Be kell árazni az emberhalált

Láttam az interneten egy nagyon jó reklámot. Az ORTT készíttette, vagyis az a szervezet, amelyik a televíziókat is felügyeli, egyebek mellett azért, hogy a képernyő előtt üldögélve ne nevelődjünk ádáz gyilkosokká.
Ha valaki még nem látta, elmondom a kicsi filmben vázolt történetet. Egy olyan hatéves forma gyerek születésnapi zsúrján vagyunk. Mindenki a kölyköt ünnepli. A taps- és konfettiviharban megkapja a kést, amivel a tortát szokás fölszeletelni. A gyerek nekiáll, ám bekattan, szakszerűen fölülről lesújtósra fordítja a kést, majd több mint húsz szúrással egyszerűen lemészárolja a tortát. Végül szíven szúrja az asztalon nyilván ajándék gyanánt heverésző plüssmacit is. Aztán a nem is annyira döbbent tekintetek erdejében körülnéz, mert rájön, hogy valamit rosszul csinált. "Ne a televízió nevelje fel a gyereket!" - olvashatjuk a végén, hogy tudjuk, miről szól ez a reklámfilm.
Gondoltam, hamar bekapcsolom a tévét, és számolom, hány gyilkosságot látok nappal, szünidőben, amikor a gyerekek nyilván nagy része televíziót néz. Kora délutántól napestig ötven halottig számoltam, ami akkor is sok, ha benne volt egy klasszikus western, A jó, a rossz és a csúf, amiben olyan természetességgel hullanak az emberek, mintha csak ez lenne a dolguk az életben. Mintha azért nevelték volna mindet, mint mondjuk a vágóállatokat szokás. Ráadásul időnként jól meg is kínozzák őket.
A dolog lényege az, hogy a filmeken úgy ábrázolják a halált, mintha a legyilkoltaknak nem lenne sorsuk, csak fölbukkanó figurák lennének egy gyakorlólőtéren. A gyilkosoknak sincs ám sorsuk: a filmek hely és időhiány miatt nem nagyon ábrázolják azt, hogy az emberölés bizony rettenetesen mély nyomot hagy a lélekben. Én mesterségemnél fogva sok olyan emberrel találkoztam, aki ölt embert, például háborúban. Bizony mondom, hogy életük végéig nyomasztja őket az is, ha teljesen jogosan, önvédelemből kellett valakit megölni.
A gyerek, aki ezt ilyen tömegben, szinte folyamatosan nézi, mert nézheti, joggal gondolhatja azt, hogy az emberölés életünk természetes része, noha nem az. Sőt: meglepően keveset ölünk, az ember rendkívül békés természetű. Egy békében fölnövekvő ember élete során megúszhatja, hogy a környezetében valódi gyilkosság történjen, igazi gyilkossal szinte biztosan soha nem találkozik. Hacsak nem magával, ha nem vigyázunk rá.
Azt nem nagyon kifogásolhatjuk, ha a televíziók levetítik azokat a filmeket, amelyekben az emberhalál ábrázolása a szórakoztatás része. A baj az, hogy ezeket nem késő este mutogatják, sőt már szünidei matinéidőben sincs semmiféle felelősségérzet a televíziós szerkesztőkben. Azt gondolják, hogy felelősségből elég annyi, ha bemondják, hogy a filmnézés közben szülői felügyelet ajánlott.
Hogy miképpen jutottunk idáig, arról fogalmam sincs, meg arról se, hogyan mászhatnánk ki ebből. Mindenesetre fölvetek egy lehetőséget. Ha az ORTT tudja, hogy potenciális gyilkosokat nevelnek a tévészerkesztők, akkor ne csak a szülőket biztassa felelősségre, hanem a televíziók döntéshozóit is. Be kell árazni az emberhalált: reggel hattól este tízig legyen egy gyilkosság egymillió forint. Kínzás tízmillió. Ennyit legyen köteles fizetni minden olyan tévéadó a gyermekvédelmi alapba, amelyik másképp nem érti meg, mekkora a felelőssége. Árazzuk be az öncélú erőszak egyéb ábrázolásait is. Ez azért lenne fontos, mert így el lehetne rettenteni a kifejezetten gyerekeknek sugárzó adókat attól, hogy brutális animációs filmeket vetítsenek. Talán elég annyi, hogy ezek közül kettőt én már kitiltottam a háztartásomból, de úgy, hogy a gyerekek meg sem találhatják azokat kapcsolgatás közben.
Ha a televíziós szerkesztők nem értik meg, hogy az erőszak vetítése árt a gyerekeinknek, alkalmazzunk ellenük erőszakot. A kapitalizmusban az erőszak legfájóbb megnyilvánulása a pénzelvonás. Persze az se lenne baj, ha a szülők jó sok levelet írnának a televíziók vezetőinek, és folyamatosan, naponta tiltakoznának az összes lehetséges eszközzel.
Hogy mire megy a játék?
2008 szinte utolsó híre az volt, hogy késsel ölte meg nyolcéves nővérét egy négyéves gyerek a Bihar megyei Alkéren. A kisfiú két bátyjával és nővérével játszott, majd veszekedés tört ki egy ottfelejtett pénztárca miatt. A lány nem adta oda négyéves öccsének a pénztárcát, mire a kisfiú a konyhából elvett késsel hátba szúrta nővérét. A sérült lányt egy nagyváradi kórházba szállították, ahol a műtőasztalon életét vesztette.
Ugye senki nem gondolja, hogy a gyerek az bölcsődében vagy az óvodában, esetleg a szüleitől tanulta meg, hogy kést lehet, és hogyan kell használni a vitás kérdések eldöntéséhez?

(Klubrádió, Hetes Stúdió)