Nem tudni, hogy a Nabucco megálmodott véglángjának reményteli fényétől világosodott-e meg hirtelen Navracsics Tibor. Talán attól tartott, hogy a gázválság kezelésével Gyurcsány nem csak hazai, de nemzetközi tekintélyt is szerzett. Hiszen – előző, Kóka Jánossal koalíciós - kormánya olyan tárolókat biztosított, amelyekből velünk morcos népeknek is példás módon adhattunk gázt. Mindenesetre a Fidesz frakcióvezetője hirtelen úgy döntött, hogy csatlakozik Fricz Tamás budakalászi polgári köréhez, jómaga is fölkiált: a hónapok óta tartó belenyugvásos Fidesz-álláspontot föladva mégis inkább azonnal oszlassák föl a parlamentet.
Vagy talán arról van szó, hogy Orbán Viktor ideges: sehogyse akar összeomlani a kisebbségi kormány, a Fideszen kívül szinte mindenki tárgyal vele, és minden nehézség dacára kezelni képes a válságot – már amennyire azt egyáltalán lehet. És ez hosszú távon akár szavazatokat is hozhat.
Sőt, Gyurcsány Ferenc odáig merészkedik, hogy már megint nemzeti csúcsozik, ahova tán még a köztársaság elnöke is elmegy. És az is lehet, hogy ott már az lesz, hogy kimondja: ebben a rendkívüli helyzetben esetleg mégiscsak el lehet indulni valami adó-, vagy legalábbis tehermérséklés irányába. Na ez az, ami igazán ijesztő lehet. Mert, ha ezt a lépést Gyurcsány meg meri tenni, akkor a Fidesz választás nélkül is győzött. Elérte, amit ellenzék akarhat: ráveheti a kormányt valamire, ami kívánatosnak látszik. Jó, de akkor mire volt a cirkusz, a kibevonulás, és pláne mire építhet a következő hónapokban győzedelmes stratégiát a Fidesz?
Hülyén jönne ki, ha most meg a tehermérséklés lenne baj. Más ötlet, program pedig nem volt. Ebben a reménytelen helyzetben már csakugyan csak oszlani érdemes. Vagy legalább pár napra vissza kell csikarni a showműsorban a hoppmester szerepét.
„Valaki” kérdezi, hogy miket olvasok mostanában. Éppenséggel hat könyvet. De ami a legfontosabb: az egyik ládámból előkerült Desmond Morristól Az állati jogok szerződése. Jó, ha mindenki olvasgatja – legalábbis azok, akik emberek szeretnének maradni. Vizsgáltam az állatokkal való bánásmódot vágóhidakon. A marha nem tudja, hogy hamarosan megölik. Puskával lövik fejbe. Ha rendesen eltalálják, semmit nem érez. A disznót villannyal ütik meg, elkábul, nem érzi, amikor megszúrják a torkát. De szállításkor, a halála előtt ez a nagyon intelligens állat tudja, hogy meg akarják ölni. Megpróbál menekülni. Ilyenkor egymást tapossák. Sokan elpusztulnak, mielőtt áramütés érné őket. A disznó félelmében akár infarktust is kaphat. Tanúja voltam egy ilyen esetnek, amikor az állatot éppen herélték. Az emberrel az a baj, hogy az ipari hústermelésben nem tartja be az állati jogok szerződését. A marha esetében ez elsősorban akkor nyilvánvaló, ha csak istállóban tartják, és főleg akkor, amikor a vágóhídra szállítják. A disznó utolsó napjaiban szinte minden mozzanatnál sérülnek a jogok, de legfőképpen akkor, amikor teherautókon szállítják őket. Nem kevésbé borzalmas, ahogy a tenyésztelepeknek mondott húsgyárakban tartják őket. Egész életükben egy olyan 150 x 70 centis beton- vagy oszlopkarámban, ahol szülnek és híznak. A csirkeféléknél is a tartással van baj, hiszen az ötvenszer ötvenes ketrecek - amelyekben hármasával tartják őket - egyszerűen borzalmasak. Levágják a csőrüket, hogy ne tépjék szét egymást. (Saját szememmel láttam ilyet. Nem ketrecben voltak, hanem ötszázan egy teremben, ahol csak mesterséges fény volt, amivel szabályozni lehetett a "nappalok" és "éjszakák" hosszát, és ezzel a tojástermelést. A kakas nélkül élő tyúkok gyakran egymásra támadtak, és a kloákán kezdve, kitépve a beleket, agyoncsipkedtek egyet-egyet maguk közül. Az emberek többsége úgy bánik az állatokkal, mint azokkal az emberekkel, akikkel nem kell elszámolni. Sose felejtem el: egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, hogyan szállítják a kínaiak az éttermekbe a kutyákat meg a macskákat. Például kitörik a kutyák lábait, hogy ne mocorogjanak a ketrecben. A macskákat élve nyúzza a szakács. Még élve bedobja a megnyúzott, élő testet a forró vízbe. Nagyon jó film volt, mert rendesen rosszul lettem tőle, noha láttam már borzalmakat életemben. De soha nem felejtem el a narrátor utolsó mondatát: "Ne vessék meg ezért a kínaiakat, mert ők ugyanígy bánnak egymással is." Pedig bánhatnánk az állatokkal tisztességesen is. Ennek két kritériuma van: éljenek boldogan és szenvedés nélkül haljanak meg. Gyerekkoromban én az állatorvos nagyapám kétholdas kertjében éltem. Igazán paradicsominak mondható körülmények közepette. A paradicsomság része volt, hogy soha nem láttam fölösleges szenvedést az állatok között, pedig igen nagy számban voltak körülöttünk. Például a hatalmas gazdasági udvarban szinte szabadon éltek. Egész nap heverésztek, kapirgáltak, dagonyáztak, üzekedtek kedvük és természetük szerint. Ha egy tyúkra volt szükség a háztartásban, a nagyanyám vette a kicsi puskáját, kiment, kinézett egyet, és lelőtte. Azonnal, minden szenvedés nélkül pusztult el. Nem úgy, mint máshol, ahol kergették őket, aztán nyiszatolták a torkukat, aztán vérezve rohangáltak még egy darabig. Mostanában láttam egy csomó képet delfinek és bálnák lemészárlásáról. Európából. A vérengzésen és kínzáson, a rettenetes kegyetlenségen túl fölháborodom azért is, mert erősen hiszem: ezek az emberhez hasonlítható értelemmel bíró lények. Ahogy nem értem, hogyan lehet egy gorillát megölni. Napokat töltöttem azzal, hogy néztem őket, és természetesen elolvastam és megnéztem róluk mindent. Aki belenéz a szemükbe, és nem látja bennük az embert, az még annyira se ember, mint a gorilla. (Bár mit várunk: talán egy éve olvastam, hogy a busmanok az ENSZ segítségét kérték, mert megeszik őket a környező népek. Egyébként a saját szemszögükből talán jogosan, mert nem embernek, hanem majomfélének tekintik őket. Mint ahogy a fehér ember a múlt században: Amerikában a majom és az ember közötti „darwini” láncszemként mutogattak egyet – állatkertben. Tiltakoztak is az egyházak. De nem ezért, mert embert állatkertben állítottak ki, hanem a darwinozás miatt.) Ez van. Olvasgatni kellene Desmond Morrist. Legalább.
József, a rokonom nézi a nagyanyját, ahogy megpróbálja egy távirányítóval bekapcsolni a televíziót, mindhiába. - Neki megállt az idő. – mondja, mintha ott se lenne. Mintha nem embert, hanem valami képet néznénk. - Vagyis meghaltam? – kérdezi a nagyanyja. - Igen, úgy is lehet mondani. Képtelenség, hogy nem tudsz bekapcsolni egy televíziót sem. A nagymama rendkívül idegesen nyomkodja a gombokat, aztán görcsösen rázza a szerkezetet, aztán könnyesen nézi, aztán az ágyhoz vágja. Pattan egy jó nagyot a kemény matracon. - Így nem lehet. – mondja neki József. Nem gúnyolódik. Csöndesen beszél. - Mit vársz egy halottól? – Az öregasszony ezt csukott szemmel mondja. - Most itthagyunk. – Mondja József. – Ha szépen, óvatosan, ésszel bánsz a távirányítóval, akkor tévét nézel, amíg vissza nem jövünk. Ha kapkodsz, dühöngsz, dobálózol, akkor nézed a sötét képernyőt. - De most kezdődik… - Nem baj. Emlékszel, hányszor nem engedted nézni a tévét, ha…? - Igen, igen, igen, de én jót akartam. - Én is. A nagymama az ágyra veti magát. Nyüszít. József a hátamra teszi a kezét, hogy induljunk kifelé. A nagymama fölordít. Kimegyünk az ajtón, József visszainteget. Aztán hallgatózunk. Tíz másodperc után hallatszik, hogy bekapcsolta a tévét. - Édes kis huncut vénasszony, de szeretem. – mondja József. – De szeretem!
Állítólag egyszer már elindult a gáz, az is lehet, hogy hamarosan ideér. Vagy nem. Hogy aztán meddig jön, azt az oroszok és az ukránok se tudják. Reménykedjünk. A sorsban, vagy miben.
Nincs szerencsénk a nagyocska hatalmakkal. Már az is elképesztő, hogy felelőtlen amerikai pénzpörgetők miatt emberek tízezrei mennek tönkre Európában. Állítólag ez a kapitalizmus természetéből következik, ami persze marhaság, hiszen az egész abból lett, hogy állami felügyelet nélkül hagyott gazemberek becsapták a világot.
Erre jött a gázháború, ami úgy megmagyarázhatatlan, ahogy van. Az, hogy Oroszország és Ukrajna megtehette – teljesen mindegy, melyik a hibás -, hogy emberek tízmillióit hagytak gáz nélkül a legnagyobb hidegben, egyszerűen világra szóló arcátlanság. Elenyésző az a kár, amit az amúgy is megroppant gazdaságainkban okoztak ahhoz képest, hogy emberek tízezreinek életét veszélyeztették – és vélhetően emberek százait gyilkolták meg. Nem nálunk persze, hanem a Balkánon - mi nélkülük, gázbőségben is hagyjuk megfagyni az elesetteket, az utcán is, a saját lakásukban is. Még nem számoltuk össze az európai áldozatokat, de okkal tarthatunk attól, hogy lesznek annyian, mint a gázai övezetben. Tűrhetetlen, hogy békeidőben, fatális ok nélkül ez előfordulhat.
Nem elkerülő vezetékekre van szükség, hanem arra, hogy ezeket a hatalmakat – ha kell perekkel, politikai- és gazdasági nyomással – rá kell venni arra, hogy betartsák a szerződéseket. Hogy ne fátumként fenyegessék a világot. Ennyi.
Ehhez az is kell, hogy a saját népeik is megértsék: senki nincs biztonságban addig, ameddig olyan döntéshozóknak vagyunk kiszolgáltatva, akik képtelenek fölnőni ahhoz a szerephez, amelynek mindenekelőtt való követelménye az emberi élet iránti feltétlen felelősség.
Tisztelt Újságíró Úr! Már több alkalommal olvastam cikkét és megfigyeltem, hogy érzelmeket visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven. Azt nem tudtam és nem is akartam ellenőrizni, hogy az adatok hitelesek-e, de egyoldalú bemutatást véltem felfedezni a történetek megírásában, amelyek lángoltak a szubjektív megjegyzésektől. Bár baloldali nézeteket vallok, de a teljes igazságra vagyok kíváncsi, nem csak egy nézőpontra. Az a kérdésem, hogy egy újságírónak nem az lenne a feladatköre, hogy a történéseket tárgyilagosan, sokoldalúan és kérdéseket felvetve kellene megírni? Ez szolgálná mindenkinek a javát. Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan. Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz… Válaszát várva és köszönve, J… Gergő
Kedves J… Úr, nagyon örülök a levelének, mert talán el tudok oszlatni pár félreértést. Azt írja, hogy „érzelmeket visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven”. Nem hiszem, hogy lehet, vagy lenne értelme érzelmek nélkül írni. A legsemlegesebbnek szánt írás is manipulál. Nekem viszont kifejezetten az a dolgom, hogy az írásaim „elfogultak” legyenek. Talán észrevette, hogy – ha csak tehetem -, egyes szám első személyben írok. Hogy ne csapjam be Önt: ez az én, személyes véleményem. Van olyan újságíró, aki a tényeket gyűjti össze, van olyan, amelyik a tényekről beszámol – sorolhatnám – és van olyan, aki a véleményét írja le. Ez többnyire egybeesik a „lap” véleményével is. Természetesen egy újság csak akkor tarthat fönn vélemény-oldalt, publicisztika rovatot, ha az újság más oldalain az olvasókat tájékoztatja a tényekről, és azok háttereiről. Vagyis a véleményemet ezekre – és természetesen más újságok és médiumok közléseire – alapozom. Ha tehát Ön csak az igazságra kíváncsi, akkor mindenekelőtt olvassa el a híreket, a tudósításokat, a hír és háttér rovatokat. Nem feltétlenül szükséges véleményeket olvasni. Valamiért mégis olvas ilyeneket. Nekem az a dolgom, hogy elmondjam a véleményemet a valódi vagy vélt igazságokról. Ha Ön ezeket olvasgatja, egy idő után el tudja dönteni, hogy érdemes-e, vannak-e figyelemre méltó gondolataim, vagy át kell lapozni az írásaimat. (Én a lapok többségét egy-két szerző kedvéért veszem a kezembe. Írásaikat figyelmesen elolvasom, az újságok többi részéből inkább csak a címeket nézem át, és csak akkor olvasok tovább, ha valóban érdekesek látszik az alattuk található írás. Szinte minden publicisztikába beleolvasok, de nagyjából három mondat után el tudom dönteni, hogy érdekelnek-e. Bizonyos emberek publicisztikáit egyáltalán nem olvasom, mert undorodom tőlük. Nem annyira szakmai, mint inkább etikai okokból.) „Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan..” Először is azt gondolom, hogy kell befolyásolni az embereket, mert bizonyos jelenségek ellen, vagy bizonyos dolgok érdekében csak közösen léphetünk föl. Másodszor: az az ember, aki újságot vesz a kezébe, és jól elkülönített helyre szerkesztett véleményeket olvas, pontosan tudja, hogy őt a szerzők befolyásolni akarják. Erre egyébként igényük is van – mint ahogy nekem is, hiszen én is nagy figyelemmel olvasom mások érzelemteli véleményét.. Hiszen ha nem így lenne, senki nem olvasná ezeket a rovatokat, és ki is maradnának a lapokból. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy – noha éveken át szinte mindenki az elhalásukat jósolta – egyre nagyobb igény van publicisztikai írásokra. Ezeket olvassák a legtöbben a lapokban megjelenő írások közül. Itt persze meg kell jegyezni, hogy az olvasók – akik nézeteiknek megfelelő lapot választanak – erősen igénylik, hogy a nézeteiket és érzelmeiket tükröző írások jelenjenek meg kedvenc lapjaikban. Szerkesztőként ragaszkodom ahhoz, hogy a rovatomban a nézeteimtől nagyon eltérő írások is megjelenjenek. Ilyenkor igen gyakran előfordul, hogy az olvasók leveleikben vagy telefonon erősen szidalmaznak, az újság lemondásával fenyegetnek. Vagyis az az elképzelésem, hogy az lenne az egészséges, ha nem olyanok olvasnának, akik egyetértenek velem, szinte megvalósíthatatlan. Pedig tulajdonképpen csakugyan az lenne a normális, ha a baloldali újságírók a jobboldali olvasóknak írnának – és fordítva. Azzal is kiegyeznék, ha az emberek a saját véleményüket tükröző lap mellé vennének egy olyat is, amelyikkel nem értenek egyet. Ehhez persze egy olyan polgári társadalom kellene, amelyikben nem gond újságokat venni, és a polgár elemi érdeke, hogy a lehető legjobban tájékozott legyen. Nem tudom, hogy valaha eljuthatunk-e idáig. „Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz…” Ha ebben Önnek igaza lenne, akkor tulajdonképpen soha senki nem mérlegelhetné nyilvánosan azt, hogy mi a jó és a rossz. Viszont, ha ezt nem tennénk, csakugyan: nem is lenne felelősségünk. Csak akkor mi értelme a társadalomban való létnek? Beszélgetnünk kell, kommunikálnunk, mert egy rendkívül bonyolult viszonyrendszerben élünk. Elismerem, hogy nagyobb a felelősségem, mint másoké, és ezzel vissza is élhetek. De meg is kapom érte a büntetésemet: aki a nyilvánosság elé lép, annak meg kell küzdenie azzal a rendkívül kellemetlen ténnyel, hogy kicsit többen utálják, mint ami a normális létben elviselhető. Ön el se tudja képzelni, miket kapok naponta. El se tudja képzelni, hogy milyen ritka az olyan kulturált, emberséges hangú levél, mint amilyet Öntől kaptam.
Láttam az interneten egy nagyon jó reklámot. Az ORTT készíttette, vagyis az a szervezet, amelyik a televíziókat is felügyeli, egyebek mellett azért, hogy a képernyő előtt üldögélve ne nevelődjünk ádáz gyilkosokká.
Ha valaki még nem látta, elmondom a kicsi filmben vázolt történetet. Egy olyan hatéves forma gyerek születésnapi zsúrján vagyunk. Mindenki a kölyköt ünnepli. A taps- és konfettiviharban megkapja a kést, amivel a tortát szokás fölszeletelni. A gyerek nekiáll, ám bekattan, szakszerűen fölülről lesújtósra fordítja a kést, majd több mint húsz szúrással egyszerűen lemészárolja a tortát. Végül szíven szúrja az asztalon nyilván ajándék gyanánt heverésző plüssmacit is. Aztán a nem is annyira döbbent tekintetek erdejében körülnéz, mert rájön, hogy valamit rosszul csinált. "Ne a televízió nevelje fel a gyereket!" - olvashatjuk a végén, hogy tudjuk, miről szól ez a reklámfilm.
Gondoltam, hamar bekapcsolom a tévét, és számolom, hány gyilkosságot látok nappal, szünidőben, amikor a gyerekek nyilván nagy része televíziót néz. Kora délutántól napestig ötven halottig számoltam, ami akkor is sok, ha benne volt egy klasszikus western, A jó, a rossz és a csúf, amiben olyan természetességgel hullanak az emberek, mintha csak ez lenne a dolguk az életben. Mintha azért nevelték volna mindet, mint mondjuk a vágóállatokat szokás. Ráadásul időnként jól meg is kínozzák őket.
A dolog lényege az, hogy a filmeken úgy ábrázolják a halált, mintha a legyilkoltaknak nem lenne sorsuk, csak fölbukkanó figurák lennének egy gyakorlólőtéren. A gyilkosoknak sincs ám sorsuk: a filmek hely és időhiány miatt nem nagyon ábrázolják azt, hogy az emberölés bizony rettenetesen mély nyomot hagy a lélekben. Én mesterségemnél fogva sok olyan emberrel találkoztam, aki ölt embert, például háborúban. Bizony mondom, hogy életük végéig nyomasztja őket az is, ha teljesen jogosan, önvédelemből kellett valakit megölni.
A gyerek, aki ezt ilyen tömegben, szinte folyamatosan nézi, mert nézheti, joggal gondolhatja azt, hogy az emberölés életünk természetes része, noha nem az. Sőt: meglepően keveset ölünk, az ember rendkívül békés természetű. Egy békében fölnövekvő ember élete során megúszhatja, hogy a környezetében valódi gyilkosság történjen, igazi gyilkossal szinte biztosan soha nem találkozik. Hacsak nem magával, ha nem vigyázunk rá.
Azt nem nagyon kifogásolhatjuk, ha a televíziók levetítik azokat a filmeket, amelyekben az emberhalál ábrázolása a szórakoztatás része. A baj az, hogy ezeket nem késő este mutogatják, sőt már szünidei matinéidőben sincs semmiféle felelősségérzet a televíziós szerkesztőkben. Azt gondolják, hogy felelősségből elég annyi, ha bemondják, hogy a filmnézés közben szülői felügyelet ajánlott.
Hogy miképpen jutottunk idáig, arról fogalmam sincs, meg arról se, hogyan mászhatnánk ki ebből. Mindenesetre fölvetek egy lehetőséget. Ha az ORTT tudja, hogy potenciális gyilkosokat nevelnek a tévészerkesztők, akkor ne csak a szülőket biztassa felelősségre, hanem a televíziók döntéshozóit is. Be kell árazni az emberhalált: reggel hattól este tízig legyen egy gyilkosság egymillió forint. Kínzás tízmillió. Ennyit legyen köteles fizetni minden olyan tévéadó a gyermekvédelmi alapba, amelyik másképp nem érti meg, mekkora a felelőssége. Árazzuk be az öncélú erőszak egyéb ábrázolásait is. Ez azért lenne fontos, mert így el lehetne rettenteni a kifejezetten gyerekeknek sugárzó adókat attól, hogy brutális animációs filmeket vetítsenek. Talán elég annyi, hogy ezek közül kettőt én már kitiltottam a háztartásomból, de úgy, hogy a gyerekek meg sem találhatják azokat kapcsolgatás közben.
Ha a televíziós szerkesztők nem értik meg, hogy az erőszak vetítése árt a gyerekeinknek, alkalmazzunk ellenük erőszakot. A kapitalizmusban az erőszak legfájóbb megnyilvánulása a pénzelvonás. Persze az se lenne baj, ha a szülők jó sok levelet írnának a televíziók vezetőinek, és folyamatosan, naponta tiltakoznának az összes lehetséges eszközzel.
Hogy mire megy a játék?
2008 szinte utolsó híre az volt, hogy késsel ölte meg nyolcéves nővérét egy négyéves gyerek a Bihar megyei Alkéren. A kisfiú két bátyjával és nővérével játszott, majd veszekedés tört ki egy ottfelejtett pénztárca miatt. A lány nem adta oda négyéves öccsének a pénztárcát, mire a kisfiú a konyhából elvett késsel hátba szúrta nővérét. A sérült lányt egy nagyváradi kórházba szállították, ahol a műtőasztalon életét vesztette.
Ugye senki nem gondolja, hogy a gyerek az bölcsődében vagy az óvodában, esetleg a szüleitől tanulta meg, hogy kést lehet, és hogyan kell használni a vitás kérdések eldöntéséhez?
Unom, hogy mostmár minden évben eljön a pillanat, lehetőleg az év végén, a legnagyobb hidegben, reménytelen hónapok előtt, amikor nekem végig kell gondolnom, hogy mi van akkor, ha. Mi van akkor, ha az oroszok elzárják a gázcsapot, vagy nem egészen zárják el, csak annyira, hogy Ukrajnának ne jusson elég. Mert, hogy nem küldték meg a pénzt Moszkvába, vagy nem eleget utaltak át, de ha mégis, akkor meg az a baj, hogy nem fogadják el az új, kedvezményes árat. És természetesen - mit tehetnének - az ukránok megcsapolják a vezetéket, különben kipusztulna a fél ország a rettenetes hidegben. És különben is, Putyin elnök megmondta, hogy vége az olcsó gáznak. Nem nyugtat meg, hogy az ukrán elnök követeket küld szertefelé Európában, hogy magyarázzák a dolgot, nyilván nyugtatgassák a népeket, de még a magyar miniszter se, aki arról biztosít, hogy van terv arra az esetre, ha elzárják a csapokat, és különben is vannak tartalékaink. Egyes hírek szerint tavaszig, mások szerint addig azért nem. Hogy jövök én ahhoz, hogy Európa kellős közepén a karácsonyi ünnepek alatt azon gondolkozzam, hogy vegyek-e egy fafűtéses kályhát, mert ha nem lesz gáz, akkor nem tudok fűteni. És, ha veszek, akkor mivel fűtöm? Eljárjak-e az erdőbe rőzsét gyűjteni, mint valami mesebeli vénasszony, vagy most azonnal vegyek egy teherautónyi fát meg egy rendes fejszét? Csak úgy jelzem, hogy az utóbbi megoldás, kályhával, kőművesmunkával olyan kétszázezer forint lenne, minimum. Vegyek rá föl kölcsönt? És ha nem veszek kályhát, és mégse lesz gáz, akkor hova menjek a gyerekekkel? Nem mintha lenne hova, mert minden rokonom és ismerősöm gázzal fűt. Majd valami tornateremben fogunk aludni tömegben, mert mondjuk ez a terv? Hogy jövünk mi ahhoz, hogy egyáltalán ilyesmin gondolkodjuk, békeidőben, amikor ezer kilométerekre nincs háború, amikor semmi nem akadályozza a termelést, és természeti csapás sem volt a környéken? Hogyan lehetséges, hogy az Unió egyetlen országa is ki lehet szolgáltatva annak, hogy ki kinek fizet, és ki kit zsarol tőlünk keletre? Azt kérem jövő karácsonyra, jóelőre Brüsszeltől és Budapesttől, hogy ez soha többé ne forduljon elő.
Nemzetünk nyilván hatalmas egyetértésével eljutottunk odáig, hogy a „munkakerülő” cigányokat – is, de elsősorban őket – immár szociális törvényileg is megrendszabályozhatjuk.
Az egyetértés és a vágyakozás néplélekből kiszabaduló közsóhaja május óta hallható országszerte. Akkoriban Monok derék polgármestere – aki olyannyira vérdemagóg, hogy nyilván hamarosan Fidesz- vagy inkább Jobbik-színekben országgyűlési képviselő is lesz – bejelentette, hogy csak az a munkaképes ember kaphat segélyt, aki elfogadja a közmunkát. Törvénytelen volt – sebaj, most törvényesítjük.
A szocialista kormányzat a könnyebbik utat választotta: fölmerült ugyan - ám a körülményekre való tekintettel alá is merült -, hogy talán inkább a munkát kellene vonzóvá tenni, mielőtt a „munkakerülést” büntetjük. Hogy megérje dolgozni, a munka önköltsége mellett több maradjon, mint amennyi a segély lenne.
Egy olyan országban, ahol szociális dumát sokat hallunk, ám közmegegyezésre számot tartó terv még csak nem is körvonalazódik arra vonatkozóan, hogy mit csináljunk a rettenetes körülmények között élő emberek millióival, pláne a cigányok százezreivel.
Magyarország szégyene, hogy hat évnyi baloldali kormányzás alatt még vízió se született arról, hogy mi lesz, mondjuk öt év múlva a mélyszegényekkel. Helyette magánvízióink lehetnek: merre vezet az az erőszakhullám, amivel szemmel láthatóan senki semmit nem tud kezdeni – kivéve a szélsőjobboldalt, amely kitűnő, de annál undorítóbb érzékkel telepedett rá a cigánykérdésre.
Nyilván adni kellett valamit a habzó szájúaknak. Hátha elég lesz ennyi. Kétlem. A habzó száj mindig éhes.
Kár volt engedni. Ha ez valaminek a kezdete, akkor a történelmi felelősség a szocialistáké.
Megfigyeltem, hogy minden héten van egy hír, amitől ideges leszek, valósággal kiborít, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy olyasmi, amit abban olvasok, létezhet, előfordulhat. Pedig tudhatnám, hogy az ember még a világegyetemnél is végtelenebb, különösen aljasság dolgában. Néha a hír egészen pici, szinte jelentéktelennek látszik. Ezen a héten nem a válság, nem a gyilkosságok, nem az egyre pengébb feszültség borított ki, hanem ez a hír: „Csalnak, trükköznek az alkalmi munkavállalói könyvekkel vállalkozók az M6-os autópálya építésénél - ezt mondták munkások a TV2 hírműsorának. Állítólag olyan tintával töltik ki a könyveket, ami hő hatására eltűnik, így minden nap újraírják a dátumot. Az egyik férfi 90 napot dolgozott, de a munkavállalói könyvébe csak 3 napot regisztráltak, vagyis csak ennyi nap után fizették be utána a járulékokat” Miért gondolom, hogy ez tökéletesen leképezi az ország mélységes pitiánerségét? Bármit megteszünk, és bármit eltűrünk egy kis haszon reményében. Ja, mert a lényeg: mindezt azért, mert a munkásokon így körülbelül 70-80 ezer forintot spórolhatott idén nyáron a vállalkozó. Gondolom ezek azok a munkások, akik a dolgozni utáló munkanélküliek közül jönnek, és valahogy minden útépítésen ők mászkálnak négykézláb a mesés illatú aszfalt fölött. A legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak. Kicsit barnábbak, mint az átlag, mostanában lövöldöznek rájuk, bár amúgy is tizenhét évvel élnek kevesebbet, mint például én. Ha a pakurától rákot kapnak, minek nekik nyugdíj, tisztességes ellátás? Kár beléjük, nyilván. Mert ez a dolog erről szól. Jól föllendíthetjük a gazdaságot, ha tanulunk a derék vállalkozótól: csak ne felejtsünk huszonkét fokon illanó tintát tölteni az aranyhegyű töltőtollunkba, ha szerződést írunk alá. Milyen jó lett volna egy ilyen Trianonban! Nem mintha a szerződéseknek ebben az országban bármilyen értékük lenne. Hasznunkra is fordíthatnánk, ha zsebmelegen illanó festékkel nyomnánk papírpénzt, aztán azzal korrumpálnánk. Lenne még ezer ötletem, de jobb, ha nem írom le egyiket sem, mert csakugyan előfordulhat, hogy alkalmazzák. Óvakodnunk kell a fantáziánk szárnyalásától egy ilyen lopós országban. Persze mit várjunk magunktól, ha igaz a Progresszív Intézet szintén múlt heti jelentése: a magyarok több mint fele (53 százalék) használ kiskapukat adózás során. Ehhez képest arra a kérdésre, hogy "Ön került-e már meg adójogszabályt?", a megkérdezettek nagyon nagy többsége (84 százaléka) nemmel válaszolt, míg mindössze 8 százalék válaszolt igennel. (Fontos, tanulságos, de miért lenne meglepő válasz: ha valaki módosabb nálunk, akkor csak nehezen tudjuk elképzelni róla, hogy vagyonát tiszta eszközökkel szerezte.) Ahhoz képest egyébként, hogy az emberek mennyire becsületesnek tartják magukat adózás szempontjából, az adócsalások súlyosabb vagy enyhébb formáit illetően meglehetősen megengedőek. Például a társadalom többsége szerint normális, hogy a fizetés egy része borítékban érkezik, azaz jövedelem egy része után nem adózunk. A megkérdezettek több mint a fele ezt megbocsátható kis simlisségnek tartja. Márpedig a borítékban kapott pénz semmivel sem gusztustalanabb és kizsákmányolóbb technika, mint a hőre eltűnő tintás módszer. Ilyen egy velőig korrupt, kiszolgáltatott társadalom. Na de azért a legborzalmasabb, ám az előző kettővel egyhullámhosszú hír mégis az volt, hogy Szabó Máté jogbiztos szerint a munkatársai félnek, és nem tudja megvédeni őket. Beszámolt arról, hogy egyes munkatársai bizonyos hatóságokat nem akarnak vizsgálni, illetve nem óhajtották, hogy a vizsgálat eredménye nyilvánosságra kerüljön. Amikor rákérdezett ennek okára, kiderült, hogy félnek. Egyes hatóságok ugyanis az ombudsmani hivatal vizsgálata után a hivatal egyes munkatársainál "többé-kevésbé szabályosnak tűnő", ám a "retorzió gyanúját" felvető eljárásokat kezdeményeztek. Sajnos éppen az APEH-ről mondott példát. Nagyon remélem, hogy Szabó Máté ezúttal rémeket látott, és csak a véletlenek kínos összjátékáról van szó. Mert ha nem, akkor a kígyószerű ország körbe ért, elkapta a saját farkát, hamarosan lenyeli. És fessük a homlokunkra, hogy barom balekok vagyunk. Lehetőleg ne bőrpírtól illanó festékkel. Hogy egy tréfás családi emlékkel oldjam a kínt, elmondom hova juthatunk, ha hagyjuk magunkat hülyére venni: Úgy húsz éve, a sokat utazó rokonom, aki minden agyafúrt marhaságot megvett, egyszer hozott egy olyan tintát, amelyik fél óra alatt elillant a papírról. Megmutatta ezt az öccsének, aki akkor még gimnazista volt. Ő meg természetesen igen meglelkesedett, mondta, hogy neki is hozzon olyat, mert milyen baromi jó lesz, beviszi az iskolába, jól lefröcsköli az osztálytársait meg a tanárt, és lesz nagy balhé, de aztán eltűnik a tinta… Na több se kellett, hozott még egyet, de kicserélte benne a trükkös tintát igazira. Az öccse meg bement az iskolába, és jól kieszelt terve szerint cselekedett. Kapott a tintából az egész osztály, meg annak főnöke is. Ő meg nyugodtan várta, hogy az ideges népek lássák a csodát: eltűnik a tinta. De nem tűnt. Az apjuk hetekig járt az igazgatóhoz, kegyelemért, hogy megmentse a kisfiát. Az igazgatót nem IMF-nek hívták, az szinte biztos.
Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info nevű, az amerikai interneten bujkáló, ám itthonról szerkesztett hungárnáci portál főszerkesztője „M. Balázs” ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt", mert megjelentetett egy írást, még 2006 októberében, „A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma” címmel. Még szinte gyerekkorából ismerem M. Balázst, volt alkalmam személyesen is beszélni vele. Tehetséges, derék, ügybuzgó, szorgalmas, személyiséges kihívásokkal küszködő, szorongó virtigli kisnácinak tűnt, amikor még valamelyik Fidesz-lap munkatársaként azért vont felelősségre, mert „cenzúrázni” merészeltem olyan internetes fórumokat, mint például a „kasztráljuk-e a cigányokat” címűt. Azt az utált, megvetett, „kommunista” álláspontot vallottam, hogy a főszerkesztő éppen úgy felel az internetes lapok fórumainak tartalmáért, mint egy papírújság levelezési rovatáért. Ebben egyedül maradtam. Ma nem is találunk olyan fórumot, ahol két perc alatt ne szembesülnénk uszító, gyalázkodó, förtelmes vérjobbos véleménnyel - gyakorlatilag bármiről. A kuruc.info mindennek a sűrítménye. Mondanivalójának lényege a fehér faj védelme – amibe nem tartoznak bele például a zsidók, a cigányok és a buzik. Velük ennek megfelelően szabad bánni – legelőször is a szó erejével kellene kiirtani őket. Az erre kent jobbikos, gárdás, hazafiaskodó mákonymáz csak díszítés. Amit nem értek, csak az, hogy M. Balázs miért most kerül bíróság elé, hiszen évek óta tudjuk, hogy ő a főszerkesztő. Azt sem értem, hogy a kormány mit pepecsel azzal, hogy az amerikai kormányszervektől kér segítséget a letiltáshoz, amikor elektronikai eszközökkel percek alatt meg lehet oldani, hogy a kuruc.info eltűnjön a magyar internetről. A demokráciának vannak határai. Ha nincsenek, akkor az nem demokrácia. Úgy látszik M. Balázs vesztét az okozza, hogy vérszemet kapott: az ügyészek és a bírók azonnal – ez nálunk két év – tudnak lépni, ha őket gyalázzák, érdeksérelmesen. Mást lehet, büntetlenül, önfeledten. Ez is egy jogrend, csak kilógós lólábas.
Az egyik az, hogy egy bíróság – megint – úgy döntött, hogy az egyházak vezetői – meglehetősen cinikus önértékelésük dacára – közszereplők. Így aztán kutatható esetleges ügynöki múltjuk. Nyilván lesz még föllebbezés, de azért a bíróság jóvoltából mégiscsak tettünk egy lépést a hülyének nézés általános gyakorlata ellen. Talán még megéljük, hogy együtt fohászkodhatunk a hívőkkel, hogy semmi ördögi ne derüljön ki a múltjukról. A másik hír: felmentette ifjabb Hegedűs Loránt református lelkészt a Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa. Az egyház javára szól, hogy annyi méltatlan, förtelmes beszéd és cselekedet után ezt az embert legalább bíróság elé állította. Az egyház zsinata lelkészi és világi elnökének beadványában azzal érvelt, hogy a budapesti lelkész az egyház jó hírnevét, tekintélyét sértő, hitvallásellenes megnyilatkozásokat tett. A cél ifjabb Hegedűs elbocsátása, palástveszejtése volt. Az utolsó cseppes indokok: a lelkész a holokauszttagadó David Irving könyvbemutatójához az egyházközség egyik termében biztosított helyet, valamint tavaly október 23-án a Szabadság téri református templom előtt antiszemita kijelentéseket tett. A bírósági tanács azért mentette fel mégis ifjabb Hegedüst, „mert megalapozatlanok voltak azok a vádak, amelyekkel őt korábban illették”, azok „szóbeszédre” és újságnyilatkozatokra alapozódtak. A bíróság nyilván egyetlen Hegedűs-beszédet nem hallgatott, egyetlen Hegedűs-írást nem olvasott, így ez a Jobbiknak, a csőcseléknek isteneskedő, gyalázkodva prédikáló emberkáromló maradhat abban az egyházban, amelyiknek törvénye szerint egyetlen embert sem lehet kirekeszteni. Csak azt nem értem, miért én szégyellem magam. És miért gondolom azt - minden sajnálatom ellenére, mert arra méltatlanokat is megbántok -, hogy az a helyes, ha fölszólítom a normális embereket: mindaddig, amíg - immár vezetői akarata ellenére - ifjabb Hegedűs az egyház lelkésze maradhat, minden tisztességes ember tartózkodjon a Református Egyházzal való érintkezéstől. Jómagam kerülöm ezentúl a templomokat, a koncerteket, de még a jótékonysági eseményeket is. Senki ne adja adója egy százalékát egy fertőzött egyháznak! Tartozunk ennyivel magunknak, a tisztességes reformátusoknak és főpapjaiknak. Talán így teszünk még egy lépést az isteneskedő hülyének nézés ördögi gyakorlata ellen.
Sokat ámuldozunk azon, hogy Amerikában Obama győzött néger létére, jókat elemezzük ennek világraszóló jelentőségét és okait. Hogy miképpen juthattunk el onnan, hogy a négerek pár éve még nyilvánvalóan jogfosztottak voltak, odáig, hogy most már a fehér házban alhatnak. És vigyázhatnak az álmunkra. Egy atomtáskával.
Az elemzők többsége a fehérek fölvilágosodásáról beszél. Pedig valójában sokkal egyszerűbb: Barack Obama világosodott. Tudta használni az internetet, míg ellenfele még egy e-mailt se írt életében. Amerika pedig hagyta magát meggyőzni az új eszközön, míg a derék McCain nem tudta azt használni, kihasználni.
Obama és csapata nem csak reklámkampányt talált ki az internetre, elérhetővé, ismételten megnézhetővé tette reklámfilmjeit, beszédeit. Ennél is fontosabb, hogy a hálón kereste és megszólította lehetséges választóit. És nyilván eléggé pontosan, hatékonyan keresett és jól is szólított. Elemzők Franklin D. Roosevelthez hasonlítják, aki annak idején a rádió segítségével került népe közelébe és bizalmába.
Obama nem csak kihasználta, a kormányzásban is hasznája majd az új technológiát. Még keveset tudunk arról, hogy milyen kormányzásra készül, de az sokat mond, hogy keresi az alkalmas embert ahhoz, hogy megteremtse az ideális, minden új lehetőséget kihasználó kormányzati infrastruktúrát.
Magyarországon ma a közigazgatáson kívül egyedül a szélsőjobboldal használja hatékonyan az internetet. Már a kilencvenes években is ámulatba ejtő volt elképesztő hiperaktivitásuk, ádáz szorgalmuk. Nem nehéz megjósolni, hogy a következő választáson - pláne, ha marad erre még másfél évük - jó nagy meglepetést okoznak majd. Megkeresik és megszólítják az embereket, szervezik a mozgalmakat, az akciókat. Nem zseniális, amit csinálnak, hanem korrekten visszatszító. Ám sajnos így kell küzdeni, ha valaki föl akar jutni a hatalom első lépcsőjére.
A lépcsőn levők közül a Fidesz nagyjából leképezi Orbán álláspontját, aki szintén büszke volt arra, hogy nem nagyon használja – személyesen – a világhálót. Nálunk csak a szocialisták bénábbak. Pedig tudniuk kellene, hogy veszélyben vannak: másfél év például arra is elegendő lenne, hogy egy ma alakuló párt kaszáljon a választáson internetes előkészítéssel. A szocialisták kommunikációs bénaságáról egyszer majd egy nagy konferenciát kellene rendezni, mert ez alighanem hungaricum. Gyurcsány és közvetlen csapata szemmel láthatóan igyekszik ugyan, de az egész párt bénasága olyan, mint az átok. Szerencséjük van, mert a Fidesz ugyan szerverbetörésben már jó, az interneten viszont ugyanolyan fiatalosan öreges, mint a párt vezetői.
Fura módon úgy tűnik, hogy a politikusok amúgy tisztában vannak az internet jelentőségével. Nem olyan régen olvastam, hogy - az informatikai egyeztető Inforum bíztatására - kinyilvánították, hogy az úgynevezett digitális szakadék betemetése nemzeti ügy.
(A digitális szakadék az a mély rés, amelynek egyik oldalán azok vannak, akik be tudtak lépni az új kultúrába, a másikon azok, akik nem. Ez most azért került előtérbe, mert 2008 – nagyon helyesen - az e-befogadás, a digitális esélyegyenlőség éve az EU-ban. A cél az, hogy a szakadék sivárabbik oldalán senki ne maradjon. A hátrányos helyzetűek kapjanak eszközöket és szolgáltatásokat, az idősek tudást. Mindebből az információs társadalom új értelmezése tűnik ki: fontosabbak az emberi szükségletek és lehetőségek, nem a technológia, az informatika felől kell elindulni az életminőség emelése felé.
A cél az, hogy 2010 végéig Magyarországon újabb egymillió új használó jusson az internetre. Elsősorban az ötven év fölöttiek, akik közül most csak 350 ezren használják. (Aki már látott öregembert internetnek örülni, az tudja, mit jelent az életminőségben, ha valaki rákap a hálóra, és kinyílik előtte a világ.)
Még egy nagy furaság: elég erős az a hang, amely szerint úgy lenne jó, ha az informatika és a távközlés dolgával egy – tárca nélküli – miniszter foglalkozna. Úgy tűnik, ebben is van egyetértés a pártok között. Különös tekintettel arra, hogy ez semmibe nem kerülne.(Egyébként van abban valami magyarosan abszurd, hogy pont az informatikának nincs minisztere, miközben ez az, amivel csakugyan leépíthetünk a hatalmas és drága államból egy jókora darabot, és azt is jól tudjuk, hogy a dolog gazdasági jelentősége legalább akkora, mint például annak, hogy mennyi autópályát építgetünk.)
Soknak tűnik ilyen rövid idő alatt egymillió embert átsegíteni a szakadék fölött? Szerintem egyáltalán nem reménytelen. Én az öregek mellé még odateszem a nagyon szegényeket – főleg a gyerekeiket – sőt, a cigányokat is. Ők az internetem – remélem – megtalálják majd a hazájukat. Azt, amelyikben már sokan lakunk. Színtelen bőrrel. Ott majd nem lehet szegregálni, kirekeszteni, kisegítőbe segíteni a gyerekeiket. Akinek kétségei vannak, annak csak annyit tudok mondani, hogy Kalkuttában egyszer az utcára raktak néhány internetezésre alkalmas gépet. A gyakorlatilag analfabéta gyerekek két óra múlva vígan és rendeltetésszerűen használták őket.)
A héten olvastam még valami reménykeltőt: „Magyarország legszegényebb térségeiben működő úgynevezett szociális internetszolgáltatót kíván kiépíteni a WiFi falu elnevezésű program alapján az Internet Terjesztéséért Alapítvány. A WiFi falu kezdeményezés tavaly novemberben indult. Célja, hogy segítse a mélyszegénységben élő családokat és fiatalokat korszerű számítógéphez jutni, és megnyissa előttük az utat a világhálóhoz. Jelenleg összesen 102 faluban működik Borsod-Abaúj-Zemplén- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel 1800 családot lát el vezeték nélküli internettel, illetve használt, de felújított számítógéppel és a hozzá való hálózati eszközökkel.
A legfontosabb szempont, hogy a résztvevők motiváltak legyenek, értékként kezeljék és használják ki az eszközökben és az internetkapcsolatban rejlő lehetőségeket. A program ezért helyi partnerek - elsősorban az önkormányzatok - bevonására épít, a felszelésért pedig fizetni kell és a szolgáltatás csak 2008 végéig ingyenes - mondta Nyírő András, az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke.”
Hajrá! De komolyan! Obamázzunk okosan!
----
Kiváló kollégám, Avar János szerint igazat írok, ám a McCain-képet kicsit árnyalja, ha hozzáteszem: az elnökjelölt háborús kézsérülése miatt nem tudja megfelelően használni a számítógépet. (A.I.)
Emlékeznek azokra az időkre, amikor a szomszédban, az úgynevezett „volt Jugoszláviában” háborúk dúltak, és évekig úgy éltünk, mintha a határainkon túl semmi nem történne, noha emberek tízezreit gyilkolták le? Lelőtték, fölkoncolták, koncentrációs táborokban kínozták és emésztették el őket nemzetiségi és felekezeti alapon. Hagyta, nézte ezt Magyarország, Európa, az ENSZ. Mi pedig csakugyan úgy tettünk, mintha semmi nem történne. Vonogattuk a vállunkat, és szerencsénk volt, mert az a háború nem csapott át az országunkra. Emlékeznek? Vagy nincs mire emlékezni, mert a közös emlékezet is kitörölte azt, amit nem engedett be, illetve ha mégis, csak későn. Utólag. Borzadtunk nagyon. A borzalmat jó feledni. Emlékeznek, hogy hányszor és hányan figyelmeztettek, hogy abba kellene hagyni a két- és egészen egyértelmű kirekesztő megjegyzéseket, hogy rá kellene szólni olyan emberekre, akik teli pofával gyűlölködnek? Mert a brutalitás duma előbb-utóbb valóságos brutalitássá lészen? Akkor önök abbahagyták? Rászóltak bárkire? Volt olyan pillanat, amikor legalább szégyellték magukat a munkahelyükön, a kocsmában, a családban? Vagy újságot olvasva. Interneten böngészgetve. Önök tudják, hogy az utóbbi háromnegyed évben Magyarországon egyre több támadás ér egy bizonyos embercsoportot? Már túl vagyunk az ötvenediken. Az elmúló héten. Ezek már nem bekiabálások, ökölrázások, ez nem tojásdobálás. Eleinte nagyobb szerepet kapott például a kő – majdnem meg is ölt egy lányt. De hiszen a követ évezredek óta arra használjuk, hogy megcélozzuk vele az ellenséget, hogy az becsapódva szétloccsantsa az agyat, vagy legalább csontot törjön, vagy rettenetes zúzódásokat okozzon. Folyamatosan olvashatunk úgynevezett Molotov-koktélok bevetéséről. Az arra való, hogy házakat, de ha sikerül, élő embereket gyújtsanak föl az üvegekből kifröccsenő, kirobbanó benzin segítségével. Lőnek immár puskával is. A puska arra való, hogy a csövében robbanó lőpor a megcélzott testbe juttasson fémdarabokat. Lehetőleg azok olyan roncsolást végezzenek, hogy kioltódjon az élet. Hasonlóképpen működik a kézigránát is, csak ott nem csőből jönnek ki a fémdarabok, hanem lerobbannak a szerkezet külső héjáról, és úgy fúródnak mindenkibe, akik a közelben vannak. De ha zárt térbe dobjuk, a légnyomás is megölheti, vagy megnyomoríthatja az embert. Önök tudják, értesültek arról, hogy ezeket az eszközöket vetik be élő emberek, sőt gyerekek ellen Magyarországon? Önök is abban reménykednek, hogy ezek a fémdarabok nem azért fúródnak testekbe, mert valaki az emberek bőrszín és faluvégi lakhely szerint elkülöníthető fajtáját gyűlölik, hanem azért, mert ezek az amúgy bőrszín és többnyire lakhely szerint is elkülöníthető emberek leszámolnak egymással? De ugye önöket sem nyugtatja meg az utóbbi lehetőség sem? És pláne az, hogy ennek minden nap, minden sikertelen vagy sikeres gyilkossági kísérlet után csekélyebb a valószínűsége? Önök tudják, hogy ha ez így folytatódik, akkor úgy járunk, mint a volt Jugoszlávia népei? Nehogy azt gondolják, hogy bárki segít rajtunk! Nehogy azt gondolják, hogy nem lehet bárki áldozat! És nehogy azt, hogy az egyre növekvő szégyent nem fogják évtizedekig a fejünkre olvasni. Azokéra, akik túlélik, és azokéra, kik végképp semmiről sem tehetnek. Ön tehetett volna valamit azért, hogy ez ne következzen be? (Klubrádió, Hetes Stúdió)
A The Sun nevű konzervatív (!) brit bulvárlap odáig merészkedett, hogy egy bizonyos Füzessy Zoltánról írt, aki a Jobbik alelnöke, és a Kent grófságbeli Gravesend városában lévő házából reklámozza szélsőjobboldali mozgalmát. A lap azt írja, hogy a Jobbik tagjai "szabadon kérkednek zsidógyűlöletükkel ", félkatonai csoportokat tartanak fenn, amelyek a hitleri SS-éhez hasonló fekete egyenruhát viselnek. Az újság beszámol Füzessy honlapjáról, amelyen a párt tagjai által elhelyezett, "gyűlölettel teli bejegyzések sora" olvasható. Idéz egy kommentárt, amely szerint a zsidók elgázosítása valójában "tetvetlenítés" volt. Amikor a The Sun szembesítette mindezzel Füzessyt, természetesen azt mondta, hogy ő nem rasszista, pártja pedig radikális, ugyanakkor hazafias, nem nacionalista. A pártot "magyarok milliói támogatják ... csak a kommunisták neveznek bennünket nácinak". Ezek szerint jómagam is kommunista vagyok. Csak még azt tenném hozzá ehhez a minősítéshez, hogy gyáva nácik. Erre éppen a The Sun ad bizonyítékot: beszámol arról is, hogy a megkeresés után "percekkel" eltávolították a honlapról "a beteges, rasszista hozzászólásokat". A nácik különös tulajdonsága mostanában, hogy a legaljasabb nézeteiket nem vállalják, hanem igen bátran és férfiasan megsértődnek és erősen kommunistázni kezdenek, ha bárki nézeteikkel és megnyilvánulásaikkal szembesíti őket. Magyarországon, a nácik szocialista vezetésű paradicsomában ezt meg is tehetik. Angliában kicsit másképp működik a rendszer. Erre utal, hogy Gravesend konzervatív alsóházi képviselője, Adam Holloway azonnal úgy nyilatkozott, hogy minden olyan honlap ügyében, amelynek antiszemita vagy rasszista hangneme vagy tartalma van, vizsgálatot kell indítani. Itt azért mi még nem tartunk, mindenki azt ír, beszél, amit akar. Az se baj, ha az olyan jobbikos uszítás, mint például az, hogy „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere”, szépen beérik és halált terem. Várhatunk arra a magyar konzervatív képviselőre, aki legalább vizsgálatot követel. A szocialistákra és a szabad demokratákra ne számítsunk, mert rettentően félnek attól, ha kicsit odakommunistáznak nekik.
Olyan falut keress, ahol még soha nem jártál. Ehhez – a térképkereséshez sem - soha ne használd az internetet, mert nyomot hagysz. A kiválasztott faluban senkit ne ismerj, még a környékről se. Soha ne te végezd a földerítést.
Csak egyszer járjon arra a földerítő is. Megnézi, kik élnek a házban, meg a környéken, és kész. De abban biztos legyen. A vegyes környék nem jó.
Nem a személyek érdekesek, hanem a fajtájuk.
A ház a falu legvégén legyen. Meneküléskor a faluból kifelé kell indulni, aztán visszafordulni, és egy földúton, vagy bárhol visszajutni a faluba.
Jó, ha például tó van a környéken. A földerítő oda települjön, horgászfölszereléssel. Amikor bevetésre indultok, nála legyen a puska, megtöltve. Elfér a horgászbotos zsákban. Legalább hat-nyolc, rendesen megtisztított, üres, ujjnyom-mentes töltényhüvely is kell, amit majd a bevetés helyén szétszórsz. Mindig több legyen, mint ahányszor lövést leadsz. A puska sörétes legyen, mert azt nem tudják a lövedékminta alapján azonosítani. A sörét nem mindig öl, de csúnyán sebesít. A cél nem az ölés, hanem az, hogy rettegést keltsünk.
A földerítő adja át a Molotov-koktélokat is. (Legalább három gyújtó legyen a zsebekben. Molotov-koktélt visszaszállítani elemi hiba.) Az üveghez csak kesztyűvel szabad nyúlni. De nem pamuttal, hanem egy teljesen új bőrrel, mert amilyen ravaszak, már a pamuton áthulló bőrdarabkákról is DNS-mintát vesznek. A bőrkesztyű ne sima, fényes, hanem lehetőleg velúr, pláne szarvasbőr legyen. De még ennek a külső részéhez se érj hozzá szabadkézzel, mert az nyomot hagyhat.
Indulás előtt ellenőrizni a ruházatot! A nadrág a bakancsba tűrve legyen, pulóver övben, a sálvégű csuklya a kabát alá gyűrve. A lövész, aki kiszáll a kocsiból a bakancsán műanyag zacskót, vagy kórházi cipővédőt viseljen. A zacskó és a cipőtalp között legalább kartonpapír legyen.
Borotválkozni, hajat rövidre vagy kopaszra nyírni, sapkát viselni! A haj, a szőrszál a legsúlyosabb bizonyíték lehet! A bajusz is tilos!
Mielőtt elindultok, ürítkezz! Az izgalom erős székelési ingert okozhat, ezért reggeltől csak a legszükségesebb ételt veheted magadhoz. Tartózkodj a tejes ételektől és italoktól, mindentől, ami korábban bélbántalmat okozott. Javasolt a keksz és a banán fogyasztása.
Célszerű, hogy bevetés előtt könnyíts magadon. Ha nincs partnered, akkor a kezeddel. De ne vidd túlzásba!
Elindulás előtt vizelj, mert sehol nem állhatsz meg, nem bontogathatod ki a ruhádat. Ki kell bírnod az akció végéig. Ha bevetés közben kibírhatatlan vizelési inger gyötör, semmiképpen nem könnyíthetsz magadon az akció helyszínén, vagy annak közelében. Végszükség esetén inkább az autóban, a nadrágodba végezd a dolgodat.
Mielőtt elindulsz, imádkozz! Bizz Istenben! Ha ellenére lenne, amire készülsz, nem engedne utadra. Mondd el neki, hogy megtisztel azzal, hogy a lándzsája lehetsz, és küldetésedül adta a néped és a fajod védelmét. Békélj meg a világgal, az ellenségeiddel is, hiszen hogyan is gyűlölhetnéd, akire támadsz, ha nem is ismered.
Indulás előtt ellenőrizd a papírjaidat, vezetés közben legyél határozott, de szabályt soha ne szegj. Ha lefényképeznek, vagy igazoltatnak, azonnal meg kell szakítani a bevetést. Telefont sem te, sem társad, sem a földerítő ne tartson magánál, mert a cellainformációk alapján kideríthető, ki mikor érkezett a faluba, és ott merre mozgott.
Miután átvetted a fegyvert és a Molotov-koktélokat, azonnal indulj az akcióra. Mielőtt az utcába, a kiszemelt házak elé értek, vegyétek föl a csuklyákat és borítsd be a cipődet. A társad maradjon az autóban, ne állítsa le a motort, és az ablakon át dobjon koktélt az egyik házra. A másikat te támadd meg, a kocsiból való kiszállás után azonnal. Ha eldobtad a koktélt, várj egy pár másodpercet. A házban fölgyulladó villanyfény segítségével az ablakon át célozz arra, amit mozogni látsz. A lövések után azonnal szállj vissza a kocsiba, és nyugodtan, lassan hagyjátok el a helyszínt. Vegyétek le a csuklyákat, keressétek meg az összekötőt.
A tónál, vagy más a várakozási helyszínen legalább reggelig pihenjetek. A fegyvert a tóba merítsétek! Minden egyéb tárgyat égessetek el! Viselkedjetek természetesen! Alkoholt ne fogyasszatok, másokkal szóba ne álljatok!
Út közben, sem a sikeres akció után, sem hazafelé az úton semmiképpen ne ragadtassátok el magatokat. Kurjongatni, röhögni, hazafias dalokat énekelni tilos!
Nem tudom, képes-e a szlovák rendőrség olyan bizonyítékot fölhozni, amelyik egyértelműen igazolja kétségkívül brutális föllépésüket. Most úgy néz ki, hogy nem.
De valamit tisztázni kell, mielőtt elhisszük, hogy megint ártatlan magyar barikák estek a trinanoni vérfarkasok áldozatául.
Miközben Magyarországon egy bajnoki mérkőzésre nehéz összeszedni ezer nézőt, most hirtelen futballdrukkerek tömege érezte azt, hogy föltétlenül Dunaszerdahelyre kell utazni, az ottani csapat támogatására. Nem csak az itthon már jól ismert focihuligánok között terjedt ez a lelki kényszer, hanem például a hatvannégyvármegyéseken is, akik teljes tisztikarukkal megjelentek, Budaházi György nemzeti vezérprovokátorral az élen. Olyan feliratokat vittek, amelyekről pontosan tudták, hogy fölbőszítik majd a szlovákokat, akik egy, csak Budaházihoz hasonlíthatóan vérpopulista demagóg politikus hatására hónapok óta gyűlöletlázban égnek, és csak szikra kell ahhoz, hogy valami megbocsáthatatlan, végzetes összecsapásba keveredjen szlovák és magyar.
Vagyis mindenki pontosan tudta, hogy szinte biztos: botrány, verekedés lesz. A magyarországi nézők jelentős része ezért ment: balhézni indultak. Ami a szlovákokénál talán jóval profibb magyar rendőrség föllépése miatt nem sikerült október huszonharmadikán Budapesten, az talán összejön Dunaszerdahelyen. Mindegy, milyen áron.
Pontosan az történt, amit akartak. Ezután hazaszaladtak, legott a szlovák nagykövetség elé, ahol gyakorlatilag bejelentették a két ország közötti hadiállapotot. Primitív zászlóégetés, falutáblafeketítés, falfirkálás, jobbikosok, gárdások, motorosok – Budaházi-beszéd. Most ott tartunk, hogy a szlovák nagykövetség előtt a lefüggönyözött arcú bátor „nemzeti radikálisok” olyan feliratokat mutogatnak, miszerint „Egyébként Slotának meg kell halnia…” „Ezer szlovákot egyetlen magyarért”. Slota forgatókönyve beteljesül.
A magyar kormány és rendőrség ezt – nyilván az ellenzéktől való félelmében – megint eltűri. Rendkívüli óvatosságában odáig megy, hogy például a külügyminiszter egy vele készített interjúban nem hajlandó válaszolni a dunaszerdahelyi eseményekre vonatkozó kérdésünkre azzal, hogy nem ért a tömegoszlatáshoz. Ezt a kormánygyávaságot ki is használja az ellenzék.
A vezérmotívum az, hogy a szlovák rendőrök ugyanolyanok voltak, mint a magyar kollegáik – utalva a két évvel ezelőtti budapesti eseményekre. Ezt harsogja már Kövér László is, csak elfelejti hozzátenni, hogy a szélsőségesek akkor valóban provokálták a rendőrséget. Nem csak feliratokkal. Több száz rendőr megsérült, mire visszacsaptak – bizony sokszor legalább annyira borzalmas módon, mint amilyen borzalmas eszközökkel rájuk támadtak.
Kövér, aki pontosan tudja, mit beszél, nyilvánvalóan ismét a csőcselék kegyeit keresi. Jól teszi, mert ha a Fidesz így folytatja a válságkullancsoskodást, akkor a végén minden voksra szüksége lesz. Az azonban már vagy az elhatalmasodó elmebaj jele nála, vagy nagyon pontosan kiszámolt politikai eszköz, hogy Kövér félfasisztának nevezi a szlovák kormányt. (Ezzel a rendőrprovokációval azt akarta megmutatni, mire számíthatnak azok a magyarok, akik átlépik a trianoni határokat!)
Kövér László szégyellje magát ezért a kocsmaszínvonalú fröcsögésért. Vagy legalább leghűbb szellemi társa, Orbán Viktor szíveskedjen megmagyarázni, miért érdeke a Fidesznek, hogy tovább fokozza a feszültséget Szlovákiával. Miért érdeke, hogy összecsapások legyenek magyarok és szlovákok között, miért nem veszi észre, hogy sok-sok ember életével fizethetünk? És évekig nem múló szégyennel.
Kövér annak csőcseléknek lett vezérharsonása, amelyik csak a rendőrség föllépése miatt nem ölt ember az olimpikon-bombákkal pár hete.
Egyébként meg csak halkan jegyzem meg, hátha valaki nem hallott róla: Nagycsécsen csak a móri mészárláshoz hasonlítható ocsmánysággal gyilkoltak meg két szerencsétlen cigányt. Legalábbis erősen gyanítható a rasszista indíték. De még a gyönge gyanú is nagyságrenddel fontosabbá teszi ezt a borzalmat annál, ami Dunaszerdahelyen történt.
Az év meccsét játszák ma a dunaszerdahelyi magyar fiúk a szélsőségesen soviniszta magyargyülölő Slovan csapata ellen. Néhány perce mondta be a tót állami rádió, hogy a kórházba szállítást követően meghalt a magyar DAC-szurkoló. (http://szentkoronaradio.com) (Később innen megtudhatjuk, hogy ott volt Budaházy György is... Tót bábállamról is szó van... Talán ennyit erről.) A megdöbbentő az, hogy az ATV átveszi ezt a szöveget, beleértve a tótozást is. Mi lett ebből estére: A Magyar Gárda is ott van a szlovák nagykövetség előtt Kettős kordont állított fel a rendőrség a budapesti szlovák nagykövetség köré, ahol szombat este demonstráció kezdődött - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A tüntetők a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek ellen tiltakoznak, azt állítják, hogy a szlovákiai településen rendőri túlkapás történt. A mintegy 150 tüntető csendben beszélget, közöttük a Magyar Gárda mintegy negyven tagja is látható, egyenruhában. Senki nem erősítette meg, hogy a meccsen meghalt valaki.
Ehhez képest semmi a gondola.hu pitiánerkedése. Hogy jó sok olvasót szerezzen, a következő címmel ugrik elő a hírkeresőkben: "Orbán szerint Bush-nál csak jobb jöhet" Aztán kiderül: "Akármelyik amerikai elnökjelölt győz, sokkal szorosabban együttműködik majd az európai szövetségesekkel - jelentette ki Orbán Anita az InfoRádió Aréna című műsorában... (http://gondola.hu/cikkek/61993)
Kellenének valami alapnormák az internetes újságírásban is. Ez így hitványka.
Ezt írja Sz. J.,a gondola.hu szerzője: "...a mai napon a Gyurcsány szócsövének tekinthető Népszava vezércikke (összhangban a kormányfő Sólyom-kritikájával) nekitámad az elnöknek. Andrassew Iván szerint Sólyom csak utazgat a világban és hallgat, ahelyett hogy azt tette volna, amit Gyurcsány Ferenc tett az elmúlt két hétben." (http://www.gondola.hu/cikkek/61977) Arról most egy szót se, hogy gondola.hu kinek a szócsöve, de szerintem én nem ezt írtam A hallgatag főméltó című írásomban. Ennél csak ez a jobb, amit Szentmihályi Szabó Péter írt a Magyar Hírlapban, tegnap: "Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből s Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?" – teszi fel a kérdést Iván, a gój motorosok kedvence a Népszavában." (http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=154723) Erről a Szabóról tudni kell, hogy gój motoros-közeli ismerősöm szerint gavallér módjára könyveket - a magáét és a papájáét - adományoz nekik azzal, hogy ha azokat valahogy el tudják adni, akkor ő azzal az összeggel járul hozzá Barna bácsi - ő az, aki villanyt vezetett a veteményese köré, és megölt egy tolvajt - új házához. A felsége - Szabóné, Ilonka - pedig annyira szeretne együtt robogni velük, hogy valami "gój autósok egyesületét" szervezi. Szabó ivánozása majdnem olyan szellemes, mint a barikad.hu, amelyik fergeteges humorral "rettegett Ivánnak" nevez. (http://www.barikad.hu/node/17952) Ez van.
Hetek óta várom, hogy mondjon valamit. Nekünk, a népének. Először például azt, hogy „tekintettel a rendkívüli világgazdasági helyzetre azonnal félbeszakítom jordániai látogatásomat. Fölkértem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank és a pártok vezetőit, hogy hazaérkezésem után keressenek föl, és számoljanak be az ország helyzetéről, a nemzetgazdaság állapotáról, a válság lehetséges következményeiről, és természetesen a terveikről. Már innen, Jordániából azt üzentem, hogy helyénvalónak látnám egy Nemzeti Csúcs összehívását akkor is, ha annak semmiféle alkotmányjogi fölhatalmazása nincs. Természetesen, mint az ország államfője, jómagam elnökölnék, mert úgy gondolom, hogy kötelességem egy ilyen helyzetben a súlyosan veszélyeztetett Magyarország egységét reprezentálni, és tekintélyemmel biztosítani, hogy ne választási pörlekedés, hanem valódi, előre mutató vita alakuljon ki. Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy nem folytathatjuk tovább azt a gyakorlatot, hogy miközben a szakadék széle felé rohanunk, vagy nincs politikai akarat a változtatásra, vagy pártpolitikai érdekek miatt bármilyen eszköz bevetésével megakadályozzuk az érdemi változásokat.
Pár nap múlva, egy másik nyilatkozatra vártam: „Ha már nem nekem jutott eszembe összehívni a Nemzeti Csúcsot, lemondtam a hortobágyi látogatásomat – ne dögöljenek meg a madarak, de az emberek most fontosabbak -, magamhoz kérettem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank vezetőjét, a pártok …. ésatöbbi, hogy tájékozódjam, miképpen juthatunk ki a nyilvánvaló válságból, mit tehetek, miképpen lehetne megvédeni legalább a legszegényebbeket a válság hatásától, ésatöbbi, ésatöbbi.”
Megnyugtató volt, hogy hallgatag főméltóságunk nem volt tétlen, és legalább Erdélyben utazgatott. Aztán mégis üzent: erőműépítés helyett inkább takarékoskodjunk. Megfontoltam intelmét.
Lehet, hogy siket vagyok, de nem hallottam, hogy beszélt volna a miniszterelnökkel, vagy bárkivel. Pedig talán nem csak a „morális válság” idején tartozik nekünk néhány szóval vagy cselekedettel.
Most elment Svájcba. Jó utat Elnök Úr, remélem, legalább egy megkésett, bíztató képeslappal megtisztel minket.
