szerda, november 12, 2008

Jobbik hírünk a világban

A The Sun nevű konzervatív (!) brit bulvárlap odáig merészkedett, hogy egy bizonyos Füzessy Zoltánról írt, aki a Jobbik alelnöke, és a Kent grófságbeli Gravesend városában lévő házából reklámozza szélsőjobboldali mozgalmát.
A lap azt írja, hogy a Jobbik tagjai "szabadon kérkednek zsidógyűlöletükkel ", félkatonai csoportokat tartanak fenn, amelyek a hitleri SS-éhez hasonló fekete egyenruhát viselnek.
Az újság beszámol Füzessy honlapjáról, amelyen a párt tagjai által elhelyezett, "gyűlölettel teli bejegyzések sora" olvasható. Idéz egy kommentárt, amely szerint a zsidók elgázosítása valójában "tetvetlenítés" volt.
Amikor a The Sun szembesítette mindezzel Füzessyt, természetesen azt mondta, hogy ő nem rasszista, pártja pedig radikális, ugyanakkor hazafias, nem nacionalista. A pártot "magyarok milliói támogatják ... csak a kommunisták neveznek bennünket nácinak".
Ezek szerint jómagam is kommunista vagyok. Csak még azt tenném hozzá ehhez a minősítéshez, hogy gyáva nácik. Erre éppen a The Sun ad bizonyítékot: beszámol arról is, hogy a megkeresés után "percekkel" eltávolították a honlapról "a beteges, rasszista hozzászólásokat".
A nácik különös tulajdonsága mostanában, hogy a legaljasabb nézeteiket nem vállalják, hanem igen bátran és férfiasan megsértődnek és erősen kommunistázni kezdenek, ha bárki nézeteikkel és megnyilvánulásaikkal szembesíti őket. Magyarországon, a nácik szocialista vezetésű paradicsomában ezt meg is tehetik. Angliában kicsit másképp működik a rendszer. Erre utal, hogy Gravesend konzervatív alsóházi képviselője, Adam Holloway azonnal úgy nyilatkozott, hogy minden olyan honlap ügyében, amelynek antiszemita vagy rasszista hangneme vagy tartalma van, vizsgálatot kell indítani.
Itt azért mi még nem tartunk, mindenki azt ír, beszél, amit akar. Az se baj, ha az olyan jobbikos uszítás, mint például az, hogy „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere”, szépen beérik és halált terem.
Várhatunk arra a magyar konzervatív képviselőre, aki legalább vizsgálatot követel. A szocialistákra és a szabad demokratákra ne számítsunk, mert rettentően félnek attól, ha kicsit odakommunistáznak nekik.

7 megjegyzés:

Pocakos írta...

a Telegraph is beszámol róla:
http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/3416496/Hungarian-extremist-running-far-right-website-from-UK.html

Az utolsó mondat sok mindent elárul:
Hungarian citizens are allowed to live and work in Britain as the country is in the European Union.

"...magyar állampolgároknak megengedett, hogy Britanniá-ban éljenek és dolgozzanak, mivel az ország EU tag...."

Madárijesztő Áruló írta...

Mondd, Imám, téged fizetnek ezért, te autoriter, kommunista szar?

Malvina írta...

Pedig a "rosszabbik hír" szerintem az, amiből aztán ez a "jobbik hír" is következik. Mármint, hogy ostoba egy népség vagyunk! Úgy működünk, mint az egyszeri ember, aki az élete során jelentkező különbzöző problémáit a tüneteket egymástól következetesen elkülönítve képes csak kezelni. Igy aztán az általános állapota egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, amitől is az egyes tünetek is csak súlyosbodni fognak. Egészen addig, amíg - dacára a helyi kezeléseknek - végül az egészbe belehal. Szóval! Képtelenek vagyunk összefüggésekben gondolkodni! Én személyesen ugyan tarthatatlannak tartom azt az igazság(?)szolgáltatási, jogszolgáltatási gyakorlatot, amit és ahogyan azt a magyar bíróságok folytatnak, de a problémát alapvetően abban látom hogy ezeknek a szélsőséges honlapoknak és médiumoknak ekkora látogatói, illetve néző és olvasói bázisa van. És akkor máris eljutottunk az oktatáshoz, az oktatók és az oktatottak képzésének minőségéhez, nem kifelejtve magát a struktúra jellemzőit sem. Na és mi újság a polititkai tisztességgel, az újságirói szabadsággal - amit éppen napjainkban kívánnak még inkább ellehetetleníteni, lásd médiatörvény -, a civil kurázsival, stb., stb., stb. Mert tegyük fel, hogy betiltanak minden uszító és gyűlöletkeltő honlapot, médiumot. És? Mivel a problémahalmaz többi területe marad úgy, ahogy van, ezáltal a betiltások generálta sötét indulatok csupán csak áthelyeződnek, így súlyosbítva tovább az általános helyzetet. Aztán már csak idő kérdése, hogy ezek a sötét és ostoba indulatok melyik újabb ponton törnek a felszínre.
Lehet, hogy ez csak puszta háziasszonyi okoskodás, de én nem értem, miért nem lehet összeülni és átgondolni, hogy mely területek egyidejű és összefüggő szabályozására van/lenne szükség ahhoz, hogy valóban érdemi és tartós változásokat tudjunk, legyünk képesek indukálni. Ezt akkor is több mint szükségszerű lenne megtenni, amikor egy-egy konkrét probléma kezeléséhez keressük a megoldási módokat. Ha ezt nem tesszük, akkor bizony nekünk még 600 évig tartó demokrácia (?) sem lesz elegendő ahhoz, hogy odáig eljussunk, ahol ma a britek tartanak.

samu írta...

A butaság csak egy állapot. A tanáraink a "futottak még" kategóriából kerülnek ki, a politikusaink gátlástalan rablóbanda, a bírói kar erélytelen ítéleteket hoz és elfogult. A náci bandánk is csak olyan mint mi magunk vagyunk. Szomorú! A tudatlan nem fog az együttélésről filozofálni, meg kell tanítani rá! Ezzel az "elittel"? Nagy híja van itt a követendő példának, embernek, becsületnek.

Madárijesztő Áruló írta...

samu:

"A náci bandánk is csak olyan mint mi magunk vagyunk."

Sőt... az egyetlen igazi nácik ti vagytok ebben az országban. Ti, zsidók.

És ti rontjátok így le az országot. Annyira lerontottátok, hogy lassan rátok borul.

Hogy kollektíve milyen hülyék is vagytok ti, zsidók!

Rablógazdálkodást folytattok a gazdanépeken, holott szimbióták is lehetnénk.

Malvina írta...

Nem tudom, miért is van olyan érzésem, mintha ezt a kommentváltást egy belvárosi bérház emeleti ablakpárkányán abszolválnánk?
Talán beljebb kéne húzódni, de még addig ám, amíg mi vagyunk többen és nem a madárszar.
:))

Pirandellus írta...

Náci úr, aki "gazdanépről", "élősködőkről" írva papagájozza mások jól ismert nagyon régi szavait. Kis önállóság jó volna tán még az antiszemitáknak is. Persze, ha önállóan fogalmaznának és gondolkoznának, - nem más, régi antiszemiták szavaival - lehet, hogy vitaképesek lennének.
Így a régi-régi szellemi pöcegödör marad annak, aki még szóhasználatával sem tud/akar önálló lenni.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések