Szerepek, tévesztések

Tegnap remek napom volt, mert egyrészt az új M0-ás átadása miatt egy órát nyertem, másrészt odaértem a bíróságra Bakács Tibor Settenkedő meghallgatására. Csak azért mentem el, mert szeretem Bakácsot, és végülis egy a sorsunk, hiszen mindkettőnket följelentették a gój motorosok.

Nagy élmény volt, hogy az épület előtt találkoztunk Mészáros Elnök Úrral, aki ugyan önfeledten ratyiz minket egész csapatával egyetemben – hogy más sértésekről szó se legyen –, de azért odajött hozzánk kezet fogni. Ez rendben is van így: bizonyára nagyon férfiasan viselkedtünk. Megcsodálhattuk viseletét, a jelvényeit, övtarsolyát. Ő maga nem nagyon beszélt velünk, hanem inkább fotográfusunkat oktatta ki arról, hogy milyen jogai vannak. Valamilyen oknál fogva abban a hiszemben él, hogy nem csak a róla (közszereplőről, közterületen készített) fotókat kell bemutatni neki megjelenés előtt, hanem még azt is, hogy mit írunk róla. Ebben nem is a szereptévesztés az érdekes, hanem az, hogy vele levő kedves barátja, Petya Gój által rólunk sunyiban készített képek egy órán belül az interneten voltak, és valahogy eszükbe se jutott, hogy talán akkor azokat is meg kellene mutatni nekünk. (Nem kell természetesen. A gój motorosok fórumának – egyébként igen nagyszámú – olvasója nézegessen minket egészséggel.) Ezen nincs mit csodálkozni: ma délelőtt kicsit olvasgattam ezen a fórumon, és meglepődtem azon, hogy Mészáros Elnök Úr valami egészen elképesztő módon értelmezi az internetes jogot. A naplómból úgy emel át szövegeket, mintha azokat én írtam volna a gój motorosok fórumába. A gójok ezt el is hiszik, diskurálnak velem, és fölszólítanak, hogy válaszoljak. Mészáros elnök úr pontosan tudja: teljességgel lehetetlen, hogy én odaálljak velük cseverészni, mégis úgy állítja be a dolgot, mintha önfeledten kommunikálnánk. Úgy tesz, mintha nem lenne annak tudatában, hogy ezzel szerzői és személyiségi jogot sért. Jelezhette volna az ádáz fórumozóknak, hogy ő tette föl a szövegeimet, és én erről vélhetően nem is tudok. Döbbenetes, hogy ezek után kioktatja az ország egyik legjobb fotósát a jogról.

Amin azonban igazán elképedtem, az ez a nekem szóló üzenet a fórumon:

„Név változtatás:
(…) Ahogy a levelemben is jeleztem, tárgyalhatunk a név változtatásról, amennyiben fehéren - feketén bebizonyítja, hogy ez lenne a társadalmi béke ára, kellő garanciák mellett. Most már elárulhatom, - mivel demokratikus az egyesületünk - arra kaptam felhatalmazást a tagságtól,
hogy amennyiben jó szokásuk szerint üzletet kívánnak kötni a név változtatásnak ára van ! „

Jó értelmezem, hogy Mészáros Elnök Úr valakiktől pénzt remél arra az esetre, ha lemondanának a „gój” használatáról? Kiket képviselek én? Ez bizonyára valami ravasz utalás a zsidókra, akik talán némi okkal utálják a szervezet nevét. És mivel erősen „kajmánoztak” engem, vélhetően azt hiszi, hogy én a zsidóként, a zsidók nevében jeleztem, hogy jobb lenne, ha nem ezt használnák. Ha véletlenül eszméletlen röhögést hall az országban bárhol, akkor gyanakodjon arra, hogy zsidók olvassák az ajánlatát. Amúgy is alkalmatlan lennék az Elnök Úrral való tárgyalásra, mert ugye nem vagyok zsidó. És itt jelzem, hogy Bakácsnak sem érdemes üzenni, kár neki célozgatni, mert ő sem az. Talán Bitter Brúnóval lehetne próbálkozni. Ő nyitottabb a gójokra, bár alighanem neki is sok lenne ekkora határ cinizmus.

Másfajta logika

Olvasom, hogy a festői Szlovákiában a tizenöt éves fiatalok többsége úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ján Mikoláj - Pozsony oktatási minisztere - a parlamentben erre azt mondta: "van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak".
Semmiképpen nem szeretném megsérteni Ján Mikolájt vagy Szlovákia derék fiataljait. Annál is inkább, mert kaptam már pofont rendőrtől, Kolozsváron, amikor a nagyanyámnál nyaraltam, mert nagyfiú létemre nem tudtam románul. Egyébként nagyon jót tett az a pofon: tíz évesen már tudtam, miféle elképesztő, értelmetlen nyomorúságokkal kell szembe nézni, ha errefelé él az ember. Ezt indulttal túl lehet élni, de nem érdemes. Kár az életünkért.
És milyen a sors, mintha csak a tapasztalatok genetikailag és a véletlenekben is öröklődnének, képzeljék el kedves Ján Mikoláj és kedves szlovák fiatalok: van olyan unokám – hamarosan tizenöt éves -, aki megtanult szlovákul. Csak úgy. Ezt a nyelvet választotta, és megszerette. Szereti! Kedves, szép nyelvnek találja.
Van ám ebben egyfajta logika: meg tudja érteni azt, amit a velünk egy unióban élő, ám a mi államnyelvünket nem beszélő szlovákok mondanak. És talán nem kap pofont Szlovákiában egy rendőrtől vagy valami egyfajta logika szerint működő bőrfejűtől.
Én meg büszke vagyok rá – és a tanáraira -, mert noha nyilván nem tudta, amikor tanulni kezdett, egy egészen picike csomót kioldott abból a rettenetes béklyóból, ami itt a nyomorúságba húz minket. És hiszem, remélem, sohase lehet rávenni, hogy egyfajta logika alapján utálja a szlovákokat.

Az égés

Navracsics úr helyében nem tréfálkoznék a Chartával. Nem minősíteném „égésnek”. Sose írtam le róla, amit eléggé régóta gondolok: ahogy múlnak az évek, úgy veszti el a tartását. Talán azért, mert annyi ésszel, mint amennyi neki van, nem lehet egyenes gerinccel szolgálni egy minden méltóság és eszme nélkül való – bár kétség kívül terebélyes - lufipártot. Navracsics Tibor, a vándorhitű Orbán Viktor első számú hoppmestere azt írta a naplójában, hogy „Úgy kellett a gyűlölet hullámait felkorbácsolni a magyar társadalomban, hogy mind a megbízható tollforgatók, mind pedig az egyéb - nem mindig a társadalom nyilvános életéhez tartozó - cselekményekben otthonos mozgó munkatársak is nyaraltak.”

Vagyis: nem volt itt semmi baj, Gyurcsány a hibás, aki a melegfelvonulás után (!) korbácsolta föl a gyűlölet hullámait ebben csöndesen pihegő, szeretetteljes hazában. Csak azért, hogy összehozhasson egy tüntetést. De a köznyaralás miatt ez nem sikerült, már az is nagy dolog volt, hogy megalakult valami charta. És ez a nagy égés.

Szerintem meg az a nagy égés, hogy a Fidesz frakcióvezetője eltűri a frakciójában Wittner Máriát, a magyar gárda zászlóanyját. Vagy éppen Lezsák Sándort, aki könyvtárt avatott a jobbikosokkal. Eltűrte, hogy a Fidesz Balogh úr erkölcsi támogatásával fölturbózza, tényezővé tegye azt a súlyosan magafajta Morvai Krisztinát, aki most éppen a kuruczinfonak ad interjút, mint a jobbik reménybeli brüsszeli vezérképviselője. Eltűrte, amit Semjén és Bayer zsidózásban, Bayer cigányozásban megengedett magának, és eltűrte, hogy ezt eltűrte Orbán. Ahogy eltűri, hogy az a sajtómágnás lebzseljen Orbán közelében, aki egy liberális napilapot és egy „gazdasági” tévét a Jobbik és más nyomorult erők szócsövévé tett. Hogy pontosan fogalmazzak: Navracsics úr hagyta, hogy a magyar újnácizmus intézményesüljön, és ehhez kölcsön adott, vagy engedett embereket. Ha nem így lett volna, ma nem kellene szégyenszemre chartázni, hanem együtt takarítanánk ki a nácikat az országból. Egy polgári államban élnénk.

Megbízható tollforgató vagyok: mindig emlékeztetem majd ezekre a hitványságokra Navracsics urat. Hogy égjen, vénkorában is.

Pompás fehér elefánt alakjában

Nem fejeztem be azt, hogy miket olvasok. Egyszerre, mert valamiért rákaptam, hogy sok könyvet olvasok, párhuzamosan. Ez nem jó, de valahogy így alakult. Ráadásul, amióta vannak elektromos könyvek is, ez tovább bővült. Most például busszal járok, mert javítás alatt van az autóm, így tudok olvasni. Éppen most fejeztem be Bulgakov Kutyaszív című regénykéjét. Azelőtt nem is hallottam róla, de megtaláltam az interneten. Nem véletlen, hogy nem hallottam, mert igazából nem is annyira jó, nem is hasonlítható, mondjuk A Mester és Margaritához. De nagyon orosz – ha ugyan érti valaki, mire gondolok. Viszont alighanem bátor is. Akkor bátor volt, mert finom kegyetlenséggel bírálta – vagy legalábbis ábrázolta – az úgynevezett szovjet társadalmi viszonyokat. Bulgakov meg is kapta a jutalmát. De csak akkor tud róla, ha van túlvilág, és onnan vissza lehet nézni.

Most a buszon Buddha beszédeit olvasom a telefonomon. Bár nem először, mégis olyan, mintha sose olvastam volna. Nagyon érdekes, hogy Buddha születése is beleillik a turulos-galambos sorba: „… a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.” (Vekerdi József fordítása.) Vajon miért fontos annyi őstörténetben, istenszületésben az álomban állattal hálás? Kik ezek az állatok valójában? Ha ma egy nő bemegy egy gyóntatófülkébe és bevallja, hogy álmában egy állattal hált, akkor mekkora penitenciát kap? Hiszen az álombéli szodómia is bűn! De mekkora! Ha gyógyászhoz megy, mit ír föl neki? Pedig a pap is, az orvos is akár jóslatot is láthatna az álomban: „Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.” Miért lettünk ilyen sekélyesek?

Nagyon érdekes, hogy azelőtt soha nem olvastam útleírásokat. Én magam nem szeretek utazni, egészen addig, amíg el nem kezdem az utazást. Nem is vágyom sehova, egészen addig, amíg nincs lehetőségem elmenni valahova, és hirtelen rájövök, hogy mindigis vágytam arra az útra. Na jó, még el szeretnék menni Izlandra. Bár kedves kolleganőm most volt ott, és azt mondta, hogy neki nem annyira tetszett. Gyerekkorom óta vágyom Korfura – nyilván Gerald Durell könyvei miatt. Korfuról viszont azt írta másik kedves kolleganőm, hogy igenis menjek el. Képeket is ígért, de nem küldte.

Az első utazásos könyvet pár hónapja olvastam el, mert egy bizonyos K. J. Farandzsi elküldte nekem magánkiadású Afrikai útinaplóját. Szerkesztési slamposságokat leszámítva nagyon jó könyv, nem bírtam letenni. Pedig csak arról szól, hogy egy egyszerű, egyáltalán nem gazdag magyar ember elindul sokadik útjára a szerelmetes Afrikába. Az a fantasztikus benne, hogy a viszonyok pont olyanok, mintha ötven vagy száz éve utazott volna. Döbbenetes világ.

Katától születésnapomra megkaptam Michael Palin Hemingway nyomában című könyvét. (Plusz még három másikat is, pedig csak erről az egyről jeleztem, hogy szívesen elolvasnám.)

Palin a kedvenc színészem. Nem vagyok egy rajongó típus, de rongyosra nézem a filmjeit. Amit a Gyalog-galoppban és főleg a Brian életében művel, az egyszerűen zseniális. (A Gyalog-galoppot éppen most készülök megmutatni Milosnak és Sacinak. Lehet, hogy korai, de úgy emlékszem, hogy Dávid már hatéves kora után értette.)

Palin utazásos filmjeit is mindig megnézem, mert jó az a tiszteletteljesen szatirikus szemlélet, ahogy a világot – a szó szoros értelmében az egész világot látja. (Legjobban azért irigylem, amikor a Dalai lámát – illő tisztelettel - hentergésig röhögtette.)

Hemingway pedig azért fontos nekem, mert anyám kedvenc írója volt. Talán Az öreg halász és a tenger eléggé rövidnek tűnt ahhoz, hogy könnyen megtudjam, mitől szerelmes az anyám ebbe a Hemingway nevű morcos íróba. Annyira megfogott, hogy gyorsan elolvastam a novelláit is, aztán a Halál délutánt. Abból csak azt nem értettem, hogy miképpen lehet a bikaviadalért rajongani. Aztán mindent elolvastam, az életéről is, és persze rájöttem, hogy miért szereti anyám. Már az is nagy dolog, ha valakinek egyáltalán van élete. Valódi. Annyira, hogy még egy Michael Palin is utána jár. Mert kedvelte. Nem úgy, mint anyám, de annyira.

A kedves hölgynek, aki a tüntetésen Milos fiam után érdeklődött: sajnos ma eltörte a kezét, mert leesett a játszótéri mászókáról. Várható volt, hogy ez egyszer bekövetkezik, mert pontosan olyan fékezhetetlen, mint Dávid bátyja volt. Életem végéig retteghetek, hogy mikor jön a legközelebbi Dávid-típusú telefon: „Papa nincs semmi baj, itt fekszem a kórházban a műtőasztalon…” (Éppen ma beszélt a Kossuth Rádióban, mint hivatásos véradó-donor. Büszke voltam rá, mert az nagyon jó dolog, ha az ember gyereke nem valami blöff, hanem valódi teljesítmény miatt lesz érdekes.)

Peking és a paták

Arra gondoltam, hogy megpróbálom - legalább néha - egy kínaival együtt nézni az olimpiát. Igazából L. úrra, a derék boltosra számítottam, akit vagy tíz éve ismerek, de pechem volt, mert hazautazott álmélkodni. Bár így is éppen elegen maradtak ahhoz, hogy találjak köztük valakit, aki kicsit befogad, és legalább megtudok valamit róluk. De ők bizony zárkózottak, így éppen csak néhány pillanatot sikerült elkapnom, persze kínai üzletekben. A rövid ötpercek alatt, annyi boldogságot láttam, mint amennyit én éreztem összesen az olimpiát látva. Büszkék. Mindenre. Alighanem van is rá okuk. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy Kína hatalmas növekedésének motorjai a szerterebbent kínaiak voltak.
Ha Pekingben lehetnék, biztosan ugyanazt a technikát választom, vagyis nem megyek el versenyre, csak akkor, ha magyarok játszanak, a többit a nép körében nézem.
Nem biztos, hogy őszinték lettek volna velem – mert én se lennék senkivel a helyükben -, de a gesztusok talán az elősejtéseimet erősítették volna. A sok boldogság dacára nem lehet könnyű kínainak lenni, annyira, hogy nem tudom, szeretnék-e mostanában kínai lenni - persze Kínában. Az biztos, hogy húsz-harminc éve nem szerettem volna. Azóta annyi változott, hogy talán jó lenne végig nézni, átélni, ahogy egy sokezer éves kultúra azzá növi ki magát, amit megérdemel. Igazi világhatalommá. Az most más kérdés, hogy az ember egyáltalán örülhet-e annak, hogy vannak világhatalmak. Én fölöttébb unom őket – az olimpián is. Azt, hogy minél erősebb egy nagy állam, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy kis csoport túlságosan nagy befolyást szerez a világ sorsának alakításában. Az alakítás persze többnyire nyomorítást jelent. Az olimpia esetében például politikával vagy doppinggal. És nem tudom, hogy jó-e, ha a világ legnépesebb országa, igen népes diaszpórával úgy lesz világhatalom, hogy közben még valami, eléggé titokzatosan működő, fura kommunista párt irányítja. Jó, persze, azt mondják ők, hogy a kapitalizmussal járó demokrácia nyakló nélkül való bevezetése emberek millióinak életébe kerülhetne - ezt is el lehet fogadni. Meg azt is, amit szintén gondolnak, és mondogatnak: tudják, hogy még nem egészen tökéletesek, de hagyjuk őket a saját tempójukban fejlődni. Még Tibet dolgában is. Tibetnek legföljebb olyan reményei lehetnek, mint nekünk Trianonnal: Kína afféle, élhető unióvá válik, mint az EU, amelyben a jogok előbbre valók, mint bármi más. Egy elegáns állam. Vagy legalább eleganciára törekvő.
Mert Kínában ma éppen az eleganciával van baj: néha kibukkan a pata a köpönyeg alól. Ha valami nem elegáns, az nem is jó, mondja mindig az öcsém, ha gyanakszik.
Ami igazából érthetetlen az az, hogy ha egy ilyen erős hatalom ilyen teljesítményekre képes, mint egy olimpia fölépítése és megrendezése, akkor miért érzi mégis gyengének magát.
Az a kisebbik baj, hogy csaltak az olimpia megnyitóján. A tökéletes látvány és hallvány kedvéért bevágtak olyan képeket, amelyek kicsit korábban készültek…, nem is az a lány énekelt, akit láttunk… Ezek bocsánatos dolgok: aki nem tudja, hogy az illúziók világában élünk, szinte állandóan, az ne nézzen televíziót.
Az már kicsit kínosabb, hogy a nemzetiségek fölvonulásában egyetlen egy nemzetiséget sem képviseltek az amúgy igen aranyos gyerekek a csodálatos népviseletekben. Ötvenhat úgynevezett „etnikum” van Kínában – de jól ismerjük ezt a kifejezést! – ám a lakosság kilencven százaléka han. (Mintha csak itthon lennénk. Bár azt kétlem, hogy amikor nemsokára Budapesten lesz az olimpia, megtennénk azt, hogy barnítóval bekent, amúgy sápadt arcú gyerekek vonulnak cigány népviseletben. Itt ezt már nem lehet.) Egy olyan országban, ahol a világnak azt kellene mutatni, hogy a nemzetiségek igenis jól vannak, ez azt üzeni, hogy mégsincsenek annyira jól. Mitől féltek? Gyerekektől?
Nem elegáns az se, hogy egyáltalán fölmerült olyasmi, hogy a – ráadásul nemzetközi, tehát vendég - sajtó bármiben korlátozható. Megmagyarázhatatlan, hogy a külföldi tudósítók - akár egy percre is - nem érhetnek el internetes oldalakat, az meg egyenesen abszurdum, ha csak akkor forgathatnak Peking bizonyos területein, ha azt előre bejelentik. Ha valaki olimpiát akar rendezni, ráadásul nyilvánvalóan azért kapta ezt a jogot, mert a világ bízott abban, hogy csakugyan javulnak, emberségesednek a körülmények, mire elkezdődik a világjáték, ilyen hibákat nem követhet el. És ezek nem belügyek, nem lehet ősi szokásokra, vagy a kínaiak diktatúra-vágyára hivatkozni.
Mint ahogy az is érthetetlen, szorongósan pitiáner dolog, hogy apró kis tüntetések résztvevőit begyűjti a hatóság. Az meg pláne, hogy bibliákat kobozzon el derék hittérítőktől. Ez nem elegáns egy olyan országban, ahogy ezerszer több ember születik naponta, mint ahányat meg lehet téríteni.
Egy riporter azt mondta, hogy Pekingben néha rátört egy érzés: az is lehet, hogy jobb egy puha diktatúrában élni, mint egy kemény demokráciában. Jó mondás, de talán meg kellene erről kérdezni Kína népét – beleértve természetesen a tibetieket is. Bár, ha ez bekövetkezne - még a sanghaji olimpia előtt -, akkor már nem lenne okom finnyázni, kilógó patáról beszélni. Addig is minden nap üzenni kell: szeretjük a kínaiakat, nagyszerű emberek egy nagyszerű országban, ám itt az ideje, hogy jobban szeressék magukat is.
(http://www.hocipo.hu)

Megint föltaláltam

"Valaki" azt kérdezi, hogy miket olvasok, illetve tulajdonképpen azt, hogy olvasok-e egyáltalán. Mármint könyvet.

Olvasok, csak sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Bár most nagyon jó nekem, mert az utóbbi hetekben a fiam azt követeli, hogy miközben ő fürdik, én olvassak föl neki Benedek Elek-népmeséket és mondákat. Néha az az érzésem, hogy nem is figyel, de a mese végén rákérdezek, és kiderül, hogy pontosan ért mindent, kivéve egynémely szavakat. Azokat persze elmagyarázom, mert szerencsém van, hiszen tudok például erdélyiül.

Tegnap a Lehel kürtjéről szóló mondában érdekes dolgot leltem. Amikor Lehel agyonüti a császárt, azt mondja elégedetten, hogy most már meghalhat, mert egy császár szolgája is lesz a túlvilágon. Tudjuk, hogy ez hajtotta pár évszázaddal később a török harcosokat, mint ahogy a mostani szélsőséges, az iszlámra amúgy nem jellemző módon gondolkodó terroristákat, az öngyilkos merénylőket is. Ebben az értelemben az ősi magyar vallás és világkép inkább a harcos iszlámhoz állhatott közel. Az is egybecseng, hogy Lehel vallomásában azt mondja: nem azért tarják rettegésben a tőlünk nyugatabbra élőket, mert ők rablók, hanem azért, mert Isten ostorai. Vagyis Attila jogutódjaiként ideológiai alapot találtak a fosztogatáshoz. Alighanem szerencsénkre alaposan megverték őket, mert rosszabbul is járhattunk volna, ha az egész országot lerohanják, hogy fészkükben pusztítsák el a kalandozókat.

A fiam persze ebből csak annyit ért, hogy nagy csihi-puhi volt, és a magyarok nagyokat nindzsáskodtak itt a környéken. De már nem.

Ha már magyari őstörténet: azon gondolkoztam, hogy a keresztény egyházak vezetői azért kezdenek távolodni a turulkodástól, a szenteléstől, mert rájöttek, hogy őket is kezdi veszélyeztetni az újmagyariősvallás, vagy csak a kerülik a botrányt. Vagy esetleg rájöttek, hogy a keresztény embernek dönteni kell: vagy a turul, vagy a Szentlélek. Mondhatni, Isten irgalmatlan tréfája, hogy a magyar ősanyának jósló álom és a Máriát az áldottság hírével meglepő eset szinte ugyanaz a képlet. Csak az egyik pogány, a másik meg nem. (Persze a madár képében látogató áldóval tele van az őrtörténet.)Természetesen az újmagyariősvallás simán átléphet a pogány-keresztény színvallás kérdésén: az egész kereszténységet mi, sumérfiai magyarok találtuk ki. A zsidók is belőlünk loptak, ahogy az egyiptomiak, a kínaiak, és mindenki. Hogy mást ne mondjak, húszezer éves a koronánk.

Egyébként az utóbbi időben kifejezetten szokatlan könyveket olvasok, legalábbis abban az értelemben, hogy nem szépirodalmat. Például Szentgyörgyi Zsuzsától a Mérnök-tudós-iskolateremtő Michelberger Pál és kora című rendkívül érdekes könyvet. Természetesen azért kezdtem bele, mert ismerem, és nagyra becsülöm Szentgyörgyi Zsuzsát, de aztán kiderült, hogy ezt a beszélgetéseken alapuló - életrajzi könyvet gyakorlatilag nem lehet letenni. Egy rendkívüli mérnökember életén keresztül sokkal többet tudhatunk meg a múltunkról, mint ha szabályos történelemkönyvet olvasnánk. Engem egy kicsit érint is, hiszen Michelberger Pálnak is volt köze az Ikarushoz meg nekem is - ott hallottam-olvastam először a nevét -, hiszen a nyolcvanas években az Ikarus lapjánál dolgoztam.

Csak egy példa: sokszor gondolkoztam azon, hogy miért nem volt személyautó-gyártás Magyarországon. Michelberger Pál szerint "Az egész KGST-politika arra ment, hogy a személyforgalom vissza legyen szorítva. Nem is volt fejlesztés. Azt a szerencsétlen Wartburgot, a Trabantot hány évek keresztül gyártották változtatás nélkül. A Moszkvicsot is, a Ladát is. Megvették a Fiattól a licencet és nem nyúltak hozzá."

Vagyis volt itt egy úgynevezett "politika", amelyik nem csak azt mondta, hogy nem mehetsz nyugatra, hanem egyáltalán, lehetőleg maradj csak otthon, mert az a biztos. És ha pár éves várakozás után kapsz egy autót, mi nem tesszük se jobbá, se biztosabbá, dögölj meg nyugodtan, ha baleset ér. És én ebben a rendszerben éltem.

Tele van ez a könyv ilyen érdekességekkel, olyanoknak ajánlom, akik a „sztároknál” is fontosabb emberek gondolataira kíváncsiak.

Az is érdekes, hogy a másik könyv, amit olvasok – tegnap óta -, véletlenül - vagy nem, mert jó, hogy van ilyen kiadó - szintén a Typotex-kiadványa: Dr. Fülöp András írta, és az a címe, hogy Szarvasbikák, gépmadarak. Dr. Fülöp András az ország egyik legkiválóbb pilótája volt, most halt meg. Párszor találkoztam vele, mert az öcsém mestere és példaképe volt. Bár nem hiszem, hogy ez másoknak sokat mond: azok közé, a fél kézen megszámolható emberek közé tartozott, akiket az én testvérem csakugyan tisztelt és szeretett.

Jut eszembe a röpülésről: megint föltaláltam, kitaláltam egy nagyon jó játékot. Három méteres horgászbotokra, méteres damillal apró röpülőket szereltem – ezeket játékboltban vettem, nagyon könnyű kis papírszerű műanyag modellek, és eredetileg arra valók, hogy a gyerek eldobja őket, és szépen szálljanak. Fantasztikusan jól röpülnek damilon, különféle figurákat lehet velük csinálni. A lényeg: egész délután röptettek a gyerekek, és már azt is kitalálták, hogy világbajnokságot rendezünk ebből a játékból.

Egy gójos már fölakasztana

a mai cikkükra a GME válasza

imiblues

Kevésbé Tisztelt Népszava és e cikk írója ! Amennyiben nem ő e cikk szerzője,...

aug. 15. (3 napja)

imibluesBetöltés...

aug. 15. (3 napja)

imiblues címzett: andrassewi

aug. 15. (3 napja)

Válasz

Kevésbé Tisztelt Népszava és e cikk írója !

Amennyiben nem ő e cikk szerzője, akkor ezért és csak ezért elnézést kérek !

Az Önök lapja és Ön is vagy kollegája szerint mi szélsőségesek vagyunk. Én pedig úgy gondolom, hogy ez a mádium
és bértollnokai a baloldal szélsőségesei, oly annyira mint a Gój Motoros Egyesület tagjai.

Megjegyzem, ha valóban szélsőségesek lennénk, mint ahogy állítják nem a Magyar Köztársaság Bíróságánál
tennénk jogi lépéseket Önökkel szemben, hanem a gyorsabb és hatékonyabb módszert választanánk arra,
hogy kellő jómodorra tanítsuk Önöket. (Népszava, Andrassew Iván, Németh Péter és követőit)

De mint bizonyára Önök is előtt ismert, a Gój Motorosok megindították a jogi keresetet a fent nevezettekkel szemben.
Talán nem ártana erről is tudósítaniuk a Népszava antifasiszta olvasóit, nem is beszélve lelkes támogatójukat Fletót !

Egyben tájékoztatom Önöket, és e cikk íróját, hogy nem egy portás, hanem több civil szervezett meghívására megyünk.
Az igaz, hogy az egri kórház védelmében és valóban tiltakozásunkat kívánjuk kifejezni a Hospinvesttel szemben.
Ennek több oka is van, de egyet azért mellékelek, ami nagyon hasonlít Önökre is. Ez pedig a hazugság !!!
Deák úr több héten keresztül, minden sajtó orgánumban azt mondta, hogy a kórház dolgozók nagy többsége aláírt.
Ezzel szemben ma már azt mondja, hogy máshonnan hozott orvosok írták alá a munkaszerződést, ha egyáltalán ez igaz !

De maradjunk a hazugságoknál. Semmilyen meghívót nem küldtünk senkinek, már csak azért sem,
mert nem a mi rendezvényünk, csupán meghívottak vagyunk és csak civilektől érkezett. Micsoda különbség !!!
Csupán a honlapunkon ahogy minden túránkat ezt is közzé tettük a motorosok számára.
Íme az eredeti szöveg:

Dátum:		2008.08.15.
Cím:		Eger - Nemzetgyűlés - Civil szervezetek meghívására
Leírás:		Találkozási helyszín és időpont: M-3 kivezetőjénél található Shell benzinkútnál 14 óra 30 perctől, indulás 15 órakor. Csatlakozási hely és időpont: Maklár, Dobó utca 22. 16 óra 45 perctől, indulás 17 óra 30 perckor. A bejelentett rendezvény főszervezője meghívta a Maklári Motoros Egyesületet és a Gój Motorosokat. A közös begurulásunkkal 18 órakor kezdődik a Nemzetgyűlés. Majd a végén körbe motorozzuk az egri kórházat tiltakozva a Hospinvesttel szemben és tiszteletkört teszünk Eger városában, a kórház védők tiszteletére. Bármilyen jellegű kérdéssel érdeklődni lehet: 30-9-41-61-81 Mindenkit szívesen látunk, akik betartják a MMBTE és GME szabályait ! Meghirdetve: 2008. augusztus 8.

Amennyiben hívei a sajtó szabadságnak és a hiteles tájékoztatásnak, úgy kérem a teljes válaszomat,
változtatás nélkül közreadni, szerkesztés nélkül, mint válaszként a mai cikkükre.

Amennyiben ez nem történne meg a mai napon, úgy ezen cikket is felfogjuk használni az Önökkel szembeni per során.

Üdvözlettel:

Mészáros Imre
elnök

Nekem igen kedves Mészáros Elnök Úr!

Megtisztel azzal, hogy engem szólít meg, de szabadságon vagyok, nem én írtam a kifogásolt cikket. Ezért elfogadom a megelőlegezett bocsánatkérését is. Nem kis munkával elkészített egy képet, amelyre azt írta, hogy Andressew Iván ratyi. (Ratyi = buzi.) Van ebben valami gyermekded báj, de egy elnökhöz talán méltatlan, hogy ilyesmivel bíbelődjön. (Én is elnök vagyok, de biztosan tudom, hogy nem szánnék olyasmire időt, hogy egy képbe firkáljam - pláne, hogy tudom: nem igaz -, hogy "Mészáros Imre kicsit köcsme, és olyan a motorja, mint egy nagyseggű amerikai anyós" - mert ez méltatlan lenne. Gyerekes. Tényleg.)
Azt hittem, hogy több hónapos meghitt utálkozás után legalább a nevemet le tudja helyesen írni. Mást se. Mielőtt elküld egy levelet jó átnézetni legalább egy Word helyesíró programmal. Aláhúzza a hibákat. Ami a szélsőségességünket illeti: lehet, hogy "mádiumunk" bértollnokai legalább annyira szélsőségesek, mint a gój motorosok. Feltételezem, hogy valami kommunisták lehetünk az Ön szemében. Mentségünkre legyen, hogy bár nekünk is vannak járműveink, nem mászkálunk, mondjuk munkásőr egyenruhában, a popónkban veres zászlóval olyanokhoz berregni, akiket nem kedvelünk. Egyébként pedig azt gondolom, hogy ha egy csapat annyira közszereplő, hogy ünnepélyes bevonulásával - mint a jobboldal nehézlovassága - magának a Nemzetnek Az Ő Gyűlését nyitja meg, akkor viselje el, ha nyilvánosan szélsőségesnek mondják. Mi őszintén, mindenféle bértollnokoskodó számítás nélkül gondoljuk Önöket szélsőségesnek. Ez a véleményünk, és ezt jogunk van leírni. Ez itt Európa. "Megjegyzem, ha valóban szélsőségesek lennénk, mint ahogy állítják, nem a Magyar Köztársaság Bíróságánál tennénk jogi lépéseket Önökkel szemben, hanem a gyorsabb és hatékonyabb módszert választanánk arra, hogy kellő jómodorra tanítsuk Önöket." - írja Ön, talányosan. Mire gondol? Jól megvernének? Elütnének minket a félelmetes motikkal? Vagy motorháton elrabolnának, aztán olyan hurkot kapnánk, mint amilyet a szocialistáknak imádkozott (!) valaki Önök közül Egerben a Népszabadság tudósítója szerint? Jó, ezt Ön azonnal cáfolta, de valahogy egybecseng az Önök fórumán (gojmotorosok.hu) olvasható 29802. bejegyzéssel, amelyben a derék Oldman ezt írja rólam: "Könyörgök, akasszuk fel ! Tudom, durva." Bizony durva. De Ön szerint ez nyilván egyáltalán nem szélsőséges. Fújjunk ebből akkora balhét, mint legutóbb Bayer Zsolt meg a Magyar Hírlap, amikor egy nyilvánvalóban álbaloldali, nyilas weboldalon megfenyegették? Azt írja, hogy Önök nem hívtak meg senkit, mert Önök is meghívottak voltak. Akkor ez itt micsoda: "Mindenkit szívesen látunk, akik betartják (...) GME szabályait ! " (GME, ugye a gój motorosok egyesületét jelenti?) Van úgy, hogy egy embert meghívnak egy buliba, aztán ő is elhívja oda a haverjait. Egyébként megnéztem az útifilmet. Rendkívül unalmas ez a hosszú maskarás vándorlás. De legalább arra jó, hogy az ember láthatja, hányszor szegi meg a közlekedési szabályokat a közmondásosan fegyelmezett gój motorosok elnöke. Az meg mindent elmond Önökről - és a meghívóikról is -, hogy egy kórház elé mennek motort puffogtatni. (23 motor, 13 utas – gondolom, az utasok a szájukkal berregtek, hogy tovább növeljék az amúgy is rettenetes félelmet.) Lehet, hogy a fideszesek, a jobbikosok meg a kórházvédők nem tudják, de a kórházak közelében azért van kirakva egy KRESZ-tábla, hogy fölhívja a figyelmet: a környéken beteg emberek vannak, akiknek egyebek mellett csöndre, nyugalomra is szükségük van. Aki ezt megszegi - még ha rendőri fölvezetéssel is, ami egyszerűen elképesztő -, az semmi más, mint közönséges közúti tahó.

Miért hagytuk?

Gyerekkoromban az volt az olimpia körüli legnagyobb vitatéma, hogy indulhatnak-e profi sportolók. Akiről kiderült, hogy pénzt fogadott el, akár ki is zárhatták. Ebből aztán az lett, hogy a szocialistának mondott világrendszerből mindenki indulhatott, mert itt ugye hivatalosan nem voltak hivatásos sportolók, ám a kapitalistából néhány sportolónak választani kellett: vagy a legnagyobb elismerést akarja elnyerni, vagy a pénzt. És persze voltak, akik megszerezték az olimpiai érmet, aztán mentek profinak. Nem nagyon értettem akkor én ezt a dolgot, mint ahogy azt sem, hogy egyszercsak fordult a világ: a hivatásszerűen reklámszerződésből élő sportolók is megjelenhettek az olimpián. Ez vélhetően azzal függött össze, hogy időközben a divatot úgy alakították, hogy a sportruházat hétköznapi viselet lett, és egyéb cégek is kezdtek haszonállatot látni a sportolókban. Márpedig a legnagyobb reklámfelület az olimpia, tehát el kellett érni, hogy a sportszergyártók, a ruhások és a cipősök, na meg a telefonosok, a képernyősök, az órások meg mit tudom én kik, ott legyenek.

Bár azt tudjuk, hogy a szocialista sport embergyárai emberemlékezet óta doppingolták a nyomorult sportolókat, vélhetően ez volt az az idő, amikor a kapzsiság az egész világsportot elkezdte megrontani. Ma ott tartunk, hogy komolyan fölvetődik: a súlyemelést és a biciklit azért veszik ki az olimpiából, mert túlságosan fertőzöttek. Nincs nap, amikor nem olvasok újabb és újabb, eléggé megalapozottnak tűnő véleményeket arról, hogy az élsportban már lehetetlen dopping nélkül világra szóló eredményeket elérni, és csak azért nem buknak le, mert olyan szereket használnak, amik még nem ismertek. És sajnos el is hiszem. Pedig nem akarom elhinni.

És sajnos ez megrontja nekem az olimpiát. Nézem az úszókat és csodálom is őket, meg közben rettegek is, hogy becsapnak. Hagyom magam becsapni. Nem vagyok biztos, de mégis biztos vagyok.

És a héten a kicsi fiammal néztük a vízilabdázókat, és azt mondta, hogy ő is az lesz, és amikor látta, hogy őrjöngök az örömtől egy gól után, azt mondta, hogy majd egyszer ott lesz ő is az olimpián, és azért fogok kiabálni, mert ő dobja a gólt.

És akkor azt mondtam neki, hogy én ezt nem szeretném. Ne legyen élsportoló. Focizzon, vízilabdázzon, csináljon, amit akar, de nem akarom. Nem csak azért, mert nem akarom, hogy élősködők nyomorékot csináljanak belőle, meg azt se, hogy a becsvágy a halálba hajtsa. Nem akarok úgy ülni a medence szélén vagy a tévé előtt, hogy akár csak egy pillanatra is átfut rajtam, hogy a fiam engem is becsapott, amikor hagyta, hogy őt becsapják.

Valakik elvették tőlünk a sportnézés örömét. Elveszik a gyerekektől a példaképesség lehetőségét. Megint - mint szinte mindenben - úgy rabolnak ki minket, hogy közben cinkosok vagyunk.

Miért hagytuk, hogy így legyen? De az is lehet, hogy csak én hagytam, magamban, legbelül, és egyáltalán nincs igazam.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Minden becsületünk

"Valaki" kérdezi, hogy mi van a gój motorosokkal, és pláne Mészáros úrral, az elnökükkel. "Kár, hogy abbamaradt az üzengetés, nagyon jókat mulattam".
Én is, de ez Elnök Úr elrontotta a játékot azzal, hogy följelentett, azóta nem vagyunk üzenős viszonyban. Bár éppen pár napja megtörte a morcos hallgatást, küldött nekem egy levelet. A szokásos, parádés humorral kezdi:
"MEGÁLL AZ ESZEM, ÉS ÁCSOROG !!!"
A Hír tévés ügy miatt aggódik: "Nos, a riport végén feltett kérdésre, az én tippem a megbízóra, egyértelműen: VERES JÁNOS Helmeczy, nos ő számomra, komoly csalódás ! Annak idején amikor ő lett a - Szögi (ai) - család jogi képviselője, aki ingyen vállalta a képviseletet, mondtam is, hogy olcsó húsnak híg a leve, de azzal nyugtattak meg Gabikáék, hogy a tanár úr régi ismerőse és ő jelentkezett, hogy segít a családnak a jogi képviseletben a bíróságon. Véleményem szerint Gabikáéknak azonnal vissza kell vonnia a megbízást az ügyvédtől !!! Azért komolyan elgondolkoztató, hogy mégis mi folyik a hazai közéletben ! Régebben is írtam, mintha az 50-es években járnánk, azzal a különbséggel, hogy most még nem visznek el bennünket Recskre. Gondolom Veres és Fletó szívesen felépítené nekünk újra, mi meg ha hagyjuk meg is fogják tenni ! Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos és minden további tényfeltáró oknyomozó újságíró mellett kiállunk, mert ha őket megtudják félemlíteni, akkor csak egy lépés és az ő újságírói fogják tájékoztatni a közvéleményt, nem utolsó sorban óhajaikat. Remélem - mármint én, Andrassew Iván (ai) - most is összetrombitálja a média munkatársakat, hiszen ez valóban fenyegetés a sajtószabadság és az újságírói társadalom ellen ! Érdeklődéssel várom hívó szavát egy piknikre !
Ez annyira komoly ügy, hogy helyénvaló, ha megpróbálom Mészáros elnök úrnak is elmagyarázni az álláspontomat. Kicsit túl korán reagált, talán már belátja, hogy kár az első hírre azonnal odarecskezni, fletózgatni, veresezni. Ez egyébként szokása. Ha annak idején nem fenyeget meg azonnal, nem buziz és zsidóz a cicahordás dolog miatt, akkor ezt az egész ügyet hócipős ügyet elintézhettük volna egy óra alatt, és ma együtt motoroznánk a haza üdvére. Más kérdés, hogy ma már nem gójnak hívnák őket, nem vonulgatnának cigányokat rémiszteni, és nem hülyéznének önfeledten azért, mert kimondom azt a triviális tudományos tényt, hogy félelemkeltő erejük abból van, hogy minden robbanómotor működése közben keletkeznek infrahangok, amelyek félelmet keltenek az emberekben, és ez fölerősödik, ha sok motor egyszerre dübörög. Ehelyett Mészáros elnök úr azt érte el, hogy az egész ország röhögött a „cicahordán”, sőt ma már odáig jutottunk, hogy a hirszerzo.hu szexuális hajlamaikon tréfálkozik a Turbómagyarország 2008 szépségversenyben.
Arról a Hírszerzőről van szó, amelyik a gój motorosok Népszava-látogatása előtt Gavra főszerkesztő és Seres megmondóval az élen a lehető legocsmányabb módon viselkedett velem szemben. Odáig mentek kollaborálásban, hogy az egyik munkatársuk – ha jól emlékszem, valami Kiss - egy gój motor hátán pöfögött a Népszava szerkesztősége elé, mert ezt szenzációs riporteri ötletnek gondolta. Közben Gavra úr is és Seres úr is fölismerte, hogy nem lesz hamar előrehozott választás, nem kell sürgősen befarolni a jobboldalhoz, lehet még egy kicsit szemtelenkedni. Ezt írják, csakugyan nagyon bátran:
5. A felvétel tanúsága szerint a nemzeti oldalon is hódítanak az alternatív szexuális viselkedési formák. Van-e szokatlanabb, posztmodernebb és huszonegyedikszázadibb jelenség egy Andrassew Ivánnak dedikált gumibabát csókolgató gój motorosnál? Vajon mi történt a gumibabával a motorosok gyűrűjében demonstrációjuk előtt? Túláradó férfierő és furcsa használati tárgyakra ömlesztett gyengédség - juttassa tovább most!
(http://www.hirszerzo.hu/cikk.turbomagyarorszag_2008_itt_a_halalcsoport_
utoljara_szavazhat_a_selejtezok_resztvevoire.74672.html)
Nem lepődnék meg, ha megint kénytelenek lennének – afféle dumcsinak álcázva a dolgot - bocsánatot kérni, mert különben eléjük vonulnak rettenetesen félelmetes jelmezükben a magyari motoros marconák. (Számomra igazi meglepetés, hogy eddig bátornak tűnő újságírók valóban megijednek tőlük, és csakugyan bocsánatot kérnek, mert véleményt mertek mondani.
Egy olyan világban, ahol motorokkal lehet újságírókat ijesztgetni, egyáltalán nem csoda, ha a gyávaság mellett a sunyiság is erőre kap.)
Visszatérve a HírTV sütőporos ügyére: ha beszélő viszonyban lennénk, megnyugtatnám Mészáros elnök urat, hogy amennyiben kiderül, hogy az a verzió igaz, amit a tévések állítanak, és tüntetést hívnak össze a sajtószabadság védelmében, akkor ott leszek. Én nem szervezem, mert a HírTv sem szervezte a gój motorosok elleni demonstrációt. Ám azt nem felejtem el, hogy arról a legkorrektebb módon tudósítottak. Ez nagy dolog mostanában, meg kell becsülni. Ha viszont az derül ki, hogy a tévések trükköztek, csapdát akartak állítani politikusoknak, akkor azt fogom követelni, hogy örökre takarodjanak a szakmából. Ez így korrekt, mert itt egy határ van, nem lehet az elhülyülésig a politikai nézeteink szerint ítélni.
Ami bűn, az bűn. Ha a sajtóban és a politikában engedünk teret a trükkös jogászkodásnak és a hamis cselvetéses lejáratásnak, akkor iszonyatos árat fizetünk, mert minden becsületünk odalesz, és a végén magunkra is gyanakszunk. Bár én már most is.

Az exkluzív

Amikor Kiss Ernő rendőrtábornok lehugyozta a rendőrpalotát, azt mondtam, nem kellene ezért önfeledten gúnyolni, mert mi is bármikor juthatunk ilyen természetközeli kényszerhelyzetbe. Amikor az derült ki róla, hogy nem ő, hanem szerinte az alteregója az ő lopott kocsijával tört össze egy csomó autót, akkor azt gondoltam: ha egy rendőrparancsnok (!) így viselkedik, az olyan mértékű, minősített hitelvesztéssel jár, hogy soha többé senki nem veheti őt komolyan. De azt se, amit kérdez.
Ehhez képest a most is eljárás alatt álló tábornok egyszercsak fölbukkan a HVG online oldalán, és egy úgynevezett exkluzív interjúban azt állítja, hogy Horn Gyula leállíttatott egy Draskovics Tibor ellen folytatott, Hézag fedőnevű titkos nyomozást 1996-ban. A jelenlegi rendészeti miniszter akkor a pénzügyi tárca közigazgatási államtitkára volt és valami olajos vagy benzinkutas cég jövedéki ügyét tussolta el. Ha jól értem, egy jogértelmezési vita miatt 83 millió helyett csak százezret kellett fizetni.
Ha ez igaz, és valóban törvénysértő eltussolás történt, akkor Draskovicsnak távoznia kellett volna a politikából – mindjárt a börtönbe.
Ha viszont Kiss tábornok úrnak már akkor perdöntő bizonyítéka volt Draskovics ellen, akkor miért nem akkor szólt? Miért nem akkor szaladt a HVG-hoz, hogy rendőri eskűjének szellemében, akár szakmai öngyilkosként, végső megoldással a nyilvánossághoz forduljon?
Ha pedig Horn Gyula eljárását találta bűnösgyanúsnak, akkor pláne miért nem akkor vetette magát az ádáz mókusok elé?
Semmiképpen sem szeretném bírálni a nagyszerű HVG-t, amit mindigis a szakma csúcsának tartottam, de ugye ironizáltak: a dolog „exkluzivitását” ugye az adja, hogy Horn Gyula – közismerten – védekezésképtelen, és ez az egész így bizony gusztustalanabb a falrahugyozásnál is?

Finomabbnál finomabb

Milyen a sors: éppen a csodálatos költő, Csoóri Sándor írását olvasom, amikor a háttérrádióm bemondja, hogy már megint hatalmas bombát találtak Budapesten, és ki kell üríteni egy egész városrészt.
A Mester azt írja, hogy bár igény lenne rá, mégse legyen forradalom, mert: „A forradalomhoz nemcsak magasba csapó szenvedélyek kellenek, hanem fegyverek is. Honnan a csodából szereznénk mi gépfegyvereket, páncélöklöt, finomabbnál finomabb aknákat?”
Finomabbnál finomabb aknák. El tudom képzelni egy ínyenc költő vízióját. Mélybúsmagyar kesergésében lassított fölvétellel látja maga előtt azt a poétikus képet, ahogy az ellenség fölemelkedik a robbanástól, szinte lebeg, aztán leszakad a kar, megtörik a csigolya, a koponyából szinte kirobban a velő. Csodás kép. Borzongatja a lopakodó örök, de most éppen leláncolt forradalmárt. Aki költő. A szavak mérnöke.
Az igazság persze az, hogy a fegyverhasználat a valóságban kicsit kevésbé poétikus. Az a baj, hogy szinte mindig visszalőnek. Az aknával meg az, hogy ott marad. Mint a bomba is. Elbújnak és várnak. Úgy, mint ez a két tonnás a Ferencvárosban. Hat évtizede ért véget a világháború, de az utóbbi hetekben ez a negyedik olyan bomba, amelyik miatt tömegeket kell evakuálni. És csak véletlen, hogy ez a bebetonozott (!) szerkezet nem robbant, amikor egy masina elérte és megtalálta.
Azért van ott, mert valakik egyszer azt gondolták, hogy hadat kell üzenni mindenkinek, hiszen sérelmeinket másképp már nem orvosolhatjuk. A hadüzenet ment, szinte fegyver nélkül a Don kanyarulatág vonultunk meghalni, bosszúból agyonbombázták az országot.
Amikor ilyen bombára lelnek, mindig életem egyik alapélménye jut eszembe. New York egyik külvárosában az öcsémmel átsegítettünk egy nagyon öreg embert a zebrán. Megkérdezte, honnan jöttünk. „Magyarországról.” „Ja, tudom – mondta az öreg – maguk voltak Hitler utolsó csatlósai. Bombáztam magukat.”
Nem mondtuk, hogy azok nem mi voltunk. Néztük az elcsoszogó vénembert, tehetetlenül álltunk az út szélén már-már poétikusan abszurd szerepünkben.
Hogyan kérhetnénk meg Csoóri Mestert, hogy legalább nyilvánosan ne álmodozzon gépfegyverekről, páncélökölről, és pláne ne finomabbnál finomabb aknákról? Annyi idős lehet, mint az az amerikai bácsi volt. Tudhatná, hogy a költő szavaiból azt hallják meg az emberek, amit akarnak. Tele van az ország fegyverekkel. Finomabbnál finomabb aknákon ülünk.

Tisztelt Usztics Anna Főszerkesztő Asszony! Tisztelt Tóth Gy. László Elnök Úr!

Meglepve látom, hogy a barikad.hu megkérdezésem és beleegyezésem, valamint forrásmegjelölés nélkül, szó szerint, bár félrevezető címmel közölte „Jó Morvai Krisztina, félelemmel tisztelt asszonyom! Kegyelmet kérek!” című írásomat. Úgy vélem, hogy ez Európában nem szokás, és erősen sérti a szerzői jogot is. Ráadásul a barikad.hu oldalain az ily módon való megjelenés azt a látszatot keltheti, mintha én bármiképpen – akár vendégszerzőként is - kötődhetnék Önökhöz, illetve szellemiségükhöz. Ezt én nem szeretném. Nem igazán fontos, de jellemző, hogy még a nevemet sem tudják pontosan leírni.
Mindezek alapján tisztelettel kérem, hogy küldjék meg a szükséges adatokat ahhoz, hogy legalább a nekem járó - 50 ezer forintos - illő honoráriumot megkaphassam.
Amennyiben ezt nyolc napon belül nem teszik meg, pert indítok Önök ellen a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt, valamint az engem ért nem vagyoni károk enyhítéséért, különös figyelemmel az Önök impresszumában található fölhívásra, miszerint „A barikád.hu tulajdonát képező írások, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül, a forrás megjelölésével szabadon felhasználható. Bármiféle módosításukhoz a Szerkesztőség írásos beleegyezése szükséges.”

Tisztelettel:

Andrassew Iván
hírlapíró, Népszava

Ezt úgy két hete küldtem el a barikad.hu szerkesztőségének – előtte természetesen lementettem az „eredeti” kalózpublikációt. És természetesen azóta sem kaptam választ. Csak annyi történt, hogy kijavították a nevemet és beillesztették a forráslinket, ami a nepszava.hu-ra mutat. Talán azt hiszik: ha fölhívtam a figyelmet arra, hogy nem kértek engedélyt az írásom közlésére, én tulajdonképpen engedélyt adtam. Biztos ez a magyar virtus.
Tekintettel arra, hogy a barikad.hu szerkesztőit – a magyar becsület zászlóvivőit – közvetlenül egyetlen megadott e-mail címen sem lehet levéllel megközelíteni, nyilván arra hivatkoznak majd, hogy ők nem kaptak ilyen levelet. Csak azzal nem számolnak, hogy egyrészt vannak közvetett bizonyítékok, másrészt így ők teremtenek olyan körülményeket, amelyek miatt, akár fölszólítás nélkül is be lehet őket perelni. Ezt meg is teszem. Utálom a pereskedést, kerülöm is, de ez úgynevezett „elvi” kérdés.
Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy a barikad.hu impresszumában a szerkesztőség címe sem szerepel, ami legalábbis „aggályos”. Sajtóetikai és sajtótörvényességi szempontból. Például azért, mert ha valaki perbe akarja vinni őket, akkor nincs mit beírni az alperes elérhetőségét illetően. Így aztán kénytelen ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó tettes ellen rendőrségi följelentést tenni. Nem tudom, miért teszik ki ilyesminek magukat, de legyen a magánügyük.
Azóta találtam egy képet, amelyet a barikad.hu forrásmegjelölés nélkül használ, miközben könnyen bizonyíthatóan én készítettem Gyurcsány Ferencről. Hát ezért is kérek majd a bíróságon húszezer forintot. (Érdekes, hogy amikor a velem szintén nem túl barátságos viszonyban lévő HÍR TV ugyanezt a képet leszedte a honlapomról, és jeleztem nekik a dolog törvénytelen mivoltát, azonnal elnézést kértek. Percek alatt, úriemberekhez, kollegákhoz méltó módon elintéztük a dolgot.)
Lehet, hogy valaki nem érti, mire gondolok, amikor ezt írom: „…a barikad.hu oldalain az ily módon való megjelenés azt a látszatot keltheti, mintha én bármiképpen – akár vendégszerzőként is - kötődhetnék Önökhöz, illetve szellemiségükhöz. Ezt én nem szeretném…”
Ilyen gondolatok jelenhetnek meg a barikad.hu oldalain, amelynek vezető szerzői szinte állandó vendégek az ECHO TV épületes műsoraiban: „…harmadrendű fontosságú kérdés, hogy eredetileg milyen történelmi esetlegességekhez kapcsolódott ez a kifejezés: náci. A liberálnáci csahosok demokratikus és antirasszista szólamai brutális rasszista diktatúrát álcáznak, a pusztulásra ítélt pedig nem más, mint a keresztény európai kultúrkör és a fehér faj.”
Talán ennyi is elég. Nekem egy ilyen lapban „szerzőként” megjelenni olyan, mintha a magyar gárda egyenruhájában kellene elsétálnom sok ember előtt. Vagy abba a gyanúba keverednék, hogy titkon gój motorosokkal zarándokoltam Pálosszentkútra, hogy dr. Bábel Balázs érsek megáldja a mocimat.
Gárda-fóbiás Népszava újabb ámokfutása - barikád.hu kommentárokkal! - Című írásában, egy kommentárban a barikad.hu szerzője azt írja: „Információink szerint, ha a Jobbik bejut az Országgyűlésbe, az első dolga az lesz, hogy megnézi, a valószínűleg napi szinten ráfizetéses Népszava milyen pénzekből tartja fenn magát.”
Szerintem a Jobbik nem jut be az Országgyűlésbe, de ha mégis, és ezt tartja majd elsőszámú hazafias dolgának, akkor ám legyen, addig se pusztít máshol. Ám ha a nyilván nyereséges barikad.hu nyereségességének forrására kíváncsi, már most megvan a recept: ingyen használjuk azok javait, akiket utálunk.
Persze az is lehet, hogy küldetés van ebben. Hazafias.

Ha én

Ha én konzervatívnak mondanám magam – nem mondom, pedig nagyonis az vagyok – először is tisztáznám, hogy tulajdonképpen mitől konzervatív egy konzervatív. Talán attól, hogy ragaszkodik bizonyos értékekhez. Nem csak a „nemzetiekhez”, hanem mindenhez, amit egy ezeréves állam népe rettenetes áldozatok árán kiizzadott magából. Akkor is, ha azok nem mindig fényes gyöngyök.
Ilyenek például a törvények. Azok sok évezred tapasztalataiból épültek föl úgy, hogy figyelembe vegyék az eszméket, a szabadság határait, és a megegyezéses közjót szolgálják.
Ha például egy törvénytelenül fölépített, törvénytelenül fönntartott, bontásra a törvények alapján ítélt tereptárgy védelmében bárki erődemonstrációt szervezne, egészen biztosan nem mennék el.
Ha bármilyen érzelmi ok – hazaszeretet, őshit, jóérzéses mondaájulat, tépőscsőrű madarak iránti olthatatlan vonzódás – miatt mégis elmennék egy ilyen erőfitogtatásra, megnézném, kivel megyek. Teljesen bizonyos, hogy ha újfasiszták hirdetnének ilyet, akkor megnézném, hogy én hol is helyezkedem el a parlamenti patkóban. Ha megállapítanám, hogy engem semmiképpen sem a nácik küldtek oda, hanem a keresztények, a kisgazdák vagy ifjú demokraták, akkor elgondolkodnék azon, hogy lehetek-e én egy hírben nácikkal. Lehetek-e egy fényképen fekete ruhás gyűlöletmumusokkal. Lehetek-e kamerák előtt fekete fényt árasztó kopaszság közelében.
Különösen olyan időkben, amikor majdnem meghalnak emberek, mert utcára merészkednek. Különösen akkor, amikor gyújtóbombák gyerekszobákba röpködnek éjszaka, és már a lőfegyverek is megszólaltak.
Ha konzervatívnak mondanám magam, és mégis elmennék egy, állítólag a háború minden áldozatának emlékére emelt emlékmű védelmére, legkésőbb akkor menekülnék el onnan látványosan és sikoltozva, amikor a hitvány nácik elkezdenek zsidózni. Mert a zsidóknak is emelt emlékmű előtt zsidózni, mégiscsak bestiális dolog, és nem szokás veszett vadbarmokkal együtt erődemonstrálni.
Ha konzervatív lennék, lassan elmerengenék azon, miképpen lehetséges, hogy mi valahogy mostanában mindig a törvénytelenség és a barbárság oldalára sodródunk. És ezzel egyszer el kell majd számolni.

Tudtad te

Már tíz levelet kaptam: köteles vagyok válaszolni Bayer Zsolt "Ami tűrhetetlen nálatok -Egykori cimboráimnak, Andrassew és Bächer Ivánoknak" című írására.
Szerintem egyáltalán nem vagyok köteles, de jó, legyen. Szinte biztos vagyok, hogy Bächer sem válaszolt, és ugyanazért, mint eddig én. Mert ez már kínos. Nem illik egy beszorult ember szomorú levelét nyilvánosan kigúnyolni.
Kezdi egy nagy közhelyes melodrámázással:
"Tudom én jól, hogy nekem most hallgatnom kellene. Megfélemlítve, megjuhászodva, magamba szállva, hamut szórva a fejemre. Kedvem is lenne hozzá. Mégsem tudok hallgatni. Nácit akartatok, akartok csinálni belőlem, valamiféle elrettentő idolt."
Erre azt válaszolnám, hogy baromira mindegy, hogy valaki náciságból náciskodik vagy egyéb meggondolásból, de aki mostanában náciskodik, az polgárháborús bűnös, és nem érdekel a lelke. Amit mi leírunk, az bármikor pusztító erővé válhat. És válik is. Te is tudod. Van-e furdalásod, amikor a cigányokra lőnek?
Mert neki van lelke: "ami bennem van, a fejemben és a szívemben van, azt csak én ismerhetem maradéktalanul. Ahhoz nincsen kulcsa, hozzáférése senkinek. Így aztán megannyi bűnöm közt is elszámolhatok majd az Úrral. S azokkal is, akiket szerettem valaha, s akiket szeretek. A többi úgyis lényegtelen."
Erre azt válaszolnám, hogy minket szeretsz, velünk kell elszámolnod. Különben nem írtál volna könnyekkel küszködve. Te pontosan tudod, miben vétkeztél, és vétkezel azóta is. Nem gondolom, hogy náci vagy. Annál borzalmasabb, hogy képes vagy a legnácibb szövegekre. Mert tehetséges vagy. Ez a baj.
"Tudjátok, egykori víg cimborák, mondhattatok volna nagyjából bármit. Hogy hülye vagyok, meggondolatlan, ostoba, vagy hogy értsem meg, élnek közöttünk még olyanok, akik félnek, igenis félnek, mert megtörtént velük mindaz, aminek nem lett volna szabad megtörténni soha, senkivel. Megértettem volna, mint ahogy meg is értem, tényleg."
Azt írnám erre, hogy tudtad te ezt akkor is, amikor úgy zsidóztál, mint egy vérgőzben fölpörgött nyilas. Tudtad te ezt akkor is, amikor a cigányokról írtál förtelmes hangnemben. Mi profik vagyunk. Soha nem írunk le semmit véletlenül. Ha hibázunk, akkor az azért van, mert egy pillanatra elhagyott az ösztönünk. De az nem lehet, hogy az az ösztön folyamatosan rossz irányt mutat. Akkor nagy baj van. Akkor abba kell hagyni. Amikor először tudtad, hogy félelmet keltesz olyanokban is, akiknek nincs bűnük, akkor kellett volna.
"Egyet nem tehettetek volna meg: azt, amit megtettetek. Ez az, ami nálatok elfogadhatatlan, tűrhetetlen. Különösképpen a ti esetetekben, akik ismertek engem. Bizony, Ivánok, ti, akikkel megittam annyi sört. S miután mindazt elmondtátok volna, amit el kellett volna mondanotok, mindjárt kijárt volna nekem még egy mondat. Ez: "abban pedig igazad van, hogy akik a komcsik alatt beálltak a sorba, és tevőlegesen szolgálták a rendszert, akik Izraelt gyalázták és helyeselték az utazási tilalmat, akik akkor az araboknak szurkoltak és a cionizmust a fasizmus egyik ágának titulálták, azok most ne merjék leírni azt a mondatot, hogy az Izrael-ellenesség az antiszemitizmus új formája". Mert hát én valami ilyesmiről akartam szólni akkor, egykori víg cimborák."
Erre azt válaszolnám, hogy Drága Zsolti, nem érdekel, hogy az a két-három zsidó újságíró miket írogatott a szocializmus idején. Vizsgálják meg, intézzék el egymást közt a zsidók, ha ez fontos nekik. Egyébként pedig ezt mindenki leírhatja, csak te nem, aki nem túl hosszú életed során nagyjából mindent leírtál, meg mindannak az ellenkezőjét is. És ehhez még csak egy rendszerváltás se kellett.
"Az írástudók felelősségéről akartam szólni, mint már annyiszor. Amit ti mindnyájan sutba hajítottatok."
Te Zsolti? Pont az írástudók felelősségéről? Ne hülyéskedjünk!
"Ti elhittétek, hogy hősök vagytok."
Bächer Iván, mint hős? Vagy én? Zsolti, mi röhögünk magunkon, ha beletévedünk valami hősi pózba. Milyen hősök lehetnénk mi? A grund hősei, legföljebb.
"Olvasom a rólam írt sorokat ám, egykori víg cimborák. Ha hősi pózba akarnám vágni magam, most azt írnám, nem érdekelnek. Dehogyisnem! Fájni már nem fájnak - de zavarnak. Engem mindig zavart az igazságtalanság és - kapaszkodjatok meg! - az oktalan gyűlölet. A gyűlölet nyomában, ha van igazi oka, mindig a szeretet és a megbocsátás jár."
Baromira nem gyűlöl téged senki. Sőt: én kifejezetten sajnállak. Mert olyan csapdába kerültél, ahonnan nincs kiút. A Fideszben hamarosan kiadják rád a levadászási engedélyt. Úgy jársz majd, mint Mikola és Pelczné. Mert Orbán pontosan tudja - egyébként a tanácsadójától -, hogy veled nem indulhat neki egy választásnak. Majálisozhattok, fényképezkedhettek, amikor heccelni, provokálni kell a baloldalt, de a világ köpi le, ha fölvállal élesben. Ne minket figyelj, hanem a Magyar Nemzetet vagy a Heti Választ. Nemsokára írnak majd rólad. Bírálót. Valami újnevű ismeretlen. És hiába sodródsz mégjobbra a mágnásod jól kiszámítottan bérnáciskás lapjával, mert arra neked nincs út: a szélsőjobbon már régen szabad préda vagy. Elkúrtad, Zsolti, hogy korunk undok vezérszavával éljek. Hidd el, még mindig mi vagyunk a legjobb barátaid. (Bár lehet, hogy Bächer ezért a mondatért agyonüt.)

A bűnöm: homofób vagyok

Két hete nem tudok szabadulni attól, hogy valahogyan békésen kellene kimászni abból a szégyenből, amibe keveredtünk, amikor a melegfölvonulókat és az őket védő rendőröket előre megszervezett terrortámadás érte.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy megint valami hagymázas liberális nyavalygásba kezdek, comingoutolok egyet. Az magyarul nagyjából azt jelenti, hogy színt vallok. Ezt tette Szetey államtitkár, amikor nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy meleg. A baj ezzel az egésszel az, hogy mindenki vallomástételként fogja föl, de úgy, mintha bűn lenne mögötte. Van persze olyan színvallás is, mint például Vida Gábor professzoré, aki tudós létére jelenti be, hogy utálja a homoszexualitást, és az olyan, mint az ágybavizelés.
Szóval színt vallok. Nagyon csöndesen mondom, mert röstellem: homofób vagyok. Így neveltek abban a keresztény-nemzeti közegben, ahova születtem. Még női nemi szerevet sem láttam, nem is nagyon értettem, miről van szó, de azt már belém verték, hogy a buzikat agyon kell verni. Ez nem valami jelképes parancs, hanem valódi, éles: ha buzit látok, pláne, ha akar tőlem valamit, addig rugdossam, amíg mozog.
Ha ezt emberbe kora kamaszkorában oltják, akkor majdnem kitörölhetetlen.
A rasszizmust is belém nevelték, de valamiképpen arról már nagyon korán éreztem, hogy borzalmas és nyomorúságos, így könnyen kihevertem a fertőzést. A homofóbiáról viszont azt hitették el, hogy a javamat szolgálja, hiszen csakugyan nagy baj érhet, ha nem vigyázok. Mára csak annyi maradt ebből, hogy jókat röhögök bizonyos melegeken. Nem is rajtuk, hanem azon, hogy a nők paródiáját látom a viselkedésükben.
Ennyi a bűnöm, ennyi maradt a bűnöm.
Ehhez persze az is kellett, hogy egyszercsak tudatosult bennem: körülöttem túlságosan sok nőnek volt valamilyen leszbikus kalandja. Álma meg szinte mindegyiknek. Férfiakkal is beszélgettem erről, nagyon sokat. Kiderült, hogy egyáltalán nem ritka, hogy álmodnak ilyesmiről, és az sem elhanyagolható, ahányszor kalandba keverednek. És ők még csak nem is melegek, nem is leszbikusok! Arra gondoltam, hogy ha ez ennyire gyakori, akkor talán mégsem természetellenes, hanem igenis: természetes jelenség. Isten teremtményei ők is. Hogy miért kellett ilyesmit teremteni, az talány. De nem az egyetlen.
De még a sok küzdelem, magammal való tusakodás sem tudta kiölni belőlem a homofóbiát, ám azt a végletekig szelídítette.
Ma már azt gondolom, hogy fontosabb, hogy a melegeknek ugyanolyan jogaik legyenek, mint bárki máásnak, mint az, hogy mit érzünk. A homofóbia nem bűn, mert éppen úgy nem tehetünk róla, mint a homoszexuálisok arról, hogy azok. Az a bűn, ha ezt a belénk nevelt – vagyis társadalmilag mégiscsak öröklött – ellenszenvet tovább adjuk, és újabb generációkat fertőzünk. Ezért volt valóságos bűnnel terhelt Vida professzor színvallása.
Bűn, ha a saját szerencsétlenségünket, nyomorúságunkat úgy akarjuk adrenalinnal elnyomni, hogy az utcán ordítozunk rájuk, dobáljuk őket, vagy megpróbálunk legalább néhányat elkapni este, amikor nincsenek rendőrök a közelben. És pláne, ha mindezt megpróbáljuk hazafias vagy hovatovább Istennek tetsző cselekedetnek beállítani. Ha politikát építünk erre.
Szóval annyi bűnöm maradt, hogy nevetgéltem egynémely homoszexuális férfiakon, mert a nők karikatúráját láttam bennük.
Illetve már ennyi se, mert a melegfölvonulókat ért gyalázat után már nevetgélni sincs jogom többé ebben az országban, ha vicces melegeket látok. Mert nem is viccesek többé.
Tessék ezt végig gondolni. Egyenként. És nem kell feltétlenül ekkora nyilvánosság előtt megvallani bensőnk titkait. Elég csak úgy beszélgetni, csöndben, olyanokkal, akikkel érdemes. De az se baj, ha csak magunkkal beszélgetünk. Vagy Istennel. Az a dolgunk a világban, hogy rendes emberek legyünk. Ezt nem én mondom, hanem Popper Pétertől idéztem. A rendes ember tudja, hogy kicsoda, és ezt akkor is ki meri mondani, ha azt méltán röstelli.
A rendes ember nem öl, nem gyaláz, és nem dobál. Ez ennyire egyszerű.
(Klubrádió, 95,3 Hetes Stúdió)

Mivel többen kérték

Itt jelzem, hogy szombaton délután háromkor én vezetem a Hetes Stúdiót a Klubrádión. (95,3), de az interneten is hallgatható. Ismétlés: vasárnap délelőtt tízkor.

Amíg meg nem telik a szája vérrel

Hogy minek van az ember kitéve, ha internetes naplót ír, arra jellemző ez az épületes hozzászóló megjegyzés: "Betiltanál egy pártot egyetlen vezető egyetlen nyilatkozata miatt, te kis zsebdiktátor? Miután a szarfaszú fajtáddal leszámoltunk, atomerőműveket fogunk építeni..."
Persze ebben nem a kérdés zavart, sem a jobboldalra jellemző - egyébként vallásos, parancsolattartó, szeretettől folyamatosan elolvadó emberek, ja és nagyon magyarok, akik szépen beszélik ezt a nyelvet - ocsmány kifejezés. Az se, hogy le akar számolni velem, meg velünk. Hogy kik vagyok én, azt nem tudom pontosan, de mindegy. Aki számolni akar, ráadásul le, annak mindegy, ki lesz az áldozat. Amíg meg nem telik a szája vérrel, addig öl. Aztán siránkozik, hogy senkise szereti. Megvetik a népek!
Hanem az zavart, hogy miképpen jön most ide ez az atomerőmű. Micsoda baromság ez? Ugye azt kifogásolja, hogy én azt a megjegyzést tettem a Jobbikra, hogy amikor az alelnök kijelentette, miszerint a cigányok a zsidók biológiai fegyverei, senki nem tiltotta be a pártot. Igen, azt gondolom, hogy egy ilyen kijelentésért nagyon is jogos lenne, ha az ügyészség náciság alapos gyanújával eljárást indítana, és bírósági döntésig fölfüggesztené a párt tevékenységét. De nálunk ezt lehet. (Úgy látszik, náci dumákat már Szlovákiában sem tűrik ennyire. Persze ők elnézőbbek a szlovák nácikkal. Legalábbis nem lepődnék meg, ha ez derülne ki. Viszont Gyurcsánynak javasolnám, hogy ha mégis összejön valami csúcstalálkozó, akkor vesse föl a magyar-szlovák nácicsere-egyezmény lehetőségét. Mindenki jól járna.)
Na jó, de hogy jön ide az atomerőmű? Ki mondta, hogy én ellenezzük, vagy mi ellenzem az atomerőművek építését? Tisztázzuk: az atomerőműveket rettenetesen veszélyes jószágoknak tartom, de ha a szakemberek azt mondják, és nagy, nyilvános vita után megegyeznek ebben, akkor építsenek atomerőműveket. Nem értek hozzá, de hajlok arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetése ma már mindennél veszedelmesebb. Az is lehet, hogy az atom- és a vízi erőmű a megoldás. De ez nem az én dolgom. Népszavazást se szeretnék ilyesmiről. Az nem demokrácia, ha olyasmiről döntünk, amihez nem értünk.
Szóval teljesen fölösleges embert ölni az atomerőművek miatt. Megegyezünk.
De ha már a tudományról esett szó, itt említem meg, hogy számomra a legnagyobb csalódás Vida Gábor professzor nyilatkozata volt a melegek dolgában. Egy rádióműsorban olyanokat mondott, hogy "undorodom a homoszexualitástól", "természetellenes dolognak érzem", "evolúciós zsákutcáról" beszélt, majd az ágybavizeléshez hasonlította.
Ez azért rázott meg, mert mindig szívesen hallgattam Vida professzort, nagyon sokat tanultam tőle. Egy időben a közelében laktam, és ahányszor megláttam, mindig majdnem megszólítottam. Azért szerettem volna beszélgetni vele, hogy föltehessem a kérdéseimet. Isten megsegített: ez nem jött össze.
Természetesen világos, hogy Vida professzort ugyanúgy erős homofóbiára nevelték, mint engem például. Vagyis pontosan értem, hogy a gyerekkorában belevert dolgoktól nem tud szabadulni. Undorodik. Jól van. Otthon undorodhat. Magában, vagy a barátaival. De hogy pont akkor jön rá a nyilvános undorodás, amikor majdnem agyondobáltak homoszexuálisokat, vagyis a gyilkoskedvűek mellé áll, az nem bűn, nem hiba, hanem rettenetes felelőtlenség. Lehet neki az a véleménye, hogy a homoszexualitás evolúciós zsákutca - sőt, még el is tudom magyarázni, hogy hogyan értette, hiszen ha valaki homoszexuális és ettől nem szaporodik, akkor az az evolúció szempontjából valóban zsákutca. De hogy nem bűn nem szaporodni, az biztos. Hogyan lehetne természetellenes az, amit a természet hoz létre? És meglehetősen nagy ostobaság az egyébként rettenetesen túlszaporodott emberiség létét ettől félteni - különös tekintettel arra, hogy jól tudjuk: a melegek közül számosan, a leszbikusok közül még többen igenis vállalnak gyereket. Sajátot.
Vagyis értem én, ha valaki homofób, de ha ezt szülőként, pláne tanárként tovább adja, arra nincs mentség.
Arra meg aztán végképp nincs mentség, hogy egy tudós az ágybavizeléstől undorodjon. Azt a legülyébb ember is pontosan tudja: ha az nem szervi eredetű, akkor valami lélektani oka van. Az ágybavizelő gyerek legalább akkora szenvedést él át, mint egy olyan kamasz, aki fölfedezi a saját homoszexualitását, és tudatosul benne az is, hogy élete végéig számosan undorodnak majd ettől. Szerencsés esetben - és szerencsére többnyire - kinövik a gyerekek, de életük végéig szenvednek ettől az emléktől. Undorodom attól, aki ettől undorodik.
És akkor erre még a Magyar Tudományos Akdémia elnöke, Pálinkás József Bolgár György érdeklődésére kifejti, hogy ebben az ügyben az Akadémiai etikai bizottságának nincs dolga. „Az Akadémia tagjai ebben az értelemben autonóm személyiségek, a legrosszabb időket idézné, ha valakit a véleménye, vagy az érzései miatt vizsgálat alá vonnának.”
Gratulálok az akadémia etikai színvonalához. Ennyit ér a tudomány, ha nincs, ami tartsa. Dobáljuk agyon az ágybavizelő gyerekeket is. (Itt és most követelem, hogy a kormány rendeljen meg az akadémikusoktól egy tudományos dolgozatot arról, hogy mi is a homoszexualitás.)
Isten ugyan nem foglalkozik ilyen apróságokkal, de ha rászánná magát, hogy a homoszexuális teremtményeit gyalázókat megbüntesse, vélhetően éjszakai ágybavizeléssel sújtaná őket. De úgy ám, hogy közben a maradék tudatuk tiszta maradjon, a takarítónőjük meg fecsegős legyen.

Előbb kellett volna

Tegnap reggel egy időre ismét fölbukkant a világhálón a kuruczinfo, majd néhány óra múlva megint láthatatlanná vált. Amikor a melegek fölvonulása előtt eltűnt, azt reméltem, hogy a magyar állam, a magyar titkosszolgálat kérésére blokkolták az amerikai szerveren. Bár jóval előbb kellett volna.
Mielőtt bárki nekem rontana, hogy miképpen kívánhatja bármilyen sajtótermék betiltását egy újságíró, jelzem, hogy a sajtószabadság is csak akkor működik, ha van egy határ. Az, hogy a kuruczinfo évek óta gyávák módjára az amerikai sajtójog mögé bújva, a legocsmányabb hangnemben ír kisebbségekről, emberekről, a múltról, talán még beleférhet a sajtó meg a véleményszabadságba, a terrorcselekmények szervezése azonban nem. Azt, amit ez a mélynyilas, vérnáci orgánum az utóbbi hetekben a melegek ellen megengedett magának, nem a sajtójog, hanem a polgárháborús jog kategóriájába tartozik.
Mielőtt bárki azt hinné, csak azt kifogásolom, hogy a kuruczinfó antiszemita, cigánygyalázó, buzizó írásokat közöl: azt is, ahogy az utóbbi hónapokban Orbán Viktort – mint izraeli bérencügynököt, a „Zsidesz” vezetőjét – gyalázták. Szinte jobban utálták és támadták, mint Gyurcsányt. A köztársaság elnökéről – szintén „Izrael embere” - gyakorlatilag úgy írtak, mint ahogy egy állatról sem illene. Ezellen semmilyen módon nem lehetett védekezni, hiszen a kuruczinfo nem Magyarországon jelent meg, vagyis a hazai sajtótörvények rá nem vonatkoztak.
Ha az Egyesült Államok – joggal - elvárja, hogy segítsük a terrorizmus elleni harcban, akkor mi is elvárhatjuk az ottani hatóságoktól, hogy a magyar virtuális terroristák ne élhessenek vissza az amerikai sajtójoggal. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor elektronikus eszközökkel kell megakadályozni, hogy Magyarországot tovább fertőzzék. Erre vannak eszközeink, legföljebb majd Morvai Krisztina visongva szaladgál az EU-hoz meg Amerikába, följelenteni.
Ez van. Én is szégyellem, hogy idáig jutottam, de egyetlen ember élete is többet ér, mint az egész mocskos kis demokráciánk.