csütörtök, május 28, 2009

Bármi áron


Van úgy, hogy nagyon meg kell felelni. A médiapolitizálásban ennek az a módja, hogy politikai celebbé kell lényegülni. Az meg annyit tesz, hogy mindenáron be kell kerülni a lapokba, de méginkább a televíziókba. Elég ott egy mondat, de az jó hangos legyen. Ha meg már fél percig foglalkoznak bármivel, hát még listás hely is lehet belőle. A fiatal, a jövő reménysége hogyan is juthatna másképpen előre? Minta van, bőven. Nekem a kedvencem Kövér László, aki bárhova megy, mond valami egetverőt. Idézik is rendesen. Mert mindig véresen vicces. Igazi feketeöves szájkarate mester.

De itt az új generáció. Legnagyobb reménysége Loppert Dániel, aki 2002-ben azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy Kapolcson a művészetek amúgy politikamentes völgyében háromszor hazaárulózta le Medgyessy Pétert. Jött is ennek jó nagy hozadéka: szinte azonnal a Fidesz politikai bizottságának póttagjává emelték azzal, hogy az ifjúsági tagozat elnöke lett. Akkor is gondoltuk, most meg már biztosak lehetünk, hogy ez is jel volt: bármire kapható, vérhabos fogú demagógok léptek az auránkba.

Most ez a derék ifjú úgy lett megint celebhír, hogy egy szocialista politikus halálos autóbalesetét vette elő azzal, hogy aki ellen eljárás indult, az ne kerüljön listára. Az más kérdés, hogy mindenki eljárás alá kerül ilyenkor. Loppert ráadásul nyilván tudta, hogy az ügyészség azzal zárta le a vizsgálatot, hogy a képviselő a balesetben vétlen volt.

Mindegy. Így lehet szerepelni. Bármi áron meg kell felelni. Tenyésszen a nyomorúság!

Kár, mert egyszer majd eljön az idő, amikor a Fidesznek ki kell lépnie a totális demagógia korszakából, ha egy konszolidált világban polgári párt szeretne lenni. De kivel?



2 megjegyzés:

Pocakos írta...

"....2002-ben azzal hívta föl magára a figyelmet..."
Már hét éve? Hogy repül az idő!? Én meg valami Várhelyi Attilára emlékszem, akinek valami hasonló story-ja volt, - oszt annyi.

Malvina írta...

Lehet, tévedek, de mintha mifelénk a politika is pontosan úgy működne akár a média ( illetve fordítva). Hiszen mindkettő ostobán a nagy merítésben gondolkodik és ehhez mérten cselekszik! Tehát a tömegnívót veszi alapul ahelyett, hogy arra törekedne, hogy minden réteg, minden csoport megtalálhassa azt, amire vágyik, azt, amivel azonosulni képes, ami az értékeihez, érdekeihez igazítható.

Ezzel ellentétben a politika is, akárcsak a média "folyamatosan lent van kutyában", sőt mára már a vakondlét alatti szintre süllyedt. De sebaj, előbb utóbb csak-csak kikaparják maguk alól a földet, és aztán jöhet az "aki másnak vermet ás..." ! És ez még akkor is kívánatos, ha velük együtt sajnos a fél ország is (ha nem az egész) alámerül. De akkor legalább kezdhetjük majd az egészet újraépíteni egészen az alapoktól. Ez pedig annak a mondásnak az igazát bizonyítja, hogy van az a helyzet, amikor minél rosszabb, annál jobb!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések