szerda, április 02, 2014

Megérdemled


Nem láttalak a Hősök terén, amikor napokig demonstráltak a rettenetes melegben azok, akiktől elvették a rokkant-járandóságukat. Vihettél volna nekik egy palack vizet.
Nem láttalak azon a tüntetésen, ahol azok tiltakoztak, akiktől elvették a nyugdíj-megtakarításukat. Ezren, ha voltunk a sokszázezerből. Nem láttalak ott, ahol azért pörlekedtünk, mert elkobozták a tűzoltók és a fegyveresek szerzett jogait. Pedig valaha tűzoltónak álmodtad magad. De aztán gyávácskának bizonyultál. Talán ez volt az első jel.
Nem tiltakoztál, amikor kitalálták, hogy náci szerzők műveivel rontják meg a gyerekeinket. Meg azzal, hogy egy gonosz hatalom erkölcstanát kell majd tanulniuk. Mert a gyerekeidet is odaveted a hatalomnak, annyira gyáva vagy.
Nem álltál ki a tanárok mellett, akiket úgy államosítottak, mint a birkákat. Otthon hümmögtél, amikor kiderült, hogy senki nem kíváncsi arra, hogy akarsz-e atomerőművet, stadionokat annyi pénzért, amennyit elképzelni se tudsz. Egy szavad se volt, amikor a barátod apját láttad zokogni, mert elvették a földjét, amiről az állatait etette, hogy ezután kevély emberek  szipolyozzák róla a hasznot. Kussoltál, amikor sunyi módon vitték az Alkotmányt, és odalett  köztársaságod. Magzatpózban kussoltál az ágyadban, amikor kirugdosták a barátaidat.
És mekkorát hallgattál, amikor bezárt a trafik, amelyikben már gyerekkorodban is sósborszeszes cukorkát és színészképeket vásároltál, aztán meg szálanként, hitelre a cigit! És két nap után besunnyogtál az immár “nemzeti” drogboltba!
Nem mertél elmenni gyűlésekre, mert attól tartottál, hogy lekameráznak. És még magyaráztad is: nem magadat, hanem  a gyerekedet félted. Nem mertél ordítani, amikor a fiad meg az unokád fölszállt a gépre, hogy örökre elmenjen innen. Egy vécében zokogtál a repülőtéren.
Hogyan lettél ilyen ember?
Legalább néha eszedbe jutott, hogy megérdemled a sorsodat? Sőt: még négy évet ebből a hatalomból! Bár mi a negyvenig is jól elvagyunk jogfosztottan. Ez a mi hazafiságunk: jól ellenni.
Megérdemled, ha Orbán Viktor marad. Mert még szavazni is tunya és gyáva vagy. Mert ugye minek az, és különben is: hátha fölírnak.

Kár érted.

6 megjegyzés:

Kaszandrosz írta...

Jelen pillanatban, jelen országban, jelen ember csak egy módon válthatja le hatékonyan a maffiaállam vezetőit: fegyverrel. A tüntetésekre magasról tesz az államhatalom. Egymillió ember soha nem jön össze már a Hősök terén, mint valaha, 1957. május elsején. Azt ugyanis komolyan kellene venni még Orbánéknak is. Párszáz vagy párezer jószándékú tüntető érzékelhetetlen a mostani kormányzat számára. Voltak tiltakozások, lesznek is. A szép szavak haszna viszont jelen körülmények között kétséges.

Unknown írta...

Mi tisztességes emberek elégedettek vagyunk Orbán Viktorral, akit Európa is egyre többre tart !

Névtelen írta...

Felismerve a tényt, hogy a csapat nem is akar nyerni a mérkőzésen kár szidni a nézőket, hogy nem volt lelkesítő buzdítás.

Unknown írta...

Radu Popescu , ha én Romániában élnék,én is nagyon elégedett lennék Orbánnal.Tudod mit vigyétek el és imádjátok , hagyjatok minket békén.

tulipán írta...

Kedves Radu Popescu! Te, és a hozzád hasonló, tisztességes emberek lehetőleg otthon szavazzatok és otthon formáljátok a politikát, ne nálunk. És vihetitek tihozzátok az Isten tudja miért (zsebpénz, ebéd, egyéb juttatás a magyar adófizetők pénzéből?) itt tüntető lengyel hazafiakat is. Ők is keverhetik otthon a kását, vagy ha neked tetszik, nálatok is.
Európa nevében pedig lehetőleg ne nyilatkozz :) Megtette és ezután is megteszi majd ő maga.

rézevőfiamór írta...

EZEKÉRT nem kár.
Azokért kár, akik EZEK miatt ma már máshol élnek, gyerekeik, unokáik már máshol születnek, nőnek fel és csak kíváncsiságból (talán) egyszer majd ide fognak látogatni megnézni, hogy honnan menekült el a szülő, nagyszülő. De visszajönni? SOHA!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések