Csöndes szegleten

Olvasom Bornai Tibor naplójában, hogy "Felhívtak a Komédium színházból, hogy a holnapi estemre eddig hárman vettek jegyet. Hogy most akkor mi legyen?"

Az fölfoghatatlan, hogy miképpen fordulhat elő egy kétmilliós városban ilyesmi, pláne egy Bornaival. Ő azt írja, hogy vagy azért nem jön össze a közönség, mert rossz, amit ő adni tud nekik, vagy az a baj, hogy rossz a reklám, nem tudnak róla az emberek. Most nem fogom dicsérgetni csak azért, mert elfogult vagyok vele, hanem inkább fölvetek még egy lehetőséget. Az is lehet, hogy az emberek egyre nagyobb része egyre kevésbé engedheti meg magának, hogy jegyet vegyen estekre. Mint ahogy nem tudnak újságot, könyvet venni, moziba, hangversenyre járni. Nincs pénz. Például, akik az utóbbi években amúgy is igen feszített háztartási költségvetésben élnek, most ráadásul szembenézhettek azzal, hogy, mondjuk az utóbbi hónapokban tízezrekkel emelkedett a törlesztőrészlet meg a kamat. Ilyenkor nincs más kérdés: mit tudnak még kihagyni az életükből? A kultúrát, nyilván.

Talán szembe kell néznünk: föl kell készülni arra, hogy néha csak néhány ember engedheti meg magának, hogy kíváncsi legyen például egy Bornai-estre. Az igazi konfliktus persze az, hogy ha három ember jön el, akkor abban a három embernyi szűk családi körben kellene gondolkodni, tehát dalni. Persze Bornainak. Mert nyilván amellett kell legjobban kitartani, aki utolsónak tart ki mellettünk. Tartozunk ezzel. Akkor is, ha technikai értelemben szinte lehetetlen a feladat.

Ezért kellene egy olyan hely, ahol három, öt vagy tíz embernek is elmondhatjuk, amit akarunk. Talán egy kávéházi szeglet. Egy asztalnyi. Már írtam egyszer, hogy persze a legjobb az lenne, ha az ember csak egy embernek mondhatná el a verseit vagy a történeteit.

Ez már nagyon régen eszembe jutott. Egyszer elvállaltam egy kulturális vásári játékot. Az volt a lényeg, hogy ültem egy asztalnál, és  bárki odajöhetett, leülhetett velem szembe. Anélkül, hogy beszélgettünk volna, belenéztem a szemébe, aztán írtam egy történetet. Ha jól emlékszem, tizenkilencszer ismételtem meg, amitől szinte ájulásig elfáradtam, mégis valami röpdösős állapotba kerültem. Talán azért, mert volt a dologban valami rémisztően misztikus: az emberek magukra, az életükre ismertek a rövid történetekből. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, hogyan történhetett meg ez, de bennem maradt a vágy, hogy nagyon kicsi körben mondjam el a beszéléseimet és a verseimet. 

De talán az lenne a legjobb, ha egyszer csöndes szegleten leülnénk egymással szembe Bornai Tiborral.

 .

Az iszap szerencsés áldozatai

Nagyon érdekeset hallottam a Klubrádióban. Pikó András egy állatmenhelyes vezetővel beszélt, arról, hogy a későbbi katasztrófák idejére kellene valami államilag is biztosított gyűjtőhely a szerencsétlenül járt állatoknak. Nagyon érdekeset mondott: az egész iszapkatasztrófa egyedüli “nyertesei” azok a háziállatok, amelyeket kimenekítettek az áradatból. Ezeket menhelyre vitték, és ott is maradnak életük végéig, mert nem lehet őket levágni, megenni, hiszen az veszélyes lehet.

Földművelő-állattenyésztő ismerőseimet folyamatosan kérdezem, hogy szerintük meddig él egy disznó, egy csirke, egy kacsa, egy tehén, de soha nem tudnak válaszolni, hiszen a szerencsétlen háziállatokat még elöregedés előtt levágják és megeszik.

Mostantól nagy tudományos lehetőséget kapunk, ha ezeket a szerencsétlen, és mégis szerencsés állatokat csakugyan életben hagyják végelgyengülésükig. Föltéve persze, hogy nem érte őket olyan maradandó károsodás, ami idő előtt elpusztítja őket.

 .

Le Monde, Konrád: "demokratúra"

"Orbán olyan etatista Konrád véleménye szerint, "aki egyedül akarja irányítani a politikát, a gazdaságot a médiát, mindent". A 77 éves író definíciója szerint az új magyar rezsim "demokratúra", a demokrácia és a diktatúra között ingadozik."
Szellemes Konrád Györgytől az, hogy "demokratúra", de én meg úgy gondolom, hogy a kicsi- meg a puha diktatúra is diktatúra, Orbán túllendítette azt az ingát. Az is lehet diktátor, akit demokratikusan választottunk. Ráadásul Orbán a kötcsei beszédében előre is jelezte szándékát, tehát csak magunknak tehetünk szemrehányást. De ettől még diktátor, hiszen néhány hónapos működése az antidemokratikus intézkedések láncolata. Ezek egy irányba hatnak: a siránkozás és az óbégatás jogán kívül mindentől megfosztani az ellenzéket. >>>>> A.I. ajánlja

 .

Gonoszfigyelő: Nem adták össze siketnéma párt, mert nem mondtak igent

Nem adott össze egy siketnéma párt egy anyakönyvvezető Peruban, mert azok nem tudták kimondani a boldogító igent. A hivatal embere azzal érvelt a házasság megkötése ellen, hogy a hatályos jogszabályok tiltják ilyen fogyatékkal élők egymással házasodását. Az eset hallatán a városrész polgármestere segítőkész volt és ingyenes esküvőt ajánlott fel magán a városházán. A pár azonban annyira megbántódott, hogy inkább Lima egy másik kerületében áll ismét anyakönyvvezető elé. (MTI)

 .

Személyesen

Van valami örömtelien rémisztő abban, hogy most, amikor ezt írom, a chilei bányászok mentését nézem, mint ahogy egész nap, az összes szabad percemben ezt figyeltem. Tulajdonképpen nem lehet betelni vele. Ezer és ezer bányász hal meg évente, micsoda kivételes szerencse, hogy nekik sikerült élve kijönni. Persze azt hittem, hogy majd valami koszos, szőrös, rendkívül ápolatlan emberek bukkannak elő a kapszulából. Ehhez képest szépen beretváltak, a hajuk is belőve, dögi napszemüveg is van rajtuk - nyilván ártana a szemüknek a napfény -, sőt valami reklámféle feliratokat látok a makulátlan ruhákon. Még arról is gondoskodtak, hogy odalent a túlélő lyukban legyen chilei zászló, amúgy is minden percben fölbukkan valahol a “Chile”-felirat. A legjobban az tetszik, amikor följön egy ilyen ember, végigölelget mindenkit, szemmel láthatóan azonnal hazaszaladna, de miután megölelte az asszonyát, meg mindenkit, akit ott van, ráfektetik és rá is szíjazzák egy hordágyra, és elviszik. Nyilván alaposan meg kell vizsgálni. Remélem készül majd egy részletes tanulmány a történetükről, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi történt odalent, hogyan viselkedtek, hogyan alakult ki a hierarchia. A legfontosabb kérdés, hogy azok lettek-e a vezetők, akik eleve azok voltak, vagy a beosztottakról derült ki, hogy alkalmasabbak a reménytelennek látszó vészhelyzetben. Lehet, hogy közülük kellene kiválasztani az első Mars-expedíció utasait. Jut eszembe, nagyon tetszett, hogy világra jött az a hír, miszerint a holdraszállás óta nem volt ekkora médiaérdeklődésre számot tartó esemény. Biztos így van, bár én láttam a holdraszállást, de nem emlékszem, hogy egyetlen egy stábot is láttam volna a Holdon, ahogy Armstrongot fogadják. Azt meg nem is értem, minek ennyi tudósító, amikor az interneten végignézhetem az egészet. Bár szinte naponta nézek be a világ túlsó végeinek tévéadásaiba - ez már sokkal szórakoztatóbb, mint a hazai televíziók nézegetése -, azért el kell ismerni, hogy, mondjuk tíz éve nem gondoltam volna, hogy így láthatok egy ilyen világraszóló mentést. Bár csak a holdraszálláskor lett volna internet! A marsraszállást már biztosan végignézhetem. Meg az egész odavezető utat. Nem lesz sok látnivaló, ha kinéznek az ablakon, de már előre tudom, hogy minden nap benézek majd. Hacsak nem utazom magam is az űrhajón. Sajnos meg se próbálják kitalálni, hogy ilyesmire én vagyok a legalkalmasabb.

Más. Vendégségben jártam a Balzac utcában, a liberális klubban. Nagyon jó este volt, bár egyszer szeretnék egy olyat, amin örvendezünk. Hazafelé jövet azon gondolkoztam, hogy nem is igaz, hogy nincs SZDSZ, mert hiszen ott voltak, beszélgettünk. Lassan itt lenne az ideje, hogy a liberálisok is föléledjenek, mert azért az elég nagy veszteség lenne, ha elhinnék magukról, hogy sok tízezer ember egy csapásra kihal csak azért, mert a saját hülyeségüktől meg az ádáz, kitűnő technikával fölélesztett és lángon tartott gyűlölettől kimúlt a szerveződésük. Attól még ott vannak az emberek és nem lettek sem szocialisták, sem fideszesek, pláne nem jobbikosok. Talán lehetmások, páran. A legnagyobb baj persze az, hogy nem csak szétestek, de a kisebb csopotok úgy gyűlölik egymást, hogy néha az az érzésem, nincs is szükségük a semjénisták meg a jobbikosok gyűlöletére, mert jól elvannak egymással. Ha ebből nem másznak ki, akkor úgy maradnak, ahogy most vannak. Pedig nagyon egyszerű: éppen úgy mint a baloldaliak, a liberálisok is tartoznak maguknak egy nagy beszélgetéssel. Önmagukkal. Ilyen helyzetben végig kell gondolni: én, személyesen hol hibáztam, mikor kötöttem olyan kompromisszumot, amit nem kellett volna, mikor kellett volna ordítanom, mikor néztem el szeretetből vagy éppen érdekből olyan dolgokat, amelyekrte nincs mentség? Mi az az emberi és politikai minimum, ami ahhoz kell, hogy más emberekkel békét és szövetséget kössek?

Megjegyzem: én akkor éreztem meg, hogy az SZDSZ szét fog esni, amikor Bauer Tamást kiutálták. A legtöbbet dolgozó, legokosabb, legbecsületesebb emberüket. Ja, hogy nehéz az ilyennel, mert kérlelhetetlen, nem lehet vele sem alkudozni, sem mutyizni... Egy csomó fiatallal találkoztam, akik rajongva szerették, a példaképüknek tekintették - ami nagy dolog ám, mostanság! Ezek a gyerekek aztán szépen, lassan ki is szivárogtak a pártból. 

Csak a rend kedvéért: amikor Donáth Lászlót nem jelölték képviselőnek a szocialisták, akkor mindjárt meg is mondtam, hogy ebből hatalmas bukás lesz. Mert egy olyan pártban, amelyik ezt megengedheti magának, nincs tartás, és ez meg is látszik.

Szóval végig kellene gondolni mindent. Csöndesen, egyedül. Talán itt az ideje, hogy a liberálisok is meg a baloldaliak is elkezdjenek egymás között arról beszélni, hogy miben értenek egyet. Kettesben, hármasban, négyesben. Aztán négyesben-négyesben, aztán nyolcasban-nyolcasban, és így tovább. Másképp nem lehet megdönteni egy dikatúrát. Ha nem alakulnak ki új csapatok és azokból új szervezetek, akkor egyre mélyebbre csúszunk az önkénybe, és egyre nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy a Fidesz jobboldala és a Jobbik törhet hatalomra, ha erre alkalmas lesz. Gyorsan kell rendeződni, mert minden jel arra mutat, hogy ebben az új, átláthatatlan nagygömbőcségben, ami ma a Fidesz, már Orbán sem szent. A nép még ájul tőle, de a pártban szokatlanul gyorsan megindultak a repedések, amint azt a Matolcsy-ügy kitűnően megmutatja. Nagy a száj, kicsi a konc.

 .

A nép nem hülye

Történelmileg úgy alakult, hogy most el kell búcsúznunk a közszolgálati médiumok függetlenségétől és okkal félthetünk bármilyen elektronikus hírközlő eszközt, ami a Fidesznek nem tetszik. Nem nagy dolog, hiszem Magyarországon ez a megszokott állapot: néhány esztendőt leszámítva soha nem volt független közszolgálati sajtónk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyáltalán igazán függetlennek mondható, fenyegetésmentesen dolgozó sajtónk is csak egészen kivételes pillanatokban volt, arra lehet gyanakodni, hogy ilyesmire nincs szükség Magyarországon. Nincs rá igény. Bizonyos pillanatokban van, aztán ez elmúlik. Ha nem így lenne, az emberek nem hagynák, hogy például egy fülkeforradalmi parlament olyan törvényt hozzon, amelyikről első pillanatban tudni lehet, hogy nagyon ravaszan játszik a demokráciával. Csak akkor kerülhetnek be a médiatanácsba az ellenzék képviselői, ha meg tudnak egyezni, viszont nyilván nem tudnak, hiszen olyan pártoknak kellene megegyezniük, amelyek - elvben - szóba se állhatnak egymással. Ha viszont nem tudnak megegyezni, akkor a forradalmi diktatúra pártja nevez ki mindenkit a tanácsba.

Egy titokzatos jelenséggel nem számol a hatalom: a médiafogyasztásra rászoktatott tömegek látszólag rendkívül igénytelenek, ám egy dolgot utálnak. Nem azt, hogy becsapják őket. Ezt abból lehet tudni, hogy kifejezetten azért tartanak fönn például televíziókat, mert szeretik, ha azok hazudnak nekik szinte minden műsorszámban. Ám azt nem tűrik, ha olyan médiumokban észlelik a hamisság hangjait, amelyeket azért tartanak fönn az adófillérekből, hogy mindig igazat mondjanak. Tovább nézik és hallgatják ezeket, de már azt figyelik, hogy miképpen csapják be őket, miként zombisodnak szégyenükben a képernyősök. 

A néző, a hallgató nem hülye: pontosan tudja, hogy azért kell megszerezni a médiumokat, mert hazudni akarnak neki. A forradalom első szakaszában talán igény van erre. A másodikban már egyre kevésbé. Ezzel nem számolnak azok a kádári világban szocializálódott szerencsétlenek, akik még mindig azt hiszik, hogy azé a hatalom, akié a média. Ez most nem igaz, csak az, hogy azé a média, akié a hatalom - meg a hatalom felelőssége.

 .

A katasztrófa harmadik hulláma

Katasztrófahelyzetben egy dolgot várok el mindenkitől, aki nem áldozat: katonai rendet. A katona nem fecseg, nem keres felelősöket, nem vizionál a jövőről, hanem végzi a dolgát: menti az embereket. És védi őket a katasztrófa lehetséges, következő hullámától. Erre való az állam. Minden képviselőjével. 

Az állam legbefolyásosabb embere, a miniszterelnök jól teszi, ha a helyszínen tájékozódik, ha személyesen intézkedik, hiszen határozottsága, kétségkívül meglevő karizmatikus ereje már önmagában is reményt ad a kétségbeejtő helyzetbe jutott embereknek: ez az ember minden hatalmát arra használja majd, hogy amennyire lehet, rendbe tegye az életüket.

Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett, egészen bizonyos vagyok abban, hogy jelenléte jót tett az embereknek. Ahogy Pintér tábornok jelenléte is.

Gondolhatunk persze arra, hogy egy politikai vezető politikai célokra is használja az ilyen lehetőséget, de most legyünk annyira elegánsak, hogy ne gondoljuk erre. Annál is inkább, mert a katasztrófa politikai célokra való használatára ott volt a háttér: még csorgott a borzalmas lé, még műtétre vártak a súlyos sebesültek, még meg se találtak minden odaveszett embert, a jobboldali harsogók máris előkapták a Gyurcsány-kártyát. Hátha azzal ki lehet kaparni valami gesztenyét. Nyilván ki is lehet: azok, akik fejébe ezzel szöget ütöttek, aligha értesülnek arról, hogy a volt miniszterelnöknek nyilván semmi köze nincs az egészhez.

Orbán Viktor és környezete talán csak abban hibázott, hogy nem használta ki azt a lehetőségét, hogy a katonai rendnek megfelelően ilyenkor teljesen jogszerű az állam embereinek azt parancsolni, hogy csak többszörösen ellenőrzött, jóváhagyott híreket kapjanak az emberek. És alighanem az sem lett volna jogszerűtlen, ha a miniszterelnök személyesen kéri föl az ország összes “szakértőjét” és főleg politikusát, hogy csak valóban ellenőrzött adatokkal alátámasztott információkra építsék a véleményüket. Így talán elkerülhető lett volna a pánik fokozódása, így talán nem kellett volna megrémülnünk olyan adatoktól, miszerint súlyosan mérgező, sőt radioaktív iszapról van szó. Mintha nem lenne elegendő az, hogy az iszapos víz lúgtartalma önmagában elég a bőr lemarásához és az élet kipusztításához. Jó lenne, ha a kormány egyszer majd azt is tanulmányoztatná, hogy a kormányzati és “szakértői” hülyeségbeszédnek milyen következményei lettek ebben a katasztrófában.

Mondom, egészen addig elismeréssel figyeltem Orbán Viktor viselkedését, ameddig ki nem lépett abból szerepből, amely a végrehajtó hatalom vezetőjeként arra ad neki fölhatalmazást, hogy életeket mentsen és rendet teremtsen. Miután a szakértőktől azt hallotta, hogy itt nem természeti katasztrófáról van szó, méltányolandó személyes dühében azonnal megígérte, hogy a felelősök példás büntetést kapnak. Kapjanak is, természetesen, de azt is nagyon erősen nyomatékosítani kellett volna, hogy a miniszterelnök törvényes kötelessége nem csak az érthetően dühös emberek mentése, hanem az is, hogy gátat vessen a lincshangulatnak. Amúgy teljesen normális dolognak tekinthető, hogy a nép azonnal fölkoncolná a vezetőket - évezredek óta ez a szokás -, vagy legalább börtönbe vitetné őket, és teljes vagyonelkobzást követel. Ha ezt a hangulatot a tulajdonosok velőtrázóan cinikus nyilatkozattal tetézik, akkor pláne nincs mit csodálkozni az emberek elemi erejű fölháborodásán. De egy miniszterelnök nem építhet erre. (Orbán Viktor a vélt vagy valódi bűnösök miniszterelnöke is.) Neki az a dolga, hogy arra hívja föl a figyelmet, hogy a felelősség kérdése vélhetően nagyon bonyolult: annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.

Ha csak egy pillanatra is, de bele kell élnie magát a tulajdonosok lelki állapotába. Szinte biztos, hogy komolyan hiszik a vétlenségüket. Talán abból indultak ki, hogy egy több évtizede baj nélkül működő rendszert vettek át, amikor a vállalatot privatizálták, ami azóta is kifogástalanul működött. Ezt nem csak ők figyeltették, hanem az állam, az illetékes hatóság is folyamatosan ellenőrizte, és az is úgy találta, hogy minden rendben van. Nagyonis elképzelhető, hogy mindenki minden előírást betartott, és az jön ki a vizsgálatokból, hogy senki semmiért nem felelős. Csak valami anyaghiba, vagy időjárási tényező. Ez persze nem ad majd magyarázatot arra, hogy miféle ország az, ahol millió köbméternyi égető töménységű lúgos zagyot lehet tárolni lakott falvak fölött, és nincs olyan második védelmi vonal, ami földrengés vagy más hatás esetén fölfogja vagy eltereli az áradatot. 

Orbán Viktor a következő hibát akkor követte el, amikor az egész ország tudomást szerzett arról - nem csak a tulajdonosoktól, hanem a szakszervezettől is -, hogy a termelés letiltása újabb, ezúttal humanitárius katasztrófával fenyeget, hiszen sokezer család megélhetése veszhet oda. Ebben a helyzetben neki nem az lett volna a dolga, hogy - megint a közhangulat hullámáról alábeszélve - a vezetők lecserélését ígéri, majd valami államosítást lebegtet, hanem az, hogy mindenáron és azonnal újraindíttassa a termelést - föltéve persze, hogy az nem veszedelmes.

Amikor aztán a miniszterelnök már odáig jutott, hogy “nem szokásos” felelősségre-vonást ígért, tudni lehetett, hogy kezdődik a bilincselős vezetgetés, hiszen ezt akarja a nép, és egy populista vezér ilyenkor nem várhat az igazságszolgáltatásra, személyesen fogalmaz meg elvárásokat. Ha nem így tenne, kiesne a szerepéből, amibe maga keverte magát.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy egy gyilkos ipari katasztrófa után nem csak humanitárius csapást kapunk, hanem még egy jogi katasztrófát is. Egy olyan országban, ahol a jogba amúgy is naponta harap az önkény, félő, hogy rettenetes áron számolhatjuk majd föl az újabb és újabb hullámok hatásait.

 .

Kálmán László: A fasizmus legújabb történetéből

...megkockáztatom, hogy a Fidesz az elmúlt 15 évben mindvégig par excellence fasiszta párt volt. (...) A sokféle népszerű vagy jól eladható témában ugyanakkor a szájhősködés és a semmittevés jellemezte őket. Például a határon túl élő magyarok ügyében szimbolikus megnyilvánulásokon meg igazolványokon és egyes általuk kiszemelt szervezetek anyagi támogatásán kívül az égvilágon semmit sem tettek. Kövér László jól foglalta össze ennek a propagandisztikus kormányzásnak az alapeszméjét: nem az számít, hogy mit csinál egy politikai erő, hanem az, hogy az emberek mit gondolnak, mit csinál. >>>>>

 .

Kertész Ákos: Őfelsége ellenzéke

Orbán Viktor hazudott. Mint mindig. És igazi göbbelsi módon, nagyon hangosan és nagyon agresszíven, és ettől, mint Göbbelsnek is, neki is bedőlt a tömeg. És erre alapozta a taktikáját 2010-ig. Ettől lett Gyurcsány A HAZUG, a kormány "illegitim" és ezt Gyurcsány is, a kormány is lenyelte azon az alapon, hogy a kutya ugat, a karaván halad, kormányozni lehet, mert a parlamentben miénk a többség.
Egetverő baromság volt, de már mindegy. A két koalíciós párt, az ingatag többség akkor már a marakodással volt elfoglalva, vicsorogva tépték a koncot, mint a kóbor kutyák.
Az MSZP ma már csak azért járja a kamarillapolitika koreográfiájára a táncot, hogy egyedül maradjon az ellenzékben, és ez, a Fidesz hathatós támogatásával, még sikerülhet is.
Így lesz belőle Őfelsége ellenzéke. A Fidesznek cukorfalat. >>>>>

 .

Gonoszfigyelő: 2,5 millióért adta volna el kislányát az anya, aki úgy tudta, a szerveit akarják felhasználni

Ukrajnában tetten értek egy 28 éves nőt, aki 100 ezer hrivnyáért (2,5  millió forintért) akarta eladni kétéves kislányát - adta hírül vasárnap az UNIAN hírügynökség. A nőt még az sem érdekelte különösebben, ha gyerekét a vevő szervátültetés céljából vásárolja meg.

Egyszer Magyarországon is elkaptak egy emberpárt - a rendszerváltás környékén -, akik táskából árultak tízezer forintért egy csecsemőt Budapesten. Akkor bennem az merült föl, hogy kötelességem ilyenkor azonnal megvenni a csecsemőt. Hiszen ha én nem veszem meg, akkor eladhatják bárkinek, aki valamilyen gonosz célra használja föl. (Természetesen úgy gondoltam, hogy a következő kötelességem az, hogy beviszem a rendőrségre. Ahol persze azonnal le is tartóztathatnak emberkereskedelemért.) >>>>>

  .

Tudtad, hogy Budapesten 72 ezer lakás áll üresen? Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának!

A Város Mindenkié csoport 2010. október 17-én, vasárnap sétát szervez a VI. és a VII. kerületben, hogy felhívjuk a figyelmet a kihasználatlanul álló lakásokra és ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és ingatlant, tulajdoni hátterüket, és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként. >>>>>

 .

Hraskó Gábor álampolgári javaslata

Javaslom, hogy az új alkotmány preambuluma hivatkozzon a heliocentrikus világképre és az evolúcióelméletre, mint az emberi elme kiemelkedő szellemi teljesítményeire, amelyek jelentős szerepet játszottak az embernek a világegyetemben levő helyéről, szerepéről és felelősségéről alkotott képének kialakulásában. >>>>>

Jó nekem, rossz nekem

Összeszámoltam: a múlt héten nem volt olyan nap, amikor ne dolgoztam volna éjfélig. Az egész hétvégét munkával töltöttem. A legnyomorúságosabb a választások napja volt. Borzalmas dolog egy lefutott játszmát figyelni, azért, hogy hátha mégis lesz valami érdekes. Na: beleesett egy gyerek a szavazódobozba. Nem írok “urnát”, mert az nekem mást jelent, és oda ne essen gyerek. Valaki bedobott egy telefont, amiből a Gyurcsány-beszéd harsogott. Na, ez legalább egy történet. Van benne ötlet. Dolgozott rajta a tréfamester, sőt tán még kockáztatott is. 

Valahogy úgy esett, hogy mindenféle elnök voltam. Csodás fiatal kollégáknak átadtam a Dr. Szegő Tamás Alapítvány díjait. Aztán az a meglepetés ért, hogy hatóságilag kineveztek a Bálint György Újságíró Iskolába a fotóriporteri vizsgabizottság elnökévé. Egyszercsak jött egy levél, hogy akkor most ez van. Hívtam a MÚOSZt, hogy mi ez, hogyan lettem én az elnök. Mondták, hogy mindegy, ők örülnek. Ezért aztán elvállaltam. Nem baj, hogy nem értek a fotográfiához? Szeretem, de nem értek hozzá. Nem baj, nekem nem a szakmai, hanem a törvényességi felügyelet a dolgom.

Maga a vizsga rettenetes, EU-szabványos, ami azt jelenti, hogy tele van teljesen értelmezhetetlen és életszerűtlen kérdésekkel, viszont legalább ezerszer alá kell írnom a nevemet. Az viszont nagyon jó, hogy olyan emberekkel vizsgáztatok, mint például Teknős Miklós. Éppen a múlt héten kaptam meg Bächer Ivánnal közösen készített könyvüket. Az a címe, hogy Megyek Budára. Gyönyörű képekkel. 

Nagyon szeretem a fotográfusokat. Talán azért, mert nyilvánvalóan másképp látják a világot, mint én. Egy kis lyukon át, és van ebben valami varázslatos. Kipróbáltam: ha egy kis lyukon át nézegetek, akkor nagyon fontos dolgokat veszek észre. Kivéve azt az esetet, ha fényképezőn át nézem, mert akkor semmi fontosra nem lelek. Vagy ha mégis, akkor ezt nem tudom másokkal elhitetni. Ezért nem lettem fotográfus, csak olyan ember, aki őket is irigyli.

Nagy szerencsém is volt, mert olyanokkal dolgozhattam együtt, mint Féner Tamás vagy mondjuk Benkő Imre. Most is úgy vagyok, hogy hálás lehetek a sorsnak, mert Miklós mellett én tanulok, hiszen úgy kérdezi a vizsgázókat, hogy már abból is megint megértem, miképpen nézi egy fotóművész a világot. A világ egy ilyen osztályteremben persze fotósorozatokat jelent, képeket, és eléggé fölkavaró, hogy egyszercsak ott van előttünk egy csomó történet. Megdöbbentő, hogy én nem veszek észre bizonyos részleteket, nem értek meg fotográfusi szándékokat, például azt, hogy miért egy bizonyos pontra fokuszált a felvétel pillanatában, miért olyan a háttér, hova villantott a vaku. Érzem, ha valami rossz, vagy nem tökéletes, de Miklós részletesen el is magyarázza, hogy miért, és hogyan kellett volna másképp, hogyan lett volna történet a sorozatból, ha az egyik képet kihagyja, a másikat meg előre teszi a sorban... Nagyon szórakoztató dolog ez a vizsgáztatás, pláne, hogy semmi felelősségem, hiszen csak megfigyelő vagyok.

Egy másik hatóságtól is kaptam levelet. Azon gondolkoztam, hogy ha hinnék Istenben, elfogadnám-e azokat a csapásokat, amik érnek. Talán azzal , hogy csak próbára akar tenni, sőt a javamat akarja. Hosszú távú tervei vannak: ha majd egyszer megérik bennem egy regény a válságban megnyomorodó emberekről, teljesen hiteles leszek, hiszen akár a saját sorsomon is bemutathatom, mi történik azokkal, akik egyre beljebb csúsznak az adósságszakadékba. 

A devizahitelesek megsegítése most abban a szakaszban tart, hogy az APEH ír egy levelet a munkahelyemnek, hogy vonjanak le a fizetésemből félmillió forintot, mert annyival tartozom az államnak. Ami igaz. De az is, hogy leveleztem velük, kegyelmet, haladékot, megoldást kértem, amire azt a kifejezetten gúnyolódó választ kaptam, hogy akinek autója van, az ne kérincséljen. Mármint: egy tizenkét éves törött törpeautója. Hiába magyaráztam, hogy van fedezet a tartozásaimra, nyugodtan adhatnak haladékot, hogy abba bukok bele, hogy a régi lakásomat nem tudom eladni, miközben a másikra fölvett adósság terhei egyre növekednek, plusz a jövedelmek csökkennek. 

Pontosan tudják, hogy ha elkezdik vonni a tartozást, akkor én nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, tehát akár árverezés alá is kerülhetünk. Pontosan tudják, hogy nincs már olyan bank, amelyik áthidaló kölcsönt adna, hogy legalább a levonás időszakát túléljük. Nem számít. Az se, hogy azelőtt soha nem volt tartozásom. Az se, hogy egy két héten belül nem tudok bejárni a munkahelyemre se a kifogásolt luxusautómmal. Ami azt jelenti, hogy nem fogok termelni, nem lesz miből adóznom. Az se számít, hogy nem én tehetek a válságról, ebben a játszmában nem én voltam a legfelelőtlenebb - gondolom vonogatják a vállukat, hogy ők se. 

Az állam, ahelyett, hogy védene, vagy legalább segítene, maga lök az adósságcsapda mélyére. Ez biztosan valami terápia: ha majd minden elúszik, minden összeomlik, nem lesznek már olyan rémálmaim, mint hónapok óta, mert nem lesz már miről rémálmodni.

Munkát kell találni. Még egyet. Ez van. A legjobb talán valami házkörüli kerti munka lenne, mert azután nem kell adózgatni.

 .

Gonoszfigyelő: ameddig a sátántól félsz, csak bennem bízhatsz

A sátán arra jó, hogy amikor a falra festjük, a véglénységig cizelláljuk a jellemét. A falról nem lő vissza. >>>>>

 .

Gonoszfigyelő: hogyan öljünk vak embert

A látássérültek a „kihalás veszélyének” vannak kitéve azáltal, hogy sokuknak lejárt szavatosságú óvszert adnak el - olvasható a vakok érdekvédelmi szövetségének érvelése az afric.com-on.

Megint egy gonoszság, amit még álmomban sem tudtam volna kitalálni: "lejárt az óvszer, nem baj, majd jön valami hülye vak". >>>>>

 .

Hoffmann és a magyar gyerek

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szerint a közeljövőben megalkotandó új nemzeti alaptanterv biztosítani fogja, hogy „egy magyar iskolában egy magyar gyerek a magyar és az egyetemes kultúrának az alapvető kincseivel szembesüljön”.

Elég sok gyerekem van, azért aztán elég sok tankönyvet nézegettem végig, de sose jutott eszembe, hogy a magyar gyerekeim nem a magyar és az egyetemes kultúra alapvető kincseivel szembesülnek. Hoffmann Rózsa szavai vagy teljesen üresek, vagy azt fedik, hogy "mostantól majd én mondom meg mi a magyar kultúrában a kincs, és miféle kincseket engedünk be az egyetemes kultúrából". Egyébként meg azt enged be, amit akar, mert úgyis én mondom meg a gyerekemnek, hogy mi a kincs és mi a gagyi. Előre mondom, hogy ha például a Wass Albert-féle giccsparádéval próbálkoznak, akkor minden egyes kötelező írását apró darabokra szedem, hogy gyerekeknek megmutassam, hogyan nem szabad írni. Nagyon jó lesz a fölfuvalkodott hólyagírás elemzésére. 

A kérdés persze az, hogy Hoffmann Rózsa azt is meg akarja-e határozni, hogy ki is lehet az a "magyar gyerek". Remélem, annyi ideje nem lesz, hogy ebbe is belekezdjen, bár az ilyen mélysütetű emberek kínjukban mindig eljutnak a lét nagy pótkérdéseihez.

 .

Gonoszfigyelő: nyúljuk le a jóembereket

Az iszapkatasztrófa károsultjaira hivatkozva megjelentek már csalók, szélhámosok is. Számlaszámot adnak meg az embereknek azzal a kéréssel, hogy arra küldjenek adományokat a károsultak megsegítésére.

Régebben az ilyeneket a helyszínen agyonlőtték.

 .

Javaslat

Andrassew David Igor: Enrico Di Franco (olasz) barátom felhívását szó szerint továbbítom:"Kedves Kormámy és katasztrofa védelem! legyen szíves a Devecseri gyerek,idősék,és nök az üres Balatoni szallodabán atmenetileg elküldeni!!!! nagyon szép és intelligens gesztús lenne! tisztelt üdvözöl enrico"


 .

Olvasnivaló: a választásokról

A változtatás ezért nyers hatalomérvényesítésnek minősíthető, amely az új politikai erők megjelenésének, illetve társadalmi hátterük megerősödésének megakadályozását, vagyis a későbbi esetleges riválisokkal szembeni megelőző csapást célozza. >>>>>

 .

Olvasnivaló: erős védelem

Döbbenetes, micsoda veszedelmeknek van kitéve a haza, és megnyugtató, hogy ennyire a helyén van a szívünk és a lelkünk: példamutatóan vezetjük ki a rettegett támadókat.  >>>>>

 .

vitéz S. ZS.

Arad után 161 évvel már nemcsak szabad, hanem egységes is a nemzet – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben. 

 Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy vitéz Semjén Zsolt nem beszél igazat. Lehet ugyan, hogy látszólag egy egész ország egységes annak megítélésében, hogy ő alkalmas miniszterelnök-helyettesnek, ám én alkalmatlannak gondolom, és nevetségesnek találom, hogy egyáltalán bármilyen posztra vezetőként fölmerült a neve. Már csak azért is, mert olyan ember, aki azt képzeli, hogy ha minden nap elmondja, hogy a nemzet egységes, ettől mi el is hisszük, az vagy hülye, vagy minket néz hülyének. 

Önmagában az a múlt heti mondata, miszerint „az összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány” annyira botrányos, hogy Európa bármelyik más országában azonnal, a saját pártja mondatná le. Igaz, nincs pártja – legalábbis még soha, semmiféle megmérettetés nem bizonyította, hogy csakugyan létezik. És természetesen nem azért mondatnák le, mert az előző kormányokra tett cinikus megjegyzést.

Most állítólag hoz majd egy új egyháztörvényt, miszerint ezután nem száz, hanem tízezer ember kell ahhoz, hogy egy egyház bejegyeztessék – és ezt visszamenőlegesen is vizsgálják. Javasolnám ezt a pártokra is kiterjeszteni. Vélhetőleg az élszámolgató KDNP lenne a legnagyobb bukó.

 .

A fideszes Búbos Banka Kommandó lecsapott a vörösiszapra

Megjelent a Hócipő. Ilyeneket írok benne: "Az állam, a Nemzeti Bank és minden felelős engedett a bankoknak a hitelfelvevők jogainak csorbításában. Aki úri bánásmódot vár, az először köszönjön illedelmesen." És néha nézzetek be ide is: http://hocipo.hu/ De nem ám ugyanaz van benne, mint a papírújságban!

Nem hiszem el

Egyszerűen nem értem. Fölfoghatatlan, hogy Magyarországon létezhetett egy iszaptároló, amelyikben olyan anyagot tartottak, amelyik megégeti, megmarja az embert, megölhet minden életet, és csak úgy átszakadhat a gát. Az iszap falvakat önthet el, embereket gyilkol meg azonnal, vélhetően állatok és növények millióit pusztítja ki, folyókat tesz nedves sivataggá, évekre fertőz meg mindent, amin áthömpölyög. Ha az ember a tárolóról készült képet nézi, azonnal szembetűnő az égbekiáltó felelőtlenség.

Minden gát átszakadhat. Hogy ez most miképpen történhetett meg, azt megtudjuk a szakértőktől, akik nyilván vizsgálódnak majd. Mint ahogy más szakértők is vizsgálódtak, nem is olyan régen, és úgy látszik, teljesen biztonságosnak találták az építményt. Az új, immár igazságügyi vizsgálódók majd megmondják, ki volt a felelős. Lesz, aki börtönbe megy, lesz, aki másféle példás büntetést kap. És olyan is, aki kártérítést. De miféle kártérítés enyhítheti egy iszapba fulladt kisgyerek hiányát? 

Jó lenne, ha most az egyszer az igazságszolgáltatás teljes körű lenne, és föltárná azt is, hogy kik és mikor figyelmeztettek arra, hogy baj lehet, nagy baj. Mert csak azt nem hiszem el, hogy soha senki nem jelezte: ennyire veszélyes hulladékot nem lehet úgy gátak között tárolni, hogy ne legyen második és harmadik védelmi vonal. Képtelenség, hogy gátszakadás esetére ne épüljön olyan csatorna amelyik újabb gátak közé tereli a gyilkos iszapot. Vagy legalább egy tározó területre, ahol pusztít ugyan, de legalább nem emberlakta településeken. Nem hiszem el, hogy ne lehetett volna  legalább egy, falukat elkerülő csatornát építeni baj esetére. Nem hiszem el, hogy nem voltak olyan mérnökök, környezetvédők, vagy akár egyszerű józanul gondolkodó emberek, akik látták a veszélyt. 

Bizonyára mindenki emlékszik arra, amikor a ciános iszap egy erdélyi aranybánya ülepítőjének gátján átömölve pusztította végig a Tiszát. Égre-földre szórtuk az átkokat, balkánoztunk az öklünket rázva, kétségbeesésünkben. A balkániság most a Bakonyban gyilkolt.

 .

A kígyó bűvöletében

A baloldaliak és a liberálisok úgy várták ezt a választást, mint a kobra előtt megbabonázva reszkető nyúl. Néhány politikus ugyan emberfeletti munkával próbálta fölrázni az embereket, de sem hiteles alternatívát, sem karizmatikus személyiséget, sem esélyérzetet nem kaptak. A kígyó szeme erősebb volt, mint bármilyen más hatás.

Lezajlott hát a nálunk szokásos forradalom: Orbán Viktor bemondásra elhitette a néppel, hogy minden hatalom a szovjeteké és bevezette a diktatúrát. A választások előtti napokig ez többnyire abból állt, hogy az országló párt minden lehetséges pozíciót átvett, saját javára módosította a választási rendszert, és folyamatosan fenyegetőzött, amit és akit csak lehetett azt kriminalizálta. Ezt annyira hipnotikusan tette, hogy ahányszor csak disznóság derült ki a fideszes önkormányzatokról, politikusokról, nemhogy csökkent volna a népszerűségük, de még egy kicsit nőtt is. Ilyen a magyaros betyáros fülkeforradalom. Közben a rendszer odáig aljasult, hogy a közmédiumokat maga az Országos Választási Bizottság, majd a Legfölső Bíróság kötelezte rasszista, náci reklám sugárzására. A hatalom ezt hagyta, mert politikai érdeke a szélsőségesek kiszolgálása. A sunyi diktatúra csak úgy tartható fönn, ha a demokrácia még Orbánnál is ádázabb ellenfelei biztonságban érzik magukat. Az utolsó héten aztán az állampárt megmutatta, hogy nem viccel: miközben a saját lebukottai ügyeinek kivizsgálására ej ráér majd a választás után, addig egymás után gyanúsíttatta meg ügyészileg azokat, akik a Fidesz győzelemre is esélyes ellenfelei voltak. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy mostantól fogva tessék tudomásul venni: a politikai ellenfelekért bármikor jöhet a fekete autó. Azok, akik nem éltek az ötvenes években, megismerkednek a csengőfrász fogalmával, és azzal, hogy milyen dolog hidegverítékben úszni, ha az állam valamelyik ellenőrző szervétől érkezik invitáló levél.

Az önkormányzati választás a szépészeti kategóriába tartozó részeredményektől föggetlenül ezt a rendszert betonozta be. Hogy aztán a kígyó tekintete meddig babonázza a népet, azt majd meglátjuk. Az is lehet, hogy egyszer majd fölébred valaki és fölkiabálja a többieket is.

 .

Cigánybűnök - magyarhülyék

Kisnáci körökben elég erős fölháborodást keltettem azzal, hogy az Országos Választási Bizottságnak a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót rendreutasító határozata után gyalázatosnak neveztem azt, hogy ez a testület rá akarja kényszeríteni a közmédiumokat arra, hogy leadjanak egy olyan politikai reklámot, amelyben szerepel a “cigánybűnözés” kifejezés. Pláne az, hogy nácinak neveztem azt, aki használja ezt a kifejezést. A reagálók között akadt, aki engem veszélyesebb bűnözőnek talál, mint a cigányokat, egy másik meg lényegében arra bíztatja a jobbikosokat, hogy béreljenek föl cigányokat, akik betörnek hozzám, és zaklatják a gyerekeimet. Vagy az unokaöcséimet. Érdekes, hogy ezt milyen jól eltalálta: nem is olyan régen rabolta el egy cigány az unokaöcsém telefonját. 

Nagyon érdekes, hogy amikor a nácik úgy próbálják meghatározni a cigánybűnözést, hogy a cigányokra jellemző bűnféleséget sorolnak, mennyire kiürülnek az érvek. Pár napja néztem az egyik tévében cigány vezetők és a Jobbik rendvédelmi mit tudom én kicsodájának vitáját. A cigányok megkérték, hogy soroljon föl olyan bűnfajtákat, amelyek csak a cigányokra jellemzők. Ez a bármelyik hitleres filmben statisztaként kitűnően használható küllemű ember első helyre a gagyizást tette, mint rendkívül veszedelmes bűnféleséget. (A gagyizás az, amikor valaki rézből való ékszert akar arany gyanánt ránk tukmálni. Valóban veszedelmes ez, föltéve, hogy a sápadtarcú áldozatok annyira kapzsik, hogy nagyon olcsón szeretnének aranyhoz jutni, és annyira hülyék, hogy pont egy cigánytól vásárolnak a kapualjban.)

A következő veszedelmes bűncselekményt a jobbikos volt rendőr a késelést találta. Biztos nem figyelt, de például még az én gyerekkoromban is, - egy szigorú rendőrállamban - a késelés, a bicskázás az egyik legmagyarabb bűncselekménynek számított: búcsúk idején a zsebekből és a csizmaszárból gyakran csúsztak elő a kések, és öltek is rendesen. Biztos cigányok is használták ezeket, de kifejezetten magyarellenes megjegyzésnek találom, ha valaki önkényesen el akarja venni ezt a betyáros-legényes hungarikumot a népemtől. (Csak adalék gyanánt: nem is olyan régen Anglia hívta föl magára a figyelmet arra, hogy a kamaszok között elképesztően nagy számban terjed a késhalál. Divat lett kést viselni, és ha fegyvert hordunk magunknál, akkor az vitákban elő is kerül. Nyilván méltán beszélhetnénk angolbűnözésről a késelések tekintetében.)

A harmadik fő cigánybűnnek a zseblopást találta a szakértő - és ezzel be is fejezte a sorolást. Természetesen el kell ismerni, hogy számos cigány zsebtolvaj bukott már le az országban, de valamiért még a legelborultabb náciknak is meg kellene hallaniuk azt a hangot, amivel a rendőrök minden nagyobb ünnep idején fölhívják a figyelmünket: vigyázzunk a pénztárcánkra, mert sokezer külföldi zsebtolvaj lepte el a fővárost. Nyilván van ezek között számos cigány is, de ha szociológiai fölmérésbe kezdenénk, talán mégis az derülne ki, hogy ezek nagyon szegény kelet-európai családokból származó emberek. Sajnos a nagyon szegény kelet-európai családokban túl vannak reprezentálva a cigányok. Talán ebből kellene kiindulni - amint erre minden normális gondolkodó naponta hívja föl a figyelmet. A bűnözés soha nem a fajtára, hanem mindig a bűnöző társadalmi helyzetére jellemző.

A nepszava.hu fórumán valaki még az itt a piros-hol a pirost is fölveti, mint kifejezetten cigányokra jellemző tevékenységet. Ha utazna a világban, és járna piacokra, látná, hogy a világ minden táján dolgoznak ezek a szemfényvesztők a legteljesebb fajtakavalkádban. Az a legérdekesebb, hogy mindenki tudja: csalnak, sőt, alighanem azt is, hogyan, mégis megélnek. Azon kellene elgondolkozni, hogy ha ez a cigánybűnözés kategóriájába tartozik, akkor lehet-e magyarhülyeségnek nevezni azt, hogy minden piacon hagyjuk magunkat átverni. Ez amúgy a gagyizásra is vonatkozik.

Külön figyelmet érdemel ugyanennek a hozzászólónak az a megjegyzése, miszerint a kábel-, színesfém-, és akkumulátor-lopás is a cigánybűnözés jellemző terepe. Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy kik veszik meg a - kétségtelenül gyakran - cigány elkövetőktől a fémeket. Biztos-e az, hogy ők keresik ezen a legtöbbet, vagy inkább azok a vállalkozások - beleértve az esetleg mégsem jellemzően cigány tulajdonban lévő kereskedő-hálókat, és talán a kohókat is - amelyekben tisztára mosott fém lesz az ellopott anyagokból. Nem arról van szó, hogy fehérgalléros gazemberek mélyszegénységben élő, sokszor önveszélyesen felelőtlen cigányokat használnak föl a meggazdagodásukhoz?

Az önigazoló fölsoroló még az erdők “tarvágását” említi, mint a súlyos cigánybűnt. Egyrészt az valóban igaz, hogy az életükért küzdő cigányok gyakran járnak erdőkbe fáért, másrészt, az általam ismert falusi szegény “magyarok” is gyakran kényszerülnek erre.  A dologban az igazi tanulság az, hogy ezt a tevékenységet régebben úgy tudták szabályozni az erdőgazdaságok, hogy mindenki jól járjon. Például lehetett kapni úgynevezett “batyujegyet”, ami arra jogosította föl a szegény embert, hogy az erdészek felügyelete mellett tüzelőt gyűjtsön az erdőben, vagy éppen az ártereken. Ez mindenkinek jó volt, hiszen így tulajdonképpen részt vettek az erdő tisztításában, rendbetételében - a munkabér maga a tüzelő volt. Ez jó példa arra, hogy ha a gyűlöletre és kirekesztésre szánt energiáink töredékét arra használnánk, hogy a szegény emberek munkaerejét - ismét - bevonjuk az erdők szakszerű fönntartásába, akkor nem csak a feszültségek oldódnának, hanem mindenki jól járna.

Van még egy jellemző hozzászólás, amit mindig elsütnek. Hogy sose látnak a cigányok autóin T jelzést, ami szerintük azt jelenti, hogy veszik a jogosítvány. Ha ez így lenne, akkor ki követné el a nagyobb bűnt: az a cigány, aki megveszi, vagy az a vizsgabiztos, aki eladja? Lehet, hogy a jogosítványárulás egy igazi magyarbűn?

(Horváth Dávid képe)

 .

A jegyzőkönyv kedvéért

A történelmi jegyzőkönyv kedvéért jó lenne, ha megtudnánk, kik voltak azok a hatok, akik az Országos Választási Bizottságban 6:2 arányban “jogsértés” miatt elmarasztalták a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, mert mindkét műsorszolgáltatóban maradt annyi becsület, hogy  nem adták le a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó választási reklámját.

Másfél éve ezt írtam a naplómba, miután jelen voltam a gój motorosok Bakács Tibor elleni perén: “...a bírónő nem szólt rá Dr. Szöőr Annára, nem kérdezett oda, hogy tessék mondani, hogyan is tetszett érteni ezt a cigánybűnözés dolgot…

Magyarországon abban a pillanatban a jogszerű és természetes beszéd része lett a „cigánybűnözés” kifejezés. Be lehet írni a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szótárába. Lehet kidolgozni az értelmező szótár cikkelyét. A bírói hatalom úgy döntött: azt nem lehet kimondani, hogy valaki fasiszta, de azt igen, szemrebbenés nélkül, hogy van cigánybűnözés.” 

Most kénytelen vagyok leírni, hogy a törvényes rendet képviselő OVB döntésével hatalmas lépést tett a hunnácizmus kiteljesedése, Magyarország továbbfasizálása érdekében. Ez bizony egy minden európai értékrendet semmibevevő, gyalázatos döntés volt, lépés a teljes lealjasulás irányába. Lényegében Magyarországon elkezdődött a cigánytörvénykezés, amelyik hol sunyi, hol nyílt lopakodásával nagyon is emlékeztet a zsidótörvénykezés kezdeti időszakára.

Aki leírja, kimondja, pláne politikai érdekből használja a “cigánybűnözés” kifejezést, az náci - akármit is gondol magáról. Aki rákényszeríti a Magyar Köztársaság közmédiumait arra, hogy ezt a szörnyűséget sugározzák, az nem csak együttműködik Európa legszégyenletesebb pártjával, hanem visszaélve a hatalmával, törvényesíti azt a verbális polgárháborút, amelyik bármikor véres zavargásokba torkollhat.

Remélem lesz annyi erkölcsi erő a Magyar Televízió és a Magyar Rádió vezetőiben vagy legalább szerkesztőiben, munkatársaiban, hangmérnökeiben, hogy ellent mernek állni az OVB lepusztult felelősségtudatú testületének. Vannak olyan pillanatok, amikor nem lehet tovább hátrálni. Ilyenkor néha megesik, hogy a felelőtlenség felelősséget szül.

(Horváth Dávid képe)

 .

Túlélni

Ismerek egy öregembert, aki fiatalabb koromban azzal bíztatott, hogy addig örüljek, amíg tudok pisilni. Most meg már, hogy kicsit én is öregebb lettem, azzal jön évek óta, de minden szeptember elején, hogy túlélem-e a telet. Én. Nem ő, aki húsz évvel idősebb nálam, hanem én. Eleinte viccesnek találtam, hogy nem azt kérdezi, panaszkodva, sápítozva, hogy vele mi lesz, hanem értem aggódik. De aztán rájöttem, hogy valójában szöget akar ütni a fejembe. Vagy inkább szívembe. Azt akarja, hogy féljek. Legyek óvatos. Készüljek föl, legyek takarékos, és ne csak a pénzzel, hanem a bizalommal, sőt tán még a szeretettel is, hogy el ne fogyjon a végére. Nehogy úgy maradjak, kiszolgáltatva, nyomorultnak, ahogy vénen szokás.

Pedig nem néz ki se kiszolgáltatottnak, se nyomorultnak, vannak gyerekei, a felesége gondozza. Mi baja lehet? Bár az előfordulhat, hogy már a nagyapja is ezt mondta az apjának, az apja meg neki: túléled-e a telet?

Nem tudom, mi lehet, de idén történt meg először, hogy előbb jutott eszembe ez a kérdés, mint hogy az öregember föltette volna nekem. És nem csak úgy eszembe jutott, hanem szabályosan szorongani kezdtem. Pedig szorongok már vagy két éve a válság miatt, csapás csapás után ér, egyre gyakrabban álmodom, hogy bemegyek valami barlangba, és egy szűk átjárón próbálok átkúszni, de beszorulok. És ráadásul kiabálni se tudok, mert a hang útját is eltömöm a saját testemmel. Úgy ébredek, csuromvizesen, hogy soha többé nem jövök ki onnan.

Arra gondoltam, megcsinálom azt a viccet, hogy akivel csak találkozom, attól megkérdezem: túléled-e a telet?

Egészen fura dolog történt: szinte mindenki komolyan válaszolt, senki nem küldött el a fenébe. Azt mondták, hogy nem biztos. Vagy azt, hogy talán. Vagy azt, hogy ez, vagy valami hasonló már nekik is eszükbe jutott. És az is érdekes, hogy sem politikai, sem vallási, sem egyéb ok miatt nem mutattak jelentős különbséget a válaszok. Alighanem azért, mert a kérdés nagyon komoly, és a beleérzés lehetősége mélységes.

Amikor magyarázatot kértem, olyanokat mondtak, hogy az is lehet, hogy most ért el a lelkünkig a válság, most fogytak el a tartalékaink, most lett elegünk a kilátástalanságból, és nem csak gazdasági, hanem politikai értelemben is. Ebben az évek óta tartó acsarkodásban és vicsorgásban magukból is kiábrándultak. Például azért, mert nem vették észre, hogy bohócot csináltak belőlük. A vicsorogtatás arra volt jó, hogy kilopják a fogaikat is. És ha erre a totális kifosztottságra és kiszolgáltatottságra rátelepszik a téli természetes depresszió is, akkor annak nagyon súlyos vége lehet. 

Amikor aztán az öregemberrel találkoztam, fura dolog történt: nem tette föl a kérdést. Beszélgettünk a tóparton, néztük kacsákat, a halak fölcsapásait, még azt is mondta, hogy nem hiszi el, hogy mindjárt hatvan leszek, és még mindig nincs bajom a pisiléssel, és ez igazságtalanság... De a kérdést nem tette föl. Vajon látszik rajtam, hogy félek? Vagy másoknak föltette, és ő is túlságosan nyomasztó válaszokat kapott?

Pedig vártam, nagyon vártam, mert azt akartam neki válaszolni, hogy igenis túl fogom élni a telet.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Az írás iriggyé tesz

Az ősz biztos jele: szedegetem a diót a fa alól. Nincs olyan sok, mint egy éve, és igen aprók - néha már-már nevetségesen picikék -, mert pont akkor, amikor növekedésnek indulhattak volna, nagyon hideg volt. Viszont egészségesek. A kert tele van gombákkal. Háromfélét számoltam össze. Persze egyikhez se merek hozzányúlni, mert amennyire ismerem a gyógynövényeket, annyira félek a gombáktól. Egyszer megpróbáltam megtanulni. Tahiban, a méhészet mellett, ahol tanultam és szolgáltam, volt egy hatalmas tölgy. Minden szombaton tízkor ott gyülekeztek a gombászok. Aztán elmentek gyűjtögetni és pár óra múlva visszajöttek a fához. Egy gombaszakértő vezette a csapatot. Szépen kiterítették a zsákmányt, a szakértő megvizsgálta, és közben tanítgatta őket. Kedves, békés, jóravaló társaság volt. Városi erdőjárók. Nem mertek bejönni a hetven kaptár közé, de láttam, hogy nagyon jönnének, kíváncsiak. Amikor egyszer a mesterem nem volt ott, mert elment valami esküvőre, szóltam nekik, hogy aki nem fél, annak szívesen megmutatom. Páran - köztük a gombaszakértő - el is jöttek. Teljesen odavoltak, hogy az milyen csodálatos világ. Kivettem nekik a kereteket, nézegethették hogyan mászkálnak a méhek a lépeken. Elmagyaráztam, mi a különbség a dolgozók és a herék hatszögű kuckói között. Hogyan termékenyül meg a királynő, amikor az egyikbe dugja bele a petéző végét és hogyan nem, amikor a másikba. (Vagyis: a heréknek nincs apjuk, megtermékenyítetlen petéből fejlődnek.) Élvezték az illatot, a zsongást, és nagy szerencséjük is volt, mert aznap nem szúrtak a méhek. (Kivéve persze engem, mert ha az ember belenyúl a kaptárba, szinte mindig támadnak egy kicsit, a rend kedvéért.) Jól összebarátkoztunk. A gombaszakértő a végén mondta, hogy cserébe legközelebb menjek el velük, megtanít a gombákra. Elmentem, ő meg egyszerűen nem hitte el, hogy miközben mindenki hajlongott, én erdőszerte alig találtam pár vargányát. Hiába: nem láttam meg az avarban. Mondta, hogy sajnálja, de ne is próbálkozzak, mert nagy baj lehet abból, ha nem látom a színeket. Inkább ne tanuljam meg a gombákat, ha nem látom az árnyalatokat. Ebben a szakmában nem lehet tévedni. A végén elvittem őket a kedvenc vadkörtefámhoz. Mondtam, hogy mindenki szakítson le egy gyümölcsöt, és egyszerre harapjanak bele, mert csak úgy jön a varázslat. A gombaszakértő már előre röhögött magában, mert tudta, mi lesz, de fegyelmezett volt. Meg is lett a varázslat: a savanyú körte úgy összezsugorította az arcukat meg az egész fejüket, hogy vagy tíz percen át röhögtek egymáson. (Ezt onnan tudtam, hogy Dávid fiammal leltünk rá erre a fára, és mi is egyszerre haraptunk. Annyira savanyú volt, hogy a kisfiam feje elmazsolásodott.)

Bárcsak méhész maradtam volna! Az a legszebb mesterség mind közül, amiket tanultam.

Az írás például egyáltalán nem jó mesterség. Mert iriggyé tesz. Most például olvasom Onagy Zoltán Cerinka című könyvét. Na, amikor elkezdtem olvasni, rettenetesen megijedtem, mert rájöttem, hogy Onagy a jugoszláviai háborúról ír, mert ugye én is éppen arról írok egy kisregényt. Na, mondom, elírja előlem a történetet. Amilyen ravasz, képes is lenne. 

Én nagyon szeretem ezt az embert, mert példátlanul csavaros észjárású, rendkívül gonosz, és néha még rajtam is átlát, ja és rettenetesen tehetséges. (Nem is értem, hogy miért nem ünnepelt szerző ebben az országban. Pedig még celebnek is jó lenne: nem győznék a bágyadt kollegák lejegyezni, ahogy lekaffogja őket, ha rosszkedvében találják.)

A könyv borítója olyan színösszeállítású, hogy alig bírtam kibetűzni a címét, a többi feliratot nem olvastam el, mielőtt belekezdtem az olvasásba. (Másoknak se javaslom, mert az alcím elvesz a történetből.)

Szóval olvasgattam. Vannak benne bölcselkedések, onagyi - kegyetlen és cinikus - futtatások, szép és okos természeti megfigyelések, életének leírásai, amiket azért is szeretek, mert tudom, miről beszél, és ez hűvös otthonosságot kelt a lelkemben. (Ezért jó az, ha az ember ismeri az írót, személyesen, sőt talán még időközönként barátja is. Meg ezért rossz is.) Lamentálgat, terelget. Fölbukkannak a szereplők, kezd összeugrani valami történet. Már nem lehet letenni. De még mindig nem gyanakszom. Tudom, hogy valahol lesz valami csapda, de hagyom magam: azértse gyanakszom. És akkor egyszercsak megértem, hogy miről beszél. Micsoda rettenetes mélysége van a történetének. Hogy úgy fogja meg a háborút, egyetlen egy ponton, hogy az már belülről pusztítson engem is. Nem is tudom, mihez hasonlítsam ezt az onagyi világot. Akkor inkább nem is hasonlítom. De: talán a valósághoz.

Na és akkor letettem a könyvet, és elhatároztam, hogy ezentúl csak legföljebb két fejezetet olvasok el belőle, mert azért azt nem hagyom, hogy egy Onagy Zoltán engem belülről robbantson föl. Szégyenekkel, szorongásokkal, igazságokkal.

(A képen Onagy Zoltán látható)

 .

A kokis ember

Két napja fönt van az Indexen egy film, amelyen egy Szűcs Gusztáv nevű Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt - a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola tanára - arról beszél, hogy a kokit és a nyakonütést beveti a gyerekek nevelésében. 

Két napja várom a hírt, hogy a Fidesz-KDNP azonnal megvonja a bizalmát ettől az embertől, ha pedig párttag, azonnal ki is rúgják. Vártam Hoffmann Rózsa államtitkár asszony nyilatkozatát, miszerint ezt az embert azonnal eltávolítja a tantestületből, és eltiltja a tanítástól. Tegnap végre elhatárolódott, legalábbis elvben - bár még nem látta a videót. Nyilván nincsenek olyan munkatársai, akik egy percre a képernyő elé ültetnék.

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek el kellett viselnie, hogy nem csak a családban, hanem az iskolában is verték. Volt pofon, nádpálca, T-vonalzós körmös - Mikola úr kedvence -, sőt farbarúgás is. Úgy is beállíthatnám a dolgot, hogy ettől lettem kemény és becsületes ember, de ez nem igaz: ebből is eredeztethető a jellemhibáim többsége, minden gyávaságom és sunyiságom. Az, hogy vonakodva merek szembeszállni minden hatalommal, akkor is, ha tudom, hogy igazam van. A tanár, aki nem a személyiségének ragyogásával, a tudás iránti vágy fölkeltésével, a megkérdőjelezhetetlen tiszteletreméltóságával, sőt szerethetőségével tart fegyelmet, nem alkalmas a pályára. 

Föl kell hívni Hoffmann Rózsa államtitkár, sőt Pintér tábornok figyelmét is: úgy nem megy, hogy - teljesen jogosan - szigorú büntetéseket helyezünk kilátásba, ha valaki kezet mer emelni a tanárra, mert az közszolgálatot lát el, de ugyanez a közszolga kokival alázhatja a gyerekeinket, vagyis bűnözhet. (Föltéve, hogy jól értem: az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog, amely szerint többek között tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetésben való részesítése.) 

Ha az ilyen kokizós-nyakleveses embert még abban is támogatjuk, hogy bármilyen hatalomhoz jusson - polgármester legyen belőle -, ha nem tiltja el az állam a gyerekek nevelésétől, ha nem indul ellene eljárás, akkor az nem csak a tanár, hanem a hatalom elemi alkalmatlanságát is mutatja.

 .

Apróbetű

Eredetileg úgy volt, hogy a "nyuggerek" - Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató szíves szóhasználatával - Orbán Viktor miniszterelnöktől kapnak egy levelet, amelyben érdeklődik, a gondolataikra, a javaslataikra kíváncsi. Mert ugye, szereti őket, ami természetes és nagyon emberi dolog.  El is várjuk egy miniszterelnöktől a fiúi, ám mégis atyaian óvó tekintetet. Ebből az lett, hogy valóban miniszterelnökként szólítja meg őket, olyan kérdésekre kell válaszolni, amelyekre csak igent lehet beikszelni, mert ugye melyik az a bolond nyugger, aki nem szeretne több nyugdíjat, gondoskodást, és melyik az a gonosz, amelyik ellenezné a családok támogatását. (Bár az nekem teljesen talányos, hogy az “oktatás színvonalának emelése” című választhatóságot azért tették-e be, mert komolyan gondolják, hogy az iskolákban csekély számban található öregeket ez valóban rettenetesen izgatja, vagy azért, mert kellett egy kérdés, hogy jobban nézzen ki a papír.) 

Mindezzel nem is lenne baj, ha a miniszterelnökként föltett kérdésre adott válaszok, mondjuk a Fényes Alkony Forradalmi Államtitkárság Nemzeti Együttműködési Főosztályára kerülnének, valami adatbázisba. Mert ugye miért ne konzultálna önfeledten egy ilyen államszerv a szegény öregekkel. De a végén az is kiderül, hogy a nemzeti konzultációs pirosfehérzölden bizalomkeltő logoval lepecsételt, címes, telefonszámos kérdőívek nem az államhoz, hanem a Fidesz adatbázisába kerülnek. Ezt meg onnan tudjuk meg, hogy egy igen pofátlanul apróbetűs részben a rögzítésre engedélyt kér a Fidesz. Az a Fidesz, amelyik amúgy sokszor gúnyolta - az össznéppel egy karban - a bankokat és a gonosz kereskedőket azért, mert éppen ezekbe az apróbetűs szövegekbe rejtik el a lényeget. Mármint azt, ami az ügyfélnek lesz egyszer majd kellemetlen.

A választások előtt Kubatov Gábor pártigazgató lebukott, mert egy hangfelvételen arról az adatbázisról hencegett, amelyikből pontosan tudják, ki a nyugger és ki a komcsi. Akkor csak azért úszta meg a nyomozást, mert az ügyészség a saját önvallomását nem találta elegendőnek az alapos gyanúsításra. Az állampárt vezetői vérszemet is kaptak: ezért születhetett meg ez a teljesen gátlástalan nyugger-adatgyűjtő üzenet. Már csak az a kérdés, mikor kapnak apróbetűs levélkét a komcsik.

(A képen Kubatov Gábor látható)

.

Nap Embere: Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt javasolta, hogy az új alkotmány életbelépéséről népszavazás döntsön. Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő erre úgy reagált, hogy „jelenleg jogszabály van, amely alapján ezt nem lehet megtenni”.

Kiderült: igenis van lehetőség a népszavazásra.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Szíjjártó Orbán miniszterelnök magyar hangjaként való szerepeltetése egyre kínosabb. Sőt ki lehet mondani: a világraszóló Kósa-Szíjjártó-féle, devizahiteleseket nyomorító nyilatkozat után érthetetlen, hogy egyáltalán mit keres a posztján. Egy darabig pihentették, aztán most megint előállt egy félrevezető nyilatkozattal. Szemmel láthatóan nem képes fölnőni az új szerepéhez: kopóból őrző-védő eb lett. Ismervén tehetségét, tőle senki nem várja el, hogy tudja: a parlament egyszerű többséggel is megengedheti, hogy népszavazás legyen az alkotmányról. Ő azonban a miniszterelnök szóvivője, és így az az érzés kerítheti hatalmába a népet, hogy maga Orbán Viktor sem tud arról, miféle jogok illetik meg a választókat. Ha tehát tudatos elhallgatásról, vagyis hazudozásról van szó, akkor azért kell lemondani, ha pedig arról, hogy nem ismeri a lehetőségeket, akkor azért.

Ma nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem akar népszavazást. Sokkal becsületesebb lenne, ha Szíjjártó ezt mondaná, ahelyett, hogy félrevezeti az embereket.

 .

Röstellni való szomszédok

“Azért mert valaki Brüsszelbe rohangál panaszkodni, az nem menti fel attól, hogy az emberek pénzéből kapja a fizetését, márpedig tűrhetetlen, hogy kétszeresét keresi az amerikai jegybankelnöknek – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság levélben kért tájékoztatást Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentése miatt.”

Aki tudni akar valamit a mostani kormányzás színvonaláról, az szíveskedjen egyszer-kétszer elolvasni a személyes szóvivő szövegét. Általában a beszélt nyelvben meg kell engedjünk némi pongyolaságot, kivéve ha valaki szóvivő, és pláne, ha a miniszterelnöké. Szíjjártó hablatya valami egészen mélységes pitiánerséget tükröz. Pont olyan, mint ez a hatalom, amelyik most ideiglenesen Magyarországon állomásozik.

Itt van például ez a dolog, miszerint valami vidéki Fidesz-közeliek arról dumcsiztak önfeledten, hogy az Állami Számvevőszékkel kell elintéztetni a szocialista polgármestereket. Hogy ezt így meg lehet rendelni, mint valami pártszolgáltatást. De nem ám az a fontos, hogy valódi csalásokat találjanak, hanem csak az, hogy kezdjék el a vizsgálatot, keverjék őket gyanúba a választások előtt. (Nekem ez már eléggé régóta ismerős.) Aztán még belekevertek valami néven nevezett ügyészt is, aki állítólag szintén hajlandó ilyesmire. És aztán persze jött a cáfolat, hogy dehogy, dehogyis, és nahát.

Ezután persze kicsit nehezebb lesz Magyarországon ügyésznek meg számvevőnek lenni, de úgy látszik, hogy senki nem figyelt idejében a jelekre. Ügyésznek és számvevőnek lenni ugyanis rettenetesen nagy megtiszteltetés volt, egy nemzet bizalmát kifejező dolog, mert mindkettő a legmagasabb szintű szolgálat az ország tisztasága ügyében, Ha elterjed az, hogy az ilyen emberek egy párt politikai irányítása alatt bármire képesek lehetnek, akkor halandzsázhat akármit Orbán az utópiáról meg a valóságról: ez lesz a bekeretezett, kimerevített valóság, és a gazemberség gyanúja ráég az egész rendszerre. Mint egy fénykép. (Kérdezzék meg a szocialistákat, hogyan működik ez.)

Már a Kubatov-ügynél is gyanakodni lehetett. Ez a szerencsétlen Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató úgy bukott le, hogy önfeledten dicsekedett: Pécsett adatokat gyűjtenek a komcsikról és a nyuggerekről, hamis röpcédulákkal csapják be őket. Személyes vallomását az ügyészség nem találta alaposnak. Már akkor tudni lehetett, hogy a jogállam még kicsit odébb van, és hátrafelé menetelünk. A nép, beleértve a magyar értelmiséget, beleértve a baloldaliakat és a liberálisokat, ezt gyakorlatilag zokszó nélkül tudomásul vette. (Tüntettünk egyet kétszázan a Fidesz-székház előtt, és jól kiröhögtek minket a lakók. Jogosan.)

Tulajdonképpen talány, hogy hogyan működik ez az egész. Hogy egy nép - beleértve az úgynevezett intelligenciáját -, egyszerűen hagyja, hogy csúfot űzzenek mindenből, ami nélkül lehet élni, de ha ezt elfogadjuk, akkor kár volt leváltani a Kádár-rendszert, mert az annyival volt becsületesebb, hogy legalább megmondta, hogy ő egy munkás-paraszt diktatúra, és nem csinált úgy, mintha demokrácia lenne. És igen: nyugodtan be lehet vezetni a Horthy-rendszert, a király nélküli királyságot, a rovásírásos alkotmányt, hogy Orbán a Jobbiknak megint nyújtson valami baromira jelképeset. Legföljebb megint tüntetünk kétszázan, Bauer meg esetleg TGM beszédet mond, tán még Mesterházy is odaugrik egy önfeledt bikicsunájra, aztán mehetünk haza puffogni.

Micsoda ország ez? Hát senkinek nem tűnt föl, hogy azért kell pártembert kinevezni az Állami Számvevőszék élére, mert így arra használja Orbán, amire akarja? Mert ha nem ez lenne a cél, akkor keresett volna egy köztisztelt és független hírű szakembert. Van ezer ebben az országban.

Mire kellett Schmitt Pál? Teljesen mindegy. Már mindegy, mert két hét alatt úgy lejáratta magát, vagyis az elnöki méltóságot, ahogy elnök még nem pusztított ebben az országban. Wass Alberttel kezdte, ami azt jelenti, hogy olyan beszédírója van, aki tudatosan meg akart sérteni sok százezer olvasni is tudó baloldali és liberális embert, mert meghirdette a középszerűség és a giccs uralmát. Elmegy a kormányülésre. Mert Orbánnak derogált volna, ha a kinevezettje magához hívatja a hegyre. Aztán még azt is bejelentik, hogy Kötcsén majd ő főzi a lecsót. (A végén rájöttek, hogy ez azért már túlzás, ennyire nem lehet haverszolga az elnök, mégse főzött.) Na erre kijön, hogy magáról elnevezett érmet ad majd az arra alkalmasaknak. Lehet, hogy fess ember, meg rettentően tud mosolyogni, de azt nem tudja, hogy az úgy szokás, hogy mások neveznek el rólunk érdemérmet, kitüntetést. A kivagyiságnak ez a szintje már nem is nevetséges, hanem visszataszító. Az lenne a méltó stílusgyakorlat, ha mindjárt Orbán kapná az első érmecskét. Hogy viselje a szíve fölött. (Emlékszik még valaki arra, amikor Mikola Úr, a nemzet főorvosa a saját testvérét tüntette ki? Schmitt folytatta ezt a stílust, és be is végezte a folyamatot, mert ennél nem lehet tovább menni.)

És ez mind és mind ott van az árfolyamrobbantó Szíjjártó személyes szóvivő szövegében: mucsai pitiánerség az, ahogy Simor Andrást nyilvánosan alázgatják. És nem tudják, vagy nem akarják észrevenni, hogy ezt is beárazza a világ. Röstellni való szomszédok lettünk. 

.

Felemelő

Nem hittem el, de el kell hinnem: tudósítások szerint a kihelyezett frakcióülésen Orbán Viktor kijelentette: nehéz, ám felemelő munka volt Magyarország megmentése.

Ezen kívül meg: „Nyugalom, megfontoltság, óvatosság.” Állítólag ezekkel a tanácsokkal látta el az önkormányzati választásokra készülő jelölteket. Úgy fogalmazott, hogy „csak semmi nagyképűség, bicskanyitogató megnyilvánulás. Ezekre semmi szükség.”

Sajnos el kell hinnem, hogy ez az ember elhiszi magáról, hogy csakugyan ő - persze a fülkeforradalmi frakció áldozatos segítségével - megmentette valamitől Magyarországot. De azt nem hiszem el, hogy senki nem veszi észre a környezetében: ennél nagyképűbb, “bicskanyitogatóbb” kijelentés nem hangzott el miniszterelnök szájából, pláne száznapos ámokfutás után.

Emlékeztetni kell egy tényre: Magyarországot egy bizonyos Bajnai Gordon nevű ember mentette meg - persze a kormánya segítségével. De ettől a miniszterelnöktől soha nem hallottunk arra utalót, hogy a gazdasági válság és a szocialista bénáskodás, valamint az ellenzék - elsősorban Orbán - országrontó politikája miatt beállt csődközeli állapotból felemelő munkával ő húzta volna ki Magyarországot.

Az igazság: szemben Orbán Viktorral - akin kínjában borzad és röhög a világ - Bajnai Gordon tiszteletet és megbecsülést kapott - és hitelt is, minden értelemben. Rendkívül sebezhető állapotban, de stabilizálódott az ország. Ezzel szemben Orbán Viktor hatalomrajutása óta teljes zűrzavar van az országirányításban, az összevisszabeszéd már nem csak a hozzáértés hiányát, hanem az elemi hülyeség országlását föltételezi, aminek következtében családok százezrei jutottak rendkívül kínos anyagi helyzetbe. Ami a törvényhozási gyakorlatát illeti, az egyrészt arról szól, hogy be kell fogni a Jobbik száját - tőlük méltán tart Orbán -, másrészt el kell foglalni minden “ellensúly-pozíciót”. Az egész orbáni magatartásra talán az a legjellemzőbb, amit az ügyészség hozott föl, amikor őrizetbe vette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját: visszaélésszerűen alkalmazta a törvényeket, és pláne a kétharmados fölhatalmazást.

Ehhez asszisztált a Fidesz-frakció, és az egész jobboldal. Megdöbbentő önteltséggel, arcátlansággal és felelőtlenséggel.

 .

Magasztos szárnyak alatt

Miközben Orbán rendkívül elégedetten beszélt a saját teljesítményéről, beleértve a rendcsinálást is, fölfedezhettük, hogy az építési törvény tervezett módosításában az van, hogy szabálysértést követ el és megbírságolható, aki a közterületet nem arra a célra használja, amit a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik. Ez van a Belügyminisztérium honlapján.

A rendcsinálás tehát folytatódik, és nem is kell ahhoz nemzeti konzultáció, hogy tudjuk: az utcán, aluljárókban, pályaudvarokon, és egyáltalán városszerte nyilvánosan élő, lakó, alvó, néha haldokló vagy már halott emberek rettenetesen irritálják a polgárokat. Nem csak azért, mert büdösek, szemetelnek, hugyoznak, hanem azért is, mert szembe kell nézni azzal a borzalommal, hogy így élhetnek emberek egy ezeréves, állítólagos kultúrállamban. Bizony ez rémisztő. 

Pláne az, hogy bármikor a helyükre kerülhetünk. És egyre többen érezzük ezt. 

Még rémisztőbb, hogy a rendszerváltás óta egyetlen egy kormány nem akadt, amelyiknek valódi programja lett volna arra, hogy ne legyenek hajléktalanok. Hogy valami jusson mindenkinek. Alkotmányosan, például. Ne csak a szocialista duma, a polgári duma, a keresztény duma. Bár a hajléktalanok között nincsenek cigányok (!), a kormányok “mentségére” mondhatjuk, hogy a cigányok még rettenetesebb gondjairól is ugyanígy nem jutott eszükbe semmi. Azon kívül, hogy miképpen és milyen zsebekbe tűnjenek el a rájuk szánt milliárdok.  

A mostani forradalmi kormány nyilván a középosztály és a legszegényebbek állítólagos történelmi összefogása keretén belül intézi majd el ezt az ügyet, most és mindenkorra azzal, hogy az utcán aludni, sőt életvitelszerűen tartózkodni szabálysértés lesz, ami most már nyilván börtönnel is büntethető. (A pénzbüntetés kicsit nevetséges lenne.) Így aztán ezentúl annak a hajléktalannak, aki börtönbe akar jutni, nem kell betörni egy kirakatot és onnan kikapni pár üveg italt: a puszta jelenléte is bűn, kap egy jó meleg cellát egy-két hónapra. Sőt, ha részegségében vagy azért, mert lassan beleőrül az életébe, esetleg agresszív lesz a rendőrrel, akkor pár hónap, ést vonatkozhat rá a szintén igen embeséges orbáni háromcsapás törvény: örökre eltűnhet a finnyás polgárok szeme elől. A rendőrminisztérium majd gondoskodik.

Legyen itt egy kivételesen hosszú idézet Anatole France művéből, A vörös liliomból Lányi Viktor fordításában: “... Ezért dolgoznak a törvény előtti egyenlőség magasztos szárnyai alatt, amely gazdagnak-szegénynek egyformán megtiltja, hogy hidak alatt háljon, az utcákon kolduljon, és kenyeret lopjon. Ez egyike a forradalom nagy vívmányainak. Ez a forradalom, minthogy őrültek és hülyék csinálták a nemzeti javak kisajátítóinak hasznára, és minthogy végső eredményben csak az agyafúrt parasztok és uzsorás kispolgárok meggazdagodására vezetett, az egyenlőség nevében a gazdagság kényuralmának vetette meg alapját.”

Mindig tudtam, hogy France látnok volt - az egyház indexre is tétette. Vagy csak arról van szó, hogy a történelmünk szereplői rémisztően középszerűek és olcsók? És ez nem csak a múltra nézve látszik, hanem jósolható is? És ez egyszercsak benne van egy törvénytervezetben?

.

Rémálomhatár

Történelmi fordulat következett be azon a napon, amikor a svájci frank elérte a 220 forintos rémálomhatárt: fideszes barátom fölhívott és elnézést kért. Azért, mert amikor a választások előtt vitatkoztunk, azt mondtam neki, hogy ha ez egy normális ország lenne, akkor hagynánk, hogy még egy-két évig a Bajnai-kormány kezelje a válságot, és amikor túl vagyunk rajta, akkor lehet választani. Ezt azért mondtam, mert meg voltam győződve arról, hogy Orbán tönkre fogja tenni azt a nyomorúságosan keveset is, ami azért maradhatott meg, mert egy szakértői kormány vitte az ügyeket. 

Barátom azt mondja, hogy elkezdi a vésztárgyalást a bankkal, mert nem bírja tovább, és csakugyan nem gondolta volna, hogy Orbán miatt lesz kénytelen megismerkedni a hajléktalanság lehetőségének fenyegető érzetével. Azt gondolta, hogy egy kétharmados többség stabilizálja a gazdaságot. Őt is meglepi, hogy a kétharmad miatt akkora arca lett Orbánnak, hogy talán már maga is elhiszi magáról... bár azt el se tudja képzelni, mit képzel magáról. De az is lehet, hogy az embereivel van baj.

Mondtam neki, hogy jó lenne, ha most nem kezdődne el az, amit már a Kádár-korszakból jól ismerünk: “Ha ezt tudná Orbán Viktor...” Tudja. Pontosan tudja, mit művel, miket beszél, és mik a következmények. Biztos van valami terve, de abban talán még maga sem tud kiigazodni. Félő, hogy a jövő héten, amikor majd az első száz napját értékeli, 230-ra ugrik a frankharács.

Ezen a héten, talán éppen fideszes barátom és a saját hajléktalansági rémviszonyaim miatt valahogy eszembe jutottak azok azok öregek, akiket gyerekkoromban a furán viselkedők között tartottam számon. Fukarságig takarékosak voltak - elsősorban magukkal -, szemükben a legnagyobb bűnnek a kölcsönkérés számított, minden luxust léha és felelőtlen dolognak tartottak. Ha amúgy, tulajdonképpen jól éltek, akkor sem tudtak igazából görcsök nélkül élvezni olyan dolgokat, amelyeket görcsökkel nem lehet élvezni. 

Például egyszer az anyámnak fölajánlották, hogy megveheti a lakását - társbérlővel. Valami hetvenötezerről volt szó a szocializmus idejének közepén, amit talán tíz évig kellett fizetni. Amikor a nagyapám meghallotta, azonnal autóba ült, följött vidékről és hozta a pénzt. Anyám órákon át magyarázta neki, hogy mekkora hülyeség lenne kifizetni, amikor ennél kedvezőbb kölcsön az egész világon nem létezik. Nem is fogadta el a pénzt, és a nagyapám meg is haragudott, mert rendkívül felelőtlennek találta anyámat.

Kérdeztem persze a nagyanyámat, hogy ők miért ilyenek. Azt mondta, hogy az ő anyja három gyerekkel maradt özvegyen, a nagyapámé héttel. És átéltek két háborút és egy nagy válságot. “Te nem tudod milyen az, amikor nincs mit enni. Van olyan nyomorúság, ami keménnyé teszi az embert.”

Aztán később megismerkedtem azzal az érzéssel, hogy milyen az, amikor majdnem nincs mit enni. Hosszú-hosszú éveken át éltem a nyomorúság határán. Minden hóvége azzal telt, hogy majdnem nem jutott valamire. De akkoriban mindig jött valami segítség. Például a nénikém Ausztriából vagy a bácsikám Németországból. Adtak száz Márkát, ha erre jártak. Valahogy mindig pont jókor érkeztek.

De ez a majdnem nyomorúság nem hagyott mély nyomot bennem. Talán csak azt, hogy például nem tanultam meg takarékoskodni, de egyáltalán nem, mert nem volt mikor és mivel megtanulni. Így aztán, amikor néha kicsit, néha nagyon jobban ment, akkor se maradt semmi. Egyrészt amióta emlékszem a szó szoros értelmében látástól vakulásig dolgozom, másrészt viszont nem vittem semmire. A szó polgári értelmében. Soha nem volt még új autóm. Nem mintha hiányozna, de azért ez jelez valamit a középpolgárok között. Könyvekre, lemezekre, kütyükre költöttem. De soha nem éreztem, hogy hiányozna valami. Mert alkalmazkodtam.

Aztán addig duruzsolt a jólét, amíg elfelejtettem a nagyapám értékrendjét: fölvettem kölcsönt. Megvolt rá a fedezet. Csak sajnos meg is van, mert nem lehet eladni. Közbejött a válság. Ennek ürügyén persze nyomorított rajtunk, aki csak tudott. Most meg már ott tartunk, hogy ha dolgozol, akkor se lehetsz biztos abban, hogy túléled a következő hónapot, mert egyszerűen becsapnak. De legalább volt valami remény. Hogy kimászunk ebből. Úgy nézett ki, hogy egyszercsak megint megindul minden. 

És akkor megkaptuk ezt a derék Orbán Viktort az elképesztő minőségű személyzetével. Akik nyolc évig azon mesterkedtek, hogy minél rosszabb legyen, mert akkor nekik nagyobb esélyük van a győzelemre. Aztán győztek, de azonnal ki is derült, hogy a nagy szervezkedésben elfelejtettek fölkészülni a kormányzásra. Illetve fölkészültek: arra, hogy mit kell megszállni és lerombolni. Be is jelentették előre. De azt nem mondták meg, hogy Orbán a választások előtt azért nem beszél a terveiről, azért nem ad gazdasági programot, azért nem vitatkozik az ellenfeleivel, mert a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mit akar, és pláne hogyan. Most keresgélnek embereket a minisztériumokba főosztályvezetőnek! Most tervezgetik, hogy mi legyen az iskolákban. Mindenféle életpálya-modelleket ígérgetnek - pár év kell a kitaláláshoz -, orvosoknak, pedagógusoknak. Jellemző, hogy közben Hoffmann Rózsa olyanokat mond, hogy nem kell ám komolyan venni azt a törvényt, hogy kötelező az angolt tanítani, mert megváltoztatják. A törvényt. Életpálya-modellt ígér az, aki szerint nem kell komolyan venni a törvényt. Az a kormány, amelyik visszamenőleges hatállyal hoz törvényeket.

Bajnai az egész világ elismerését elnyerte. Nem beszélt sokat. Kényes, de nyilvánvaló volt  a stabilitás. Orbán és csapata folyamatosan egetverő marhaságokat beszél, az egész világ vagy rémülten nézi vagy röhög rajta. És nyilvánvaló lett az instabilitás. Száz nap alatt megint bebizonyította teljes alkalmatlanságát. Nem rosszindulattal mondom, csak tényként kell leszögezni: ez az ember járási párttitkárnak se lenne alkalmas, nemhogy országvezetőnek.

Mi meg majd megtanuljuk, milyen az, amikor viszik a lakást, és azt kell mondani a gyereknek, hogy nincs hol lakni, nincs hova menni és ma zsíros kenyeret kapsz, mint oly sok százezer gyerek ebben a nyomorult országban. Aztán talán olyanok leszünk, mint a nagyapáink. Biztos jó ez a “nekünk Mohács kell” duma, de jobb lett volna, ha török az átok.

 .

Áristomban

Három tizenöt éves lány a tanévnyitó után egy belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. Lebuktak, rendőröket hívtak rájuk, akik beszállították őket a kerületi kapitányságra. Három napra bent is maradnak. Sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani kórházi pszichiátriára.

A rend tehát teremtődik. Törvényesen persze, mert azért lehetett áristomba tétetni a három gyereklányt, mert a nemzeti együttműködés és kéthetes rendcsinálás törvényi alátámasztása lehetővé teszi, hogy húszezer forint alatti károkozás miatt is ilyen helyzetbe kerüljenek a gyerekemberek is.

Természetesen a kis lopás is lopás, büntetni kell, de ha a hatalom csakugyan konzultált volna erről a néppel, talán ki lehetett volna fejteni, és figyelembe lehetett volna venni, hogy a gyerekekkel azért mégiscsak illene másképp bánni. Ha ezek a lányok erőszakos cselekményt követtek volna el - rablás, emberölési kísérlet - akkor természetesen fogdában a helyük. Na de itt lebuktak, nem is lehet tagadni a bűnt, nincs mit nyomozni, a kár csekély és meg is térült, aligha valószínű, hogy szabadlábon elbújnának, vagy a bizsuboltost a följelentés visszavonására kényszerítenék. Vagyis semmi nem indokolja a rács mögött tartásukat. Hacsak nem az, hogy nevelési célzattal kicsit szadiznak velük. Törvényesen. Mert akkor ettől talán a többi gyerek is megijed.

A legnevetségesebb az, hogy ha komolyabb kárt okoztak volna, vagyis bűncselekménnyel és nem szabálysértéssel kerülnek rendőrkézre - akkor a kihallgatás után haza is engednék őket.

Át kellene gondolni a dolgot, mielőtt jóvátehetetlen kárt okozunk a gyerekekben - ne becsüljük le a sokkot, amit egy ilyen rács mögé dugás, a szülőktől való elszakítás jelent. Talán olyan büntetésen kellene gondolkozni, ami csakugyan szigorúan, de emberségesen téríti őket észhez. Például dolgozzák le a bizsuboltban az ellopott érték tízszeresét takarítással, vagy gereblyézzenek néhány hétig az iskola körül, és az összes gyerek tudja meg, hogy miért kötelezték őket erre.

Mert az is nagyon súlyos nevelési hiba, ha a társadalom nevében a rendőrség túlbüntet, és ezzel áldozattá, mártírrá teheti a bűnösöket.

 .