A hallgatag főméltó

Hetek óta várom, hogy mondjon valamit. Nekünk, a népének. Először például azt, hogy „tekintettel a rendkívüli világgazdasági helyzetre azonnal félbeszakítom jordániai látogatásomat. Fölkértem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank és a pártok vezetőit, hogy hazaérkezésem után keressenek föl, és számoljanak be az ország helyzetéről, a nemzetgazdaság állapotáról, a válság lehetséges következményeiről, és természetesen a terveikről. Már innen, Jordániából azt üzentem, hogy helyénvalónak látnám egy Nemzeti Csúcs összehívását akkor is, ha annak semmiféle alkotmányjogi fölhatalmazása nincs. Természetesen, mint az ország államfője, jómagam elnökölnék, mert úgy gondolom, hogy kötelességem egy ilyen helyzetben a súlyosan veszélyeztetett Magyarország egységét reprezentálni, és tekintélyemmel biztosítani, hogy ne választási pörlekedés, hanem valódi, előre mutató vita alakuljon ki. Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy nem folytathatjuk tovább azt a gyakorlatot, hogy miközben a szakadék széle felé rohanunk, vagy nincs politikai akarat a változtatásra, vagy pártpolitikai érdekek miatt bármilyen eszköz bevetésével megakadályozzuk az érdemi változásokat.

Pár nap múlva, egy másik nyilatkozatra vártam: „Ha már nem nekem jutott eszembe összehívni a Nemzeti Csúcsot, lemondtam a hortobágyi látogatásomat – ne dögöljenek meg a madarak, de az emberek most fontosabbak -, magamhoz kérettem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank vezetőjét, a pártok …. ésatöbbi, hogy tájékozódjam, miképpen juthatunk ki a nyilvánvaló válságból, mit tehetek, miképpen lehetne megvédeni legalább a legszegényebbeket a válság hatásától, ésatöbbi, ésatöbbi.”

Megnyugtató volt, hogy hallgatag főméltóságunk nem volt tétlen, és legalább Erdélyben utazgatott. Aztán mégis üzent: erőműépítés helyett inkább takarékoskodjunk. Megfontoltam intelmét.

Lehet, hogy siket vagyok, de nem hallottam, hogy beszélt volna a miniszterelnökkel, vagy bárkivel. Pedig talán nem csak a „morális válság” idején tartozik nekünk néhány szóval vagy cselekedettel.

Most elment Svájcba. Jó utat Elnök Úr, remélem, legalább egy megkésett, bíztató képeslappal megtisztel minket.