Az öregember kilépett a liftből, és látta, hogy a postás éppen befordult a függőfolyosón, ami csak ahhoz a lakáshoz vezet, amelyikben ő is lakik. Utána szaladt. Egy meglehetősen nagy, lapos dobozfélét hozott. Mint kiderült, az unokájának. Aláírt mindent, aztán már vitte is a dobozt. A lánya ajtót nyitott, így máris átadhatta, és megkérdezhette, hogy kitől jött. Orbán Viktortól, mondta a lánya. Az én kisunokám a miniszterelnöktől? Személyesen?! Én bezzeg sose kaptam semmit Fock Jenőtől!
Egy ideig tanakodtak, hogy illik-e az ilyesmit kibontani. Aztán úgy döntöttek, hogy illik, nem illik, márpedig kinyitják, mert kíváncsiak.
Egy nagyon szép könyv volt benne Szent István királyunkról, kitűnő szerzőtől. Meg egy fura kis levél, merített papíron. Pont akkora, hogy könyvjelzőnek is használható. Hangosan fölolvasták maguknak: Orbán Viktor gratulál fiatal honfitársának, hogy jól érettségizett. Aztán mindjárt rátér a lényegre: kifejti, hogy a kormány 2010-ben hozzákezdett a felsőoktatás rendszerének újjászervezéséhez. Olyannyira, hogy most már nemzetközi mércével is versenyképes diplomát szerezhet, és kibontakoztathatja képességeit önmaga és a hazája javára. További tanulmányaihoz sok szerencsét, kitartást és erőt kíván.
Az öregember majdnem megkérdezte a lányától, hogy azok, akik eddig külföldre mentek, hogyan helyezkedhettek el a versenyképtelen diplomájukkal, de aztán csak legyintett.
A lánya azt vetette föl, hogy ilyenkor illik-e írni egy rövid levelet a miniszterelnöknek és abban udvariasan tájékoztatni arról, hogy kedves küldeménye kicsit későn érkezett, mert a nevezett gyerek hetekkel ezelőtt Angliába távozott, ahol néhány hónapig a vendéglátóiparban dolgozik, majd beiratkozik egy egyetemre. Illik-e Orbán Viktort azzal keseríteni, hogy eláruljuk neki: a gyerek minden nyilatkozata arra utal, hogy soha többé nem akar Magyarországon élni, legföljebb látogatóba jön majd haza. És ha írunk ilyen levelet a miniszterelnöknek, illik-e legalább a végén kegyesen azt hazudnunk neki, hogy mi, szülők, nagyszülők, minden erővel azon leszünk, hogy a gyereket lebeszéljük erről a butuska élettervről?
1 megjegyzés:
Nem kell hazudni. Még Orbánnak sem. Előbb-utóbb a fiatalok, s akik még tehetik, amúgy is lábbal szavaznak. Ez nem hazaárulás, hanem jogos önvédelem. Egy önmagát tönkretenni igyekvő országból menekülni kell. Ettől még ismerhetik továbbra is Petőfit: Haza csak ott van, hol jog is van / S a népnek nincs joga. Hazajönni pedig, akár egy új irányítás esetén is, csak azok fognak, akiknek kint sem sikerült a beilleszkedés. A kimenekültek java kint marad. Nem hiszem el, hogy ezt a Fidesz-vezetés ne tudná...
Megjegyzés küldése