1 könyv Milos Forman & Jan Novak Fordulatok

Egyszer valaki megkérdezte, miért neveztem el a fiamat Milosnak, van-e ebben szerepe egy Forman nevű rendezőnek. Azt mondtam, hogy biztosan azért kelt bennem ez a név jó érzéseket, mert csakugyan volt egy csehszlovák rendező, aki a szocializmus idején boldogabbá tett minket. Azzal, hogy zseniális módon röhögtetett: magunkkal magunkat, a bennünk levő kisgenyát, kiskirályt, kisszolgát. Ha pedig a bajon, a rettenetes viszonyokon tudunk röhögni, az segít a túlélésben. (Most az a baj, hogy nem annyira hallom ezt a háttérből. Próbálunk tréfálkozni, de a velő nem sajdul. Sem a fejben, sem a gerincben.)

Milos Formannal úgy ismerkedtem meg, hogy kisebb társasággal elmentünk megnézni az Egy szöszi szerelmét. Ebből nagy sértődés lett, mert a társaságból ketten az öcsémmel a szó szoros értelmében betegre röhögtük magunkat, miközben a többiek főtt sügér gyanánt hol a filmet figyelték, hol meg minket. Egy mosoly nem szivárgott ki belőlük. Mert egyszerűen nem értették, hogy mi min röhögünk olyan önfeledten.

Arra gyanakodtak, hogy mi csak úgy tettünk, mintha nevetnénk, hogy ők azt higgyék, hogy nincs humoruk. Szerintük megalázóan viselkedtünk. Hiába védekeztünk azzal, hogy a mozi tele volt, nagyon sokan vihogtak pont úgy, mint mi.

Ebből aztán több következtetést levontunk. Egyrészt azt gondoltuk, hogy meg kellene ezt írni Milos Formannak, mert egészen jó film jöhetne ki a humortalan sügérek mozibéli szenvedéseiből. Másrészt megállapítottuk, hogy ilyen lényekkel nem kellene barátkozni, mert egyszer még bajunk lesz belőle. Ezen kívül megalkottuk a csehszlovákfilmség fogalmát, ami praktikusan azt jelenti, hogy egészen hülye kis történetekkel, szinte teljesen amatőrnek látszó szereplőkkel lehet olyan bunyi aurát teremteni, amelyikben azonnal otthon érzed magad, és valósággal belülről feszít szét a röhögés. (A könyvből kiderül, hogy a szereplők többnyire csakugyan amatőrök voltak. Kedvencem, Fekete Péter anyukája Matouskova asszony, aki úgy jutott be a filmbe, hogy jól tudott buktát sütni.)

Az öcsémmel azt is megállapítottuk, hogy ha a benső röhögés tömegméretű, vagyis milliók képesek elérni ezt az állapotot, akkor ez – akkor még nem gondoltuk, hogy megdöntheti – de megpiszkálhatja az egész rendszert. Azzal, hogy nem lehet komolyan venni. A cseh népet egyébként története tette alkalmassá erre. Az évszázadok óta tartó folyamatos megszállás, elnyomás jó ellenszerének bizonyult az abszurdig meztelenítő irónia. (Mi inkább morcosak és mélykomorak lettünk, némi székely humorral, pusztulunk is bele mindenbe, állandóan.)

Bár van abban valami döbbenetes, hogy ez éppen Formannak sikerül. Számára egyáltalán nem volt vicces a német megszállás: anyját-apját megölték. És nem véletlenül, mondjuk harc közben, hanem minden bizonnyal agyonkínozták őket. Igazából a könyvében sincs magyarázat arra, hogy miképpen tudott ebből a humorig menekülni, de az nyilvánvaló, hogy kivételes adottságai lehetnek – különös tekintettel arra, hogy élete csehszlovákiai részét egy rendkívül suttyó, alpári kommunista diktatúrában élte le, amiben még költőnek is nehéz lehetett lenni, nemhogy filmrendezőnek. Mármint olyannak, aki mondani is akar valamit a valóságról.

Az árvaság, az azzal járó vándorélet mégiscsak sokat segített neki. Nem engedhette meg magának, hogy ne ismerje az embereket.

„Megtanultam a gondolatolvasást, kiérezni az emberek hangulatát. Idővel jobban tudtam, mit éreznek, mint ők maguk. Megfigyeltem, hogy nem mindig hiszek abban, amit csinálnak, hogy gyakran szakadék tátong aközött, amilyennek képzelik magukat, és amilyenek valójában. Akkoriban még nem tudatosult ez bennem, de most már világosan látom, hogy a bőrönd-lét jó tréning volt majdani rendezői pályámhoz.”

Jó, persze ehhez szerencsés találkozások is kellettek. Rokonok, barátok, mesterek, akik ellen bevallani való vétkeket is el lehetett követni, olyanok, mint Václav Havel, hogy mást ne mondjak, aki annyira hülye gyerek volt, hogy föl mert ülni egy biciklire, de nem tudott megállni. Ja és persze szerelmek. Olyan igazi csehszlovák szerelmek. (Jellemző, hogy Forman először egy olyan – nevelő - nővel szeretkezett, aki a szerelme helyett jött el azzal, hogy az megbetegedett. Persze becsapta a másik nőt is, mert nem adta neki át Forman randira hívó üzenetét. Mindegy, ezeket jó elolvasni.)

Nekem azt is jó volt megtudni, hogy Milos Forman ugyanazt írja, amit mindig gondoltam: az utolsó csehszlovák filmje a már Amerikában készült, amerikaiakról szóló Elszakadás volt. Igazat vallva, a későbbi filmjeiben is azokat az arcokat és gesztusokat kerestem, amelyeket nagyon jól ismerek a magyar villamosokról is, de ha rájuk is leltem, meg kellett állapítanom, hogy Forman amerikai rendező lett. Az egyik legjobb a világon, mégis kár érte. Nem kellett volna hatvannyolcban elmenekülni, vagyis Párizsban maradni. Mi is kibírtuk itt. Igaz, nem is vittük semmire.

Könyvét azoknak ajánlom, akik még mindig nem értik, hogyan keveredhettek bele a „szocializmus” nevű dologba, azoknak, akik koruk miatt nem tudtak ott lenni, de kíváncsiak arra, mit éltek át a szüleik, meg azoknak, akik szeretik Milos Formant. Aki nem szereti, az ne olvassa, mert annak úgyis mindegy.
(Hócipő)

A terroristának egyetlen ellensége van: a véletlen

Nem értem, hogy ha sorozatos terrortámadás ér magyar állampolgárokat, rájuk gyújtják a házat, aztán vagy az ablakon át vagy lövik ki őket, vagy akkor, amikor kimenekülnek, miért kell arról beszélni, hogy szinte teljességgel földeríthetetlen az ügy, hiszen vélhetően egy igen kis létszámú, zárt csoportról van szó, amelybe nagyon nehéz beépülni.
Vagyis: tulajdonképpen teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, Isten kezében. Vagy a Sors dönti el, hogy kit, kinek a gyerekét lövik le legközelebb sötétes puskával.
Nem igaz, hogy nem lehet védekezni! Mondok példát: hívjuk föl az emberek figyelmét arra, hogy nem kell azonnal kirohanni a házból molotovos támadás után. Legyen tervük arra, hogy legalább néhány percig a lakás valamelyik olyan pontján - ahova lehetőleg belőni se lehet - meglapulnak. A földre fekve. Gyakorolják ezt. Ahol csak lehet, tegyenek törésvédő fóliát az ablakokra, hogy ne lehessen a betört ablakon át gyújtópalackot dobni. Ha lehet, tartsanak a lakásokban tűzoltó eszközöket. Minden ház kapjon egy szórólapot, amelyik elmagyarázza, hogyan kell viselkedni ilyen estben. Legyen benne, hogy mindenki köteles beírni a telefonjába a legelső helyre a 112-es számot. És azt használják is azonnal, ha baj van. Minden rossz tapasztalatunk ellenére bízzunk a rendőrökben, a tűzoltókban, a mentősökben, polgárőrökben, hátha szerencsénk lesz velük.
A kicsi falvakban, vagy zártabb városi környékeken mindenki figyeljen oda, ha idegen autó érkezik. Nem kell kérdezősködni – bár a rendőr, a polgárőr ezt megteheti, akkor is, ha ezt az autós zaklatásnak gondolja -, bőven elég, ha följegyezzük az autó rendszámát, színét és típusát. De elég a rendszám is. Ha egy autó gyanúsan kering, nyugodtan le lehet fényképezni: ma már több százezer olyan telefon van az országban, ami ilyesmire alkalmas. Legalább használhatjuk ezeket valamire.
Én bizony rávenném a gyerekeket is arra, hogy folyamatosan figyeljék az autókat, és szépen írogassák a rendszámokat. Kaphatók ilyesmire. Szeretik a számháborúsdit. Mondjuk meg őszintén nekik, hogy azért van szükségünk a segítségükre, mert gyilkos gazembereket keresünk, akik senkit nem kímélnek. Jutalmat is lehet ajánlani nekik: ha rablót vagy gyilkost fognak a segítségükkel, kapnak biciklit, labdát, vagy amit akarnak. Ha pedig megint támadnak a terroristák, ha rablás, sorozatbetörés történik a környéken, akkor össze lehet szedni a gyerekek kockás füzeteit. Hátha. Hátha egyszer vagy sokszor szerencsénk lesz. A terroristának egyetlen ellensége van: a véletlen. Próbáljuk meg kicsit irányítgatni a véletlent!
Nem lehet azt a gyakorlatot folytatni, hogy amikor pontosan tudjuk, mekkora a veszély, úgy várjuk a kivégzést, mint a birkák. Nem várhatunk örökké rendőrökre, hatóságokra. Valamit tenni kell. Tessék végre fölébredni!

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Szerepek és tévesztések

Sokan kérdezték, hogy miért nem foglalkozom a gondola.hu válaszával, amit az Élősködők című írásomra kaptam. Nincs kedvem. Mit mondjak egy olyan szerkesztőségnek, amelyik „Öcsém, facsiga” – nyilván humoros - címmel válaszol arra, hogy én egyrészt azt állítom, miszerint a sápadtarcúak Magyarországon hatékonyabban élősködnek, mint a cigányok? Másrészt meg azt, hogy megengedhetetlen náci beszéd, ha valaki minden bizonyíték nélkül azt állítja, hogy az ország egyes területein bizonyos néprétegekben szokás, hogy a terhes nő még a hasában püföli a gyerek fejét, az újszülöttére pedig nájlonzacskót húznak, hogy az oxigénhiánytól fogyatékos legyen. Mert az olyan gyerek után több pénzt, családi pótlékot kapnak. „Öcsém, facsiga” – ennyi jött ki belőlük.

Soha nem fogják megérteni, hogy ha valaki ilyesmit bizonyíték nélkül állít, az haláltermelő erővé válhat.

Ezt írják, kérdik – gondolom, tőlem: "Hallott-e a nagyrévi arzénes gyilkosságokról? Ott is három évig járt a korsó a kútra… És egyetlenegy halott sem tett feljelentést!"

Majd elmondják „Nyomorékká teszik újszülöttek százait?” című írásuk igaz és ártatlan történetét: "Több hónapi különbséggel, több forrásból megerősítve értesültünk róla, hogy bizony asztali téma a térségben az a gyakorlat, amelynek célja a „dupla pénz”, az emelt összegű családi pótlék megszerzése a beteg gyermek jogán.

Aki elolvasta, figyelmesen megnézte-hallgatta a föntebb említett (írásunk nyomán készült) anyagokat, az előtt nem kérdéses: az emberek érzékelik a problémát, látják, mi folyik – de nem tehetnek semmit.”

Mi az, hogy nem tehetnek semmit? Tudják, hogy csecsemőket nyomorítanak meg, az életüket veszélyeztetik, de nem tesznek semmit? Hitelt érdemlő forrás az az ember, aki hagyja, hogy gyerekek fejére zacskót húzzanak - ami egyébként halállal is járhat -, de nem tesz semmit? Hagyják, hogy olyan asszonyok, akik a hasukban verik a gyerekük fejét, ezt büntetlenül megússzák, hogy aztán újabb gyerekeket szüljenek és nyomorítsanak, vagy öljenek meg, ahelyett, hogy börtönben bűnhődjenek életük végéig?

Ráadásul: "Forrásainkat szavahihetőnek ismertük, ismerjük. Teltek-múltak a hónapok, és az állam nem lépett. Éppen mert a legelső infók az ilyen ügyekben folytatott nyomozásokról szóltak, nem akartunk elébe vágni a dolgoknak. Hallgattunk." - írja a gondola.hu.

Vagyis egyetlen-egy, amúgy „szavahihető” ember nem akadt, aki azt mondta volna, hogy az emberi élet mindennél fontosabb, sőt állampolgári kötelességem, hogy csecsemők érdekében - akár védett tanúként - föllépjek? És a gondola.hu szerkesztőségében egyetlen ember nem akadt, aki magára vállalta volna, hogy besétál a nemzeti nyomozókhoz, és előad minden bizonyítékot?

"Azonban eljön a pillanat, amikor az ember úgy érzi, „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Vettünk hát egy nagy levegőt, és megírtuk. Erre van a sajtószabadság.

A sajtós felelősség pedig azt jelentette – és jelenti ma is! –, hogy nem adhatjuk ki informátorainkat. Mélyen megrendít, hogy egy újságíró éppen ezt nem érti meg."

Ha valaki újságírásba kezd, és csak „sajtós”, akkor is tudnia kell, hogy ugyan informátorokat általában nem adunk ki, ám ha főbenjáró bűn jut tudomásunkra, akkor ez nem érvényes. Igen erős szereptévesztés azt gondolni, hogy az információ szellőztetésén kívül nincs más dolgunk, ha emberéletek kerülnek veszélybe azért, mert mi hallgatunk. Nem tudok olyan újságíró-etikai képletet elképzelni, amelyik fölmentene az élet védelmének kötelessége alól.

Praktikusan, ha a gondola.hu munkatársai tudnák, hogy – maradjunk a saját példájuknál – arzénozzák a kutakat, akkor nem jelentik, mert a tanukat föl kellene dobni? Helyette írnak valami hagymázasat-rébuszosat, mert az a sajtószabadság? Ne hülyéskedjünk!

És a legszebb: „Hogy a községi tanítónő, bezárva egzisztenciájának börtönébe, nem fedheti föl magát, viszont lát, hall, tapasztal, nem utolsósorban a gyermekek egymás közti beszélgetéseit. Kötelezzük rá a biztonságos távolból, hogy életveszélynek tegye ki magát? Amikor egy ejnye-bejnyéért is vertek már meg pedagógust arrafelé…

És mit ajánlhatnánk cserébe a nyilvános kiállásért egy nőgyógyásznak, egy nővérnek, védőnőnek, aki elárulná a betegeit, a kórházi osztályt, amelyen dolgozik?

Egyáltalán, mit tehetünk mi, újságírók? Már bocsánat, de nem fekhetünk be egy szülészetre, hallgatózni…

Könnyen megtehettük volna, hogy tovább hallgatunk – és ezzel cinkossá válunk.”

Tehát a gondola.hu olvasói, levelezői, informátorai olyan pedagógusok, nőgyógyászok, nővérek, védőnők – valamennyien a gyerekek életéért felelő, esküvel megszentelt foglalkozások művelői -, akik eltűrik, hogy gyerekeket nyomorítsanak haszon reményében? Tudják, hogy azok ebbe bele is halhatnak, de nem tesznek semmit, mert be vannak zárva valami egzisztencia börtönébe? Ilyen minőségű emberek tanúságára alapoz a gondola.hu egy olyan írást, ami emberek tízezreit bélyegez meg? Ami első vagy végső lökést adhat erőszak, akár gyilkolás igazolására?

Ne hülyéskedjünk!

Bizony, cinkossá váltak. Akkor is, ha van, lehet morzsányi igazság abban, amit írtak. Akkor is, ha előfordult már ilyesmi – mert természetesen én is tudom, hogy az emberi aljasság és kapzsiság határtalan, és bármire képes. De, mint a gondola.hu példájából is látjuk: az emberi felelőtlenség is.

Ezen kívül természetesen arra a következtetésre jutnak, hogy én antimagyar vagyok. Sajnos én meg azt gondolom, hogy a nácivá válás első lépése, hogy valaki ezt az alpári kifejezést a lelkébe öleli, és boldog attól, hogy az övé lett.

Ja: történetesen a gondola.hu a zsidótörvényeket ideológiailag megalapozó, megkeresztelő Prohászka Ottokár életművének avatott gondozója. A püspök ilyeneket írt: „Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom.”

Ami összetartozik, az összér.

Döbrögi-törvény

A múlt héten az amúgy teljesen jogos fölháborodás fölhozta a halálbüntetés bevezetésének követelését. Vannak vérmorcos erők, amelyek ezt folyamatosan napirenden tartják, és csak az alkalomra várnak. Mivel ők is tudják, hogy a halálbüntetést soha senki nem vezetheti be többé, ezzel kár foglalkozni.

A "három csapás törvény" fideszes javallatáról viszont akár értelmes vita is kialakulhat. Lényege: aki háromszor követ el „erőszakos, személy elleni bűncselekményt”, az akár tényleges életfogytot is kaphat.

Ámbár föl kell hívnom a figyelmet: akkor sajnos Lúdas Mátyás gyanúsított esetében azonnal meg kell változtatni a tényállást, különös tekintettel arra a súlyosbító aljasságra, hogy egy kiszolgáltatott embert püfölt el háromszor. A mi Matyink természetesen nem lehet tananyag, kötelező olvasmány sem. Ha csak nem volt cigány, mert akkor még jó lesz a Magyar Hírlapba példabizonyítéknak.

Elnézést, hogy viccelődtem, de talán ez a példa is fölhívja a figyelmet arra, hogy a kérdés bonyolult, és egyáltalán nem biztos, hogy ami Amerika egyes városaiban bevált – másokban meg nem -, az itt is egy az egyben bevezethető. Ha például belegondolunk, hogy itt nyilvánvaló, egyértelműen személy- sőt hatósági személy elleni erőszakért sorozatban osztanak fölfüggesztett ejnyebejnyét, akkor talán először azon kellene elgondolkozni, hogy a meglevő törvényeinket alkalmazzuk szigorúbban, és ha az se lesz hatásos, akkor vessük be az életfogytozást.

Ne legyen félreértés: azt gondolom, hogy ha szükséges, gyorsan és praktikusan kell szigorítani a törvényeken, mert azok arra valók, hogy megvédjenek minket.

Viszont, ha szigorítunk, akkor máshol meg esetleg legyünk mértéktartóbbak. Például már 1994-ben – az idős Kovács Mihály bankár letartóztatásakor – azt gondoltam, hogy nem kellene rabszíjon, bilincsbe verve vezetgetni és fényképeztetni olyan embereket, akik még bűnösnek sem tekinthetők, hiszen csak gyanúsítottak. Mert magunkat szégyenítjük mások alázásával. És ez sajnos most nem is a „kerületiek” letartóztatása miatt jutott eszembe, hanem arról, hogy Szanyi Tibor azt nyilatkozta: bilincsezné a bankárokat.

Nyilván nehéz ellenállni a haragos népléleknek való megfelelés kényszerének, de ez jobban áll a jobboldal vérmorcosainak.

( Lassan elkészülök új oldalammal: http://www.andrassew.hu )

Szavazzon rám!

A legviccesebb, amit ezen a héten az interneten láttam az az volt, hogy az IWIW-en Sztojka Iván ismerőseinek száma óráról-órára csökkent. Vagyis az ismerősök megijedtek, hogy ezen a közösségi portálon a rendőrség látókörébe kerülhetnek, gyorsan visszavonták ismerősi mivoltukat. Ez persze hülyeség, mert a törölt adatokhoz is hozzá lehet férni – talán éppen így hívták föl magukra a figyelmet.
Meg kell gondolni, kivel barátkozunk, akár virtuálisan. Egyébként meg nyilvánvaló, és nagyon helyes, hogy a rendőrség használja ezeket az információkat. Milyen jó lenne, ha néhány bűnözőt éppen így fognának el. Mindenesetre eléggé szánalmas az egész: hopp, gyilkossági ügybe keveredtél, már nem is vagy a barátom! Föl kellene nőni a betyárszerepekhez.
Engem most nagy megtiszteltetés ért. Fölkerültem a barikad.hu Szavazás - Ki lesz 2009 "antimagyarja"? oldalára, ahol nagyon díszes társaságba kerültem. Komolyan mondom, hogy nagy megtiszteltetés például együtt mutatkozni Iványi Gáborral. Gusztos Péterrel is úgy vagyok, hogy inkább vele utáljanak. Nagyszerű kollegákat most nem említek, pedig van köztük, aki a példaképem lenne, ha lenne példaképem. (Tóta W. Árpád is ott van. Nem rá gondolok.) Hanem - igen nagy meglepetésemre - egy csapatba kerültem Kövér Lászlóval!
"A hülyeség mélységei" Mindenesetre elég nehezére esik az embernek ostobák és gazemberek vitájába belebocsátkozni". Ehhez képest most vannak, akik egyértelműen nyilasokra, nácikra utaló, vagy őket könnyen felidézhetővé tévő szimbólumokkal masíroznak. Tálcán kínálva a lehetőséget a baloldalnak, hogy róluk szóljon a következő kampány" – ezzel a szöveggel került föl kövér a kisnáci portálra.
Ja, én meg ezzel, ettől vagyok antimagyar: "A bíróság nyilván egyetlen Hegedűs-beszédet nem hallgatott, egyetlen Hegedűs-írást nem olvasott, így ez a Jobbiknak, a csőcseléknek isteneskedő, gyalázkodva prédikáló emberkáromló maradhat abban az egyházban, amelyiknek törvénye szerint egyetlen embert sem lehet kirekeszteni."
Lássuk be, azért azt soha nem merészelhettem volna magamról még csak képzelni sem, hogy egyszer együtt utálnak majd Kövér Lászlóval, akit nagyon kedvelek, mert a legmulattatóbb magyar politikusnak találom.
Hirtelen büszkeségemben el is szálltam, képzelegni kezdtem: hátha annyira sikeres lesz ez a ma még általános isis színvonalúnak látszó szavazás, hogy tán valami szép díjat is adnak a végén. Mondjuk egy arany turultojatot, rovásírással ékesítve. És az lenne jó, ha én kapnám a legtöbb szavazatot, de pont ugyanannyit, mint Kövér László, és akkor ott a Jobbik ólmeleg székházában a meghitten hurrogó tömegben végre kezet foghatnék Kövér Lászlóval! Morvai Krisztina országanyának – aki átadná a díjat - elmondanánk, hogy köszönjük ezt a kitüntetést a mamánknak, a papánknak, meg annak, hogy hagytuk a nácikat fölcseperedni.
Kövér László nem magyar? Vona Gábor szeretne ilyen gyönyörű turáni gyökerű alföldi betyárorcát! Olyan sztyeppés távolba tekintő okos kis szemeket! Olyan sumérszittya világbajuszt!
De most komolyan: azért, mert a Jobbik be akar kecmeregni a hatalomba, lehet ennyire mélyre hajolni? Lehet ennyire nyomorúságosan kiszolgálni a nyomorult olvasókat? Milyen ember az, akinek be lehet adni, hogy akinek valami nem tetszik a zsebnáci párton meg trappoló surmóin, az mindjárt antimagyar?
Mindenesetre kérem, hogy aki csak arra téved, szavazzon rám! Megtisztelő lenne, ha ezek engem nem tekintenének közülük valónak.
Kíváncsi vagyok, hogy a mostani kétezerből hány barátom marad az IWIW-en, ha a Jobbik hatalomra kerül.

Élősködők

Nincs más szó erre: szívszorító, hogy minden figyelmeztetésünk, ordibálásunk, jajgatásunk ellenére csakugyan ott tartunk, hogy Isten kegyelmén múlik, lesznek-e pogromok és gyilkos viszontcsapások Magyarországon. Késő, de mégis azt mondom, álljunk meg, üljünk össze, vagy mindenki személyesen gondolja végig, miket gondolt, beszélt vagy cselekedett itt az utóbbi húsz évben. Akinek van még becsülete, kérjen bocsánatot a rasszista diskurzusokért – pláne, ha az gyerekek közelében folyt -, a munkahelyi, utcai, kocsmai dumákért. Mindenki számoljon el magában azzal, hogy ha emberek halnak meg – bár ezen már régen túl vagyunk -, akkor miért felelős.
Mégegyszer végig kellene gondolni az előítéleteket, mint például azt, hogy „a cigányok élősködők”.
Magyarországon 1000-2000 milliárd forintot emészt el a korrupció. Ez több, mint amennyit a most várható adó- és járulékátcsoportosítás érint, majdnem annyi, mint amekkora megszorítással eséllyel mászhatnánk ki a válságból. Ez nem élősködés? Ha Magyarországon egymillió cigány lenne, és azok a purdétól a vénemberig mindegyik elélősködne évente egymillió forintot, akkor jönne ki összesen 1000 milliárd, vagyis vélhetően a fele annak, ami most magánzsebekbe, maffiakasszákba és pártpénztárakba kerül. (Ennyi pénzt természetesen a nem cigány és cigány szegények összesen sem kapnak együttvéve, és természetesen nincs itt egymillió cigány, és senkise kap egymillót.)
Hogy ki élősködik itt valójában, arról nézzük a legfrissebb adatokat:
30-50 milliárd forint többletbevétel folyt be 2008 első félévében az államháztartásba a gazdaság fehéredése következtében. Az adóhatósági ellenőrzések 2008 végéig 468 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel. A szankciók összértéke 304 milliárd forint. Az APEH 2008 végéig több mint hatezer vagyonosodási vizsgálatot fejezett be, és 32 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg. Pénzmosáshoz kapcsolódóan a Vám-és Pénzügyőrség 26 bűncselekményt derített fel: 15, 6 milliárd. 36 ezer bűncselekményt és szabálysértést találtak, ezek összértéke 106 milliárd forint. Az áfa-csalások, körbeszámlázásos, illetve a láncügyeletek 2008 végéig: 18,9 milliárd forint. És ez csak a felszín.
Ezek nem cigányok. Ezek nem miskolci utcai rablók, nem szabolcsi fatolvajok. Ezek mi vagyunk: a becsületes, büszke sápadtarcúak. Hazafiak. Akik jajgatunk, mutogatunk, másokra és főleg a cigányokra, közben haszonélvező vagy gyáva cinkosként hagyjuk, hogy kilopják alólunk az országot.
Mi persze csak azt vesszük el, ami „jár nekünk”. Piciben csalunk, picit élősködünk, éppen csak elfogadjuk azt, amit a cigányoktól sajnálunk.
Mert ők nem dolgoznak. Amikor mi nem dolgozunk, mert nincs mit, akkor áldozatok vagyunk. Ők meg lusták.
Mi lenne, ha egyszer mindenki kiszámolná, hogy mennyit élősködik ki magának meg a családjának a közösből évente, hamis számlákkal, szociális alapon, adókerüléssel, áfacsalással, minimálbéren, meg mit tudom én mivel? Ne, mégse mindenki: csak azokat kérem, hogy számolják össze, legalább hozzávetőlegesen, akik nem szorulnak rá. Akik úgy kapnak pótlékokat, hozzájárulásokat, kompenzációt, hogy azok nélkül is jól megélnének. De még őket se kérem, hanem csak az olyanokat, akik emellett reggel, délben és este, de még álmukban is bőszen cigányoznak. És vért akarnak.
Ez így undorító.
De nem ez a legundorítóbb. Idézek ide egy írásból:
„Borsodban, Abaújban, Zemplénben, Szabolcsban az illetékes szolgálatok, hivatalok immár riasztó gyakorisággal szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a kisbaba középsúlyos értelmi fogyatékos. A szülők persze nagyon sajnálkoznak, de pontosan tudják, hogy ilyenkor kétszeres összegű családi pótlék jár a gyermek után.
Elgondolkoztató, vajon miért éppen ezen a tájon születik feltűnően sok kisbaba „betegen”. A viszonyokat közelről ismerők állítják: nem az amúgy valóban elkeserítő mértékű nyomor az ok, legalábbis nem közvetlenül.
A mind hangosabban suttogott pletyka szerint a babák nagy többségéről gyanítható: nem született fogyatékosnak! Bizonyos körökben meghökkentően alapos tapasztalatokra tettek szert az újszülöttek oxigénhiányos állapotba juttatásában. A szakszerű kifejezés azt a sötét gyakorlatot takarja, hogy az újszülött fejére nejlonzacskót húznak – nem sokáig, éppen csak addig, hogy megfeleljen a dupla állami támogatásra jogosító betegségi szimptómáknak.
A szülőknek ugyanis nem céljuk, hogy gyermekük nagyon károsodjék, tehát például ne válhasson idővel szobatisztává, vagy ne adj’ isten meghaljon. A cél a dupla támogatás.
A másik elterjedt módszer, hogy a kismamák a saját hasukban igyekeznek ütést mérni a magzat koponyájára, ami „szerencsés esetben” szintén előidézi a fogyatékosságot.
A Gondola úgy értesült, hogy például a nőgyógyászatokon, szülészeteken is „tanítják” egymást azok a kismamák, akik ebbe a „szubkultúrába” tartoznak, illetve akiket a kétszeres pénz esélye vonz.
Bűnüldöző szervek hónapok óta tudnak a dolgokról, sőt a Gondola információi szerint nyomoznak is – az eredményről azonban hallgatnak.”
Ez egy Gondola nevű internetes újságban jelent meg úgy két hete. Ebből a történetből egy szó nem igaz. Utána jártam. Végigkérdeztem minden hatóságot, minden felelős vezetőt. EGY SZÓ SEM IGAZ! Színtiszta uszító, beteges, a nácik által jól kipróbált manipuláció, aminek iskolapéldája ez az írás. Mert mit kell tenni az ilyen gyereknyomorító emberekkel, ha már jól megvetettük őket? Hagyni megdögölni! De az se baj, lesipuskásokkal irtatjuk ki őket! Erről szól ez a történet.
Az a baj, hogy Miskolc rendőrkapitánya, akit – mások mellett, mint területileg illetékest - a Gondola hallgatásos cinkossággal vádolt, nem vitette kihallgatásra az egész csapatot. Még akkor se, amikor a kuruczinfo immár cigányokként azonosítva a gyereknyomorítókat, továbbpumpálta a történetet.
Aki ilyet, szakszerűen adagolt gyűlölettel ír, mindenféle bizonyíték nélkül, az nem aljasabb, mint az az ostoba, nyomorult cigány, aki rabol, vagy másképp erőszakoskodik? Ez nem öl, nem rabol lelkeket? Nem élősködik a félelmeinken? (Akkor is, ha borzalmas cigányok borzalmas dolgokat művelnek, zsarolnak, ütnek, gyilkolnak, lincselnek, nyomorítják a többi cigányt is.)
A Gondola hitvány írásáról miért nem beszélt a miskolci kapitány? Nem olvasta? És nem olvasták a gyáva szocialisták, a szabadságjogok rabságába belehibbant eszdéeszesek, akik éppen Magyarországon hagyták fölcseperedni Európa legpitiánerebb újnáci virágoskertjét? A többi velőig romlott politikai erőtől semmit nem várhatunk. Az ügyészektől, a bíróktól, a köztársaság elnökétől – semmit. Majd a történészektől.
Ők majd néhány évtized múlva azon vitatkoznak, hogy pogrom volt-e az, ami Magyarországon a század elején megesett - vagy csak tömeges lincselés. És hogy hány cigány és hány fehér halott volt, és hogy minden fehér halottat cigányok öltek meg, vagy némelyek kihasználták a zavargásokat… Innen, a múltból szólok: vegyék számba a sajtóelőzményeket is, ha az ólálkodó halált keresik!

Megvilágosodás

Nem tudni, hogy a Nabucco megálmodott véglángjának reményteli fényétől világosodott-e meg hirtelen Navracsics Tibor. Talán attól tartott, hogy a gázválság kezelésével Gyurcsány nem csak hazai, de nemzetközi tekintélyt is szerzett. Hiszen – előző, Kóka Jánossal koalíciós - kormánya olyan tárolókat biztosított, amelyekből velünk morcos népeknek is példás módon adhattunk gázt. Mindenesetre a Fidesz frakcióvezetője hirtelen úgy döntött, hogy csatlakozik Fricz Tamás budakalászi polgári köréhez, jómaga is fölkiált: a hónapok óta tartó belenyugvásos Fidesz-álláspontot föladva mégis inkább azonnal oszlassák föl a parlamentet.

Vagy talán arról van szó, hogy Orbán Viktor ideges: sehogyse akar összeomlani a kisebbségi kormány, a Fideszen kívül szinte mindenki tárgyal vele, és minden nehézség dacára kezelni képes a válságot – már amennyire azt egyáltalán lehet. És ez hosszú távon akár szavazatokat is hozhat.

Sőt, Gyurcsány Ferenc odáig merészkedik, hogy már megint nemzeti csúcsozik, ahova tán még a köztársaság elnöke is elmegy. És az is lehet, hogy ott már az lesz, hogy kimondja: ebben a rendkívüli helyzetben esetleg mégiscsak el lehet indulni valami adó-, vagy legalábbis tehermérséklés irányába. Na ez az, ami igazán ijesztő lehet. Mert, ha ezt a lépést Gyurcsány meg meri tenni, akkor a Fidesz választás nélkül is győzött. Elérte, amit ellenzék akarhat: ráveheti a kormányt valamire, ami kívánatosnak látszik. Jó, de akkor mire volt a cirkusz, a kibevonulás, és pláne mire építhet a következő hónapokban győzedelmes stratégiát a Fidesz?

Hülyén jönne ki, ha most meg a tehermérséklés lenne baj. Más ötlet, program pedig nem volt. Ebben a reménytelen helyzetben már csakugyan csak oszlani érdemes. Vagy legalább pár napra vissza kell csikarni a showműsorban a hoppmester szerepét.

Még annyira se ember

„Valaki” kérdezi, hogy miket olvasok mostanában. Éppenséggel hat könyvet. De ami a legfontosabb: az egyik ládámból előkerült Desmond Morristól Az állati jogok szerződése. Jó, ha mindenki olvasgatja – legalábbis azok, akik emberek szeretnének maradni.
Vizsgáltam az állatokkal való bánásmódot vágóhidakon. A marha nem tudja, hogy hamarosan megölik. Puskával lövik fejbe. Ha rendesen eltalálják, semmit nem érez. A disznót villannyal ütik meg, elkábul, nem érzi, amikor megszúrják a torkát. De szállításkor, a halála előtt ez a nagyon intelligens állat tudja, hogy meg akarják ölni. Megpróbál menekülni. Ilyenkor egymást tapossák. Sokan elpusztulnak, mielőtt áramütés érné őket. A disznó félelmében akár infarktust is kaphat. Tanúja voltam egy ilyen esetnek, amikor az állatot éppen herélték.
Az emberrel az a baj, hogy az ipari hústermelésben nem tartja be az állati jogok szerződését. A marha esetében ez elsősorban akkor nyilvánvaló, ha csak istállóban tartják, és főleg akkor, amikor a vágóhídra szállítják. A disznó utolsó napjaiban szinte minden mozzanatnál sérülnek a jogok, de legfőképpen akkor, amikor teherautókon szállítják őket. Nem kevésbé borzalmas, ahogy a tenyésztelepeknek mondott húsgyárakban tartják őket. Egész életükben egy olyan 150 x 70 centis beton- vagy oszlopkarámban, ahol szülnek és híznak. A csirkeféléknél is a tartással van baj, hiszen az ötvenszer ötvenes ketrecek - amelyekben hármasával tartják őket - egyszerűen borzalmasak. Levágják a csőrüket, hogy ne tépjék szét egymást. (Saját szememmel láttam ilyet. Nem ketrecben voltak, hanem ötszázan egy teremben, ahol csak mesterséges fény volt, amivel szabályozni lehetett a "nappalok" és "éjszakák" hosszát, és ezzel a tojástermelést. A kakas nélkül élő tyúkok gyakran egymásra támadtak, és a kloákán kezdve, kitépve a beleket, agyoncsipkedtek egyet-egyet maguk közül.
Az emberek többsége úgy bánik az állatokkal, mint azokkal az emberekkel, akikkel nem kell elszámolni.
Sose felejtem el: egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, hogyan szállítják a kínaiak az éttermekbe a kutyákat meg a macskákat. Például kitörik a kutyák lábait, hogy ne mocorogjanak a ketrecben. A macskákat élve nyúzza a szakács. Még élve bedobja a megnyúzott, élő testet a forró vízbe. Nagyon jó film volt, mert rendesen rosszul lettem tőle, noha láttam már borzalmakat életemben. De soha nem felejtem el a narrátor utolsó mondatát: "Ne vessék meg ezért a kínaiakat, mert ők ugyanígy bánnak egymással is."
Pedig bánhatnánk az állatokkal tisztességesen is. Ennek két kritériuma van: éljenek boldogan és szenvedés nélkül haljanak meg.
Gyerekkoromban én az állatorvos nagyapám kétholdas kertjében éltem. Igazán paradicsominak mondható körülmények közepette. A paradicsomság része volt, hogy soha nem láttam fölösleges szenvedést az állatok között, pedig igen nagy számban voltak körülöttünk. Például a hatalmas gazdasági udvarban szinte szabadon éltek. Egész nap heverésztek, kapirgáltak, dagonyáztak, üzekedtek kedvük és természetük szerint. Ha egy tyúkra volt szükség a háztartásban, a nagyanyám vette a kicsi puskáját, kiment, kinézett egyet, és lelőtte. Azonnal, minden szenvedés nélkül pusztult el. Nem úgy, mint máshol, ahol kergették őket, aztán nyiszatolták a torkukat, aztán vérezve rohangáltak még egy darabig.
Mostanában láttam egy csomó képet delfinek és bálnák lemészárlásáról. Európából. A vérengzésen és kínzáson, a rettenetes kegyetlenségen túl fölháborodom azért is, mert erősen hiszem: ezek az emberhez hasonlítható értelemmel bíró lények. Ahogy nem értem, hogyan lehet egy gorillát megölni. Napokat töltöttem azzal, hogy néztem őket, és természetesen elolvastam és megnéztem róluk mindent. Aki belenéz a szemükbe, és nem látja bennük az embert, az még annyira se ember, mint a gorilla. (Bár mit várunk: talán egy éve olvastam, hogy a busmanok az ENSZ segítségét kérték, mert megeszik őket a környező népek. Egyébként a saját szemszögükből talán jogosan, mert nem embernek, hanem majomfélének tekintik őket. Mint ahogy a fehér ember a múlt században: Amerikában a majom és az ember közötti „darwini” láncszemként mutogattak egyet – állatkertben. Tiltakoztak is az egyházak. De nem ezért, mert embert állatkertben állítottak ki, hanem a darwinozás miatt.)
Ez van. Olvasgatni kellene Desmond Morrist. Legalább.

Huncut

József, a rokonom nézi a nagyanyját, ahogy megpróbálja egy távirányítóval bekapcsolni a televíziót, mindhiába.
- Neki megállt az idő. – mondja, mintha ott se lenne. Mintha nem embert, hanem valami képet néznénk.
- Vagyis meghaltam? – kérdezi a nagyanyja.
- Igen, úgy is lehet mondani. Képtelenség, hogy nem tudsz bekapcsolni egy televíziót sem.
A nagymama rendkívül idegesen nyomkodja a gombokat, aztán görcsösen rázza a szerkezetet, aztán könnyesen nézi, aztán az ágyhoz vágja. Pattan egy jó nagyot a kemény matracon.
- Így nem lehet. – mondja neki József. Nem gúnyolódik. Csöndesen beszél.
- Mit vársz egy halottól? – Az öregasszony ezt csukott szemmel mondja.
- Most itthagyunk. – Mondja József. – Ha szépen, óvatosan, ésszel bánsz a távirányítóval, akkor tévét nézel, amíg vissza nem jövünk. Ha kapkodsz, dühöngsz, dobálózol, akkor nézed a sötét képernyőt.
- De most kezdődik…
- Nem baj. Emlékszel, hányszor nem engedted nézni a tévét, ha…?
- Igen, igen, igen, de én jót akartam.
- Én is.
A nagymama az ágyra veti magát. Nyüszít. József a hátamra teszi a kezét, hogy induljunk kifelé. A nagymama fölordít. Kimegyünk az ajtón, József visszainteget. Aztán hallgatózunk. Tíz másodperc után hallatszik, hogy bekapcsolta a tévét.
- Édes kis huncut vénasszony, de szeretem. – mondja József. – De szeretem!

A fátum

Állítólag egyszer már elindult a gáz, az is lehet, hogy hamarosan ideér. Vagy nem. Hogy aztán meddig jön, azt az oroszok és az ukránok se tudják. Reménykedjünk. A sorsban, vagy miben.

Nincs szerencsénk a nagyocska hatalmakkal. Már az is elképesztő, hogy felelőtlen amerikai pénzpörgetők miatt emberek tízezrei mennek tönkre Európában. Állítólag ez a kapitalizmus természetéből következik, ami persze marhaság, hiszen az egész abból lett, hogy állami felügyelet nélkül hagyott gazemberek becsapták a világot.

Erre jött a gázháború, ami úgy megmagyarázhatatlan, ahogy van. Az, hogy Oroszország és Ukrajna megtehette – teljesen mindegy, melyik a hibás -, hogy emberek tízmillióit hagytak gáz nélkül a legnagyobb hidegben, egyszerűen világra szóló arcátlanság. Elenyésző az a kár, amit az amúgy is megroppant gazdaságainkban okoztak ahhoz képest, hogy emberek tízezreinek életét veszélyeztették – és vélhetően emberek százait gyilkolták meg. Nem nálunk persze, hanem a Balkánon - mi nélkülük, gázbőségben is hagyjuk megfagyni az elesetteket, az utcán is, a saját lakásukban is. Még nem számoltuk össze az európai áldozatokat, de okkal tarthatunk attól, hogy lesznek annyian, mint a gázai övezetben. Tűrhetetlen, hogy békeidőben, fatális ok nélkül ez előfordulhat.

Nem elkerülő vezetékekre van szükség, hanem arra, hogy ezeket a hatalmakat – ha kell perekkel, politikai- és gazdasági nyomással – rá kell venni arra, hogy betartsák a szerződéseket. Hogy ne fátumként fenyegessék a világot. Ennyi.

Ehhez az is kell, hogy a saját népeik is megértsék: senki nincs biztonságban addig, ameddig olyan döntéshozóknak vagyunk kiszolgáltatva, akik képtelenek fölnőni ahhoz a szerephez, amelynek mindenekelőtt való követelménye az emberi élet iránti feltétlen felelősség.

Önnek túl nagy a felelőssége

Tisztelt Újságíró Úr! Már több alkalommal olvastam cikkét és megfigyeltem, hogy érzelmeket
visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven. Azt nem tudtam és nem is akartam ellenőrizni, hogy az adatok hitelesek-e, de egyoldalú bemutatást véltem felfedezni a történetek megírásában, amelyek lángoltak a szubjektív megjegyzésektől. Bár baloldali nézeteket vallok, de a teljes igazságra vagyok kíváncsi, nem csak egy nézőpontra.
Az a kérdésem, hogy egy újságírónak nem az lenne a feladatköre, hogy a
történéseket tárgyilagosan, sokoldalúan és kérdéseket felvetve kellene megírni? Ez szolgálná mindenkinek a javát. Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan. Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz…
Válaszát várva és köszönve,
J… Gergő

Kedves J… Úr, nagyon örülök a levelének, mert talán el tudok oszlatni pár félreértést.
Azt írja, hogy „érzelmeket visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven”.
Nem hiszem, hogy lehet, vagy lenne értelme érzelmek nélkül írni. A legsemlegesebbnek szánt írás is manipulál. Nekem viszont kifejezetten az a dolgom, hogy az írásaim „elfogultak” legyenek. Talán észrevette, hogy – ha csak tehetem -, egyes szám első személyben írok. Hogy ne csapjam be Önt: ez az én, személyes véleményem.
Van olyan újságíró, aki a tényeket gyűjti össze, van olyan, amelyik a tényekről beszámol – sorolhatnám – és van olyan, aki a véleményét írja le. Ez többnyire egybeesik a „lap” véleményével is.
Természetesen egy újság csak akkor tarthat fönn vélemény-oldalt, publicisztika rovatot, ha az újság más oldalain az olvasókat tájékoztatja a tényekről, és azok háttereiről. Vagyis a véleményemet ezekre – és természetesen más újságok és médiumok közléseire – alapozom. Ha tehát Ön csak az igazságra kíváncsi, akkor mindenekelőtt olvassa el a híreket, a tudósításokat, a hír és háttér rovatokat. Nem feltétlenül szükséges véleményeket olvasni. Valamiért mégis olvas ilyeneket.
Nekem az a dolgom, hogy elmondjam a véleményemet a valódi vagy vélt igazságokról. Ha Ön ezeket olvasgatja, egy idő után el tudja dönteni, hogy érdemes-e, vannak-e figyelemre méltó gondolataim, vagy át kell lapozni az írásaimat. (Én a lapok többségét egy-két szerző kedvéért veszem a kezembe. Írásaikat figyelmesen elolvasom, az újságok többi részéből inkább csak a címeket nézem át, és csak akkor olvasok tovább, ha valóban érdekesek látszik az alattuk található írás. Szinte minden publicisztikába beleolvasok, de nagyjából három mondat után el tudom dönteni, hogy érdekelnek-e. Bizonyos emberek publicisztikáit egyáltalán nem olvasom, mert undorodom tőlük. Nem annyira szakmai, mint inkább etikai okokból.)
„Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan..” Először is azt gondolom, hogy kell befolyásolni az embereket, mert bizonyos jelenségek ellen, vagy bizonyos dolgok érdekében csak közösen léphetünk föl. Másodszor: az az ember, aki újságot vesz a kezébe, és jól elkülönített helyre szerkesztett véleményeket olvas, pontosan tudja, hogy őt a szerzők befolyásolni akarják. Erre egyébként igényük is van – mint ahogy nekem is, hiszen én is nagy figyelemmel olvasom mások érzelemteli véleményét.. Hiszen ha nem így lenne, senki nem olvasná ezeket a rovatokat, és ki is maradnának a lapokból. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy – noha éveken át szinte mindenki az elhalásukat jósolta – egyre nagyobb igény van publicisztikai írásokra. Ezeket olvassák a legtöbben a lapokban megjelenő írások közül.
Itt persze meg kell jegyezni, hogy az olvasók – akik nézeteiknek megfelelő lapot választanak – erősen igénylik, hogy a nézeteiket és érzelmeiket tükröző írások jelenjenek meg kedvenc lapjaikban. Szerkesztőként ragaszkodom ahhoz, hogy a rovatomban a nézeteimtől nagyon eltérő írások is megjelenjenek. Ilyenkor igen gyakran előfordul, hogy az olvasók leveleikben vagy telefonon erősen szidalmaznak, az újság lemondásával fenyegetnek. Vagyis az az elképzelésem, hogy az lenne az egészséges, ha nem olyanok olvasnának, akik egyetértenek velem, szinte megvalósíthatatlan. Pedig tulajdonképpen csakugyan az lenne a normális, ha a baloldali újságírók a jobboldali olvasóknak írnának – és fordítva. Azzal is kiegyeznék, ha az emberek a saját véleményüket tükröző lap mellé vennének egy olyat is, amelyikkel nem értenek egyet. Ehhez persze egy olyan polgári társadalom kellene, amelyikben nem gond újságokat venni, és a polgár elemi érdeke, hogy a lehető legjobban tájékozott legyen. Nem tudom, hogy valaha eljuthatunk-e idáig.
„Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz…” Ha ebben Önnek igaza lenne, akkor tulajdonképpen soha senki nem mérlegelhetné nyilvánosan azt, hogy mi a jó és a rossz. Viszont, ha ezt nem tennénk, csakugyan: nem is lenne felelősségünk. Csak akkor mi értelme a társadalomban való létnek?
Beszélgetnünk kell, kommunikálnunk, mert egy rendkívül bonyolult viszonyrendszerben élünk. Elismerem, hogy nagyobb a felelősségem, mint másoké, és ezzel vissza is élhetek. De meg is kapom érte a büntetésemet: aki a nyilvánosság elé lép, annak meg kell küzdenie azzal a rendkívül kellemetlen ténnyel, hogy kicsit többen utálják, mint ami a normális létben elviselhető. Ön el se tudja képzelni, miket kapok naponta. El se tudja képzelni, hogy milyen ritka az olyan kulturált, emberséges hangú levél, mint amilyet Öntől kaptam.

Be kell árazni az emberhalált

Láttam az interneten egy nagyon jó reklámot. Az ORTT készíttette, vagyis az a szervezet, amelyik a televíziókat is felügyeli, egyebek mellett azért, hogy a képernyő előtt üldögélve ne nevelődjünk ádáz gyilkosokká.
Ha valaki még nem látta, elmondom a kicsi filmben vázolt történetet. Egy olyan hatéves forma gyerek születésnapi zsúrján vagyunk. Mindenki a kölyköt ünnepli. A taps- és konfettiviharban megkapja a kést, amivel a tortát szokás fölszeletelni. A gyerek nekiáll, ám bekattan, szakszerűen fölülről lesújtósra fordítja a kést, majd több mint húsz szúrással egyszerűen lemészárolja a tortát. Végül szíven szúrja az asztalon nyilván ajándék gyanánt heverésző plüssmacit is. Aztán a nem is annyira döbbent tekintetek erdejében körülnéz, mert rájön, hogy valamit rosszul csinált. "Ne a televízió nevelje fel a gyereket!" - olvashatjuk a végén, hogy tudjuk, miről szól ez a reklámfilm.
Gondoltam, hamar bekapcsolom a tévét, és számolom, hány gyilkosságot látok nappal, szünidőben, amikor a gyerekek nyilván nagy része televíziót néz. Kora délutántól napestig ötven halottig számoltam, ami akkor is sok, ha benne volt egy klasszikus western, A jó, a rossz és a csúf, amiben olyan természetességgel hullanak az emberek, mintha csak ez lenne a dolguk az életben. Mintha azért nevelték volna mindet, mint mondjuk a vágóállatokat szokás. Ráadásul időnként jól meg is kínozzák őket.
A dolog lényege az, hogy a filmeken úgy ábrázolják a halált, mintha a legyilkoltaknak nem lenne sorsuk, csak fölbukkanó figurák lennének egy gyakorlólőtéren. A gyilkosoknak sincs ám sorsuk: a filmek hely és időhiány miatt nem nagyon ábrázolják azt, hogy az emberölés bizony rettenetesen mély nyomot hagy a lélekben. Én mesterségemnél fogva sok olyan emberrel találkoztam, aki ölt embert, például háborúban. Bizony mondom, hogy életük végéig nyomasztja őket az is, ha teljesen jogosan, önvédelemből kellett valakit megölni.
A gyerek, aki ezt ilyen tömegben, szinte folyamatosan nézi, mert nézheti, joggal gondolhatja azt, hogy az emberölés életünk természetes része, noha nem az. Sőt: meglepően keveset ölünk, az ember rendkívül békés természetű. Egy békében fölnövekvő ember élete során megúszhatja, hogy a környezetében valódi gyilkosság történjen, igazi gyilkossal szinte biztosan soha nem találkozik. Hacsak nem magával, ha nem vigyázunk rá.
Azt nem nagyon kifogásolhatjuk, ha a televíziók levetítik azokat a filmeket, amelyekben az emberhalál ábrázolása a szórakoztatás része. A baj az, hogy ezeket nem késő este mutogatják, sőt már szünidei matinéidőben sincs semmiféle felelősségérzet a televíziós szerkesztőkben. Azt gondolják, hogy felelősségből elég annyi, ha bemondják, hogy a filmnézés közben szülői felügyelet ajánlott.
Hogy miképpen jutottunk idáig, arról fogalmam sincs, meg arról se, hogyan mászhatnánk ki ebből. Mindenesetre fölvetek egy lehetőséget. Ha az ORTT tudja, hogy potenciális gyilkosokat nevelnek a tévészerkesztők, akkor ne csak a szülőket biztassa felelősségre, hanem a televíziók döntéshozóit is. Be kell árazni az emberhalált: reggel hattól este tízig legyen egy gyilkosság egymillió forint. Kínzás tízmillió. Ennyit legyen köteles fizetni minden olyan tévéadó a gyermekvédelmi alapba, amelyik másképp nem érti meg, mekkora a felelőssége. Árazzuk be az öncélú erőszak egyéb ábrázolásait is. Ez azért lenne fontos, mert így el lehetne rettenteni a kifejezetten gyerekeknek sugárzó adókat attól, hogy brutális animációs filmeket vetítsenek. Talán elég annyi, hogy ezek közül kettőt én már kitiltottam a háztartásomból, de úgy, hogy a gyerekek meg sem találhatják azokat kapcsolgatás közben.
Ha a televíziós szerkesztők nem értik meg, hogy az erőszak vetítése árt a gyerekeinknek, alkalmazzunk ellenük erőszakot. A kapitalizmusban az erőszak legfájóbb megnyilvánulása a pénzelvonás. Persze az se lenne baj, ha a szülők jó sok levelet írnának a televíziók vezetőinek, és folyamatosan, naponta tiltakoznának az összes lehetséges eszközzel.
Hogy mire megy a játék?
2008 szinte utolsó híre az volt, hogy késsel ölte meg nyolcéves nővérét egy négyéves gyerek a Bihar megyei Alkéren. A kisfiú két bátyjával és nővérével játszott, majd veszekedés tört ki egy ottfelejtett pénztárca miatt. A lány nem adta oda négyéves öccsének a pénztárcát, mire a kisfiú a konyhából elvett késsel hátba szúrta nővérét. A sérült lányt egy nagyváradi kórházba szállították, ahol a műtőasztalon életét vesztette.
Ugye senki nem gondolja, hogy a gyerek az bölcsődében vagy az óvodában, esetleg a szüleitől tanulta meg, hogy kést lehet, és hogyan kell használni a vitás kérdések eldöntéséhez?

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Unom

Unom, hogy mostmár minden évben eljön a pillanat, lehetőleg az év végén, a legnagyobb hidegben, reménytelen hónapok előtt, amikor nekem végig kell gondolnom, hogy mi van akkor, ha. Mi van akkor, ha az oroszok elzárják a gázcsapot, vagy nem egészen zárják el, csak annyira, hogy Ukrajnának ne jusson elég. Mert, hogy nem küldték meg a pénzt Moszkvába, vagy nem eleget utaltak át, de ha mégis, akkor meg az a baj, hogy nem fogadják el az új, kedvezményes árat. És természetesen - mit tehetnének - az ukránok megcsapolják a vezetéket, különben kipusztulna a fél ország a rettenetes hidegben. És különben is, Putyin elnök megmondta, hogy vége az olcsó gáznak.
Nem nyugtat meg, hogy az ukrán elnök követeket küld szertefelé Európában, hogy magyarázzák a dolgot, nyilván nyugtatgassák a népeket, de még a magyar miniszter se, aki arról biztosít, hogy van terv arra az esetre, ha elzárják a csapokat, és különben is vannak tartalékaink. Egyes hírek szerint tavaszig, mások szerint addig azért nem.
Hogy jövök én ahhoz, hogy Európa kellős közepén a karácsonyi ünnepek alatt azon gondolkozzam, hogy vegyek-e egy fafűtéses kályhát, mert ha nem lesz gáz, akkor nem tudok fűteni. És, ha veszek, akkor mivel fűtöm? Eljárjak-e az erdőbe rőzsét gyűjteni, mint valami mesebeli vénasszony, vagy most azonnal vegyek egy teherautónyi fát meg egy rendes fejszét? Csak úgy jelzem, hogy az utóbbi megoldás, kályhával, kőművesmunkával olyan kétszázezer forint lenne, minimum.
Vegyek rá föl kölcsönt?
És ha nem veszek kályhát, és mégse lesz gáz, akkor hova menjek a gyerekekkel? Nem mintha lenne hova, mert minden rokonom és ismerősöm gázzal fűt. Majd valami tornateremben fogunk aludni tömegben, mert mondjuk ez a terv?
Hogy jövünk mi ahhoz, hogy egyáltalán ilyesmin gondolkodjuk, békeidőben, amikor ezer kilométerekre nincs háború, amikor semmi nem akadályozza a termelést, és természeti csapás sem volt a környéken? Hogyan lehetséges, hogy az Unió egyetlen országa is ki lehet szolgáltatva annak, hogy ki kinek fizet, és ki kit zsarol tőlünk keletre?
Azt kérem jövő karácsonyra, jóelőre Brüsszeltől és Budapesttől, hogy ez soha többé ne forduljon elő.

Kár

Nemzetünk nyilván hatalmas egyetértésével eljutottunk odáig, hogy a „munkakerülő” cigányokat – is, de elsősorban őket – immár szociális törvényileg is megrendszabályozhatjuk.

Az egyetértés és a vágyakozás néplélekből kiszabaduló közsóhaja május óta hallható országszerte. Akkoriban Monok derék polgármestere – aki olyannyira vérdemagóg, hogy nyilván hamarosan Fidesz- vagy inkább Jobbik-színekben országgyűlési képviselő is lesz – bejelentette, hogy csak az a munkaképes ember kaphat segélyt, aki elfogadja a közmunkát. Törvénytelen volt – sebaj, most törvényesítjük.

A szocialista kormányzat a könnyebbik utat választotta: fölmerült ugyan - ám a körülményekre való tekintettel alá is merült -, hogy talán inkább a munkát kellene vonzóvá tenni, mielőtt a „munkakerülést” büntetjük. Hogy megérje dolgozni, a munka önköltsége mellett több maradjon, mint amennyi a segély lenne.

Egy olyan országban, ahol szociális dumát sokat hallunk, ám közmegegyezésre számot tartó terv még csak nem is körvonalazódik arra vonatkozóan, hogy mit csináljunk a rettenetes körülmények között élő emberek millióival, pláne a cigányok százezreivel.

Magyarország szégyene, hogy hat évnyi baloldali kormányzás alatt még vízió se született arról, hogy mi lesz, mondjuk öt év múlva a mélyszegényekkel. Helyette magánvízióink lehetnek: merre vezet az az erőszakhullám, amivel szemmel láthatóan senki semmit nem tud kezdeni – kivéve a szélsőjobboldalt, amely kitűnő, de annál undorítóbb érzékkel telepedett rá a cigánykérdésre.

Nyilván adni kellett valamit a habzó szájúaknak. Hátha elég lesz ennyi. Kétlem. A habzó száj mindig éhes.

Kár volt engedni. Ha ez valaminek a kezdete, akkor a történelmi felelősség a szocialistáké.

Trükkös tinták

Megfigyeltem, hogy minden héten van egy hír, amitől ideges leszek, valósággal kiborít, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy olyasmi, amit abban olvasok, létezhet, előfordulhat. Pedig tudhatnám, hogy az ember még a világegyetemnél is végtelenebb, különösen aljasság dolgában. Néha a hír egészen pici, szinte jelentéktelennek látszik.
Ezen a héten nem a válság, nem a gyilkosságok, nem az egyre pengébb feszültség borított ki, hanem ez a hír:
„Csalnak, trükköznek az alkalmi munkavállalói könyvekkel vállalkozók az M6-os autópálya építésénél - ezt mondták munkások a TV2 hírműsorának. Állítólag olyan tintával töltik ki a könyveket, ami hő hatására eltűnik, így minden nap újraírják a dátumot. Az egyik férfi 90 napot dolgozott, de a munkavállalói könyvébe csak 3 napot regisztráltak, vagyis csak ennyi nap után fizették be utána a járulékokat”
Miért gondolom, hogy ez tökéletesen leképezi az ország mélységes pitiánerségét? Bármit megteszünk, és bármit eltűrünk egy kis haszon reményében.
Ja, mert a lényeg: mindezt azért, mert a munkásokon így körülbelül 70-80 ezer forintot spórolhatott idén nyáron a vállalkozó. Gondolom ezek azok a munkások, akik a dolgozni utáló munkanélküliek közül jönnek, és valahogy minden útépítésen ők mászkálnak négykézláb a mesés illatú aszfalt fölött. A legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak. Kicsit barnábbak, mint az átlag, mostanában lövöldöznek rájuk, bár amúgy is tizenhét évvel élnek kevesebbet, mint például én. Ha a pakurától rákot kapnak, minek nekik nyugdíj, tisztességes ellátás? Kár beléjük, nyilván.
Mert ez a dolog erről szól.
Jól föllendíthetjük a gazdaságot, ha tanulunk a derék vállalkozótól: csak ne felejtsünk huszonkét fokon illanó tintát tölteni az aranyhegyű töltőtollunkba, ha szerződést írunk alá. Milyen jó lett volna egy ilyen Trianonban! Nem mintha a szerződéseknek ebben az országban bármilyen értékük lenne. Hasznunkra is fordíthatnánk, ha zsebmelegen illanó festékkel nyomnánk papírpénzt, aztán azzal korrumpálnánk.
Lenne még ezer ötletem, de jobb, ha nem írom le egyiket sem, mert csakugyan előfordulhat, hogy alkalmazzák. Óvakodnunk kell a fantáziánk szárnyalásától egy ilyen lopós országban.
Persze mit várjunk magunktól, ha igaz a Progresszív Intézet szintén múlt heti jelentése: a magyarok több mint fele (53 százalék) használ kiskapukat adózás során. Ehhez képest arra a kérdésre, hogy "Ön került-e már meg adójogszabályt?", a megkérdezettek nagyon nagy többsége (84 százaléka) nemmel válaszolt, míg mindössze 8 százalék válaszolt igennel. (Fontos, tanulságos, de miért lenne meglepő válasz: ha valaki módosabb nálunk, akkor csak nehezen tudjuk elképzelni róla, hogy vagyonát tiszta eszközökkel szerezte.)
Ahhoz képest egyébként, hogy az emberek mennyire becsületesnek tartják magukat adózás szempontjából, az adócsalások súlyosabb vagy enyhébb formáit illetően meglehetősen megengedőek. Például a társadalom többsége szerint normális, hogy a fizetés egy része borítékban érkezik, azaz jövedelem egy része után nem adózunk. A megkérdezettek több mint a fele ezt megbocsátható kis simlisségnek tartja.
Márpedig a borítékban kapott pénz semmivel sem gusztustalanabb és kizsákmányolóbb technika, mint a hőre eltűnő tintás módszer. Ilyen egy velőig korrupt, kiszolgáltatott társadalom.
Na de azért a legborzalmasabb, ám az előző kettővel egyhullámhosszú hír mégis az volt, hogy Szabó Máté jogbiztos szerint a munkatársai félnek, és nem tudja megvédeni őket. Beszámolt arról, hogy egyes munkatársai bizonyos hatóságokat nem akarnak vizsgálni, illetve nem óhajtották, hogy a vizsgálat eredménye nyilvánosságra kerüljön. Amikor rákérdezett ennek okára, kiderült, hogy félnek. Egyes hatóságok ugyanis az ombudsmani hivatal vizsgálata után a hivatal egyes munkatársainál "többé-kevésbé szabályosnak tűnő", ám a "retorzió gyanúját" felvető eljárásokat kezdeményeztek. Sajnos éppen az APEH-ről mondott példát.
Nagyon remélem, hogy Szabó Máté ezúttal rémeket látott, és csak a véletlenek kínos összjátékáról van szó. Mert ha nem, akkor a kígyószerű ország körbe ért, elkapta a saját farkát, hamarosan lenyeli. És fessük a homlokunkra, hogy barom balekok vagyunk. Lehetőleg ne bőrpírtól illanó festékkel.
Hogy egy tréfás családi emlékkel oldjam a kínt, elmondom hova juthatunk, ha hagyjuk magunkat hülyére venni:
Úgy húsz éve, a sokat utazó rokonom, aki minden agyafúrt marhaságot megvett, egyszer hozott egy olyan tintát, amelyik fél óra alatt elillant a papírról. Megmutatta ezt az öccsének, aki akkor még gimnazista volt. Ő meg természetesen igen meglelkesedett, mondta, hogy neki is hozzon olyat, mert milyen baromi jó lesz, beviszi az iskolába, jól lefröcsköli az osztálytársait meg a tanárt, és lesz nagy balhé, de aztán eltűnik a tinta…
Na több se kellett, hozott még egyet, de kicserélte benne a trükkös tintát igazira. Az öccse meg bement az iskolába, és jól kieszelt terve szerint cselekedett. Kapott a tintából az egész osztály, meg annak főnöke is. Ő meg nyugodtan várta, hogy az ideges népek lássák a csodát: eltűnik a tinta.
De nem tűnt.
Az apjuk hetekig járt az igazgatóhoz, kegyelemért, hogy megmentse a kisfiát. Az igazgatót nem IMF-nek hívták, az szinte biztos.

Érdekek, sérelmek

Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info nevű, az amerikai interneten bujkáló, ám itthonról szerkesztett hungárnáci portál főszerkesztője „M. Balázs” ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt", mert megjelentetett egy írást, még 2006 októberében, „A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma” címmel.
Még szinte gyerekkorából ismerem M. Balázst, volt alkalmam személyesen is beszélni vele. Tehetséges, derék, ügybuzgó, szorgalmas, személyiséges kihívásokkal küszködő, szorongó virtigli kisnácinak tűnt, amikor még valamelyik Fidesz-lap munkatársaként azért vont felelősségre, mert „cenzúrázni” merészeltem olyan internetes fórumokat, mint például a „kasztráljuk-e a cigányokat” címűt.
Azt az utált, megvetett, „kommunista” álláspontot vallottam, hogy a főszerkesztő éppen úgy felel az internetes lapok fórumainak tartalmáért, mint egy papírújság levelezési rovatáért. Ebben egyedül maradtam. Ma nem is találunk olyan fórumot, ahol két perc alatt ne szembesülnénk uszító, gyalázkodó, förtelmes vérjobbos véleménnyel - gyakorlatilag bármiről.
A kuruc.info mindennek a sűrítménye. Mondanivalójának lényege a fehér faj védelme – amibe nem tartoznak bele például a zsidók, a cigányok és a buzik. Velük ennek megfelelően szabad bánni – legelőször is a szó erejével kellene kiirtani őket. Az erre kent jobbikos, gárdás, hazafiaskodó mákonymáz csak díszítés.
Amit nem értek, csak az, hogy M. Balázs miért most kerül bíróság elé, hiszen évek óta tudjuk, hogy ő a főszerkesztő. Azt sem értem, hogy a kormány mit pepecsel azzal, hogy az amerikai kormányszervektől kér segítséget a letiltáshoz, amikor elektronikai eszközökkel percek alatt meg lehet oldani, hogy a kuruc.info eltűnjön a magyar internetről. A demokráciának vannak határai. Ha nincsenek, akkor az nem demokrácia.
Úgy látszik M. Balázs vesztét az okozza, hogy vérszemet kapott: az ügyészek és a bírók azonnal – ez nálunk két év – tudnak lépni, ha őket gyalázzák, érdeksérelmesen. Mást lehet, büntetlenül, önfeledten. Ez is egy jogrend, csak kilógós lólábas.

Két egyházi hír

Az egyik az, hogy egy bíróság – megint – úgy döntött, hogy az egyházak vezetői – meglehetősen cinikus önértékelésük dacára – közszereplők. Így aztán kutatható esetleges ügynöki múltjuk. Nyilván lesz még föllebbezés, de azért a bíróság jóvoltából mégiscsak tettünk egy lépést a hülyének nézés általános gyakorlata ellen. Talán még megéljük, hogy együtt fohászkodhatunk a hívőkkel, hogy semmi ördögi ne derüljön ki a múltjukról.
A másik hír: felmentette ifjabb Hegedűs Loránt református lelkészt a Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa.
Az egyház javára szól, hogy annyi méltatlan, förtelmes beszéd és cselekedet után ezt az embert legalább bíróság elé állította. Az egyház zsinata lelkészi és világi elnökének beadványában azzal érvelt, hogy a budapesti lelkész az egyház jó hírnevét, tekintélyét sértő, hitvallásellenes megnyilatkozásokat tett. A cél ifjabb Hegedűs elbocsátása, palástveszejtése volt. Az utolsó cseppes indokok: a lelkész a holokauszttagadó David Irving könyvbemutatójához az egyházközség egyik termében biztosított helyet, valamint tavaly október 23-án a Szabadság téri református templom előtt antiszemita kijelentéseket tett. A bírósági tanács azért mentette fel mégis ifjabb Hegedüst, „mert megalapozatlanok voltak azok a vádak, amelyekkel őt korábban illették”, azok „szóbeszédre” és újságnyilatkozatokra alapozódtak.
A bíróság nyilván egyetlen Hegedűs-beszédet nem hallgatott, egyetlen Hegedűs-írást nem olvasott, így ez a Jobbiknak, a csőcseléknek isteneskedő, gyalázkodva prédikáló emberkáromló maradhat abban az egyházban, amelyiknek törvénye szerint egyetlen embert sem lehet kirekeszteni.
Csak azt nem értem, miért én szégyellem magam.
És miért gondolom azt - minden sajnálatom ellenére, mert arra méltatlanokat is megbántok -, hogy az a helyes, ha fölszólítom a normális embereket: mindaddig, amíg - immár vezetői akarata ellenére - ifjabb Hegedűs az egyház lelkésze maradhat, minden tisztességes ember tartózkodjon a Református Egyházzal való érintkezéstől. Jómagam kerülöm ezentúl a templomokat, a koncerteket, de még a jótékonysági eseményeket is. Senki ne adja adója egy százalékát egy fertőzött egyháznak!
Tartozunk ennyivel magunknak, a tisztességes reformátusoknak és főpapjaiknak. Talán így teszünk még egy lépést az isteneskedő hülyének nézés ördögi gyakorlata ellen.

http://www.youtube.com/watch?v=d3K4jwkSULM
http://www.youtube.com/watch?v=CKrlDn7xslY&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Vxu_IYqfpqU&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=ePDjFAEXGSc&feature=related