Na, ma odáig jutottam, hogy írtam egy rövid jegyzetet a Népszavába, ami talán holnap meg is jelenik. Hogy ez most nekem mekkora dolog, ahhoz tudni kell, hogy egy ilyen 2100 karakteres jegyzetet általában legföljebb fél óra alatt írok meg. Ehhez most 12 óra kellett, mert a szó szoros értelmében minden egyes mondat után le kellett feküdnöm pihenni egy kicsit. Ez eléggé rémisztő volt, de csakazértis megcsináltam. (És akkor még szó sem volt a minőségről. Remélem, Dési János nem teszi be a lapba, ha nagyon gyönge.) (130825 15:58 Facebook Andrassew Iván Bemutatja.)
Sajnos nem nagyon tudok írni - nincs is miről - mert napok óra gyakorlatilag állandóan alszom. Ez vélhetően a besugárzás következménye. Majd azért igyekszem kicsit összeszedni magam. (130824 9:42 FB AI bemutatja)
Na, ma megkaptam a megrendítőt. Reggel egy lány elém állt az utcán, és mondta, hogy olvasta a legújabb Hócipőben, amit a betegségemről írtam. És hogy ő két hónapja öngyilkos lett, mert otthagyta valami pasi, meg volt valami kis betegsége is. És hogy megígéri nekem, hogy többé soha nem lesz öngyilkos. És hogy írjam tovább, mert akkor hátha mások se. (130812 12:38 FB AI bemutatja))
Eléggé megdöbbentő, hogy amióta kopasz lettem, minden tükröződő felületről Ákos öcsém néz vissza rám.
(130807 0:31 FB. AI bemutatja)
Hőguta és leánykérés
Sokan kérdezték, hogy miért nem írok mostanában. Az utóbbi pár napot gyakorlatilag kómában töltöttem. Részben az iszonyatos hőség miatt, részben azért, mert már nem szedek szteroidot, ami eddig akadályozott az alvásban - ja, és vízhajtót sem, ami óránkét szaladgáltatott, éjszaka is. Ráadásul pénteken kaptam egy kis gutaütést a melegtől. Sajnos a lakásban elviselhetetlen hőség volt, ráadásul a vizet is lezárták valami csőtörés miatt, és nem tudtunk hova menekülni. (Onnan vettem észre, hogy baj van, hogy szombaton reggel hidegrázósan ébredtem, ami a szervezetem összeomlásának biztos jele.) Már pénteken is éreztem, hogy nincs minden rendben. Este, amikor a Moszkva téren egy nagy kijelzőn Dávid fiam megkérte Viru kezét - csodás volt, meg is hatódtam rendesen -, már éreztem, hogy valami hűvösbe kellene elbújni. Kicsit még maradtam egy teraszon, ahol Viru mamájával is megismerkedtem. Végül aztán azért menekültem - negyven évnyi láncdohányzás után -, mert nem bírtam a dohányfüstöt. (Ha tudtam volna, hogy ez ennyire undorító, biztosan előbb hagyom abba a dohányzást.)
Vélhető, hogy kómás fáradtságomhoz az is hozzájárul, hogy túl vagyok a tizenötödik besugárzáson, és az talán mégiscsak lehetetlen, hogy ennek semmiféle hatása ne legyen a szervezetre. A látásom se tökéletes. Nem baj, már csak két sugárzást kell kibírni. (Egyelőre, persze.) (130812 11:32 FB AI bemutatja)
Hatalmas nyaralás volt itt két napig. Akárhogy is az utóbbi hónapok két legjobb napja. Brigi sógornőmmel és Ákos öcsémmel először Balatonföldvárra mentünk, ahol gyerekkorunk nagy részét töltöttük, hogy fürödjünk egy fél órát a szabad strandon. Ez lett volna az ezévi nyaralás vízparti része. Nagyon jót merítkeztünk, aztán máris indultunk Mernyére, ahol Zsuzsa Nénémnél, András öcsémnél és a családjánál - vagyis a mi családunknál - tettünk látogatást. Nagyon jó éreztem magam, kiválókat ettünk, aztán újonnan előkerült családi képeket nézegettünk. Derűs, boldog szombat délután volt.
Eredetileg úgy volt, hogy este hazajövünk, ám úgy alakult, hogy mégis inkább Almádiba mentünk, ahol megaludtunk, majd vasárnap folytattunk az ádáz nyaralást. A képen Ákos öcsém legújabb találmánya látható, egészen kiváló sporteszköz. (Nem olyan régen egyszer óvatosan megközelítették a vízi rendőrök, és hallotta, hogy az egyik megkérdezi a másikat, hogy "milyen kategóriájú vízíjárművet észlelünk?")
Rossz hír, hogy ma bekövetkezett, amit vártam: csomókban kezdett el hullani a hajam, így aztán holnap elkerülhetetlen a kopasztás. (Mielőtt bárki megjegyzi, hogy ez nem baj: de baj. Nem azért mert az ember hiú, hiszen tényleg nem, hanem azért, mert szembe kell nézni azzal, hogy a test egy része megint föladta, Kicsi rész, lényegtelen rész, de föladta,) (130804 23:06 FB AI bemutatja)
4 megjegyzés:
Köszönöm a híradást.Sokat gondolok magára - ami nem biztos, hogy segít, de azért teszem, naponta.
(a nem facebokos)
Sorstársak vagyunk, magam másfajta rákkal küzdök, ám a lényeg ugyanaz. Műtét, nálam kemo és nem sugár, de az én hajam is elkezdett hullani, nosza elmentem a fodrászomhoz és nullás géppel lenyírattam. Paróka pedig nem kell! A barátmém horgolt két kis nyári sapit, meg vannak kendők, az utca embere meg had bámuljon meg, nem nagyon érdekel. Anyagilag a tönk szélén vagyok, egyedülálló, nyugdíjból élő, s ugye hét, mint hét újabb gyógyszerek, ez, az, vitaminok, probiotikum, egyebek, no meg egészségesen kéne táplálkozni ugye....
Jó szomszédasszonyom megsértődött kicsinyt, mert azt találtam mondani neki, hogy nem kell a bánatos Szűzmária képet felvennie ha átjön hozzám, s egyben szinte már temetni is engem gondolatban, mert itt szándékozom még maradni darab ideig, s erősen ezen dolgozom! Igaz most, e héten elhalasztódott a kezelés, mert a vérképem nem alakult jól, s ez kicsit elszontyolított, de csak átmenetileg. Vasárnap elhozták az első kicsiny unokámat, Rózát, egy hónapos a lelkem és egyre szépül. Miatta is optimistának kell lennem.
Magával érzek, mert tudom nagyon jól, min megy keresztül. De erősek vagyunk ugye?
Nem csak erősek vagyunk, hanem már győztünk is.
Szívet melegít ez a fénykép.
Csak így tovább!
:-)
Zsolt
Megjegyzés küldése