szerda, május 12, 2010

Szégyen

Olyan párt felügyeli majd a nemzetbiztonságunkat, beleértve a titkosszolgálatokat is, amelyik folyamatosan fölforgatásra uszított, megtagadta a bírósági ítéletek végrehajtását, ellenállt a rendőrség törvényes intézkedéseinek, nyíltan vállalt kapcsolatban áll a rendszeresen az államrend megdöntésére uszító kurucinfoval, terrorizmussal alaposan gyanúsítható emberek kiszabadításán mesterkedett, viselkedésével szomszédos országokat, magyarországi közösségeket és magánembereket provokál. Nemzetbiztonsági szempontból a Jobbik nevű náci pártot már égen be kellett volna tiltani. Ehelyett most arra ébredünk, hogy valami gárdaegyenruhás őriz majd minket. Nem kellene azért ennyire mélyre jutni. A Fidesz cinikus és ostoba mesterkedése sem hatalmazza föl a szocialistákat arra, hogy valami kis hatalommorzsákért föladjanak mindent, amit eddig állítólag képviseltek.
Ki kell mondani, hogy a Jobbik ne kapjon semmiféle bizottsági posztot. De ha mégis, akkor se legyen közük - szimbolikusan sem! - a biztonsághoz, sem az ifjúsághoz - ezen az alapon az amúgyis a Magyar Pedofil Pártnak járna -, sem az oktatáshoz, sem a külügyhöz. Legalább. Ha már mindenképpen demokráciát kell játszani egy nyíltan antidemokratikus erővel szemben, akkor afféle fideszes humorral lehet megtréfálni őket. Ki kellett volna találni egy új bizottságot: például a Magyar őstörténeti-, vagy a Rovásírásos helyesírási-, esetleg a Csudaszarvas és Óriásturul bizottságot. Ha nem kell nekik, akkor sajnáljuk, nincs más, ha mégis, akkor meg ücsörögjenek benne és duruzsolják ott önfeledten a marhaságaikat. Mi meg röhöghetnénk, szégyenkezés helyett.

   

10 megjegyzés:

Manela írta...

Nagyon durva.

Névtelen írta...

Kezdesz annyira kiakadni, hogy már szinte sírsz.

Jó ez.

Fájjon csak, vén zsidó.

Névtelen írta...

Az a baj, hogy most már kár keseregni. Megválasztották őket, bekerültek, jár nekik. Ez is a demokrácia része. Speciel az a része amitől az én gyomrom is kifordul, de akkor a része. Ezért hívják demokráciának. Igaz, a náci jellegű pártokat nem illene megválasztani, de ez meg az az ország, ahol lehet.
Egyszóval ez van, így jártunk. Nem megnyugtató, de éppen mi demokraták vagyunk kénytelenek fogvicsorgatva összeszorítani a szánkat és tűrni. Mert ugye ha megtiltanánk, akkor meg éppen olyanná válnánk mint ők. Ez a faramuciság a dologban, Hitler is így kezdte.

fabio írta...

Azt gondoltam baloldali vagyok, és antifasiszta, de egyre kevésbé értem a jobbik kirekesztésére irányuló baloldali és antifasiszta törekvéseket. Nem így kellett volna. Nem kellett volna átverni a szavazóinkat. Nem kellett volna megalázni és elárulni liberális szövetségeseinket. Végig kellett volna csinálni amit elhatároztunk, és hinni benne, nem csak pofázni róla állandóan. Nem kellett volna szemet hunyni az előző ciklus tolvajtempói felett, és nem kellett volna ezt überelni, hátha majd ők is. Hogy fideszes ügyészség van? És hogy fideszes elnök és alkotnménybiróság van örök időkig, azt kinek köszönhetjük? És végül: azoknak, akik valami megmagyarázhatatlan ok miatt az almúlt 8 év után még mindig baloldalinak tartják magukat, el kellett volna menni szavazni, akkor nem tátongana ott az a büdös nagy űr, ahová a jobbik betette a lábát. Egyébként teljesen demokratikusan, több millió honfitársunk akaratából.

Névtelen írta...

Szégyen? Te vagy a szégyen, te pökhendi vén balfasz! Te szadesznyaldosta szakállas bácsi. Most pedig jobb lesz, ha leszállsz arról a kb. 800.000 magyar választóról, akik a Jobbikra szavaztak. (Jelzem, én nem a Jobbikra szavaztam. Meghökkentél, hogy kiállok melletük, te vén majom? Hökkenj csak meg! Mert megérdemled...) Mindenestre beérett a történet, az országrontókra csapást mértünk, a magadfajta ballibsi szúk meg ajvékolva, jajveszékelve, hitleristahorthystanácistafasiszta halálvíziót óbégatva percegnek, mint a fába szorult férgek, mintegy kétségbe vonva a választói akaratot... Percegj csak, vén csóka, percegj csak! Az ország szoclibsi kormányzásának eredményét látva persze baszol percegni. Mer' abból neked csak hasznod van. Mint azt az előző, egészségügyis témájú írásodban megénekelted. Nos, megállapítom, hogy - bár lassan, de biztosan - húzzátok már a csíkot a picsába. Oda, ahová valók vagytok, szadeszostul, maszopostul, madöföstül.

Ha a Jobbik csípi a szemed, elmondom, hogy annak a pártnak a megerősödése a ballibsi takonycsírák kormányzásnak nevezett nyolc évnyi balfaszkodása az oka. Tehát csak saját magatokat okolhatjátok. Be kellett volna tiltani a Jobbikot? Mér'? Mer' a' nem a te stílusod? Én meg a tuc-tuc zenét utálom. Na bumm, egy-egy... És hány beadvány érkezett tőletek e tárgyban az ügyészségre? Mer' az magától, vagy a dögunalmas ajvékolásaitoktól még nem tiltódik be. Nem tudtad? Eszem a szíved... Krumplit sütöttél hozzá?

Névtelen írta...

Sajnos azt kell mondjam, igazat írt az elöttem szóló. A fasisztoid idióták tápdús talajra találtak az elmúlt 8 évben, a töketlel országvezetés a végére már önmaga paródiája lett. Ebben a közhangulatban végtelenül egyszerű beslisszanni a parlamentbe, nem kell programot fabrikálni, elég csak megköpködni a regnálót és már benn is vagyunk.
A kialakult helyzet valóban szégyen, soha nem fogom megbocsájtani az mszp-nek! Megállíthatták volna a jobbikot, de nem tették.
Már csak egy dologba lehet reménykedni, hogy a fidesz nem fog elhasalni a következő években, mert ha itt leváltó hangulat lesz 4 év múlva akkor tényleg nagy lesz a xar, mert senki ne gondolja, hogy az mszp imét bizalmat kap, nem, akkor tarolni fog a szésőjobb!

Kováts Kristóf (kovapapa) írta...

AZért azt mindenképpen le kellett Ivánnak szögeznie, hogy a nácik nácik! Annyi pontosítással, hogy annak is az alja: hungaristák.
Ez a bizottságosdi amúgy tényleg csak egy pörsenés, jelentősége, értelme nincs sok. Még talán az első két ciklusban volt valami funkciója, azóta nettó bolhacirkusz.
Névtelen hangneme adekvát témájához.
Nekem például van nevem.

Névtelen írta...

Kováts Kristóf (kovapapa)!

Nácik? Hungaristák? Ugyan kérem. Nincsenek már sem nácik, sem hungaristák, sem nyilasok. Sem oldies, sem neo formájukban. Annak a világnak már 65 éve vége. Persze, a te fejedben még lehetnek. De te ki vagy többmillió olyan másként gondolkodóhoz képest, akik most kormányt váltottak, azon belül pedig kb. 800-850 ezer olyan emberhez képest, akik a Jobbikra szavaztak? Egy senki. Érdemes lenne elgondolkoznod, hogy vajon kik és miért szavaztak a Jobbikra. Elmondom: azok, akik főleg vidéken élnek és elegük lett a közbiztonság hiányából, valamint a Magyarországot tönkretevő maszop-szadesz-madöf hármastengely szar politikájából. Te viszont ehelyett a gondolkozás helyett csak köpködsz, mint egy torzult agyú idegbajos. Csillapodj már, különben verebet fogatok a nyakadhoz!

Nevek ürügyén. Próbáltam én itt már korábban nevet adni, de a rendszer nem engedte. A névtelenséget pedig igen. Na hallod! Akkor pedig ez utóbbit választottam. Na bumm! És akkor mi van?

Üdvözöl a Névtelen hozzászóló...

Névtelen írta...

Látod, Andrassew? Hát ezért kell téged felakasztani. A lábadnál fogva. És úgy verni gumibottal.

Ahogy ötven éve ti tettétek. Igen, éppen úgy.

Mocskos ávós féreg!

Névtelen írta...

E.H. (nem névtelen, vidéki diplomás, NEM bölcsész, NEM tanár, nem zseb- v. hálapénzes szakma, sima közalkalmazott, alig 100 e Ft netto/hó)
Félelmetesek vagytok... Azt hiszitek, hogy írástudók lévén "Írástudók" is vagytok....
2 napja néztem meg életemben először (pedig fél évszázadhoz közelítek, 3 PC is van a családban, és munkám is sokat van a gép előtt) az index-et, a fórumokat. Ott találtam Az örökké fiatal egyház titka c.-t, és ott találtam rá Parajdi (Samu)Spenót, Andr. Iván-ra - link-ide.
1, Nem kellene elfelejteni, hogy a múlt rendszerben (amikor szocializálódtunk, T. Parajdi úr és blogját olvasgató társai - én is) - az akkori szamizdaztos- rendszer-elleneskedő, esetleg egyházi kiscsoportos fiatalok, hátizsákkal Erdélybe stb. - tkp. egy ügyért harcoltunk. Jött 1989: nagyapám, aki SZ.E. rádiót hallgatott egész életében, azt mondta, amikor O.V. odaállt ("ruszkik haza") - meglásd, kislányom, ebből az emberből lesz Valaki. És lett, bár ő már nem érte meg... Hiába sározzák, kiabálnak rá kígyót-békát - nagyapámnak MINDIG igaza volt.
2, A r.változás előtti "liberális"-nak mondottak alig 4 év után lefeküdtek a Mammonnak, és összefeküdtek régi elnyomóikkal, akik ellen harcoltak... Magyarra lefordítva: az szdsz a kommunista utódpárttal. Akik egyáltalán nem bántak meg semmit, egyáltalán nem kértek bocsánatot az 1945-1990 között elkövetett számtalan, családokat (keresztyén/tény családokról beszélek) megnyomorító tettükért. Nagyon sokan szenvedtünk, különböző okokból...
Ugyanakkor: ezt Mindenki Közületek habzó szájjal követeli az éppen aktuális pápától, vagy egyházi emberektől - akármiért.
Hogy is van ez? Kettős mérce.
3, 2002-ben hány millió ember szavazott pl. O.V.-ra és pártjára? Mivel demokrációban élünk - így annak a 2 és fél milliónak a véleménye nem számított. Miért?
Már megint az ál-liberálisok miatt, akiknek a Mammon utáni hajszában volt ereje hamisságokkal beetetni a népet, legalább annyira, hogy hajszálon múlt, ismét övék lett az irányítás.
4, Na ez most kiesett a kezükből. Nem volt jó a taktika... Túlságosan is a nihilbe, a hitetlenségbe, a pénz-istenségbe vetett hitre nevelték/agymosták át az egész országot.
Kedves A.ParajdiSamuIván! Lehet így érezni, vélekedni, de ha Magadba nézel akkor láthatod, hogy mennyire hibás utat járt be az általad ezek szerint annyira nagyra becsült irányzat pártja/emberei/ képviselői stb.
A legegyszerűbb magyaroktól a diplomásokig, milyen sokan HISZNEK a Jobbiknak IS, és milyen nagy a támogatottsága OV-éknak IS.
És a béka feneke alá került a szdsz, bár sokakat átmentettek/vagy/tenek majd - az LMP-be, amint látszik. (Mondjuk, ez nem baj - szerintem.)
5, Hit nélkül lehet élni. Csak éppen nem érdemes, amint azt Szederindácska is írogatta már.
Természetesen az Istenhitre gondolok, nem a szép szavakra/ humánumra - stb.
És az, hogy 1945 óta ide került ez az ország, ahova - NAGY RÉSZBEN a liberálisnak mondott pártocska felelőssége: nem kellett volna lefeküdnie az elnyomó utódpárttal. Csak akkor a zsírosbödön mellől is el kellett volna mennie... Én pl. szavaztam anno SZDSZ-re is. (Itt nagybetűvel írom.) De szavaztam másokra is, mindig előre jól megfontoltam.
Ti szavaztatok valaha "másik oldalra"? Ugye, nem?
Na itt van a különbség a Szeder Idák és közöttetek: a tolerancia abszolút hiánya, amit családom zsidó és keresztény tagjai között állandóan csak onnan lehet tapasztalni. Mi, a keresztény oldal - mindent meghallgatunk, mindent elviselünk, soha nem hangoztatjuk a véleményünket. Nem lehet. Ők - még egyszer sem hallgatták meg az ellenoldal érveit, alapból "lehülyézik" őket. Tök mindegy, miről van szó.
Úgyhogy - mi hallgatni nagyon jól megtanultunk. És ezért felemelő sokaknak, szerte az országban, hogy most LEHET SZAVUNK IS. Nem csak "kussolhatunk"...
6, Tehát: lehet elkezdeni a toleranciát. Írásban is. Bár az írás - jó lehet Nektek kiszelepelni... Egészségetekre!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések