hétfő, február 11, 2013

Fanyalgókról


Egyre több úgynevezett “kommentet” olvasok arról, hogy amúgy Orbán ellenében gondolkodó emberek is azt írják: az a baj az éhségmenetekkel, hogy azokat a szocialisták szervezik. Meg a közmunkásokat is, úgy általában. 
Én meg azt gondolom, hogy egy olyan politikai állapotban, amikor az alkotmányos puccsista hatalomgyakorlók gyakorlatilag lehetetlenné teszik a parlamenti munkát, képviseletet, akkor egy, magát szociáldemokratának valló pártnak nem csak dolga, hanem kötelessége is szervezni a példátlanul aljas módon kizsákmányolt proletárokat. Ha valakiknek, akkor nekik kell segíteni abban, hogy csakugyan az éhségszinten élő emberek ország-világ előtt ordíthassák, hogy “Munkát! Kenyeret!”, hiszen a legnagyobb joggal várhatják el a valódi munkát és a tisztességes megélhetést egy olyan kormánytól, amelyik - egyébként nevetségesen - egymillió új munkahelyet ígért, és ígér most is. Még nagyobb joggal követelhetik, hogy “Egyenlő munkáért egyenlő bért!”, mert a hatalommal való visszaélés legnyilvánvalóbb jele, ha egy foglalkoztatási formába belekényszerített - amúgy kínjában azt is többnyire örömmel vállaló - tömeg kiszolgáltatottságával visszaélve a hatalom félpénzen foglalkoztatja őket. Mint ahogy az is teljesen jogos, ha ez a tömeg a munkaviszonnyal járó alapvető emberi jogokat is követeli magának - olyasmit, mint például a szabadnap.
Bárcsak egyszer odáig nőne a “civil kurázsink”, hogy a szocialistáknak semmi dolguk ne lenne egy ilyen gyalázatos helyzetben! Bárcsak lenne, aki helyettük szervezkedne! Például azok, akik most fanyalognak.



 .

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én megértem az Éhségmenetet és együtt érzek velük. Szörnyű ami az országban a zemberekkel történik.

Névtelen írta...

Alapvető tévedésben vagy, Andrassew. Ugyanis - a hülyeséged, általad történt, erőszakos sulykolása ellenére - NEM az állam feladata a munkahelyteremtés. Munkahelyeket a versenyszférának kell teremtenie. A magyar állam felelőssége csak odáig terjed, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, ahol (amiben) a versenyszféra tud és akar is munkahelyeket teremteni. A kormány ezen dolgozik. Az állami apparátus így is túl nagy, a közmunkára viszont van igény. Most általános (globális) világgazdasági recesszió és adósság törlesztés van, hála a globalista és hazai haverjaidnak: hála azoknak, akik kirobbantották (vagyis létrehozták) a gazdasági világválságot, és hála azoknak is, akik 2002 és 2010 között a hatalomban pöffeszkedve eladósították Magyarországot, miközben ők, ott a hatalomban loptak, mint az állat. Aztán, amikor elfogyott a susi, akkor felvették a hiteleket és közben megszorítottak. A MaSZoP-ról és a SZaDeSZ-ről beszéltem most, ha ez eddig nem lenne számodra nyilvánvaló. A SZaDeSZ-t 2009-ben és 2010-ben már kinyírtuk, a MaSZoP-ot jövőre nyírjuk ki. Efelől ne legyenek kétségeid, de meg fogjuk tenni. Mert megérdemlik. Azért. Úgyhogy búcsúzz el szépen a kedvenc szocijaidtól! Jövőre - végső megoldásként - kiiktatjuk őket a magyar Országgyűlésből. Ez lesz a magyar endlösung (Endlösung der Szocifrage). És ehhez minden törvényes eszközt igénybe veszünk. Ha kell, mert, ha a történelmi helyzet ezt megkívánja, akkor a törvényes eszközökön túl, a radikális népakarat eszközeivel is élni fogunk: kétségtelen tény, hogy nem szép látvány az akasztott szoci, de néha még az is belefér. Isten minket úgy segéljen!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések