Születésnapomra

Köszönöm a születésnapi jókívánságokat. Nem tudok mindegyikre személyesen válaszolni. Az a furaság ért, hogy pont tegnap romlott el a számítógépem, és mire az internetre jutottam, annyi üzenet érkezett, hogy meg se tudtam számolni. Olyan kétszázig eljutottam, de aztán rájöttem, hogy reménytelen. Levelek, bejegyzések, képek. Elképesztően sok. Van ám ebben valami rémisztő is, mert ha az ember ennyi szeretetet kap, akkor elkezdi piszkálni a felelősségtudat. Gálvölgyi János egyik beszélgetésében merült föl a múlt héten az, hogy amikor a színész elkezdi az új színmű próbáit, azonnal dilettánsnak érzi magát - hiába megy telt házzal egy-két-három másik olyan darab, amelyikben nagyon jól alakít. Minél több szeretetet kapunk, annál erősebb a kétség. Az utóbbi hetekben én nagyon sokat kaptam. Azért, mert leírtam, hogyan élünk mi, újságírók, mostanában, és azt is, hogy én, személyesen. Arra nem gondoltam, hogy ebből az lesz, hogy sok száz levelet kapok, a barátaim csakugyan segítenek, például azzal, hogy megrendelik a Mondottkönyvemet, megoldásokat keresnek, hogy legyen telefonom, internet-előfizetésem, talán még egyszer olyan munkám is, amihez fizetés is tartozik. Csak ugye, ezért én is tartozom valamivel. Hogyan tudom én visszaadni a sok szeretetet? Persze, minden hétköznap szembe kell néznem magammal, a felelősségemmel. Lehet, hogy az az igazi szülinapi ajándék, hogy ezt százan és százan tudatosítják.

 .