Kihalófélben

Dunavirágok Tahitótfalunál

Bár minden okunk megvan, ne mindig csak keseregjünk, hiszen van ám, amiben Magyarország csakugyan jobban teljesít: pár héttel ezelőtt hír és fényképes beszámoló jelent meg az interneten arról, hogy Tahitótfalu magasságában emberemlékezet óta először dunavirágzás volt a Szentendrei sziget keskenyebbik Duna-ágában. Az ugyanolyan, mint a tiszavirágzás: a tiszaihoz hasonló kérészek nagyon rövidke nászrepülése. A dolog jelentősége az, hogy a sok-sok környezetvédelmi cselekedet valahogy mégiscsak annyira megtisztította a Dunát, hogy ez megtörténhetett. Vagyis: élhetőbb lett a világunk, és nyilván nem csak a kérészek számára.

Ahhoz, hogy a világot a lehető legteljesebb mértékben megtisztítsuk a saját fertőző, sőt gyilkos mocskunktól, évtizedekig tartó, rendkívül következetes sziszifuszi munkára van szükség. Szerencsére az emberben megvan az ilyesmire a hajlam: fölismerjük, hogy hülyék voltunk, vagyunk, és szépen, lassan elkezdünk korrigálni. Hosszú távon talán egyszer lesz egy lakható, élhető, kellemes Földünk, fönntartható fejlődéssel, fönntartható népességgel.

Föltéve, hogy a politikai és egyházi vezetők - meg az összes többi - egyszer végre megértik, hogy ha az emberiség létszámát nem csökkentjük legalább a jelenlegi felére, akkor bizony magunkba pusztulunk. Ma nem látom, hogy remény lehetne arra, hogy megjön az ész, de azt se hittem volna, hogy dunavirágzás lesz egyszer. Pláne, hogy nem is tudtam arról, hogy valaha is léteztek dunavirágok.

A másik lehetőség: a lakhatóság elérésében a hosszú táv legföljebb úgy rövidíthető, ha az amúgy komplett hülye emberiséget egy túlnépesedési világháború józanítja ki. Ennek csatái már elkezdődtek, például Afrikában, de a figyelmeztetések - a különösen kegyetlen csatajelenetek dacára - nem jutottak el a globális köztudatig.

Nálunk biztosan nem. Orbán - “a legjobb exportcikkünk”, ami azért nagy baj, mert az csak úgy lehet, hogy állandóan hasad - még mindig ott tart, hogy “Ma még egy veszélyeztetett fajta vagyunk, folyamatosan fogyunk”. Ezt egy olyan országban, amelyik több mint száz éve nem képes eltartani a saját népességét - most éppen nem termel és nem eszik csak “jobban teljesít”, noha jó a földje és kiválóan képzettek a polgárai, - arról nem is beszélve, hogy egy évszázad alatt elmenekült innen legalább egymillió ember, és meg is öltünk legalább egymilliót... Bár az is lehet, hogy éppen ezért nem tudjuk eltartani a népességet, vagyis magunkat.

Az az Orbán Viktor mondja ezt, aki ahelyett, hogy arra törekedett volna kormányzása idején, hogy az emberek minél tovább dolgozzanak - ameddig bírnak, és amit bírunk -, hiszen ez a közösségi érdek: csakugyan nem lesz, aki eltartsa az öregeket. Ezt régen tudjuk: talán, ha magunkat tartanánk el... Orbán egy paradigma-váltás helyett az utolsó csapást mérte például az egészségügyre, amikor munkaképes, idősebb orvosokat és szakembereket szekírozott ki az elképesztő szakemberhiánnyal küszködő ágazatból. (Vajon ettől nem “fogyik majd a magyar”? Nem csak az öregek!)

Majd talán legközelebb lesz olyan vezetőnk, aki átlát. De addig is igyekszünk. Vitázunk, cselekszünk, és mindig egy kicsit jobb lesz nekünk. Vágtatunk, mint a teknősbéka.

Az őszi hazai vitatéma az úgynevezett PET-palackokra kivetendő betéti díj dolga volt.

Ezek eléggé könnyen kezelhető jószágok. Hazavisszük, kiisszuk belőlük a többnyire magyar csapvíz minőségű vizet, aztán vagy újratöltjük, vagy gyűretlenül, esetleg morzsinkálásos maroktöpörítéssel összezsugorítjuk és szemétre vetjük őket. (Egyszer próbáltam venni elektromos zsugorítót, de kicsit százszor annyiba került, mint amennyire én gondoltam. És akkor még oda számoltam a villanyszámlát, mert árammal működött - igaz akkor még a csökkenetlen rezsik bánatos korszakában éltünk.)

Mellékszál, de jellemző egy október végi hír a magyarok közmondásos zsenialitásáról: nagyüzemben készíthetik a PET-palackokat egy magyarországi gyárban csak azért, hogy a müncheni szupermarketek üvegvisszaváltó-gépeit kijátszva felvegyék a palackokért járó 25 eurócentes betéti díjakat – számol be egy müncheni lap, az Abendzeitung München cikke alapján az Origo.

Az egyik Tengelmann-szupermarketben arra lettek figyelmesek az alkalmazottak, hogy a visszaváltó gépek tele vannak hamisított kóddal felcímkézett műanyag palackokkal, később pedig kiderült: szinte minden bolt gépeiben voltak ilyen palackok. Az Abendzeitung München azt írja: a rendőrség nagy értékű csalás gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Az ember hajlamos arra, hogy azt mondja: úgy kell a németeknek, akik telehordták a bálás mocskukkal az országunkat. De nem gondolunk ilyet, mert kulturált európai emberek vagyunk, és tudjuk: attól, hogy pár éve néhány német - magyar közreműködéssel - nagy szemétséget követett el ellenünk, nem általánosíthatunk a németekre vonatkozóan.

De ez csak - mocskos - színfolt ahhoz képest, hogy itthon vita alakult ki a PET-palackok betétdíjasításáról. Ez sokmindenre rávilágit: egyebek mellett a hülyeségünkre és a gonosz irigységünkre is.

Az irigységről annyit. hogy közösségi oldalakon jómagyar vita alakult ki arról, hogy milyen disznóság, megint a hajléktalanok járnak jól. Mert ugye az emberek döntő többsége nem váltja majd ki a betétdíjat, és a kukákba dobott palackokat megkaparíntják a hajléktalanok.

Magyarországon föltűnő jelenség, hogy miközben Európában szinte egyedülálló módon csakugyan kiváló minőségű a csapvíz, a lakosság 40 százaléka naponta veszi, issza az ásványvizet.

Első látásra ez rendben is van. Sajnos úgy adódott, hogy idén nyáron naponta három palack ásványvizet kellett meginnom egy kórházi kezelés alatt. Közben leszoktam a dohányzásról, aminek következtében rendkívüli mértékben megnőtt az ízérzékelő képességem. Ráadásul bizonyos gyógyszerek miatt ez az érzékenység tovább fokozódott.

Ebből az lett, hogy egyszercsak elkezdtem valami fura mellékízt érezni ivás közben. Rájöttem, hogy ez a kioldódó műanyag. Ízre legalábbis.

Ha igaz, hogy csapvíz helyett oldott műanyagot iszunk, akkor ez szívszorítóan nyomorúságos.

A Wikipédia szerint a PET-palackokra jellemző a jó kémiai ellenállóképesség, gyenge savak, lúgok, olajok, zsírok és aromás szénhidrogének nem támadják meg. (Mi a gyenge? A Coca Colában állítólag egy nap alatt föloldódik egy emberi fog.)

A WEBBeteg arra hívja föl a figyelmet, hogy miért nem szabad újratölteni a PET-palackokat. “Otthon is jól elvégezhető kísérlettel bizonyítható a PET-palack használatának higiéniai veszélye. A felbontást követően 24 órával - a hűtőben való tárolás ellenére is - megjelennek a baktériumok és penészgombák. Miután elfogyasztottuk az ásványvizet vagy üdítőt, és újból megtöltjük ezen palackokat, a számos mikroorganizmus azonnal fellelhető a palackunkban, majd két-három nap után szabad szemmel is jól láthatjuk a felrakódásszerű telepeket. A PET-palackok belső felszínén lévő kis egyenetlenségek ugyanis ideálisak ezen baktériumok és gombák számára, hogy telepeket alkossanak.”

Ha nem az oldódás a magyarázat az ízre, akkor ez: “Számos mikroorganizmus olyan koncentrációt érhet el a palackban lévő folyadékban, amelyek szervezetünkben (különösen a szánkban) megváltoztathatják a normál flóránkat. Másik fontos dolog, hogy a baktériumok és a gombák anyagcseréjük során számos toxikus, daganatkeltő anyagot termelnek.”

Vagyis a kényes és furfangos magyar fogyasztó nem iszik csapvizet, hanem csak a tízezer éve a földben pihenő ásványvizet, aztán daganatot kap tőle. Jogos, ha valaki több évtizeden át dohányzik, aztán amikor rákot kap, azt mondja: “hülye voltam”. Na de az ásványvíztől? Ezen a kockázati alapon génmanipulált kukoricát is ehetnék.

“De vajon tényleg olyan egészséges az ásványvíz?” - Kérdi a fogyasztovedelem.info-  “Német tudósok 15 kanadai és 48 európai ásványvízminta megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy a PET-palackba töltött termékek antimontartalma sokkal magasabb, mint azon vizeké, amelyek polipropilén-palackban kerültek a boltokba. A feltételezések szerint a mérgező fém a palack anyagából oldódik ki, mert a PET előállításakor gyakorta antimonvegyületet használnak. A PET-palackkal szembeni gyanút erősítette, hogy a beletöltött víz antimontartalma alaposan megnőtt. (Nyugtatásul: a Heidelbergi Egyetem munkatársai azt is hangsúlyozták, hogy az ásványvizek a megengedettnél nagyságrendekkel kevesebb antimont tartalmaznak.)

Talán ennyi is elég  a rémisztésből. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a teljesen veszélytelennek látszó anyagok nem rongálják a termékenységet és a nemzőképességet. Nem azért, mert akkor Obán Viktor bánatosan halna ki, hanem azért, mert egyszerűen csak nevetségesek lennénk, ha úgy járnánk, mint a dunavirágok: pár évtized múlva tudományos szenzáció lenne, hogy gyereket nemzett egy magyar férfi.