szombat, augusztus 28, 2010

Láger, akasztás, meggyalázás

Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: „Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!”, majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy „Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.”, végül hozzátette, hogy „Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el”.
A múltkor összefutottam ezzel a Zagyvával, és meg kellett állapítanom, hogy a belőle, a testbeszédéből áradó brutalitással még nem találkoztam a képviselők között. De azon is elgondolkodtam, hogy ha valakire haragudtam, vagy megvetettem, még sose jutott eszembe, hogy úgy bírnám erősen megleckéztetni, ha rendesen seggbedugnám. És nem emlékszem, hogy valaha a barátaimmal arról beszélgettünk volna, hogy de jó tréfa lenne, ha valamelyik undok ismerősünket azzal lepnénk meg, ha mögé kerülnénk, lefognánk, lekapnánk a gatyáját és jó alaposan belevernénk a férfiasságunkat. Még a legpofátlanabb zsidóktól se hallottam ilyet. Gondolom, talán a börtönökben téma ez, mélybűnözők között. 
Vona Gábor az atv.hu szerint a Magyar Sziget egyik kerekasztal-beszélgetésén odafordult Zagyva Gyulához és ezt találta mondani:  „Egy dolgot nem tudok magamban tartani - most a hölgyek és a gyengébb idegzetűek ne figyeljenek -, az volt a cím, hogy anális erőszakkal fenyegettél. Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem váltottad be az igényt”
Ebből nekem az jön le, hogy jobbikos körökben ez teljesen normális, állandóan napirenden lévő dolog. Gondolom, valami szokásjog lehet, netán afféle beavatás. Nem lepődöm meg, de talán figyelmeztetni kellene őket, hogy ez megint valami olyasmi, ami Európában nem szokás. Régebben, az ősidőkben, ha nem volt nőstényember a közelben, állítólag illett fölajánlani a hátsónkat az erősebbnek. Ebből maradt fönn a seggmutogatás tréfás gesztusa. De amióta kimásztunk a félállati sorból és a szexualitás, mint feszültséglevezető az intim szférába merült, ez a dolog tabu lett. Hogy Zagyva és Vona is értse, ez annyit jelent, hogy nem illik, még beszélni se ilyesmiről. Mivel a szexualitás dolgában liberális vagyok, persze semmi kifogásom, ha egymást dugdosgatják feszültebb, haragosabb időszakokban.
Ehhez a gondolatvilághoz, hogy teljesebb legyen a kép, az is szervesen tartozik, hogy kitelepítené a cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket a Jobbik Miskolcról, táborba zárná őket, és akár állampolgárságukat is megvonná. Legalábbis ezt jelentette be Szegedi Márton, a párt miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón.
Szlovák, francia, olasz és finn példákra hivatkozva azt mondta, így gátját lehet venni a "cigánybűnözésnek".
Ez az állampolgárság-megvonás, a magyarságból való kitaszítás úgy látszik, valami standard náci elképzelés. Nem is beszélve erről a lágermániáról. Még az hiányozik, hogy ez a Szegedi Márton vagy Zagyva, Vona áldásával azt is előhozza, hogy a belágerezett cigányokat szabadon lehet dugdosni. Volt már erre is példa a történelemben. Meglepő módon a lenézett népségek iránti testi vágy csuda erős lehet. Pláne, ha ingyen van és még szadizni is lehet.
Közben meg Monok ravaszkás polgármestere a helybéli Kossuth-szülőházba jelentené be a külhoni magyarokat. Üzletnek nem rossz, mindenesetre meg kell szervezni, hogy pár száz erdélyi magyar cigány nyilvánosan jelentse be az igényét. Megnézném, hogy totyogna kínjában ez a derék polgármester.
Viszont a nem cigány, de mégsemmagyarokat föl kellene akasztani. Ebben propagandisztikusan persze már hónapokkal ezelőtt élen járt a Magyar Hírlap, amelyiknek síktahó bayerepigonja most éppen Pápai Gábort akarná tettlegesen bántalmazni, mert nem tetszik neki az egyik karikatúrája. Hogy be kellene jönni a szerkesztőségbe és jól megverni. Mert hogy az iszlamárok is halállal büntetik a vallásilag sértő firkálókat, és milyen igazuk van. Pár hónapja még egy másik szerencsétlen arról nyivákolt, hogy ha győznek, akkor az értelmiség baloldalra szakadt egynémely tagjai az Andrássy úti fákon lógjanak. Valahogy ez elmaradt, ám ez a verési- és akasztási mánia terjed a nácik között. Megint ezzel szájkaratézott egy vidéki harcos: “Erőss Bulcsú a Jobbik pápai polgármesterjelöltje azt mondta, hogy látva a Várkertben álló 300 éves platánfát, eljátszott a gondolattal, hogy nemzet árulóit, történetesen azokat, akik 2004-ben megtagadták határon túli honfitársaikat, erre a fára kellene „fellógatni”. “ - olvasom egy pápai lapban.
Ezek persze még sohasem láttak akasztott embert. Szólni kellene nekik, hogy az esetek túlnyomó részében rendkívül borzalmas látvány. Aki valaha nézett ilyen szerencsétlen emberi maradékot, soha nem szabadul tőle, pláne, ha részt vesz az akasztásban. Tényleg barátilag mondom a jobbikosoknak: ha hatalomra kerülnek, tartózkodjanak az ilyesmitől – inkább a távolról való lelövést ajánlom, személytelensége miatt -, mert azok, akik részt vesznek koncolásokban, akasztásokban később könnyen elmegyógyintézetben fizethetnek vitézségükért. Kár lenne ezért a sok szép szabad magyar állampolgárért.

 .

5 megjegyzés:

Kaskötő István írta...

Nem is olyan régen hallottam ezt a megállapítást: "kultúr nemzet vagyunk". Most hirtelenjében elbizonytalanottam, kiröl is volt szó? Magyarokról?

ajsa írta...

Munkám kapcsán én szoktam látni akasztott embert. Meg sok mást is. És nekem is nem egyszer eszembe jutott már, hogy sok ilyen meg hasonló szájhősnek -akik jó része feltehetően még olyan halottat sem látott, aki természetes okból halt meg, nem hogy olyat, aki erőszakos halállal- megmutatnám ezeket a dolgokat, és kíváncsian figyelném, meddig nagy még a szája...

Péter írta...

Én már egy ideje elfogadtam, lehet, hogy úgy fejezem be az életemet, hogy azt mondják rám zsidó, cigány... és ezért megölnek. Ez bárkivel előfordulhat most megint. Ezt mondják. Visszanézek, hogy mit tettem az életben, és nem félek. Mit tehetnek velem? "Elvehetik tőlem az örök lelkemet?" Egyetlen dologra kell még figyelnem: amíg élek ember maradjak. Erre figyeljetek ti is!

Névtelen írta...

Látod, zsidó? Látod?

Az inga most visszalendült.

Évekkel ezelőtt rengeteget pofáztam neked erről.

Révész István írta...

Tisztelt Iván!
A trágár szavaktól eltekintve, nagyjából igaza van. Sajnos ez a féreg eszme, amit úgy látszik nem sikerült kiirtani, mindíg kidugja undok fejét táplálékának mocskából. Sajnos, úgy tűnik, senki sem tudja a megoldást erre a nyavalyára. Nem tépem a számat, én sem. Pedig biztos van. Na, erre lennék kíváncsi.
Tisztelettel: Révész István

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések