csütörtök, július 20, 2006

Észnél maradni


Jön a hétvége. Indulunk meghalni. Egészségesek vagyunk, szépek, hagyjuk most az országos gondokat, legyen pár óra, amikor csak a napsütésnek, a jótékony vizeknek, a kertnek, meg mit tudom én minek adjuk át magunknak, a drága gyerekekkel. Na meg hát bulizunk egy kicsit, bográccsal vagy vendéglátósan, lesz tánc is talán, de szerelem mindenképpen legyen. Vagy valami.
Jó, persze, százezer közül csak egy-kettő hal meg, ami szinte normálisnak mondható, statisztikailag mindenképpen. Még akkor is, ha egy kocsiban öten maradnak ott, vagy öt családtagból négyen vesznek oda a vízben. Egy még csak földolgozható valahogy, de egy egész család, pláne, hogy még árva is marad utánuk, egyszerűen rettenetes.
Miért is halunk meg? Lesznek néhányan, akik azért, mert nem bírják a nagy meleget. Öregek, fiatalabbak, valami belső, talán föl nem fedezett baj miatt. Megáll a szívük, szétrobban egy ér az agyukban. Nem hiszem, hogy ezellen sokat tehetünk, az orvos-meteorológusok többet már nem beszélhetnek óvatosságra intve. Lesznek, akik hevült testtel vízbe mennek, és megáll a szívük. Nyaranta ezerszer halljuk, hogy ezt nem kellene, és pláne vigyázzunk a hidegmélyű bányatavaknál. Lesz, aki fejest ugorva a talajba töri a gerincét. Hiába beszélünk. A többség azért fullad a vizekbe, mert nem hiszi el, hogy nem bosszantás gyanánt tiltják bizonyos helyeken a fürdőzést. Azértis belemegy, családostul, gyerekestül, mert neki joga van. Emberi. Joga lenne az emberi halálhoz is, csak az így nem megy. A többség másik része azért hal majd meg, mert vagy ő, vagy a szembejövő nem vette figyelembe a közlekedés írott és íratlan szabályait. Ittasan, kábítószerrel átitatott, esetleg szétbulizott aggyal, vagy egyszerűen csak gyorsan, netán agresszív módon vezetett. Hiába beszélünk, hiába büntetünk, mindhiába morcoskodnak a rendőrök, lesz kit számolgatni hétfőn. Már csak az a kérdés, hogy többen vesznek-e oda, mint a múlt héten, vagy véletlenül kevesebben. Mert nem véletlenül halunk, hanem véletlenül maradunk életben ebben a barom országban.Múlt hétfőn arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mindannyian vallásosak lennénk, az egyházak megparancsolhatnák a híveknek, hogy indulás előtt az egész család álljon össze egy imára, amelyikben nem csak Isten segítségét kérik, hanem elsorolják, mi mindentől kell óvakodni egy utazás alatt, ha Istennek tetsző, egymásért felelős életet akarunk élni. Talán ez segítene. Észnél maradni. Másra nincs remény. (Népszava)

1 megjegyzés:

Kaptárlakó írta...

Igen. Okos írás ez.

A másik vezető halálok az autóvezetésben a fáradtság. Ezzel azonban elég keveset törődnek, még a tapasztalt sofőrök is. Akik rendesen odafigyelnek az autó állapotára, sosem isznak vezetés előtt, azok is csak legyintenek sokszor a fáradtságra. Pedig ha mondjuk 24 órája nem aludtál (vagy csak alig) körülbelül olyan hibákat követsz el a vezetésben, mintha közepesen részeg lennél. És még csak nem is mindig érzed, hogy baj van.

Ha együtt megyünk hosszabb útra barátaimmal, rendszeresen hülyének néznek, mert mindig mondom nekik, hogy álljunk meg, igyunk egy kólát, szívjunk el egy cigit, nyújtózkodjunk, a fene se siet sehova.

Most még péntek van, hátha valaki olvassa ezt a hétvége előtt: ha hosszú útra mentek, álljatok meg a pihenőhelyeknél, az ilyen-olyan útmenti vendéglőknél egy kicsit. Nemcsak azért, mert nagyon érdekes olyan kocsmában kávézni, ahol még nem jártál, hanem azért is, mert öt perc pihenő megmentheti az életedet. Meg az enyémet is, ha épp a szembejövő sávban megyek.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések