most a jobboldal a baloldalén. De ehhez már nincs szükség pártra, pláne az erkölcsileg teljesen letrottyosodott, szégyentelen MSZP-re.

(Élet és Irodalom)

Kenyegető

Van egy nagyon rossz szokásom: bizonyos körülmények között minden betűt elolvasok, ami elém kerül. Még bizonyosabb körülmények között olyan papírokra is rávetemedem, amelyekhez máskor hozzá se nyúlnék. Ilyen például a Magyar Hírlap. Jár nekem a munkahelyemre, de soha nem veszem a kezembe, nehogy megfertőzzön. Visszaélve főnöki hatalmammal, a munkatársaimnak kötelezővé tettem, hogy a legfinomabb mondatokat fölolvassák nekem. Például azokat, amelyeket rólam írtak. Kicsit néha túlértékelnek, mert bizony előfordul, hogy egy napon két írásban szidnak egyszerre. (Már már celebnek érzem magam, főzőműsorba vágyom, mérlegelem, ki gyűlöl tehetségesebben. Többnyire S.S. Péter győz a minőségi versenyben.)
Történt, hogy valahol várnom kellett, és az asztalon ott volt egy Magyar Hírlap. Tépelődtem, fészkelődtem, aztán egyszercsak győzött bennem a szenvedély. De mintha a sors keze lett volna az enyém: A "Bűnszövetség, közpénzcsapolás a Terézvárosban" című írással kezdtem. Egy bizonyos Bán Károly arról értekezik igen zavarosan, de sokat sejtetően, hogy egy hét alatt két súlyos bűncselekmény is kitudódott egy önkormányzati cégnél. Valami vesztegetés miatt nyomoznak. Hamar leszögezi, hogy ennek az ügynek nincs köze egy másik ügyhöz, amiről viszont nem írja meg, hogy miféle ügy. Aztán arról értekezik, hogy amelyikről szó van - melyikről? - az az SZDSZ-é. És, hogy kutyapiszok takarítására, meg effélékre alakult. Aztán arról ír, nem tudni, pontosan miért, hogy a szocialisták ezt a céget majdnem összevonták a vagyonkezelővel, de nem sikerült, viszont ez szinte koalíciós szakításhoz vezetett. Sokatmondó, hogy a köztisztasági cég volt ügyvezetőjének felesége külföldön keresett menedéket. A hölgy - így kiírja -, Huszár Klára annak a PreCont Audit Kft.-nek az ügyvezetője, amelyet ezer szál fűzött az önkormányzati cégekhez.
Na, itt megálltam, de a szívem is, mert Huszár Klárát jól ismerem, meg a férjét is. Mert Klára nekem is könyvel, a férje meg a jó ismerősöm. El szoktunk beszélgetni a világ dolgairól könyvelési szünidőben. És elég fura, hogy Klárával gyakran vagyok kapcsolatban, mert folyamatosan magához rendel valami hülye papírok aláírása miatt. Én persze engedelmeskedem, mert igen szigorú asszony: ha akarnék, akkor se engedne hibázni, pláne csalni. Viszont elég különös, hogy miképpen is találkozhattunk nem is olyan régen az irodájában, amikor ő külföldön van. Nyilván menekülőben.
Aztán Bán Károlytól kiderül, hogy Huszár Klára pénzt kap a munkájáért. Különféle cégek könyveit, számláit vizsgálja, mert hogy az a dolga. És ezért nem átall pénzt elfogadni. Az egyiktől nyolcvanezret, a másiktól százhetvenötöt, a harmadiktól százkilencvenötöt "zsebelt be" - írja a derék kolléga. Azt nem írja, hogy mi a törvénytelen abban, ha valaki normális piaci áron ellenőrzi a cégek papírjait, de úgy tesz, mintha ezek valami rettenetes összegek lennének, mintha valami új BKV-botrányra lelt volna. (Egyébként Huszár Klára kapzsiságára jellemző, hogy amikor kényszervállalkozóból valami ekhós, vagy miafene alkalmazott lettem, bejelentés nélkül csökkentette a saját javadalmazását, később arra hivatkozva, hogy nagyon keveset keresek vállalkozásból, így kevés dolga van velem, nem jár neki annyi, mint addig. Ezt én csak a számlából vettem észre.)
Bán Károly persze nem vádolja semmivel, nem jelzi, hogy jogtalanul ellenőrizgetne, hogy bármiféle szabálytalanságot, netán bűnt követett volna el, hanem csak odaírogatja a nevét. Meg hogy kimenekült az országból. Ami ugye, úgy hülyeség, ahogy van.
Hanem még csak ezután jön az igazi meglepetés: Bán kolléga leleplezi Huszár Klára férjét, aki 2008 májusáig vezette a céget, és akivel önkormányzat olyan szerződést kötött, hogy prémiuma az éves átlagbérének kilencven százalékára rúgott. "Huszár Attila minden bizonnyal szemérmes ember lehet, mert az évi tizenhárom-tizennégy milliót elérő javadalmazását nem vette fel teljes egészében, „egy kicsit maga is sokallotta” – mondta for¬rásunk." - így a derék Bán Károly.
Vagyis annyira becsületes ember, hogy csak annyit vett föl, amennyiről úgy gondolta, hogy megdolgozott érte, és ezért még Bán kolléga ki is gúnyolja, ezt valami becstelen, de legalábbis gyanús dolognak állítja be.
Na akkor már fölhívtam Huszár Klárát, hogy mi ez a vajkenés. Mert ezt hívjuk így. Nincs saját vajuk, amit rájuk lehetne olvasztani, de nem baj, azért kenyegessünk valamit. De Huszár Klára nem vette föl - nyilván valahol külföldön bujkált, és másnap is csak azért szaladt haza, hogy nehogy előttem is lebukjon. Mert másnap beszéltünk.
Kiderült, hogy ő ugyan nem ment külföldre - és ezt a következő leleplező írásában maga Bán kolléga is megírta. De nem ám úgy, hogy elnézést kért volna a nyilvánvaló utalásokért, gyanúsítgatásokért, hanem csak úgy odavetette, hogy nem ő, hanem a férje utazott el.
Hogy egy nyugdíjas, aki másfél éve nem dolgozik, miért ne utazhatna oda, ahova akar, azt nem értem, de vajkenyegetésre ez is jó. Azt viszont Bán kolléga elfelejtette megemlíteni, hogy éppen azért van vizsgálat, mert Huszár Attila jelentett be szabálytalanságokat, amelyeket elődje munkájában vélt fölfedezni. Vagyis nem csak hogy kevesebbet vett föl, mint amennyi járt neki, még segített is abban, hogy fény derüljön gazdálkodási szabálytalanságokra. És azt is elfelejti közölni, hogy ahhoz a bizonyos vállalathoz, amit Huszár Attila vezetett, a feleségének természetesen soha semmi köze nem volt. Abban viszont semmilyen törvénytelenség nincs, ha más kerületi cégek pénzügyi ellenőrzését végzi, hiszen azokat a munkákat a lehető legnyilvánosabb módon nyerte el.
Tanulhatunk Bán kollégától és a lapjától: primitív sejtetésekkel, nettó hazudozással, a jót, a tisztességet is gyanúsnak beállítva bárkit bemocskolhatunk. Jó nekem, mert ezután se olvasok Magyar Hírlapot.