hétfő, június 06, 2011

Mégse

Mégse volt olyan szerencsés a tegnapi este. 
Először is kiderült, hogy a kicsi fiam füle fáj. Már itt, nálam is eléggé visszafogott volt, hiába hívtam, hogy menjünk le a tóra. Inkább csak heverészett. Köhécselt is. Kapott propoliszt meg lándzsásutifüvet, de reggel már jelezte, hogy kicsit érzi a fülét is. (Ma már kapott rá csöppöt az orvostól, estére jobban is lett.)
Az se volt szerencsés, hogy egyszercsak fogta magát a számítógépem és kihunyt. A képernyő. Előtte úgy rezgett, mintha egy közeli rádióadás zavarná. Sikerült még ezt-azt lementenem. Reggel aztán a szakember barátom kiderítette, hogy oda a videokártya, vagyis alaplapot kell cserélni. Remélem, rendben lesz - úgy két-három hét múlva -, mert kicsit nehézkes ma már gép nélkül dolgozni. Pontosabban: teljesen lehetetlen. A szerkesztőségben még csak van gép, na de itthon mivel dolgozzak. Persze vannak jólelkű emberek: Scipiades Erzsébet azonnal kölcsönadta a gépét. Ő ilyen. 
Mikor fogok úgy élni, hogy ha elromlik valami, veszek másikat? Csak úgy: jobbat, például. Vannak emberek, akik így élnek. Én meg azt se tudom kitalálni, miből fogom télire megjavíttatni a cirkót. Már a nevét is utálom, annyi baj van vele. 
Hazafelé meg belemehettem valami pocsolyába, mert az a furaság volt az autóban, hogy időnként rángatózott, mert nyilván kihagyott az egyik henger. És ilyet még nem láttam: nem mérte a sebességet a sebességmérő. Végig nullán állt. Erősen idegesített, hogy mi van akkor, ha holnap nem tudok elindulni vele. Nehéz nap lesz, még a mainál is nyomasztóbb: a bíróság kimondja az elsőfokú ítéletet a gój motorosok ügyében. Vagyis az enyémben, mert én vagyok a vádlott. Tulajdonképpen én már túl is vagyok a büntetésen: egyszerűen leírhatatlanul rémisztő dolog órákon át egy teremben lenni az energiavámpír elnökükkel. Ha például valami perverz ítélettel egy hétre összezárnának vele, inkább öngyilkos lennék. Komolyan. Pedig vannak mélységesen emberi tulajdonságai. Például a vad és határtalan szeretet- és tiszteletvágya. 
Miért van az, hogy ez belőlem hiányzik? Sose tudnék valakit följelenteni azért, mert nem tisztel. Még akkor se, ha bedumálnák nekem, hogy ezzel jó kis pénzt is lehetne keresni. A gumibaba-képmását se tudnám rituálisan megszégyeníteni. 

 .

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések