És arra, hogy a derék levélíró katonatiszt.
Remélem, hogy Szíjjártó úr ebben az ügyben is sajtótájékoztatót tart, mint a múlt héten, amikor egy, Dániel Péter facebookos oldalán megjelent nyilvánvaló provokáció miatt ezt nem volt rest megtenni. (Amennyiben T. Gy. K. címére és telefonszámára is kíváncsi, szívesen átadom neki, hogy nyomozást indítathasson, mert én beteg embereket elvből nem jelentek föl. Neki viszont ez nemzetvédelmi okokból alighanem kötelessége.)
Drága Iván!
Tegnapi írásoddal kapcsolatban csalódottságomnak kell, hogy hangot adjak. Először is: a tárgya miatt. Azt hittem, feri haverodról, meg a drága tolvaj karta nagyszabású rendezvényéről fogsz prédikálni, hogy, hú, de megmutattuk nekik, akár a júdeai nemzeti front elit öngyilkos alakulata. Nyílván magad is látod, hogy ez a tegnapi bizony, már megint szánalmasra sikeredett. Vágó haverod virtuálisan leszopta ugyan feri haverod faszát, ahogy a kimosakodott cigánykurvát is odavittétek nyekeregni, hogy nyekeregje azt: "Magyarország", azaz ugyanazt a szót, amely az alkotmányban már annyira alkotmányellenes - szerintetek - hogy halál. Mindegy, összeszedtetek vagy egy-kétezer fogatlan vén partizánt, öröm volt látni a sok görbebotos műfogsoros demokratát, azaz azt, hogy nincs utánpótlásotok. Gondolom, rongyosra sírtad a kispárnádat, és roppant nehéz lesz erőt felmutatni erő nélkül.
Iván, én bízom benned, hidd el sikerülni fog. Szedd össze magad, és nyomjad. Írjál egy kurvajó cikket a modern baloldalról, mint hibbant feri, szeretném látni.
E helyett arról értekezel, hogy Semjén Zsolti szeret vadászni. Én speciel nem szeretek. Nem szívesen lövöldözök védtelen kicsi állatokra, legalábbis, ha nem vagyok éhes, úgy vagyok a vadászattal, mint a Templomos Lovagrend: egy szál karddal lehet menni, oroszlán vagy medve ellen. Az minimum kétesélyes. A többi nem vadászat , hanem mészárlás. Sokkal szívesebben lövöldözök kommunistákra, ti valamennyien káros dúvadak vagytok, nem tudom eléggé elítélni Semjént, hogy a szalonkák vadászatát forszíroza, mikor tele van az ország gyurcsánnyal. Meg andrasewwel.
Andrassew: tudnod kell, hogy utálok zsidózni. Ugyanis a zsidózás a te szinted, a magadfajták színvonala, csak ti fasisztáztok, de ugyanaz. Nem lehet embereket pusztán faji alapon elítélni és rágalmazni, ez pusztán annyit jelent, hogy észérv nincs, ezért, hogy ne kelljen szóba állni a másikkal, kirekesztjük, és kész. Az, hogy te egy ordenáré tetves zsidó vagy, körülbelül ugyanolyan frappáns és értelmes érv, ahogy te szoktál véres szájjal üvöltözni, és csépelni a klaviatúrát. Téged se azért utállak, mert zsidó vagy (csak szeretnéd) hanem azért, mert egy mocskos hazaáruló kommunista vagy. Előbbiről nem tehetsz, sőt, legyél rá büszke, én is az lennék, ha zsidó lennék, utóbbiért meg úgyse fogod szégyelni magad, mert ha ezt tennéd, már nem is kellene. E kis kitérő azért kellett, hogy értsd jó: az, hogy most lezsidózlak, nem értékítélet, hanem ténymegállapítás, és óhatatlanul szükséges a mondanivalóhoz azaz annak kifejtéséhez, hogy mint olyan személy, aki nem része keresztény közösségnek, nem jogosult annak hitéletébe, más keresztény lelkiismereti életébe beleszólni:
Tehát: hogy jössz ahhoz, te primitív szarfaszú féreg, hogy akár Semjén Zsoltot, akár engem, akár a Pápát, akár akárkit, keresztény hitre kioktass, - zsidó létedre? Mit kívülálló? Mi a fasz közöd van hozzá? Mi a faszt pofázol bele te köcsög? Mit tudsz te Szent Ferencről? Amint a pártiskolában tanítottak róla, hogy reakciós volt? Én kioktatlak arra, hogyan nyálazd össze a maceszt, hogyan tépkedjed a kaftánodat, vagdald a gombjaidat, feszegesd az imaszíjjadat? Heee? Hogy merészeled a bátorságot venni ahhoz, hogy belepofázzál másnak a hitéleti és lelkiismereti kérdéseibe, pláne olyan téren, aminek semmi köze nincs a hitélethez, hanem egy teljesen köznapi és világi kérdés? Louis de Funesnek van egy k.va jó filmje, a Jákob Rabbi kalandjai. Ebben mondja a zsidó sofőr, Salamon: "az úr pénteken nem ehet húst, én szombaton nem gyújthatom fel a villanyt. Ez van. Semmivel se ostobább". Te nevezed magadat liberálisnak, demokratának, mikor kívülállóként fogod magad, és kioktatsz egy másik embert az ő hitére? Kívülállóként? Mi jogon követelsz te magadnak toleranciát, jogokat, vallásszabadságot? Ja, tudom: a nektek mindent szabad jogán. Hát, baszdmeg, ilyen jog márpedig - nincs!
Természetesen fenti írásoddal újfent törvényt sértettél. Amit produkáltál andrassew, az a legtisztább, legszebb, szublimált, echte gyűlöltbeszéd volt. Tiszta, szép, egészséges kereszténygyalázás. Tudod mit, holnap estig végiggondolom, feljelentelek-e a btk. 269§ közösség elleni izgatás bűntette miatt.
Te egy ocsmány bűnöző vagy andrassew.
.
18 megjegyzés:
Honnan ez a parttalan gyűlölet egyes emberben?
Ijesztő, és egyben nagyon szomorú!
Ez a figura valóban beteg. Meg kéne nyugtatni, Iván. Vagy egy jó orvost ajánlani neki.
Ebből aztán dől a keresztényi szeretet, melyik Bibliát olvasta? Lehet, hogy azt a fajtát teszik bele az alkotmányba? Én ilyen mocskolódó Bibliáról még nem hallottam. Szánalmas, de legszívesebben durvábban fejezném ki a véleményem, csak nem akarok e szerző szintjére süllyedni.
Ez az ember beteg szegény! Az ilyen "levelet" egyenest a kukába, odavaló, az írójával együtt!
Amúgy szerencsére "jó keresztény" az Istenadta! Úgy, mint pártfogoltja, aki szégyenünkre miniszterelnök-helyettes! Persze ilyen miniszterelnöknek, milyen lenne a helyettese???
A kommunizmus ugyanolyan meggyőződés, mint a kereszténység - ráadásul még a gyökerük is azonos. Hogy lehet az, hogy a jobboldalon egy csomó ilyen ember van, aki még fogalmazni sem tud, de emberekre akarna vadászni? Ha ez a keresztény magyar szellemiség, akkor én kikeresztelkedem a református hitemből és zsidónak állok. Vagy madárnak. Akire lőnek, akire ilyen fegyverrel lőnek, annak igaza van. :-)
Csakkibirjuk
Nem úgy tűnik, mintha utálna zsidózni.
Én is ezt kérdem: honnan létezik ennyi gyűlölet (ha ez az), vagy nem is tudom, miféle érzés egy embernek született lényben?
Fog ez valaha is jó irányba változni? Mert hogy rosszba képes nagyon gyorsan, azt látjuk.
Az embert minősítik az ellenségei. (Meg a barátai.)
Ön mellett vagyunk.
Ez a katona pedig bátor ember.
Anteus
Jézusom! Ez Magyarországon létezhet?A demokraták még most sem képesek összefogni! Mire várnak? Kitiltják a másik demokratát a saját rendezvényeikről, mi folyik itt?Ki vagy mi ellen lépnek fel?Egymás ellen?
Mióta tekintjük fajnak a fasisztát? Mert hogy a katonatiszt úr faji alapon való elitélésnek minősiti a zsidózást és a fasisztázást egyaránt.
Amúgy pedig jól nézünk ki, hogy ilyen katonákra bizzuk a haza védelmét, akik lelőnék a saját népüket csak azért, mert nem ővelük értenek egyet.
Mindegyik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban és akinek szép a lelkében az ének az hallja a mások énekét is szépnek.
Szegény emberek...
Ami ijesztő: a levélíró nem primitív (bizonyos szempontból persze nagyon is) bunkó, hanem vélhetőleg tanult elme, jól szituált környezet, egyszóval olyan figura, amilyen szép számmal akadt annak idején is Hitler hátországának.
Másfelől annyira ideges, hogy talán idejekorán megüti a guta, vagyis magához szólítja az ura.
Elszomorít, hogy T.Gy.K. közös(?) anyanyelvünket milyen mélyre süllyeszti.Felhívom szíves figyelmét, hogy lehet valakit kulturáltan is gyűlölni!
En is azt mondanam, hogy kuka, egyszeruen nem erdemel egy ilyan iras tobbet. Amiert megsem lehet ennyivel elintezni, az az, hogy sajnos ezzel a primitiv,minosithetetlen szemlelettel ez az TGYK nincs egyedul. Nagyon -nagyon sokan osztjak a velemenyet es a stilusat is. S ezek a teljesen sotet agyak mindenre kepesek...S azok is, akik eddig is manipulaltak oket, szinten tartottak bennunk ezt a beteges gyulolkodest.
Ez Bayer Zsolt szintjén való förmedvény, márcsak azt kéne tudni, melyiküka tanár vagy a tanitvány.
Ne is mutogasd Iván ,mert még ez avéglény is Madách dijat kap a kondástól.
ANDRASSEW IVÁN. Sokan vagyunk akik csupa nagybetűvel gondolunk Önre!
1) van utánpótlás, még ha nem is megyünk ki minden szíre-szóra tüntetni, és vannak is szervezetek, amelyeket enyhe távolságtartással és személyek (pl. Gyurcsány) akiket enyhe undorral figyelünk.
2) hogy ezeknek a vadállatoknak mi közük a kereszténység TANÍTÓJÁHOZ és ALAPELVEIHEZ, az örök kérdés marad
"Mióta tekintjük fajnak a fasisztát? Mert hogy a katonatiszt úr faji alapon való elitélésnek minősiti a zsidózást és a fasisztázást egyaránt."
Miota tekintjuk fajnak a zsidokat? Hopparetikul! Valaki egy kicsiket elszolta magat kedves Marti.
Erre a "nemistudommire", "nemistumhogyminőjítsemre" egy másodpercet nem lenne szabad vesztegetnünk, ha a belőle áradó gőg, és a transzcendentális kiválasztottságérzetet nem erősítené Magyarország Alkotmánya.
Másrészt. Mondhatnánk azt is, hogy nincs ettől lejjebb! De! Sajnos tévednénk, ahogy azt a történelmi példázat is mutatná, ha lennének figyelő, értelemtől csillogó tekintetek. Ez a "nemistudommi" egy vegytiszta, fajtiszta, pedigrés, vitéz-rendes fasiszta mocskolódás, an lock,- tokkal vonóval.
Megjegyzés küldése