szerda, november 21, 2007

És ha?


Az egyik ádázul szélsőző jobboldali internetes ócsárlap figyelemre méltó nyílt levelet közöl Vona Gábortól. Ebben azt kérdi Orbán Viktor pártelnöktárstól, hogy ő a jobbik elnökeként része-e az új többségnek.
Hivatkozik a közös célra: végre eltakarítani ezt a nemzetáruló kormányt. Ehhez képest Orbán nyíltan kijelentette, hogy nem fogja megengedni a Fidesztől jobbra egy életképes politikai erő megjelenését. Ezt Vona megalázónak tartja.
És most erre még Orbán találkozott azzal a Tom Lantossal, aki "neves közéleti - köztük az Ön pártjában politizáló - személyiségek által támogatott, segített vagy éppen jegyzett Magyar Gárdát egy példátlan és antidemokratikus támadással illette. Tom Lantos az Önnel történt találkozón is megismételte őrült kirohanását, amelyet Ön a tudomásom szerint nem vitatott." Vona elvárta volna, hogy Orbán ezt a "kalandort" önmérsékletre szólítsa."Viselkedése kizárólag akkor érthető, ha Miniszterelnök Úr is fasisztának és nácinak tart bennünket."
Bár most Orbán éppen fennkölten fecsegős korszakában van, nyilván nem fog válaszolni. Pedig nem lenne baj, ha a népének mondana valamit erről. Annyira egyszerű kérdés: fasiszta, náci-e a Jobbik? És ha nem, akkor miért nem. És, ha igen, mi legyen azokkal a fideszesekkel, akik a gárdáját támogatják, segítik, vagy éppen jegyzik? A dolog sürgős, mert háromnegyed év van a nemzetárulók megdöntésére, és nem mindegy kikre számíthat "Kis-Magyarország" népe.

1 megjegyzés:

BéDéKá írta...

háromnegyed év? nem harmadfél?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések