csütörtök, december 23, 2010

Kevély tanács

Méltányolom Lázár János kijelentését, miszerint semmiképpen nem akarnak háborút a sajtóval, mert a konzervatív erők az utóbbi húsz évben az ilyesmiben mindig alulmaradtak. Kár, hogy nem veszi észre: nem a magyar sajtóval állnak háborúban, hanem a világ demokratáival. Miközben a Fidesz azt próbálja érzékeltetni, hogy valami hazaárulók bíztatják a nyugati politikusokat és a sajtót, az önkényuralom felé csúszó Orbán gyalázására, az az igazság, hogy a Nyugat jól fölkészülten várta, hogy a Fidesz elfogadja a sajtótörvényt, és végre akkorát rúgjon Orbánba, amekkorát régen szeretett volna. Lázár úr pontosan tudja, hogy Orbánt úgy nézik le tőlünk nyugatra, mint ahogy a Fidesz és az egész politikai osztály az újságírókat. Egy üresfejű demagógnak tartják - a karácsonyra való tekintettel a többi minősítő jelzőt most mellőzzük.
Európa nem szólhatott bele az elképesztő visszamenőleges törvényhozósdiba, a jogbohóckodó alkotmánypiszkálásba, a demokrácia alapelemeinek önfeledt kirugdosásába, de a sajtószabadság kérdése olyan ügy, amiben nem teheti meg, hogy ne szóljon. Minden dühét ezzel az ürüggyel veri majd le Orbánon.
Tudom, hogy mérhetetlen kevélység, ha azt képzelem, hogy a miniszterelnök hallgat rám, de  Magyarország érdekében a következő lépéseket látom járhatónak. Orbán Viktor parancsolja meg, hogy Schmitt Pál ne írja alá a szájkosártörvényt, hanem utalja az alkotmánybírák elé, akik azt nyilvánvalóan megsemmisítik. Schmitt biztosan megérti, hogy most ez a kármentő akció a “motoros” dolog, nem pedig a “fékes”, aminek felületesen látszik. Ezután fejezzék be a sunyiskodást, és kezdjenek neki egy teljesen új médiaszabályozás előkészítésének, beleérve a hatóság felépítését, vezetőjének kinevezését ésatöbbi - azt hiszem, nem kell magyaráznom, mi mindenben vétett a Fidesz a demokrácia ellen.
Ellenkező esetben Orbán - EU elnökségünk dacára - megint elkezdheti sértett királyfiként való bolyongását, és folyamatos csúfolásnak lesz kitéve.
Ha ez a törvény életbe lép, számosan leszünk - úgyis, mint az EU polgárai -, akik a világ minden demokratikus erejével szövetséget kötünk az egypártdiktatúra megszégyenítésére és lehetetlenné tételére. Mielőtt a jobboldal ádáz hazaárulózásba kezdene, jelzem, hogy ezt írja elő minden hazafinak a köztársaság érvényes alkotmánya.

 .

3 megjegyzés:

szürke_tapir írta...

Iván, nyilván Te is tudod, mit jelent Lázár kijelentése, de ha netán mégsem, szívesen lefordítom Neked:
"Meg fogjuk próbálni a háborút a sajtóval, és ha netán nem sikerül, akkor majd a Médiahatóságra kenjük az egészet."
Ennyi...

Kováts Kristóf (kovapapa) írta...

Egy vidéki, közepesen tehetséges focista akkor is győzni akar, ha bíró lefújta a támadást. Akkor majd jól utánamegy az emberének és az öltözőben tökön rúgja, és elég dühös még le is köpi.

Névtelen írta...

Ivan a cinizmusod felulmulhatatlan!
Ti mind ilyenek vagytok, a volt szocliberalis szelhamoskormany talpnyaloi!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések