Nem tudni, mennyire tekintik kollegának Friczet a politológusok, de hogy a szakértelmében és pláne objektivitásának dolgában lehetnek hiátusok, az már ennyiből is kiderül. A jobboldal ünnepelt értelmiségi szószólója tovább árulkodott magáról, amikor hétfőre virradóra az egyik rádió műsorvezetője az utcán találta, és onnan, telefonon, szinte helyszíni közvetítést adott az eseményekről. Vitapartnere azt állította, hogy a Fidesz áll az utcai események mögött, Fricz szerint pedig ezek spontán megmozdulások voltak. Végül szembesülnie kellett azzal, hogy ez az egész annyira spontán, hogy „te kevered”.
Másnap a tévé ostromát - mint a rádióműsorból, ahol megint távvendég volt, kiderült - már a tévén keresztül kísérte figyelemmel. Már megint elkezdte a forradalmazást, mire a műsorvezető rákérdezett, hogy ez neki a forradalom?… Aztán eljutott odáig, hogy azzal, ami történik, nemigen lehet közösséget vállalni, a forradalmat mégis inkább „idézőjelbe tette”. Amikor pedig azzal a véleményével szembesítették, hogy a köztársasági elnök alkotmányos joga lemondatnia a kormányt, mégis inkább úgy gondolta, hogy ezt ő „szimbolikus értelemben” gondolta.
Egy politológus szempontjából bizonyára nagyon tanulságos, hogy mi mindent lehet szimbolikusan értelmezni, ha a dolgok állása úgy kívánja. Tudom, hogy Fricz Tamás belerokkanna, ha mondjuk Gyurcsány öszödi beszédét egyszer megpróbálná úgy hallgatni, hogy abban hátha igen számos szimbolikusan értelmezhető mondat van, sőt egynémelyik szinte forradalmi tartalommal bír. Semmiképpen sem kívánnám, hogy értelmiségihez méltó módon ezt be is vallja, mert akkor miből élne, ugye. De talán kevésbé keverné. (Népszava, A nap embere)
szerda, szeptember 20, 2006
Fricz Tamás
A miniszterelnök nagy lelepleződése után Fricz Tamás politológus a HírTV adásában úgy nyilatkozott oda, miszerint: "világos, hogy a kormány folyamatosan hazudott és hazugsággal nyerték meg a választásokat", ezért akár "forradalommal" is eltávolítható a hatalomból. Majd a Magyar Nemzetben már magát a köztársasági elnököt szólította föl a parlament feloszlatására.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése