péntek, február 24, 2012

Kinga Göncova koponykája

Dr. Gyarmati Pál turáni
orcája arra az esetre,
 ha Göncz Kingának
valami baja esne

A kormánypártiak boldogan közlik a hírt: Vizsgálatot indított a Klubrádió múlt szerdai, Megbeszéljük című műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Mert ugye egy betelefonáló a következőket mondta: „És nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni. Ez elmélet. Ha likvidálják.” A vád: Bolgár ezek után az adás megszakítása helyett még percekig beszélgetett a férfival. Ahogy egyébként szinte minden barommal szokott. Erre lehet építeni: fölhívatjuk Bolgárt, bemondunk valami egetverőt, aztán már lehet is indítani a vizsgálatot. 
Én kihez forduljak egy ilyen üzenettel, ami tegnap jött a blogomra:
“Két szoci EP-képviselő ellen most fejeztem be az államellenes bűncselekmények miatti feljelentést, amit egyezettem kettő brüsszeli, valóban MAGYAR képviselővel.
Kinga Gönczova EGÉSZ POLITIKAI PÁLYÁJA a magyarság , a Nemzet és a Csonka-ország polgárai ellen irányul: ott egy folytatólagos bűncselekménysorozat miatt cca 15 év fegyház szintjéig fogjuk minősíteni a NEM-NŐ, NEM-MAGYAR, apja részéről egy szabadság hérosznak NEM-PSZICHIÁTER, hanem elmebeteg HAZAÁRULÓ lánya MEGBOCSÁTHATATLAN BŰNEIT.
Vagy simán szétdurrantjuk a koponykáját. Ez reális, nem humbug.
Dr. Gyarmati Pál NJSZ, HM Társaság, kormánypárt, Turáni Unió, Greatsteppe Foundation
Egy egész titkosszolgálati médiaörsnek adhatnék állandó munkát az ilyen mindennapos üzenetekkel.

 .

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Undorító, ami itt folyik.

kelgyo írta...

Ejjj, Iván, nem érted Te a lényeget.
Nem mindegy, ki csinálja.
Ha Bolgárt hívja fel valaki és olyat mond, az Bolgár bűne is meg a telefonálóé is.
Ha Te kapsz kormánypártinak titulált levélkét, az maximum a Te sarad.
Nekik szabad, na.

joti írta...

Dr. Gyarmati Pál valódi bemutatkozása itt olvasható (csak erős idegzetűeknek),
akinek, mint látom, nem előzmény nélküli a mostani beszólása.
Most kezdem érteni, miért csökkentették százra a jogászképzésben az államilag finanszírozott oktatás keretében felvehető hallgatók számát.
Már így is több mint elég Gyarmati Pálhoz hasonló kiváló jogászunk van (egy is sok belőlük), aki akár az egyetemen is oktathatna… például bunkológiát. Minek még szaporítani is őket?

zupasta írta...

Ez az ember (mm dr. Gyarmati) nem normális. Egyáltalán miért foglalkozunk vele? Különben is, nyilvánvaló elmeháborodottakat zrikálni nem túl úriemberi viselkedés. Felejtsük el őt mihamarabb, márcsak a saját önbecsülésünk miatt is.

Névtelen írta...

Ez a turáni orca nem Dr. Gyarmati Pált ábrázolja. Ez a fénykép csak egy az ő számos 'avatar'-ja közül.
A valóságban ő egy 50-51 éves 100+ kilós, elhízott, puhány, világosbarna/kesehajú, harcsabajszú, püffedt arcú, vizenyős tekintetű alkoholistára emlékeztető lény, első pillantásra feltűnő, hogy NEM turáni altípus.
Érdeklődés esetén privát üzenet mellékleteként el tudom küldeni bárkinek az ő valódi arcmását, amit óvatlanul pár éve feltett magáról az egyik közösségi portálon regisztrált adatlapjára (azóta törölte magát - legalábbis az eredeti profilját - arról a közösségi portálról)...

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések