csütörtök, szeptember 21, 2006

Veres zászlókkal


Valaki megmondhatná Orbán Viktornak, hogy fölfokozott állapotából pár percre lenyugodva legalább a saját maga számára megkereshetné azt a hibát, amelyik az egész érvelését hamissá teszi. (Erre azért lenne szükség, mert egyszerűen látszik rajta, hogy cinkelt kártyákkal játszik: ő is – mint ahogy az összes nyilatkozó morcos fideszes vezető is - pontosan tudja, hogy Gyurcsány miről beszélt, miképpen kell azt érteni, pontosan tudja mit értett hazudozás és nemkormányzás alatt. Mindenesetre nem azt és nem úgy, mint amit most ő, és mögötte a tüntető tömeg harsog.)
Most hagyjuk azt, hogy illegitimnek nevezi a teljesen jogszerűen országló kormányt, majd csupa illegitim ajánlattal áll elő. Mégis a legfontosabb az, hogy Gyurcsánynak és kormányának miért is kell, kellene lemondani. (Ezekre az összefüggésekre már más is rávilágított, én csak ismétlem, mert szükségesnek látom.)
Azért kellene lemondani ugye, mert Gyurcsány hazudott. Nyilván az egész népnek. Csakhogy a nép egyik fele nem hitt a hazugságainak, mert az éber Orbán Viktor és csapata mást se tett, mint rávilágított a vélt vagy valódi hazugságokra.
Vagyis a jobboldali tömegeket Gyurcsány Ferenc nem tudta becsapni. A baloldaliakat csapta be. Ha azt most nem elemezzük, hogy a baloldaliak esetleg becsapatásuk tudatában is a koalícióra szavaztak, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy nem a jobboldaliaknak, hanem a baloldaliaknak van elszámolni valójuk Gyurcsánnyal.
Nem látom, hogy tüntetnének ellene, vagy más eszközökkel a lemondását követelnék – szeretett TGM-et és a tisztelt Gazsó Ferencet leszámítva. (Hogy aztán ennek az az oka, hogy megértették Gyurcsány eredeti mondanivalóját, vagy Orbánt még hazugabbnak találják, az mindegy.) Vagyis Orbán Viktornak akkor lenne dolga ebben az ügyben, ha azt látná, hogy a baloldaliak veres zászlókkal a Parlament elé vonulnak, és őt kérnék arra, hogy vegye át az ország irányítását. Mindaddig minden ötlete és kitalálmánya illegitim. Hagymázas, amiket beszél.
Ha élve megússzuk ezt az egészet, akkor talán lesz valami haszna. Másképp látjuk a történelmet, és óvatosabbak leszünk. (Megjegyzem: évek óta harsogjuk, hogy egyszer valami baj lesz abból, ha nem lépünk föl idejében, kellő erővel a szélsőségesek ellen. Itt a baj.) Nem tudom, hogy jó-e, hogy pont az ötvenhatos forradalom évfordulójára kerültünk ilyen helyzetbe. Jó-e, hogy megmutattuk, milyen nem lehet egy forradalomnak nevezett dolog, és mégis, azt is, hogy mivel járnak az utcai harcok. Ha mondjuk a tévé előtti „sajnálatos események” átterjedtek volna az egész városra, és ez a kormány lemondásához vezet, akkor persze az egész átminősül forradalommá. És azok, akik ebben részt vettek, de a legocsmányabb gyújtogatók és fosztogatók is ötven év múlva őszinte szívvel mesélnék az unokáknak, hogy ez mekkora nagy hősi éjszaka volt. Pedig nem.Lehet-e forradalmat csinálni csőcselék nélkül? (Erre az a válasz, hogy dehiszen persze, hogy lehet: ott van ötvenhat!) Na, jó, akkor úgy kérdezem, hogy lehet-e mégegyszer?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Iwán, fojtsd el nyugodtan a véleményemet, ahol csak tudod, de óriási luftot rúgtál: gyűlölethullámod nem vezetett célba, és Gyurcsány bukásához éppen azok a szemét cikkentyűk vezettek, amiket ti, cinkosai írtatok róla.
Gergely Gyula (te már nem ismersz, én még ismerlek)

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések