Napok óta az motoszkál a fejemben, amit a Klubrádióban hallottam: a magyar munkaerő hatékonysága az Európai Unió nyugati fertályaiban élő kollégákéhoz képest hatvan százalékos, miközben a bérük harminc százalékos.
Vagyis, kerekítve: ha a nyugati dolgozó teljesítményét 300-nak vesszük, akkor a Magyarországon dolgozóé 200, a bére viszont 100. Alighanem ez az a mutató, ami a legtöbbet mondja az országunk és a saját helyzetünkről. Azért mondtam azt, hogy a “Magyarországon dolgozóé”, mert a külföldön dolgozó proletár - mondhatni szakproletár - ismerőseim szerint ez csakugyan igaz lehet. De az is, hogy amennyiben a magyar munkás nyugatabbra vállal munkát, akkor ugyanazon a gépen, amin itthon dolgozott, néhány nap alatt eléri a nyugati kolléga hatékonyságát. És ez igaz a nyugatra szerződő orvosokra, mérnökökre és más munkavállalókra is. Ez azt mutatja - legalábbis nekem -, hogy nem a magyar munkavállaló szorgalmával, szakértelmével, ügyességével van baj, hanem az egész rendszer hibáját kellene megkeresni, ami valami logisztikai-típusú zavar lehet. Magyarul: rosszul szervezett társadalomban élünk, amely éppen ezért nem nagyon tudja elvárható szinten eltartani a népességét. (Így van ez már legalább száz éve. Ezért vándoroltak el innen milliószámra az emberek - ráadásul leginkább azok, akik olyan tudással és szakértelemmel bírtak, amit el lehetett adni bárhol a világon, csak itt nem. Ha a legjobban képzett népesség állandóan elvándorol, akkor itthon soha nem növekszik a hatékonyság.)
Ma szinte minden nap szó van arról, hogy a jelenlegi hatalom legfőbb célja az, hogy a középosztályt erősítse. Ezt valahogy úgy képzelik el, hogy az egykulcsos adózás varázslatos következményeképpen több pénz jusson egy nehezen körülhatárolható polgári rétegnek, amely aztán ebből a jövedelemből lecsorogtat valamit a proliknak, a parasztoknak meg a nincsteleneknek, amiből ők majd vásárolgatnak, és akkor ebből majd beindul a gazdaság. Nekem viszont az a gyanúm, hogy inkább akkor lehet fizetőképes kereslet a középosztály szolgáltatásaira, ha a termelő rétegeknek van miből fizetni. Mivel ez egyre reménytelenebb, hiszen a társadalmi lét alapjait megtermelő rétegek egyre kevesebbet keresnek, egyre csekélyebb a remény arra, hogy a középosztálytól vesznek valamit. Tudást, egészséget, szórakozást, üdülést, utazást, művészeti termékeket, efféléket, hogy olyasmikről, mint lakás meg autó még ne is beszéljünk.
Mert ha a mostani állapoton maradunk, akkor nem csak a hatékonyság marad hatvan százalékon, hanem az élet minősége is. Vagyis teljesen reménytelenül vágyunk arra, hogy a szogáltatások minősége és mennyisége belátható időn belül akár csak megközelítse az EU átlagot. És ez csak tovább romlik azzal, hogy a hatalom korlátozza például a tanulási lehetőségeket. Egy tudásalapúnak mondott társadalomban a tudás-lehetőségek fosztogatása végképp rontja a kitörési esélyeket. Bár ki beszél itt már kitörésről? Túlélés, az maradt, mint majdnem reális életstratégia-lehetőség.
Nem az a kérdés, hogy meg lehet-e élni 47 ezerből, hanem meg kellene vizsgálni, hogyan lehetne értékarányos bérekhez jutni egy olyan országban, ahol szemmel láthatóan égbekiáltóan igazságtalan az elosztás. Ez egyébként a hatalomnak már csak azért is érdeke lenne, mert a keresetek jelentős része után adókat és járulékokat sápolhat, amiből nem csak az egyensúly javítható, hanem etetheti is a politikai okokból is támogatott középrétegeket - a hivatalnokokat, pártkatonákat, a hűséges értelmiségieket. Eteti persze most is, csak ez túl sokba kerül nekünk.
Ezért nagy hiba az, hogy a hatalom korlátozza például a szakszervezeti jogokat. Hiszen arra nincs remény, hogy majd maga a hatalom kényszerítse ki, hogy a dolgozó a megtermelt érték arányában kapjon - mondjuk ne 100-at, hanem legalább 150-et, hogy annak a bizonyos külföldi befektetőnek még mindig nagyon megérje itt maradni -, így pedig most már az érdekérvényesítésre is egyre kevesebb reménye lesz.
Lehet, hogy a matolcsyzmushoz képest unordodox gondolat, ha azt kérdezem, hogy nem lehetne-e mégis alulról építeni a középosztályt, vagyis ne a leggazdagabbakat támogassák, hanem azokat, akik a vállukon hordják az országot, még ha negyven százaléknyi hely marad azokon is a vállakon. Mert ugye praktikusan halálra dolgozzák magukat, de minek.
(Klubrádió, Hetes Stúdió >>> 6:46 perc)
.
1 megjegyzés:
„Ezért vándoroltak el ... akik olyan tudással és szakértelemmel bírtak, amit el lehetett adni bárhol a világon, csak itt nem.”
Azért vannak köztük olyanok is, akik bármilyen okból nem elég mobilak, és kénytelnek itthon maradni.
Az ő mottójuk: A tudást félpénzért itthon is el lehet adni, de ezért csak félintenzítás jár. Hiszen maradnia kell energiának az egyéb kiegészítő tevékenységekre, amelyekkel – bár nyolc órába ez persze már nem fér bele – a másik félpénzt meg lehet hozzá keresni.
Igaz, ezzel károsodik az egészség, de így legalább nem kell tovább keresni az okát, miért élünk rövidebb ideig, mint a szerencsésebb országok polgárai.
A hatalom birtokosai pedig úgy gondolkoznak, hogy először legyünk bizalommal, előlegezzük meg a teljes intenzítást félpénzért, aztán ha ők már az összes zsebüket jól teletömték, és a tőzsdén is több szerencsével járnak, majd nekünk is több fog jutni.
Nagyon jó logika ez, amiről nekem csak az jut eszembe, hogy mit nekik és hová...
Megjegyzés küldése