Méltatlan és megengedhetetlen

Magyarországon az a legérdekesebb, hogy minden héten történik valami, amire rémálmában sem gondol az ember. Kádár csontjainak kiásása, az elképesztő rendőrügyek, a halálra éhező kisgyerekes család... És gyakorlatilag nincs olyan hét, amelyiken ne bukkanna föl ilyesmi.
Az meg egyszerűen rémisztő, hogy miközben már az egész ország másról se szól, mint a lebukott rendőrökről, már váltják le a tábornokokat, még két rendőrbűnöző csapat bukik le, tettenéréssel. Micsoda biztonságérzetük lehet, ha egy ilyen helyzetben még mernek például embert rabolni? És micsoda erő és bátorság lehet abban a cigarettamaffiában, amelyik meg meri tenni a szintén cigarettás rendőrmaffiával, hogy papírral tömött dobozokat ad át nekik. És milyen pitiáner üzlet lehet az egész, ha egy emberrablásban mindösszesen 300 ezret követelnek a rendőrök?
Az, hogy fölmerül a gyanú, miszerint rendőrök erőszakot követnek el egy zsarolható nővel, természetesen rémálom, bár ilyen már biztosan előfordult. (Én például egy igen részletes vizsgálatot végeznék a prostituáltak körében. Nagyon érdekes, hogy az illetékesek, még csak pletykákat sem hallottak az úgynevezett „rendőr kedvezményekről”. Most van itt az utolsó alkalom, hogy föladják ezt a cinizmust.) A rendőrök ártatlanságának teljes vélelme mellett fölbukkant most az a híresztelés, miszerint a lány maga ajánlotta föl ezt a természetes fizetési lehetőséget, tehát nem történt erőszak. Én meg azt gondolom, hogy a zsarolt állapot kihasználása akkor is erőszak, ha nincs fizikai odahatás. Vagyis nekem - bár az ítélkezésnél nyilván számít - nincs igazi különbség a hatalommal való visszaélés két változata között. Azt meg végképp nem értem, hogy amennyiben egy megzsarolt embertől pénzt vesz, vagy fogad el egy rendőr, akkor az miért megvesztegetés, miért nem rablás.
Az meg, amit Eörsi Mátyás mondott egyenesen a parlamentben, miszerint előfordulhat, legalábbis beszélik, hogy a némely rendőrök baleset esetén kirabolják a halottakat, megint olyan, ami eszembe nem jutott volna.
Nem tudom, hány éve jelezzük, hogy baj lesz abból, hogy szinte mindenki találkozott már valamiképpen megvesztegethető rendőrrel.
Az alapképlet ugye az, hogy mondjuk lejárt a zöldkártya. Ezt a rendőr észreveszi, utal arra, hogy a dolgot a helyszínen is el lehet intézni. Kap, mondjuk ötezret, és mindenki megy a dolgára. Én is leírtam már többször, hogy ha ezt most megengedjük a rendőrnek, akkor a gátlástalanság oda vezet, hogy egyszer majd gyilkost fedez egy jelentősebb összegért.
Azért választottam a zöldkártya-motívumot, mondjuk a gyorshajtás helyett, mert ezen érhető tetten az a jelenség, amikor fölösleges hatalmat adunk, és ezzel kiszolgáltatottá tesszük magunkat.
Ha lejárt a zöldkártyám, akkor azzal az égvilágon senkit nem veszélyeztetek - azt a kivételes esetet leszámítva, ha a rendőr azt észleli, hogy dől a mocsok a kipufogómon. Semmi nem történik, ha akár még egy hétig vagy egy hónapig járok lejárt kártyával. Bőven elég lenne, ha a rendőr ilyenkor figyelmeztetne, fölírna, azzal, hogy mondjuk egy hónapon belül jelentkeznem kell a környezetvédelmi vizsgálatot igazoló papírokkal. Jó, esetleg tegyünk rá ezer forintnyi okmánybélyeget, hogy éreztessük az autóssal: használta a közalkalmazottak idejét. És kész.
Ne lehessen olyan hülyeségekkel sem zsarolni, mint a rendszámtábla-megvilágítás, vagy a kisolló a segélydobozban. Békásmegyernél volt egy borzalmas rendőr, még a szocializmus idején, aki például folyamatosan ilyesmiket keresgélt nálam. Aztán kaptam egy kisollós svájci bicskát, és azt mutattam föl neki, a legközelebbi éjszakai ellenőrzésen. Bosszúból háromnegyed órán át vizsgálta az autót, miközben a lányaim az autóban aludtak. Legközelebb fölismert, és - becsületére - azt mondta, hogy "na húzzon innen a svájci késével”.
Nagyon jó, hogy most van olyan telefonszám – 0680204830 -, amin jelenthetem, ha vesztegetésre akartak rábírni. Igenám, de ezt csak akkor tudom bizonyítani, ha meg is vesztegettem a rendőrt. Ha viszont ezt megteszem, akkor engem is meg kell büntetni. Az ördögi kört úgy lehet kinyitni, ha az állam kinyilvánítja, hogy az, aki rendőrt - vagy bármilyen hatósági személyt - megvesztegetett, és azt azonnal jelenti, az nem büntethető. Igenám, de hogyan bizonyítsuk, hogy - a közjó érdekében - vesztegettünk? Először is, tegye mindenki a mobiltelefonjába a bejelentő számot – 0680204830 -, hogy azt bármikor tudja hívni. Aztán tegyen félre legalább egy ötezrest és egy tízezrest, de előtte írja föl annak számait. Az se baj, ha lefényképezi a pénzt, legalább. Utána már csak annyit kell tenni, hogy a bejelentésnél bediktáljuk a számokat. A többi buktató rendőrök dolga.
Mindebben az a legrémisztőbb, hogy most szembesülnünk kell: idáig jutottunk. Nincs mentség. Döbbenetes ellentmondás, hogy miközben – legalábbis én biztosan – egyre szimpatikusabb, egyre értelmesebb rendőrökkel találkozom – közrendőrökkel is -, akiknek teljesen rendben van a lelkük, és bár – különösen a „sajnálatos utcai események” tükrében - keresik a helyüket, teljesen megbízom bennük, úgy látszik a rendőrségen belül van egy alvilág. Márpedig nincs veszedelmesebb alvilág az ilyennél. Szembesülnünk kell: mi, személyesen mennyire voltunk hibásak abban, hogy ez kialakulhatott? És persze a rendőröknek is, egyenként. Nem igaz, hogy semmit nem tudnak a többiek stiklijeiről! Meg az államnak is szembe kell néznie azzal, hogy például az mégiscsak méltatlan és megengedhetetlen, hogy egyáltalán fölmerülhet: egy rendőr azért „kényszerül” kisebb-nagyobb bűncselekmények elkövetésére, mert nem tud megélni a fizetéséből. Ha ebben van valami, és csak egy kicsit, egészen kicsit is igaz, ha ezt a dolgot nem tesszük rendbe, magunk termeljük a legveszedelmesebb bűnözőket.