péntek, december 30, 2005

Rossz nap

December 28. (szerda) Ez egy gyalázatos nap. Reggel még jó volt minden - bár este azt láttam, hogy teljesen tönkrement Milos inhalálója. Jó kedvvel ébredtünk, játszottunk, eszegettünk. Hamar fölöltöztettem Milost, mert féltem, hogy megfázik. Éppen harmadszor mosott fogat - nagy örömömre - amikor észrevettem, hogy erősen folyik a víz a gázkazánból. Kezdődött a rémálmos telefonozás. Viszonylag hamar rátaláltam az interneten a falubeli víz- és gázszerelőkre, de persze egyik se vette föl a telefont. A víz meg folyt, rendületlenül. Fél óra után hívtam Gábor unokaöcsémet, hátha tud valakit Leányfalun. Tudott is. Föl is vette, de átirányított egy budakalászihoz, aki holnapra vállalta a megnézést.Így aztán Milossal el kellett hagynunk a lakást, mielőtt megfázunk. Wandához mentünk, ahol éppen vendég volt, így nem sokat tudtunk beszélgetni. A gyerekek is csak később jöttek, aztán mentek tovább vendégségbe. Estefelé fölvettük Milos mamáját, aztán mentünk Bagra. Az út már jó volt, csak egy kicsit féltem a ködben.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések