Nyilatkozat a Táncsics-díjról

Alulírott Andrassew Iván nyilatkozom arról, hogy nem adom vissza a Táncsics Mihály-díjat. Mindeddig várakozó állásponton voltam. Arra gondoltam, hogy a minden bizonnyal tisztességes  Balog miniszter úr fölismeri döntésnek súlyát - például az izraeli nagykövet tiltakozásának hatására -, és képes lesz olyan módon korrigálni tévedését, ami méltányolható. Nem azért, mintha bármilyen ranghoz, címhez vagy kitüntetéshez ragaszkodnék - amúgyis csak jelképesen adhattam volna vissza, mert már régen a kisfiamnak ajándékoztam az összes többi díjammal és kitüntetésemmel együtt, a vele kapott pénzt pedig jóhiszeműen elköltöttem. 

Mindegy, úgy döntöttem, hogy Balog miniszter elképesztő parlamenti alakítása után nincs jogom ennek a kormánynak bármit is visszaadni. Ez olyan lenne, mintha elismerném erkölcsi hatalmát. 

Történt ugyanis, hogy Nyakó István kérdésére a miniszer tücsköt-bogarat összehordott, amiből azért kiderült, hogy nem váltja le az őt is, az országot is, az európai kultúrát, az újságíró szakmát is megszégyenítő kuratóriumot, nem állítja vissza a demokratikusságnak legalább a minimális kritériumait biztosító jelölési rendszert, és nem vonja vissza a díjat, törvényesség hiányában föl sem szólítja Szaniszló Ferencet, hogy adja azt vissza, mert tévedés történt. És persze ő sem mond le, mert nem szégyelli magát.

Ehelyett össze-vissza hablatyolt Bolgár Györgyről, Gergényi rendőrfőnökről meg arról, hogy bezzeg cigányok is kaptak kitüntetést. (Valahogy azt képzeli, hogy ha nyilas hordák kedvencei mellett cigány muzsikusok is kapnak valami díjat, akkor van itt valami meghitt polgári egyensúly.) Odáig jutott, hogy Pörzse Sándor képviselő (kolléga) kérdésére válaszolva kifejtette, hogy tulajdonképpen milyen baromi jó dolog, hogy Szaniszlónak adta a díjat, mert így olyan újságírók adják vissza azt, akiknek ő nem adott volna. Vagyis így megtisztul a Táncsics Mihály-díj.

Vagyis kiderült: az történt, amire egyébként sokan gondoltak is - én nem, mert csakugyan hittem Balog miniszter tisztességében -, hogy ő pontosan tudta, mit művel. Bedobott egy kis mérgezett szart az újságírók közé, amitől ők majd szétrebbennek, kimenekülnek egy közösségből. Ezzel a kitűnő trükkel szét lehet verni az értékrendet, a méltóságot, bármit. A lényeg az, hogy a szétverés után ki lehet építeni az új rendet. Ráadásul az egészet ráfogta valami kuratóriumra. Akiket persze nem mer leváltani, mert még a végén bosszúból elmondanák az igazságot.

Amikor meghallottam, hogy Németh Péter lemond a díjról, és ehhez kiváló kollégáim, barátaim is csatlakoznak, legelőször arra gondoltam, hogy na persze én is. Ám aztán eszembe jutott, hogy ezzel megtesszük az első lépést, és a vége menetelés lesz - kifelé a hazánkból. Erre gyakorlatilag naponta kapunk fölszólítást olyan körökből, amelyek - mint megint kiderült - valahol már összenőttek Balog miniszterben és Pörzse képviselőben. 

Ha a Fidesz marad még négy évig, akkor már semmiféle védelemre nem számíthatunk, elveszítjük önvédelmi képességünket, egész egyszerűen eltakarítanak minket. Újságírók százait fogják emigrációra kényszeríteni - és ebben a Fidesz jól összedolgozik majd a nácikkat - ez a kitüntetési cirkusz csak egy volt a próbák közül.

Nem szeretnék innen elmenni. Nem gondolom, hogy olyan embereknek, mint Balognak vagy pláne Pörzsének és Szaniszlónak meg kell adni azt az örömöt, hogy egy pillanatra is azt érezhessék, hogy bármivel megszégyeníthetnek minket. Egy ilyen mindenre kapható, a lelkiismeretével is bohóckodó, szerencsétlen miniszter meg egy náci képviselő nem fog azon röhögni, ahogy én a hátamon valami kis batyuval átlépem a határt.

Gratulálok, sikerült összeszarozni Táncsics nevét, egy szép Madarassy Walter-érmet! Legföljebb majd jól lefertőtlenítem, mielőtt a gyerekem megint játszhat vele.

 .