kedd, március 04, 2008

A pöttyözés technikája

Mit érlel annak a sorsa, aki nem ért egyet a Fidesszel, mert mondjuk, mégis inkább úgy gondolja, hogy szükség van a vizitdíjra? Gondolhatnánk, hogy aki csak egyszerű szavazó, és nem nagyon harsogja a véleményét, az nem számíthat semmi rosszra. Sas nem vadászik légyre. Ez nem dakota mondás, de Orbán Viktor biztosan mondta, vagy gondolta már. Ám ha valaki odáig merészkedik, hogy minősített ellenségként, háziorvosként háziorvosokat szervez, hogy egységesen álljanak ki a vizitdíjért, arról hamar kiderülhet valami.
Még egy újság legfontosabb politikai híreknek fönntartott helyére is bekerülhet.
Ez föltűnően spontánul úgy működik, hogy a Fideszhez közelálló Magyar Nemzet újságírója fölhívja annak a kerületnek a polgármesteri hivatalát, amelyikben a "reformer" háziorvos dolgozik, cégszerűen, önkormányzati bérleményben, hogy van-e neki valami piszkálni való sara. És a polgármester kabinetfőnöke, bizonyos Váczy János azonnal fölkészülten tájékoztatja a világsajtót, miszerint igenis ez az ember tartozik az önkormányzatnak, nem is kevéssel. Valami 260 ezerről van szó. A részletek nem érdekesek. Legalábbis a lap számára. Hogy például a doktor úr merő aljas kaparcsi megátalkodottságból nem fizetett eddig, vagy valami jogvita miatt? Netán túl soknak találja az összeget, például fűtésre. Hangulatilag persze jól hangzik, hogy valaki tartozik, kivéve azok előtt, akik kifizetés előtt megnézik a számlát, és néha rákérdeznek. Nekem például egy hónapon belül három olyan számlám akadt, amit illő tisztelettel megkifogásoltam, és mit tesz Isten, kiderült, hogy a szolgáltatóknak jócskán akadt korrigálnivalójuk. Ám volt olyan pillanat, amikor bármelyik ellenségem megtudhatta volna rólam, hogy van kifizetetlen tartozásom - vagyis nyilván becstelen vagyok, és teljesen mindegy, miket mondok vagy írok a népszavazási kérdésekről. Pedig csak nem hagytam magamból hülyét csinálni, és meg is spóroltam hatvanezret.
Bennem persze az is fölmerül, hogy ha valakinek vitathatatlan tartozása van a vele szerződött önkormányzattal, akkor az önkormányzat miért nem inkasszózza a pénzt? Fura lenne, ha a szerződésben nem kötött volna ki ilyen jogot.
Mindegy, a lényeg az, hogy Komáromi Zoltánt, a sajtó segítségével le kellett valamivel járatni, és most már az se számít, ha befizette a pénzt: a pötty ott maradt rajta.
A kérdés már csak az, hogy amennyiben a Fidesz egyszer hatalomra jut, folytatja-e ezt a technikát. Engem megnyugtatna, ha már most jeleznék, hogy Simicska Lajos egykori helyére, az APEH élére nem Váczy Jánost tervezik, és nem Szabó Zsolt magyarnemzetes újságíró lesz a sajtófőnöke.


Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések