hétfő, október 12, 2009

Meleg, emberi


Nem lepődnék meg, ha a választások második fordulója előtt Orbán Viktor ismét kénytelen lenne bejelenteni, hogy Bod Péter Ákost javasolja maga helyett. Régebben is azt gondolta, hogy rettentően jól használja a médiumokat, aztán rendre kiderült, hogy mégse. Most a meleg emberi középhangú képernyős szereplések idejét éljük. Ezekből az derül ki, hogy a Vezér magabiztos, nagyszabású tervei vannak, élvezi a kisvezérek feltétlen hűségét, család és emberszerető, és ráadásul nagyonis a népből való. A TV2 vasárnapi adásában megnézhettük a szülőházát, a fát, amit a nagyapja ültetett az ő születésekor, az ő vidéki házát, amelyik arra való, hogy oda visszavonulva meghozhassa a nagy döntéseket. Sőt: igazából gazdálkodónak készül - már amennyiben valaha abbahagyja a politizálást, és végre megengedheti magának, hogy nagyparaszt legyen. Már csak az hiányzott, hogy a tévéstáb ellátogasson arra a helyre, ahol Szent István után Orbán Viktor is fölajánlja majd a Szent Koronát Szűz Máriának.
Az a baj, hogy a nép nem csak hülyékből áll. Ha a valóságos kérdések helyett arra tétet esküt legjobb embereivel, hogy támogatják a kisebb parlamentet, és erről még meg is szavaztatja a tévé a nézőket, akkor első ájulatukban ugyan elsöprő többségben lesznek az igenek, de vacsora után túl sokan kérdezik majd, hogy miért nem beszélt inkább arról, miért van az, hogy ő két disznót vág évente, miközben mi parizert se eszünk. És miért van az, hogy a fideszes vezérek pont úgy jópofiznak egymással, mint a pártállamban szocializált szocialisták?
Mert a demagógiára bedemagógul a nép is. A meleg emberi portré árt a politikusnak. Nyerni csak harcban lehet. Valódi vitában. Ha azok elől gyáván menekül, kihűl az imádat. Az más kérdés, hogy eddig soha nem tudott győzni, mert a vitákban éppoly öntelt és hiteltelen, mint a portréműsorokban. Hát erre kellene gyúrni, ha nem akar megint bodpéterákosozni.


2 megjegyzés:

Malvina írta...

Először is leszögezem, hogy számomra egy politikusért rajongani, az pontosan olyan, mint imádni a ricinusolajat.

Továbbá meg azt mondom, hogy a helyzet márpedig az, hogy O.V. bizony nagyon is tudja, hogy mit , miért csinál. Megvan neki - és nemcsak a józan paraszti - esze! Úgy működik, mint a reklám! Pontosan! nem termékekben, projektekben, igaz szóban utazik, nem azokkal operál, hanem életideálokkal, vágyképekkel. És bizony manapság a legtöbbek egyrészt a melegség ( igaz, a konvektorral, és/vagy a cserépkályhával együtt ), másrészt pedig a kóóbász (az ő készítésével, annak rituáléjával együtt), a minden étkek csúcsa hiányát, vagy meglétük bizonytalanságát vélik a legfájóbbnak. De hát olyan szépen mondja a mondás: éhes disznó makkal álmodik! Az éhes ember meg disznóval és a családi tűzhely, na meg a pörzsölő melegével - teszem hozzá! De, ha disznó sincs, meleg sincs, akkor marad a róla szőtt álom, ami eladható. És egyelőre úgy tűnik, eladható! A kérdés csak az, hogy vajon mikor és hogyan ébredünk! ::))) ::(((

Éva Cs.Cs. írta...

Én is úgy látom, hogy a nép nem csak hülyékből áll, de a számuk folyamatosan növekszik. Hogy mikor és hogyan ébredünk fel? Félek, csak a választások után.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések