péntek, december 06, 2013

Rontás

Most szólok, hogy amennyiben a lóverseny-fogadás a nemzetinek csúfolt dohányboltokba kerül, a magyar államnak számolnia kell azzal, hogy beperlem, méghozzá megrontásért.
Történt ugyanis, hogy naptárilag éppen pont a trafiknyitások pillanatában leszoktam a dohányzásról. Jó lenne, ha azzal henceghetnék, hogy politikai okokból, tiltakozásul keményedtem meg, magamtól is megvonva a jót csak azért, hogy Orbán Viktor kegyeltjei rajtam ne keressenek… Valójában diócskányi szörny dagadozott a tüdőmben, és egy rettenetes vizsgálat után jobbnak láttam, ha negyven év után befejezem a dohányzást. (Megjegyzem, ha amerikai lennék, bepereltem volna a dohány- és pláne a reklámipart.)
Ha a dohányboltokban lehet majd fogadni a lovakra (nem csak ott, de nekem az lesz legközelebb, és nehézkesen, bottal járok), akkor rendkívüli kísértésnek leszek kitéve. Eddig például azért sem tettem be a lábamat trafikba, mert félek, hogy a látvány, az illat ugyanúgy elcsábít, mint kamaszkoromban. Szinte biztos, hogy elcsábítana, mert én nagyon szerettem dohányozni.
Ha nem is szenvedélyes, de - tréfásan: Csurka István emlékére - szeretetteljes fogadó vagyok, aki 1000 forintnál többet soha nem költ ilyesmire, ne is próbálkozzon majd az állam jogásza azzal, hogy szenvedélybeteg lennék, és úgy kell nekem.
Már előre látom: megyek majd a nemzeti dohány- és lóversenyzős boltba, és ha nem figyelek oda, egyszercsak azon kapom magam, hogy nézegetem a dobozokat. Így kezdődött jópár évtizeddel ezelőtt is - sőt: gyűjtöttem a dobozokat. Sőt: az orosztanárommal csereberéltünk! És majd eszembe jut, hogy mennyire jó volt, amikor először vettem cigit, és a Feneketlen tónál elszívtam: Hogy például férfinak éreztem magam - ami most megint rám fér, úgy néz ki.

Azok közül sámosan, akik Amerikában rákot kaptak, milliós kártérítésekhez jutottak. Én eddig nem indítottam pert, mert a felelősök, a felelős állam a rendszerváltáskor elenyészett. De ha most, másodszor is megrontanak, indítom a pert, akkor is, ha érzem majd, hogy egy picikét visszaélek a joggal. De sajnos az úgy van, hogy a joggal való visszaélőkre a saját nyomorult eszközeikkel lehet hatékonyan támadni.


Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések