Nem is nagyon merem ide írni, mert hátha Vágó Pista is nézegeti:
Még születésnapomra kaptam egy nagyon jó kis játékot Dávidtól: egy dobozka nagyon mágneses acélgolyócskát. Annyira erősen húzzák egymást, hogy afféle dísztárgyakat kehet létrehozni a csomóból. (Meg különben is nagyon szeretem a mágnest. Nem csak tárgy, hanem a világ egyik legtalányosabb jelensége.) Tegnap addig pakolgattam a golyókat, amíg egy karkötő lett belőlük. Pont illett a karomra. Csinos is volt. Föl is tettem. Aztán arra gondoltam, éjszakára magamon hagyom. Állandón hirdetik ezeket a mágneses cuccokat, úgyis fáj a térdem, úgyis sajog a vesém, nézzük meg, mi lesz reggelre.
Az lett, hogy éjjel háromkor ébredtem föl először. Kimentem pisilni - nem prosztata, hanem vízhajtó -, és csoda volt: a térdek nem fájtak. A vesék környéke is éppen csak. Most, délután is eléggé jól van a sorvadt lábam, és a vese se fáj.
Kíváncsi vagyok, mi lesz reggelre. (131105FB)
Szóljatok!
Nagy örömömre már lehet kapni két újabb könyvemet e-book változatban is. Ez azért fontos, mert az utóbbi évben - persze főleg külföldön élő barátaim a világ minden tájáról - sokszor kérdezték, hogy a Tőkés Lászlóról és a Róna Péterről szóló könyveimet mikor lehet letölteni. Mostantól. Szóljatok másoknak is, hátha érdekel valakit.
Tőkés László: http://www.multimediaplaza.com/ekonyvek/adatlap/3264
Még születésnapomra kaptam egy nagyon jó kis játékot Dávidtól: egy dobozka nagyon mágneses acélgolyócskát. Annyira erősen húzzák egymást, hogy afféle dísztárgyakat kehet létrehozni a csomóból. (Meg különben is nagyon szeretem a mágnest. Nem csak tárgy, hanem a világ egyik legtalányosabb jelensége.) Tegnap addig pakolgattam a golyókat, amíg egy karkötő lett belőlük. Pont illett a karomra. Csinos is volt. Föl is tettem. Aztán arra gondoltam, éjszakára magamon hagyom. Állandón hirdetik ezeket a mágneses cuccokat, úgyis fáj a térdem, úgyis sajog a vesém, nézzük meg, mi lesz reggelre.
Az lett, hogy éjjel háromkor ébredtem föl először. Kimentem pisilni - nem prosztata, hanem vízhajtó -, és csoda volt: a térdek nem fájtak. A vesék környéke is éppen csak. Most, délután is eléggé jól van a sorvadt lábam, és a vese se fáj.
Kíváncsi vagyok, mi lesz reggelre. (131105FB)
2 megjegyzés:
További jó ütemi regenerálódást kívánok..és szeretném kifejezni örömömet, hogy újra lehet olvasni téged.... Az e book-ka elkéstél/:))/ mert a Róna könyv már megvan az a másik pojáca meg nem érdekel:((
üdv. Bbácsi
Kedves Iván!
Végre, hogy írt. Minden nap benézek, alig vártam, hogy életjelet adjon magáról. Sok sikert kívánok a gyógyuláshoz!
Megjegyzés küldése