kedd, február 21, 2006

Áder lelke


Milyen lelke és értékrendje lehet annak az Áder Jánosnak, aki most éppen azt reméli, hogy az ötvenhatos forradalom 50. évfordulóján nem olyan ember mond ünnepi beszédet, aki „benősült” az Apró-családba? A „konzervatív” Fidesz alelnöke, frakcióvezetője hétfőn este vallott erről lakossági fórumon, az Alsórákosi Polgári Kör vendégeként. Az, hogy ő ilyeneket beszél, nem szokatlan, de az már a hallgatóságát minősíti, hogy senki nem szólt neki: eddig talán nem kellene eltobzódni a választási küzdelem hevében. Mert ez méltatlan a „konzervatív” értékrendhez: bunkóság, tahóság, alsóság függetlenül attól, hogy melyik rákosi polgári kör előtt szónokol.
Nem tudom pontosan, miféle polgári értékekre adva éldegél Áder János, de az is lehetne - legalábbis az áljobboldali alakoskodásba bőven belefér, és meg is lenne hozzá a külleme -, hogy az úriemberség látszatát keltse. Használható lenne, hozzátéve persze, hogy a munkáspárti szavazók ne aggódjanak: ettől még lesz szövetség a Fidesz és a kommunisták között, hiszen egy munkás is lehet ám úriember! Nem magyarázom most el, hogy mi mindent nem mondhat egy úr, ha kiderül, kinek az anyjának a papája valaki, akit ő nem szeret. Nézzen utána, és pláne nézzen az egész jobboldal, mert ideje lenne valami tartást fölszedni. Ám az biztos, hogy a „benősül” kifejezést semmiképpen nem használhatja. Egyrészt azért, mert gusztustalan. Másrészt becsületsértő. Harmadrészt, de mégis legfőképpen: egy nőt aláz meg, egy szerelmet ken be valami gusztustalan nyállal. Ha Áder Jánosnak nincs ideje utána nézni, mi is lehet az az úriemberség, talán elég, ha az emberség fogalmát megismeri. De úgy is megközelíthetjük a dolgot, hogy férfi ilyet nem mond - hogy egy kicsit macsósítsuk a kérdést, hátha az használ, bejut az oly bronsonos arca mögé.
Jobb körökben, de még a gengszterek, sőt a rendőrök és a gengszterek között is van egy olyan alapszabály, hogy tilos egymás rokonságát tűz alá venni. Azt se magyarázom el, hogy miért alakult ez ki, hátha anélkül is megérti Áder János. Most erre mi lehet a válasz? Hogy vannak itt számosan, akiknek meg az nem hiányzik, hogy egy párttitkár fia forgassa a szemét az ötvenhatos megemlékezésen, és mellette csápoljon Kun Béla unokája, az új-régi ügynökmúltú miniszterek mellett… nem is folyatom, mert szégyenletes.
Csak arra akartam fölhívni Áder polgártárs figyelmét, hogy azért, mert Csurka már nem nagyon tényező, talán nem kellene ennyire a helyére törekedni, szellemének és lelkének majmolásával.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések