vasárnap, december 12, 2010

Jó nap

Csókoltatom a médiafegyház őreit
Ma voltam a Hősök terén a tüntetésen, aztán fölvettük a Szabad Magyar Televízió első adását. A csontjaim is fájnak a hidegtől és a fáradtságtól, de igen jó nap volt. Remélem, jó lett a fölvétel. Többet még nem árulhatok el, de az biztos, hogy a szereposztás parádés volt. Bár én voltam a műsorvezető, gyakorlatilag nem kellett megszólalnom. A vendégek azt mondták, hogy olyan volt a hangulat, mint a rendszerváltás idején, a szabad televíziózás kezdetén az akkori Nap TV első stúdiójában. Pár nap múlva megkezdjük adásunkat. Természetesen nem Magyarországról, mert az itteni sajtóviszonyok ezt nem teszik lehetővé. Egy olyan hatommal állunk szemben, amelyikkel már akkor sem kívánnánk együttműködni, ha a gyalázatos törvényét visszavonná. Nem tudom, szégyellnünk kell-e, hogy emigrálni kényszerülünk. Lesz erről is pár szó a műsorban.

 .

1 megjegyzés:

joti írta...

Csak az a baj, hogy a Hősök tere néhány számmal nagyobb volt, mint ami a résztvevők száma alapján indokolt lett volna.
Mikor lesznek egy ilyen megmozduláson annyian, hogy azt már nem lehet egy laza kézlegyintéssel és egy köhög a bolha megjegyzéssel elintézni?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések