Boldogságos hivatás

Vasárnap visszavittem Milost, de hétfő reggel már nagyon köhögött és elromlott az inhalátora. Javíthatatlan, mert a sok vízkő tönkretette az ultrahangos porlasztót. A délelőtt azzal telt, hogy újat keresgéltem. Találtam is, de végül egy kölcsöngéppel megoldódott a dolog. Amúgy a nap erős rohanással telt, és csak este lett egy kis nyugalom, persze Katával. Ő esténként, sokszor nagyon későig készül a másnapi óráira, és én erre – kicsit tréfálkozva azt szoktam mondani, hogy „tanul”, mert csakugyan olyan, mintha egy másnapi vizsga miatt izgulna. Ha elfárad, és képtelen este „tanulni”, akkor fölkel hajnalban, amit én elképesztő dolognak találok. Feladatokat, játékokat talál ki, végigvesz minden témát, leírja, kinyomtatja. Nagyon szeretem ezt benne, és így képzelek el egy tanárt: sok év, nagy gyakorlat után sem fásul el, mert ez a boldogságos hivatása. Este azt mondta, hogy ezt azért csinálja, mert nagyon élvezi a tanítást, de csak akkor, ha látja, hogy a tanítványai is jól érzik magukat. Számára az mindig nagy élmény, hogy bejönnek a „diákok” – persze fölnőttek – fáradtan, rosszkedvűen, és pár perc múlva már mindenki – vagy szinte mindenki – szemmel láthatóan „ott van”, jó a hangulat, örömmel tanulnak. De ez csak akkor lehetséges, ha semmit nem hagy a véletlenre, semmi nem esetleges, még akkor sem, ha úgy néz ki, mintha. Vagyis neki tökéletesen föl kell készülni mindenre. Szerinte csak attól a tanártól lehet igazán tanulni, akit bizonyos értelemben szeretnek a tanulók, ahhoz meg az kell, hogy ők is érezzék: valóban adni akar nekik, és nem csak birtokában van a tudásnak és az átadás módszereinek, hanem szereti is azt, amit csinál, és persze az angol nyelvet is, amit átad nekik. Az is sokat elárul, hogy amikor a tanítványai vizsgára mennek, szinte egész nap ádázul figyeli a telefonját, hogy mikor jön már egy esemes, mikor hívják, és jó látni, milyen boldog, amikor jó eredményekről számolnak be. Mert többnyire sikeresek. Nem is csodálom. Irigylem a tanítványait.

Föl, Aurórára!

Illő tisztelettel kérem Kerényi Imrét: ha a kampány idején, vagy utána a Fidesz esetleges veresége miatti zavargásokban bárki belehal a hülye uszításaiba, forradalmaiba és szabadságharcaiba, legyen benne annyi becsület, hogy elmegy Szentpétervárra, Szűrös Mátyás jó régi szovjet kapcsolatai segítségével üzemeltesse be az Auróra ágyúját, és nagy médiakörítéssel, legalább tegyen úgy, mintha főbe akarná lőni magát vele. Majd én megmentem. Úgy látszik, nem elég figyelmeztetés neki, hogy egy szerencsétlen kopogtatócédulázót már arcon lőttek.

Most azzal jött elő, hogy két vallást lát: az egyik a globalizáció, amelynek istene a pénz, a másik meg a „miénk” – nyilván azoké, akik vele tartanak -, és a földgolyó megőrzését, az emberhez méltó életet tartja a legfontosabbnak.

Na most: ki az a barom, aki nem tartja földgolyó megőrzését és az emberhez méltó életet a legfontosabbanak? Mutasson valakit! Na jó, Gyurcsányon kívül, aki szerinte a „globalizáció csicskása”, nem nagyon fog találni.

Ha Kerényi ki a kar lépni a globalizáció bűvköréből, akkor legelőször is szíveskedjék pőrére vetkőzni, nézze át például a ruháit: szinte bizonyos, hogy talál majd köztük olyat, amelyik gyerekmunkaerő fölhasználásával készült valahol távol-keleten. Dobja ki. Ha a lakásában is vizsgálódik, akkor pláne lel majd fertőző gócokra. A valóban eléggé nyomorúságos globalizáció ellen úgy lehet a legjobban harcolni, ha csak olyan terméket veszünk, ami Magyarországon készült. Az ilyen mozgalmakba már sokan belebuktak, de lehet még próbálkozni.

Kerényi persze nem ad receptet a globalizáció elleni vásárlói és például kultúrafogyasztói magatartásra, hanem inkább a kínai kereskedők ellen uszít. Teheti, régi recept: keress egy csoportot, amelyik küllemében is megkülönböztethető, aztán ők jók lesznek ellenségnek.

Az igazi gusztustalanság Kerényi legújabb uszításában az, hogy már a mohamedán-kártyát is beveti. Azt mondja: legyünk olyanok, mint ők. Hogy pontosan melyik mohamedánokra gondol, azt nem mondja meg. De feltételezem, nem azokra a százmilliókra, akik pontosan olyan békességben élnek, mint bármelyik keresztény, hanem arra a néhány ezer vagy százezer szerencsétlenre, akiket bármire, még az öngyilkos gyilkolásra is rá lehet venni, például a globalizáció elleni harc ürügyén.

Javaslom, hogy amennyiben van benne becsület és elfogadja Auróra-tervemet, kössön magára pukkanós masinákat is, mert úgy nem csak látványosabb lesz önfeláldozása, hanem esetleg elsüllyeszti a vallásgyilkos kommunizmus egyik legfontosabb jelképét is. Igazi muszlimhoz illő magyar virtus!

Rugdalja tréfából

Tegnap Milossal a hóesésre való tekintettel nem nagyon tudtunk sehova menni, csak gumicsizmát vettünk, meg olyan feltétlenül szükséges apróságokat, mint kindertojás, például. És meg kellett vennem valami pokémonos újságot, amiről aztán este derült ki, hogy nem is újság, hanem album, matricákat kell beleragasztani. Hogy pontosan mire jó ez, az nem derült ki. A nap egyéb részeiben játszottunk, videóztunk, és takarítottunk. Milos a mosogatásban is, és a mosásban is segített. Tulajdonképpen nem is baj, ha már most megtanulja, hogyan kell betölteni a mosóport és az öblítőt. Mindenesetre ragaszkodott hozzá, hogy egyedül csinálja. Ezen kívül más téren is nagy önállóságról tett tanúbizonyságot. Így például teljesen egyedül vetkőzött és öltözött, benyomta magának az orrpermetet, kifújta egyedül, meg ilyesmik. Teljesen egyedül rendet rakott! Ha hagy aludni délután, és nem rugdalja tréfából a fejemet, amikor én félálomban voltam, minden tökéletes lett volna. Bár az is igaz, hogy utána bocsánatot kért a fejrugdosásért.

Ma szinte reggel nyolcig hagyott aludni, sőt ragaszkodott hozzá, hogy feküdjek vissza, amíg ő a Batmant nézi. A kezemet fogva feküdt. Pedig már háromszor látta, tehát nem félt. Aztán egyedül fölöltözött, fogat mosott, és egész délelőtt kiválóan éreztük magukat. Csak még azt kell valahogy megértetnem vele, hogy ha a bújócskában előre megmondja, hogy hol rejtőzködik majd, akkor nem olyan nehéz megtalálni.

Ön szerint kiből lesz a jó szóvivő?

Fogalmam sincs, mert az mindig utólag derül ki. Mindenesetre tele van az ország kedves és kiváló szóvivőkkel. Feltéve persze, ha nem politikai szót kell vinni, hanem mondjuk a mentők, a tűzoltók, vagy a MÁV szavát kell messze kiáltani. Amilyen ravasz vagyok, ha politikus lennék, én bizony néma embert választanék. És – ha lehet – siketet is. Hogy ne csak ne tudjon válaszolni a hülye kérdésekre, de ne is értse őket. Így nem hibázhat.

Mekkoraság

A héten a legjobb - nem magánéleti - esemény az volt az életemben, hogy elmentem az Alexandrába egy Cselényi Béla estre. Ahol ráadásul Selmeczi György is mesélt, valamint előadta Béla néhány megdalosított versét. A beszélgetést Kőrössi P. József (KPJ) vezette. Béla persze föl is olvasott. Nagyon jó volt. Pontosan az jött ki, amit vártam: egy csodás életű, humorral és megkapó életszeretettel torkig töltött óriási költő, akit szerencsére pontosan értett a közönség, hiszen - mint általában ilyenkor - azok jöttek el, akik a barátai, vagy nagyra becsülik. Nem csagyon értem, hogy a tömegek miért nem ismerik még Cselényi Bélát, és például miért nem tanítják az iskolában. Ezt egészen komolyan mondom. Ha van költészet, ami közelebb vinné az ifjakat az olvasáshoz, mert azonnal bele lehet szeretni, az Béláé.
Másnap fölhívott KPJ. Aggódott, mert szerinte ijesztően lefogytam. Már mások is mondták. Akárhogy is nézem: már több mint huszonöt kiló tűnt el rólam. És ehhez még nyúzott az arcom is. Csakhogy ebben az a fura, hogy még mindig, mondjuk huszonöt kilóval vagyok több, mint ami egészséges lenne. De legalább tizenhárommal. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy meddig élek, és meddig egészségesen. Ha nem jön valami közbe. Szokott, de vegyük úgy, hogy nem jön. Félő persze, hogy hozzám tartozik a mekkoraság. Vagyis: ha egészséges méretet öltök, akkor az már nem én vagyok. Kata például kifejezetten aggódik emiatt. Mondta, hogy most már hagyjam abba. Mintha tennék érte valamit is. Persze attól fél, hogy valami belső féreg foga rág. Nem lepődnék meg, ha hamarosan elzavarna orvoshoz.
Ma nagyon jól ébredtünk - azt leszámítva, hogy Kata beteg, megfázott, de nagyon -, aztán elvittem dolgozni, aztán kijöttem Tahiba. Egész délelőtt takarítottam, pakoltam. Nemsokára lesz két teljesen üres szobám, amit majd meszelhetek, csiszolhatom a padlót. Rájuk fér. Aztán elmentem Milosért. Nagyon aranyos volt, mert éppen ébredés után értem oda. Elmentünk egy áruházba gumicsizmát venni, mert valahol elvesztettem a régit, amit nem is értek. De nem kaptunk. Viszont rájöttem, hogy nagyon veszedelmes bizonyos áruházakba járni, föltéve, hogy ott már vettem neki valami játékot, mert azonnal úgy érzi, hogy az jár neki. Aztán persze járt. Meg vettem két mesefilmet is, mert Katától kaptam egy DVD-lejátszót, ami hónapok óta hiányzott a háztartásból. Itthon öt perc alatt sikerült is beindítani. Milos beült egy sámlira a fűtőtest mellé, és onnan nézte az új toméjerryket. Mivel nem hoztam elemet a DVD távirányítójába, csak angolul mentek a filmek, de ez egyáltalán nem zavarta. Sőt még a szokásosnál is nagyobb figyelemmel volt. Néha kénytelen voltam odamenni hozzá, és megöleltem, annyira aranyos volt. Most az van, hogy holnap veszek ugyan elemet a távirányítóba, de megpróbálom rávenni, hogy a filmeket angol nyelven nézze, illetve hallgassa, mert például folyamatosan ismételgette az angol szavakat, sőt, kisebb mondatokat is. Azt hiszem, ez nyereség lenne. (Kikértem Kata tanácsát - aki angoltanárnő -, egyetértett. Saci például azért tanulta meg egy csomó tengeri állat nevét angolul, mert csak angolul volt meg a Nemo. Most olvastam, hogy Romániában a szülők erősen tiltakoznak a rajzfilmek szinkronizálása ellen. Alighanem igazuk lehet.)

Kép a Cselényi-estről

Csapda

Tegnap, azt leszámítva, hogy látástól vakulásig dolgoztam, aztán elmentem Milosért, hogy tudjon úszni, nem történt semmi. A „vakulásig” annyira igaz, hogy már este tíz után egyszerűen leragadt a szemem.
Ma nem mentem dolgozni, mert végre megvan az alkatrész a kazánomhoz, amit persze be kellett szerelni. Csak sajnos közben kiderült, hogy egy másik alkatrész, amiről úgy nézett ki, hogy kitart nyárig, most elengedte magát, és szépen jön belőle - egy repedésen - a víz. Vagyis: ezt is cserélni kell. Addig csak úgy lehet melegvíz, ha minden alkalommal kinyitok egy csapot, ha pedig nem vagyok Tahiban, akkor mindenképpen elzárom, mert bármikor tovább tágulhat a repedés, és akkor mindent elönthet a víz. Így megy ez. Eddig harmincezerben van a kazán, lesz az még hetven is. Ha tovább romlik, akkor jön az a pillanat, amikor elkezdek azon gondolkozni, nem érné-e meg inkább újat venni. Igenám, de akkor már ráköltöttem egy új kazán árának a felét, és elkezdem sajnálni a befektetett pénzt. Ez egy jóféle csapda.

Áder lelke

Milyen lelke és értékrendje lehet annak az Áder Jánosnak, aki most éppen azt reméli, hogy az ötvenhatos forradalom 50. évfordulóján nem olyan ember mond ünnepi beszédet, aki „benősült” az Apró-családba? A „konzervatív” Fidesz alelnöke, frakcióvezetője hétfőn este vallott erről lakossági fórumon, az Alsórákosi Polgári Kör vendégeként. Az, hogy ő ilyeneket beszél, nem szokatlan, de az már a hallgatóságát minősíti, hogy senki nem szólt neki: eddig talán nem kellene eltobzódni a választási küzdelem hevében. Mert ez méltatlan a „konzervatív” értékrendhez: bunkóság, tahóság, alsóság függetlenül attól, hogy melyik rákosi polgári kör előtt szónokol.
Nem tudom pontosan, miféle polgári értékekre adva éldegél Áder János, de az is lehetne - legalábbis az áljobboldali alakoskodásba bőven belefér, és meg is lenne hozzá a külleme -, hogy az úriemberség látszatát keltse. Használható lenne, hozzátéve persze, hogy a munkáspárti szavazók ne aggódjanak: ettől még lesz szövetség a Fidesz és a kommunisták között, hiszen egy munkás is lehet ám úriember! Nem magyarázom most el, hogy mi mindent nem mondhat egy úr, ha kiderül, kinek az anyjának a papája valaki, akit ő nem szeret. Nézzen utána, és pláne nézzen az egész jobboldal, mert ideje lenne valami tartást fölszedni. Ám az biztos, hogy a „benősül” kifejezést semmiképpen nem használhatja. Egyrészt azért, mert gusztustalan. Másrészt becsületsértő. Harmadrészt, de mégis legfőképpen: egy nőt aláz meg, egy szerelmet ken be valami gusztustalan nyállal. Ha Áder Jánosnak nincs ideje utána nézni, mi is lehet az az úriemberség, talán elég, ha az emberség fogalmát megismeri. De úgy is megközelíthetjük a dolgot, hogy férfi ilyet nem mond - hogy egy kicsit macsósítsuk a kérdést, hátha az használ, bejut az oly bronsonos arca mögé.
Jobb körökben, de még a gengszterek, sőt a rendőrök és a gengszterek között is van egy olyan alapszabály, hogy tilos egymás rokonságát tűz alá venni. Azt se magyarázom el, hogy miért alakult ez ki, hátha anélkül is megérti Áder János. Most erre mi lehet a válasz? Hogy vannak itt számosan, akiknek meg az nem hiányzik, hogy egy párttitkár fia forgassa a szemét az ötvenhatos megemlékezésen, és mellette csápoljon Kun Béla unokája, az új-régi ügynökmúltú miniszterek mellett… nem is folyatom, mert szégyenletes.
Csak arra akartam fölhívni Áder polgártárs figyelmét, hogy azért, mert Csurka már nem nagyon tényező, talán nem kellene ennyire a helyére törekedni, szellemének és lelkének majmolásával.

Ezt is

Hatkor Kata ébresztett telefonon. Nem valami vidáman, mert Saci éjjel belázasodott. Én is elég gyala állapotban ébredtem, aztán úgy is maradtam, egész nap álmosan. Horváth Pista már az értekezleten is megjegyezte, hogy igen rosszul nézek ki, aztán érdeklődött, hogy mi a bajom. Megnyugtattam, hogy semmi, nagyon jól vagyok, boldog, csak vannak ilyen fáradt napjaim. Bárcsak ez már a tavaszi fáradtság lenne! Különben érdekes: pár hónapja állandóan elaludtam, rettenetesen fáradt voltam, és ez szinte nyomtalanul eltűnt. Pedig igazán aggasztó volt néha. Például, amikor vezetés közben azt éreztem – elég sokszor -, hogy mindjárt balesetet okozok, ha nem állok meg azonnal. Aztán aludtam egy negyed- vagy egy fél órát az út szélén, vagy egy parkolóban. A gyerekek nem is értették, miért kell nekik negyed óráig csöndben üldögélni, amíg a papa vagy a nagypapa alszik. Teljesen elmúlt. Azt hiszem, ezt is Katának köszönhetem.

Ez csak azért jutott eszembe, mert ma volt egy pillanat, amikor erősen elgondolkoztam, hogy mégiscsak kellene aludni. A székemben, a hivatalban. Pedig a munka jól ment. Azt leszámítva, hogy jó sokáig bent maradtam olvasgatás meg hírkeresgélés miatt. Aztán öt körül szinte az egész oldalt kicseréltük az újabb események miatt. Ez ritkán fordul elő, de számolni kell vele. Ez egy ilyen munka.

Én is ott leszek, mert Béla a kedvenc költőm

22-én, szerdán, 19 órakor az Alexandra könyvesház pódiumán (Nyugati tér 7.) Kőrössi P. József vendége Cselényi Béla és Selmeczi György zeneszerző, a költő verseinek megzenésítője.

A kedvenc képem Milos farsangjáról

Hatalmasat semmit

Nem nagyon bírtam írni csudálatos életemről, mert valahogy mindig vagy rohantam, vagy elaludtam. Főleg az adózás vitte el az időmet. Például bementem a postára, szépen kitöltöttem a csekken, amin az áfát akartam elküldeni, aztán végigálltam a sort. Az ablaknál a néni közölte,hogy közönséges lakossági csekken nem fogadja el a pénzt az APEH, hanem be kell menni, és kérni hivatalos APEH-csekket. Na most ezt nem nagyon értem: mi az, hogy Magyarországon hivatalosan használt csekket pont csak ez az egy hivatal nem fogadja el? Biztos van rá valami értelmes magyarázat, amit persze én előre nem fogadok el. Nem szeretem, ha az időmmel gazdálkodik az állam. Nincs időm nekem csekkekért bemászkálni. A megoldás természetesen az volt, hogy elmentem Tahiba, ahol a bankban átutaltam. Ott meg az a baj, hogy ezt nem tehetem meg az interneten. Illetve mégis: havi 2000 forintért. Jobban jövök ki, ha az ottani bankomból átutaltatok egy jelentősebb összeget egy másikba, ahol olcsóbban utaltatok. Próbáltam ezt megmagyarázni a kedves alkalmazottaknak, de nincsenek döntésképesség birtokában.

A héten még nagy esemény volt Milos farsangja, ahol darázsnak öltözött, én meg fényképeztem. Nagyon aranyos volt. Próbáltam képeket készíteni minden kicsi csoporttársáról, mert hogy az milyen jó lesz tíz-húsz-harminc-negyven év múlva. Meg persze az óvónőkről is, akik nagy igyekezettel próbálták versenyekre és mutatványokra bírni a gyerekeket. Ez többnyire sikerült is. Pláne az olyan gyerekekkel, mint Milos, akit inkább vissza kell fogni, mint bíztatni.

Szombaton Katával megint hatalmasat semmit tettünk. Mondhatni, ezt már tökéletességig visszük, és nagyon boldogságos dolog. Este fölkerekedtünk, hogy megnézzük és meghallgassuk a Kongresszusi Központban a japán Yamato dobosokat. (Ezt még karácsonyra kaptam Katától. Eltalálta, mit szeretnék.) Fantasztikus volt. Annak ellenére, hogy én a szabad dobolást kedvelem, vagyis azt, amit mi leányfalun csinálunk: valaki elkezdi, a többiek belépnek, aztán lesz belőle valami. A Yamato persze koreográfiát épített, és ez nem is lehet másként egy ilyen produkcióban, amiben legalább akkora szerepe van a színpadi látványnak, mint magának a dobolásnak. Tele van akrobatikus elemekkel, sőt: zenebohóc effektusokkal. Na de ki ne szeretné a zenebohócokat? Kicsit meglepett, hogy a zenekar – vagy társulat – fele nő. Már csak azért is, mert én tudom, hogy a dobolás milyen nehéz fizikai megterhelés – pláne gondolom, milyen lehet teli térbeli mozgással. Legjobban azokat irigyeltem, akik hatalmas odaikon – az nagy, testes dob – játszottak. Hihetetlen, miket hoztak ki belőle. Csodás este volt. (Ha legközelebb jönnek, nem árt, ha gyerekek is látják és hallják ezt az előadást, mert akkor talán rájönnek, hogy a japánok nem négyzet alakú hatalmas szemeket viselnek, és nem is annyira fehérek, mint amilyeneknek a hülye rajzfilmjeikben mutatják magukat. És a fölnőtteknek sem árt, ha megtudják, hogy nem annyira morcosak, mint az más filmekből megtudható.)

Este elmentem Milosért, és Tahiba jöttünk. Egész este szemeteltem, ő meg nem értette meg, hogy reggel viszik el a kukát. Nem tudom, honnan van benne annyi energia, de még este kilenckor is focizni akart egy lufival. Aztán egy meséskönyvvel sikerült elaltatnom.

Ön kinek a szerverét látogatná meg?

Rogán Antal számítógépében szívesen kutakodnék - és nyilván nincs is ellene kifogása. Hátha találok valamit arról, hogy vajon miféle etikai írásokat olvasgatott az utóbbi négy évben, főleg azóta, hogy országgyűlési informatikai (és távközlési) bizottsági elnök lett. Hátha nyomát lelem annak, hogy tanulmányozta az ide vonatkozó magyar- és eus törvényeket is. Nem ártott volna. Vagy ha mégis, akkor hátha van ott egy személyes vallomás arról, hogy miképpen alakult ki benne az a cinizmus, amivel a szerverbetörési ügyről tudott nyilatkozni.

Az a baj

Tisztelt Andrassew Úr! Érdekelne, hogy mit szól ehhez a legújabb fideszes-balhéhoz?? Köszönöm

MBA

Ezt szólom, tisztelettel:

Nem az a baj, hogy Orbán Viktor jogi végzettsége dacára nem érti meg, hogy mi a különbség a szerverfeltörés és a honlapról való letöltés között. Nem az, ha netán provokációnak veszi azt, ha valaki egy internetes betörés esetén följelentéssel mer élni. Mindannak alapján, ami róla, országlásának idején viselt dolgairól megtudtunk, nyilvánvaló, hogy képtelen megérteni, miben, hol a határ. Ahogy tán még ma sem érti, mit tehet egy ember miniszterelnökként - meg a családja, pláne a barátai -, például az üzleti életben. Van úgy, hogy valaki még nem nőtt föl az oly áhított polgári értékrendhez, és attól se tart, hogy árt neki, ha egy belső pártbéli, következmények nélküli szerverfeltörés után netán a tolvajok fejedelmének csúfolják majd.Az azonban igazi tragédia, hogy a nála lényegesen értelmesebbnek tűnő Rogán Antal arról merészel hebegni, hogy bár sajnálatos eset történt, ez nem is olyan nagy dolog. Hiszen a lopott jelszavakkal való kutakodás teljesen általános az interneten. Nem is az a baj, hogy ezt kampányfőnökként mondja, ahelyett, hogy az eset után bejelentené a posztról való lemondását. Az a tragédia, hogy ez az ember az országgyűlés informatikai (és távközlési) bizottságának elnöke. Vagyis a magyar informatikai jogrend és etika egyik legfőbb őre. Ha esetleg sikerül valamilyen kampányürüggyel egy napra összerántani az országgyűlést, kihasználhatná az alkalmat a bocsánatkéréses lemondásra. Sohasem késő.

Egy vicc születése

Nagyon ritka pillanat, amikor valaki tanúja lehet egy vicc születésének – amiről azt tartjuk, hogy a népmeséhez hasonlatos, közösségi műfaj. Most rajtakaptuk az egyik szerzőt. Két perccel ezelőtt itt a szerkesztőségben mellettem ült Várkonyi Tibor - aki közismerten operarajongó -, és a következőt mondta:
- Leveszik az Operaház műsoráról A hattyúk tavát!
Újságot tartott a kezében, ezért úgy nézett ki, mintha abban olvasta volna. Vártuk, hogy mit fűz a hírhez.

Aztán közölte:- A madárinfluenza miatt.

Ha a szerelemből elég

Tegnap nagyon sokan próbáltak fölidegesíteni. Nem tudom, miért, vannak ilyen napok, úgy látszik. Ráadásul mindenféle pitiánerségekkel. (Nem írom le ezeket, mert fölösleges, meg az is lehet, hogy az írástól idegesíteném föl magam.) Reggeltől estig ment ez, nem is értem, hogyan jöhet ez össze. És az az érdekes, hogy egyre nyugodtabb lettem. Az esti három telefonos és internetes idegesítésen már kifejezetten röhögtem. Mondjuk ezen sokat segített Kata, aki látta rajtam, hogy elfáradtam, a végemet járom, és mindjárt elalszom, jól bevált védekezés gyanánt, és úgy ölelt meg, hogy mindjárt kiszállt belőlem minden villanyság. De egy perc alatt. Ha a szerelemből elég egy érintés, hogy kínoktól szabadítson, akkor az igazi.
Ma először a biztosítónál idegesítettem föl magam. De nem ám nagyon, én nem ugrabugrálok meg vibrálok olyankor, hanem látszólag nagyon nyugodt vagyok, csak nem bánnám, ha valamibe jól belerúghatnék. Néha átjárok a sportrovatba bútorokat rugdosni. Megértésre lelek.
Szóval az volt, hogy miután Katát elvittem dolgozni, gondoltam egyet és betértem a biztosítóhoz, hogy végre elintézzem a kátyú-ügyet. Fölvették a kárt, a kárszakértő pitiánerkedett – például azon, hogy mennyire volt kopott a sérült gumim -, de kiderült, hogy az egész csak arra volt jó, hogy a papírt átküldjem a közterületesekhez, akik majd egy hónap alatt elbírálják, hogy mi legyen, aztán visszamehetek a biztosítóhoz alkudozni. Ebben ugye nincs más érthetetlen, mint az, hogy a rendőrség a helyszínen igazolta a kár okát, nyilvánvaló, hogy ki a felelős, egy perc alatt ki lehet deríteni, mennyibe került ez nekem. Vagyis: az egészet szinte a helyszínen kifizethette volna a Közterület. Sebaj, megtehetik, hogy hónapokon át papírokat tologatnak. Kicsit dühös vagyok. Nem az összeg miatt, mert kibírom még két hónapig, hanem attól a mérhetetlen cinizmustól, ahogy a mi bunkócska államunk működik.
De egy másik biztosító még jobban földühített. Amikor egy hónapja megkaptam a szokásos csekkemet, volt benne egy másik is, amelyik valami nyolcszáz forintért azt ajánlotta, hogy ha autóbalesetben meghalok, a családom kap ötmillót, plusz akkor is, ha életben maradok, de eléggé nyomorék leszek. Most meg jött a másik levél, amelyben örömüket fejezték ki, hogy a „jubileumi” biztosításukat választottam, de hamar fizessek be 9075 forintot, mert amit eddig befizettem, az csak az első részlet volt. Különben március végén lejár az egész. Biztos meg tudják magyarázni, hogy az előző levélben benne volt, hogy az első csekken csak az első részletet fizettem be, ésatöbbi, de innen üzenem, hogy egyrészt menjenek a fenébe, de tényleg, másrészt jövőre már nem náluk fogom fizetni a kaszkót és a kötelezőt. És nem tartok igényt sem a szicíliai, sem a szentpétervári utazásra, sem az LCD-televízióra, amit sorsolnak, ha vérbalek maradok. Legyen határ a hülyítésben!Amúgy viszonylag jól ment a munka, azt leszámítva, hogy végül semmi se úgy lett, ahogy előre terveztem. Ami persze némi csúszással járt. Ez csak azért volt baj, mert siettem a könyvelőmhöz adóbevallásra. Végülis este ötre végeztem, és kifelé jövet, amikor a kocsimhoz mentem, megéreztem a tavaszt. Az is lehet, hogy túlélem a tavaszt.

Tekintettel rajongóinak

Elég nyomott hétvégénk volt. Vasárnapra virradó éjszaka a gyerekek szépen lefeküdtek. Furának is találtam, hogy Milos kizavart a szobából, azzal, hogy egyedül akar elaludni (mármint Sacival, aki fölötte alszik), aztán éjjel egykor fölkelt, kijött, hogy elveszett valami játéka, és amikor mondtam, hogy majd reggel megkeressük, sírni kezdett, és addig nem nyughatott, amíg nem mentem megkeresni. De annyira belehergelte magát, hogy alig bírtam elaltatni. Cserébe viszont Saci is fölkelt, többször is. Kata ácsorgott az ágya mellett, nem is tudom, mennyit, mire elaludt. Biztos a front jött, lett is reggel hózápor meg szél, úgy ébredtünk, mintha nem is aludtunk volna. Délelőtt elindultunk sétálni, hogy mégis legyenek valamit levegőn a gyerekek, de akkora szél volt, és olyan hideg, hogy mégiscsak autóba ültünk, és elmentünk cukrászdába. Utána találtunk egy szélvédett helyet, ahol egy kicsit futkoshattak a gyerekek. Kata ebédet készített, én megpróbáltam féken tartani a gyerekeket. (Milos gyakorlatilag minden lakásban úgy közlekedik, mintha állandóan a becsúszó szerelést gyakorolná: nekifut, aztán csúszik. Néha nekimegy ennek-annak. Ha szerencsénk van, nem nagyon üti meg magát. Még beszélyesebb, ha valami labdafélét is talál. Ma szerencsére csak egy lufi jutott neki. Az legalább a lakásra nem veszélyes. Figyeltem: negyed órán át a levegőben tartotta. Hihetetlen labdaérzéke van. Persze szinte minden érintésnél el is esik. Nem is értem, hogy nyoma sincs rajta ütődésnek.) Nagyot ebédeltünk. Én gyakorlatilag utána azonnal elpilledtem, de egyszercsak kinéztem az ablakon, és láttam, hogy vízszintesen esik a hó. Gyorsan elindultam Milossal Tahiba, nehogy jégen is meg hóban is csúszkáljunk. Attól tartottam, hogy a fűtés nem működik, de abban a szobában, ahol Milos alszik, jó idő lett. Máshol nem annyira. Cserébe nincs melegvíz. De azért nagyon jól elvoltunk. Milos megevett három rántott húst, meg ami még belefért. Néztük együtt a meséket, és főleg könyveket olvasgattunk. Mostanában egyre nagyobb igénye van erre. Ezen kívül még az országokat gyakoroltuk. Valamelyik nap tisztáztam vele, hogy mi az, hogy magyar. Meg Magyarország, meg magyarul beszélni. Persze ehhez más országokat, népeket meg nyelveket is föl kellett sorolnom. Azóta érdeklődik. Ezen kívül játszottunk a fényképezőgéppel. Egy kép se sikerült, de tekintettel Milos rajongóinak népes táborára, egyet azért ide teszek. Miután elaludt, észleltem, hogy a szobámban levő televíziónak bevégeztetett. Se kép, se hang. Jó dolog ez a hallatlan technikai fejlődés, de azért azt is észre kell venni, hogy nincs olyan hónap, amelyikben ne menne tönkre valami. Tartok tőle, hogy ez is egyfajta rabság. De még mekkora!

Ez az, ami

Ez az a gyalázat, ami több áldozatot szed majd, mint az egész karikatúra-háború:

Kínai ellenzékit juttatott börtönbe a Yahoo
Index
Li Cset 2003-ban nyolc év börtönre ítélték miután a neten az állami korrupciót kritizálta.
A Reporters Sans Frontiéres (RSF) először tavaly, egy újságíró bebörtönzése kapcsán vádolta besúgással a Yahoo-t, és követelte, hogy a cég hozza nyilvánosságra, hány személyről adott ki információkat a kínai hatóságoknak.
Szidtad a rendszert?
Si Taót tavaly áprilisban - állítólag a Yahoo közreműködésével - rendszerellenes online publikációért tíz év börtönre ítélték.
A Yahoo szóvivője Mary Osako leszögezte, hogy a vállalat "csak azt tette, ami törvény szerinti kötelessége volt".
"Nagyon vigyáztunk, hogy csak arról adjunk adatot, amiről kérnek - mondta a szóvivő az AFP-nek - A kínai kormányzatnak ugyanakkor nem kötelessége tájékoztatni a szolgáltatókat, hogy miért kér egy adott információt, és rendszerint nem is tájékoztat."
Az RSF szerint a Yahoo pontosan tudta, hogy nem bűnözőkről, hanem újságírókról és ellenzékiekről ad ki adatokat.
Ávósportálok
Kína szigorúan korlátozza az internethasználatot: minden politikai fenyegetést jelentő tartalmat blokkolnak, például a Tienanmen téri mészárlásra vagy ismert emigránsokra való utalásokat.
Mivel azonban Kína a világ második legnagyobb internetes piaca, a külföldi cégek az emberi jogi szervezetek nyomása ellenére is igyekeznek az országban üzletelni. A Microsoft, a Google, a Yahoo, és a Cisco egyaránt kemény kritikákat kapott, amiért együttműködik a kommunista hatóságokkal az internet cenzúrázásában.
A Google például nagy felháborodást keltett azzal, hogy közölte: kizárja a politikailag érzékeny témákat kínai keresőjéből, a Peking diktálta feltételeknek megfelelően.

Csak úgy

Az egész hét valahogy rohanással telt. Nagyon utálom a „rohanó életünk” formulát, de valahogy most tényleg rohangásztam. Rohanás alatt azt is értem, hogy időben el kell készülni, például az oldalammal a szerkesztőségben, mert mondjuk a gyereket úszni viszem. Ez csütörtökön volt. Én egy kicsit pánikbeteg vagyok az összetettebb feladatoktól. Milos úsztatása kifejezetten ilyennek tűnt. Mert ugye: oda kell érni időben az óvodába, aztán az uszodába, aztán ott úgy kell levetkőzni, hogy időben elkészüljünk, és semmit ne veszítsünk el, aztán együtt kell vele úszni, vigyázva is rá, meg segíteni is Józsi bácsit az oktatásban, aztán együtt kell szaunázni, ahol például megégetheti magát, aztán úgy kell megszárítani és fölöltöztetni, hogy ne fázzon meg. De végülis azt leszámítva, hogy Józsi bácsi néha kiröhögött, mert túlságosan féltettem Milost, minden rendben volt.

Katánál aludtunk, aztán péntek reggel elindultunk északnak. Megálltunk Szentendrén, Wandánál. Megbeszéltünk, hogy ameddig a gázszerelők nálam lesznek, vigyáz Milosra. De közben kiderült, hogy neki meg jelmezt kell szerezni Ede délutáni farsangi maszkabáljára. Rátelefonáltam a szerelőre, hogy ha lehet, jöjjön korábban, mert nem akarom a gyerekkel várni a hidegben. Kedves ember volt, jött is. Nem tudta megjavítani a fűtést, mert hiányzott egy alkatrész - tönkrement a kazángyár, rendelni kell. Különféle trükkökkel a nagy hideget a lakás bizonyos részein sikerült megszüntetni, ám nincs melegvíz. És a kazán csupaszon áll, ami meg azért rossz, mert tele van szigeteletlen kétszázhúsz voltos csatlakozással, ami zavarba ejtő dolgokat produkálhat például vízcsöppenés esetén. Mindegy, ez is valami.

Rohantam vissza Milosért, de már csak az egyik áruházban tudtam átvenni Wandáéktól. Mindjárt ott is maradtunk vásárolgatni. Most csodásan viselkedett, mert abban reménykedett, hogy kap még egy lendkerekes harci bogarat a másik kettő mellé. Úgy is lett.

Szóval utálom egy a „rohanó életünket”, mert nem igaz. Vagyis biztosan igaz, ha egyszer úgy érezzünk, de az semmiképpen nem igaz, hogy erről a külvilág, vagy a társadalom tehet. Igenis meg lehet állni hosszú pillanatokra. Beszélgetni, játszani, szeretni, ölelkezni, vagy csak úgy, magunkba nézegetni.

Megjelent két versem az Irodalmi Jelenben

Hinta
(András öcsémnek)

Ha egy hintával az égbe
lehetne szökni,
milyen egyszerű lenne.

Terv nélkül, csak úgy
fölülni, aztán előre a lábat,
aztán hátra,
és megint előre,
és megint hátra,

míg a ház ereszében meglátom
a nyár hulladékát,
a barnuló avart, a tündöklő mohát,
az őszidő jószagú mocskát.

És még egy, és még egy,
és még egyszer előre a lábat,
aztán hátra, és még egyszer,
megint előre,
és szinte nem is érzem,
amikor elengedem
a láncot
amin lógok,
mint valami kínra kötött
undok kutya,
és elrepülök a ház fölött.

A postás meg fölnéz, és rám köszön.
Aztán attól tart, hogy megint sokat ivott.

Én meg délre szállok
röhögve, sikoltva, örökre.

041202

Pilóta
(Ákos öcsémnek)

Lementem a partra, bele a csöndbe.
Szél nem volt, a víz inkább csak lengett,
fodor vagy csöpp csobbanás a partot nem verte,
a nádasban elbújt a suhogás.
Távol, nagyon távol, ott, ahol az ég és a víz
állítólag összeér, csak egy fénylő csík feküdt,
mint egy hosszú, egyenesre húzott
kígyó szelleme, és semmi más.
Bár hűvös volt, a Nap sütött,
és én hálát adtam az Úrnak, mert már tudom,
nincs jobb tétemény, mint egy jó nagy köteg fény
december elején. Magányos voltam, de csak azért,
mert jól esett, és így akartam. És éppen akkor,
amikor arra gondoltam, miért is ne lépnék a vízre,
és miért ne mennék sétálni egyet a fényhídon,
egyszercsak egy röpülő szállt felém.
Pici gép volt, vagyis csak sárkány, propellerrel a fenekén,
és csak jött, jött, zúgva, de a hangja is jól esett,
nem zavart, majdnem olyan volt,
mint a csöndön valami kis ékezet.
Amikor fölém ért, láttam, hogy a pilóta integet,
én meg visszahadonásztam, önfeledt nevetve,
és ez elég volt ahhoz, hogy ne menjen tovább,
hanem inkább körökbe kezdett,
a fejemre írva egy hatalmas glóriát.
Kicsi kukkeremmel néztem az arcát, nevetett,
és megint intett, kétszer, ötször, tízszer,
aztán indult délnek, a nádas felett.
Bár sose derül ki, hogy ki volt, jó lett a napunk,
és megtudtam végre, mire jó az ember röpte:
integetni lehet odaföntről!
A többi áldás meg csak ráadás.

041204 Balatonkenese