szerda, november 26, 2008

Obamázzunk okosan!


Sokat ámuldozunk azon, hogy Amerikában Obama győzött néger létére, jókat elemezzük ennek világraszóló jelentőségét és okait. Hogy miképpen juthattunk el onnan, hogy a négerek pár éve még nyilvánvalóan jogfosztottak voltak, odáig, hogy most már a fehér házban alhatnak. És vigyázhatnak az álmunkra. Egy atomtáskával.

Az elemzők többsége a fehérek fölvilágosodásáról beszél. Pedig valójában sokkal egyszerűbb: Barack Obama világosodott. Tudta használni az internetet, míg ellenfele még egy e-mailt se írt életében. Amerika pedig hagyta magát meggyőzni az új eszközön, míg a derék McCain nem tudta azt használni, kihasználni.

Obama és csapata nem csak reklámkampányt talált ki az internetre, elérhetővé, ismételten megnézhetővé tette reklámfilmjeit, beszédeit. Ennél is fontosabb, hogy a hálón kereste és megszólította lehetséges választóit. És nyilván eléggé pontosan, hatékonyan keresett és jól is szólított. Elemzők Franklin D. Roosevelthez hasonlítják, aki annak idején a rádió segítségével került népe közelébe és bizalmába.

Obama nem csak kihasználta, a kormányzásban is hasznája majd az új technológiát. Még keveset tudunk arról, hogy milyen kormányzásra készül, de az sokat mond, hogy keresi az alkalmas embert ahhoz, hogy megteremtse az ideális, minden új lehetőséget kihasználó kormányzati infrastruktúrát.

Magyarországon ma a közigazgatáson kívül egyedül a szélsőjobboldal használja hatékonyan az internetet. Már a kilencvenes években is ámulatba ejtő volt elképesztő hiperaktivitásuk, ádáz szorgalmuk. Nem nehéz megjósolni, hogy a következő választáson - pláne, ha marad erre még másfél évük - jó nagy meglepetést okoznak majd. Megkeresik és megszólítják az embereket, szervezik a mozgalmakat, az akciókat. Nem zseniális, amit csinálnak, hanem korrekten visszatszító. Ám sajnos így kell küzdeni, ha valaki föl akar jutni a hatalom első lépcsőjére.

A lépcsőn levők közül a Fidesz nagyjából leképezi Orbán álláspontját, aki szintén büszke volt arra, hogy nem nagyon használja – személyesen – a világhálót. Nálunk csak a szocialisták bénábbak. Pedig tudniuk kellene, hogy veszélyben vannak: másfél év például arra is elegendő lenne, hogy egy ma alakuló párt kaszáljon a választáson internetes előkészítéssel. A szocialisták kommunikációs bénaságáról egyszer majd egy nagy konferenciát kellene rendezni, mert ez alighanem hungaricum. Gyurcsány és közvetlen csapata szemmel láthatóan igyekszik ugyan, de az egész párt bénasága olyan, mint az átok. Szerencséjük van, mert a Fidesz ugyan szerverbetörésben már jó, az interneten viszont ugyanolyan fiatalosan öreges, mint a párt vezetői.

Fura módon úgy tűnik, hogy a politikusok amúgy tisztában vannak az internet jelentőségével. Nem olyan régen olvastam, hogy - az informatikai egyeztető Inforum bíztatására - kinyilvánították, hogy az úgynevezett digitális szakadék betemetése nemzeti ügy.

(A digitális szakadék az a mély rés, amelynek egyik oldalán azok vannak, akik be tudtak lépni az új kultúrába, a másikon azok, akik nem. Ez most azért került előtérbe, mert 2008 – nagyon helyesen - az e-befogadás, a digitális esélyegyenlőség éve az EU-ban. A cél az, hogy a szakadék sivárabbik oldalán senki ne maradjon. A hátrányos helyzetűek kapjanak eszközöket és szolgáltatásokat, az idősek tudást. Mindebből az információs társadalom új értelmezése tűnik ki: fontosabbak az emberi szükségletek és lehetőségek, nem a technológia, az informatika felől kell elindulni az életminőség emelése felé.

A cél az, hogy 2010 végéig Magyarországon újabb egymillió új használó jusson az internetre. Elsősorban az ötven év fölöttiek, akik közül most csak 350 ezren használják. (Aki már látott öregembert internetnek örülni, az tudja, mit jelent az életminőségben, ha valaki rákap a hálóra, és kinyílik előtte a világ.)

Még egy nagy furaság: elég erős az a hang, amely szerint úgy lenne jó, ha az informatika és a távközlés dolgával egy – tárca nélküli – miniszter foglalkozna. Úgy tűnik, ebben is van egyetértés a pártok között. Különös tekintettel arra, hogy ez semmibe nem kerülne.(Egyébként van abban valami magyarosan abszurd, hogy pont az informatikának nincs minisztere, miközben ez az, amivel csakugyan leépíthetünk a hatalmas és drága államból egy jókora darabot, és azt is jól tudjuk, hogy a dolog gazdasági jelentősége legalább akkora, mint például annak, hogy mennyi autópályát építgetünk.)

Soknak tűnik ilyen rövid idő alatt egymillió embert átsegíteni a szakadék fölött? Szerintem egyáltalán nem reménytelen. Én az öregek mellé még odateszem a nagyon szegényeket – főleg a gyerekeiket – sőt, a cigányokat is. Ők az internetem – remélem – megtalálják majd a hazájukat. Azt, amelyikben már sokan lakunk. Színtelen bőrrel. Ott majd nem lehet szegregálni, kirekeszteni, kisegítőbe segíteni a gyerekeiket. Akinek kétségei vannak, annak csak annyit tudok mondani, hogy Kalkuttában egyszer az utcára raktak néhány internetezésre alkalmas gépet. A gyakorlatilag analfabéta gyerekek két óra múlva vígan és rendeltetésszerűen használták őket.)

A héten olvastam még valami reménykeltőt: „Magyarország legszegényebb térségeiben működő úgynevezett szociális internetszolgáltatót kíván kiépíteni a WiFi falu elnevezésű program alapján az Internet Terjesztéséért Alapítvány. A WiFi falu kezdeményezés tavaly novemberben indult. Célja, hogy segítse a mélyszegénységben élő családokat és fiatalokat korszerű számítógéphez jutni, és megnyissa előttük az utat a világhálóhoz. Jelenleg összesen 102 faluban működik Borsod-Abaúj-Zemplén- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel 1800 családot lát el vezeték nélküli internettel, illetve használt, de felújított számítógéppel és a hozzá való hálózati eszközökkel.

A legfontosabb szempont, hogy a résztvevők motiváltak legyenek, értékként kezeljék és használják ki az eszközökben és az internetkapcsolatban rejlő lehetőségeket. A program ezért helyi partnerek - elsősorban az önkormányzatok - bevonására épít, a felszelésért pedig fizetni kell és a szolgáltatás csak 2008 végéig ingyenes - mondta Nyírő András, az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke.”

Hajrá! De komolyan! Obamázzunk okosan!


----


Kiváló kollégám, Avar János szerint igazat írok, ám a McCain-képet kicsit árnyalja, ha hozzáteszem: az elnökjelölt háborús kézsérülése miatt nem tudja megfelelően használni a számítógépet. (A.I.)



4 megjegyzés:

darvas írta...

Gyere Iván Cserépfaluba! A templomtól a kocsmáig ingyenwifi van. Üdv
dtp
cserepfalu.blog.hu

Andrassew Iván írta...

Nem is vagy olyan messze: 132 kilométer. Lehet, hogy egyszer elmegyek.

bagarja írta...

Engem az interneten böngészve mindig utolér az elkeseredés. Az írott nyelv végletes és végzetes rombolását látom. Alig akad Ivánhoz hasonló igényes kommunikátor a hivatásosok között is, akinek nincs tele az írása durva helyesírási és/vagy fogalmazási hibával. Vannak a gyorsaság (kapkodás) számlájára írható hibák, de én a következetesen vétettekre gondolok. Ami pedig a kommenteket illeti, ott ne is keressünk nyelvünket tisztelőket. Tudom, hogy van kivétel, de a rengeteg rossz példa még a zsigerből helyesen írókat is elbizonytalaníthatja egy idő után. És azt is tudom, hogy a tartalomra kell figyelni, nem lehet mindenki akadémikus. Nem is az a baj, hogy nem ismerjük a nyelvünk és egyáltalán az írás szabályait, hanem, hogy nem is törekszünk a helyességre. Ez pedig szerintem egyfajta igénytelenséget jelent magunkkal, ha úgy tetszik a magyarságunkkal szemben. Ez a különleges és különlegesen szép nyelv a végső és talán az egyetlen kapocs, amely bennünket, valamennyi magyart még összeköt. Amikor tömegével ontják az iskolák a funkcionális analfabétákat, akkor nem tudom, mit várhatunk a jövőtől. A beszélt nyelv is immár tele van a tudattalan károsítás jeleivel ("lehet hazalátogatok", "könnyen odatalálni" stb.). Ezt az idegen nyelvek (főként az angol) "igényes" elsajátításának a számlájára írom, és a saját nyelvünkkel szembeni igénytelenséget látom benne.

Nem folytatom, mert ez a blogbejegyzés nem erről szól, csak éppen ez volt fölül, és kilöttyent belőle egy pohárnyi. :-))

Névtelen írta...

Számos jó megoldás él Magyarországon a digitális szolidaritás területén. A Wifi Falu egyike a legkiválóbbaknak, számosan vannak Wifi-s kistközösségi Internet szolgáltatók, teleházak, információs társadalmi mentorok, idősképzések, ráébresztő képzések, mobil telekuckó, magyarul beszélő linux a vakoknak, s még vagy 100 (nem vicc, a szám nagyságrendje jó) ilyen, jól működő gyakorlati megoldásunk. De nincs mindez rendszerbe állítva, hálózatba szervezve, hogy szélesebb társadalmi rétegekhez, a hátrányos emberek és közösségek mindegyikéhez eljusson. Ezért kell egy kézbe adni ezt az ügyet, mert különben meglévő eredményeinek egy mindenkori kirakatpolitika mutatványai maradnak. Gáspár Mátyás

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések