Nagyon veszedelmes dolog az interneten játszani. Persze eddig is játszottam, például hatalmas dámacsatákat a világ különböző pontjain élő profikkal és amatőrökkel. Még mindig van abban valami varázslatos, ha az ember egy japánnal vagy egy brazillal, pláne egy kínaival dámázgathat valós időben a saját asztalán. Tulajdonképpen elképesztő. A kedvenc ellenfelem egy eléggé nagypofájú francia, akit másfél hónap után tudtam elgyőzni – véletlenül, mert annyival jobb nálam. Most egy darabig nem játszom vele, nem engedek visszavágót – biztosan legyőzne -, mert tudom, hogy ezzel jól fölidegesítem.
Különben is, most minden figyelmemet leköti a Facebookon egy FarmVille nevű, tulajdonképpen közösségi játék. Az a lényege, hogy ha rendes paraszt vagyok, szorgalmasan dolgozom, takarékoskodom, okos döntéseket hozok, és jó kapcsolatot ápolok a szomszédokkal, akkor, ha nem is gyorsan, de szépen gazdagszom. Ha gyarapítom a földet, gyorsan termő növényekkel gyors hasznot arathatok, azon megint földet vehetek, megint pénzt szerzek. Egy idő után persze észre kell venni, hogy ha van rá pénzem, akkor drágább magot is vehetek, hiszen az többet hoz. Ki lehet számítani, hogy mi mennyi pénzt és munkát ér. Az időt is beoszthatom. Ha epret termelek az négy, ha rizst, az tizenkettő óra után terem, a paprikára egy napot, a krumplira hármat kell várni. Hétvégére, ha elutazom, nincs is gondom vele.
Amikor túl vagyok az eredeti tőkefölhalmozáson, már azért kell küzdeni, hogy minél több pontot szerezzek, a játék újabb és újabb lépcsőjére léphessek, mert csak így juthatok további földterülethez, takaros házhoz, szélkerékhez, hogy értelmes célokra költsem a hatalmas vagyonomat. (Nekem most 145 ezer dollárom van, 150 ezer egy jobb ház, százezer a szélkerék és az üvegház – ezekre nagyon vágyom.) De jó házat csak a 26. játékban vehetek, és egy hét mire oda jutok. Addig takarékoskodom.)
Nagyon fontos, hogy jó sok szomszédom legyen, mert tőlük állatokat és gyümölcsfákat kapok, ajándékba. Én például naponta úgy harmincat. Ennek az a következménye, hogy nagyon hamar túlszaporult keletkezik. A harminc-negyven szomszédomat látva az derült ki, hogy ezeket többnyire képtelenek eladni – mert erre is van lehetőség -, hanem a lehető legabszurdabb módon egyre kisebb helyen tömörítik őket. A végén hatalmas növényfalat és állatsorok állnak össze. Száz tyúk, száz disznó, száz kacsa. Ez azt mutatja, hogy a farmer nem valami ember-léptékű gazdaságot épít, amelyben az állatnak is kényelmes, paradicsomi helye van, hanem ipari termelés folytat, amiben csak a szerzésnek van öröme. Vannak persze az amerikai, török, szerb, német, iráni és más messziszomszédaim között, akik művészi szépségű kerteket hoznak létre. Látszik, hogy elképzelik: ők élnek és dolgoznak azokban, és szeretik még a virtuális állatokat is.
Mondjuk én is elég szemét vagyok. Remélem, az állatvédelmi hatóság nem olvasgatja ezt, de egyszer megtettem azt az aljasságot, hogy nem vettem el egy tyúkocska tojásait több mint egy héten át. Arra voltam kíváncsi, hogy megdöglik-e. Mert a játékban egyebek mellett az teszi kicsit kényszeressé az embert, hogy azt hiszi, valami baja lesz annak a fának vagy annak az állatnak, amelyik termőre fordulva aratatlanul marad. Hát nem: fán is, állaton is kipróbáltam. Ennek csak azért van jelentősége, mert azóta csak naponta kétszer megyek gazdálkodni, ami nagy időnyereség.
Igazából gyerekekkel játszatnám ezt a játékot, mert megtanulnák, hogy mi mennyi ér, és hogyan épül az élet munkából, ötletből és kitartásból. Ja és, ha személyzetis lennék, ilyesmivel próbálnám ki a különféle munkákra jelentkezők alkalmasságát. Az az ember, aki két hét alatt emberi léptékű, rendben tartott, átlátható gazdaságot épít, talán másra is alkalmas.
Az ilyen játék persze azért nagyon veszélyes, mert rendesen rá lehet kapni. Órákig elszöszmötöl az ember a kertjében – egészen addig, amíg a felesége rá nem szól, hogy miért nem az igazi kertedben dolgozol. Nálunk ez nem annyira vetődhet föl, mert családilag játszunk. Kata, a feleségem bármikor rám szólhat, hogy „itt elromlott az internet arasd le az epred, vessél tököt”. Amikor meg a fiam utazik el, akkor rám bízza a farmját. Ilyenkor át is alakítom rendesen, nagy gonddal ügyelve arra, hogy pár nap alatt azért szépen gazdagodjon is. De a fiam Gergő barátjából is próbáltam már zsírosparasztot növeszteni, mert kire másra bízhatta volna a földjeit, mint rám.
Persze ez azért veszélyes, mert sok időt vesz el. Kivéve, ha az ember profi földmíves. Most a haszonszerzésen kívül abban is versengek magammal, hogy milyen gyorsan vagyok képes aratni, ásni, aztán vetni. Most éppen húsz perc a csúcsom, de lesz az még tíz is.
Végülis minden játéknak az a lényege, hogy megtudjunk magunkról és másokról valamit. Ha nem hülyülünk bele, talán még jót is tesz velünk.
Különben is, most minden figyelmemet leköti a Facebookon egy FarmVille nevű, tulajdonképpen közösségi játék. Az a lényege, hogy ha rendes paraszt vagyok, szorgalmasan dolgozom, takarékoskodom, okos döntéseket hozok, és jó kapcsolatot ápolok a szomszédokkal, akkor, ha nem is gyorsan, de szépen gazdagszom. Ha gyarapítom a földet, gyorsan termő növényekkel gyors hasznot arathatok, azon megint földet vehetek, megint pénzt szerzek. Egy idő után persze észre kell venni, hogy ha van rá pénzem, akkor drágább magot is vehetek, hiszen az többet hoz. Ki lehet számítani, hogy mi mennyi pénzt és munkát ér. Az időt is beoszthatom. Ha epret termelek az négy, ha rizst, az tizenkettő óra után terem, a paprikára egy napot, a krumplira hármat kell várni. Hétvégére, ha elutazom, nincs is gondom vele.
Amikor túl vagyok az eredeti tőkefölhalmozáson, már azért kell küzdeni, hogy minél több pontot szerezzek, a játék újabb és újabb lépcsőjére léphessek, mert csak így juthatok további földterülethez, takaros házhoz, szélkerékhez, hogy értelmes célokra költsem a hatalmas vagyonomat. (Nekem most 145 ezer dollárom van, 150 ezer egy jobb ház, százezer a szélkerék és az üvegház – ezekre nagyon vágyom.) De jó házat csak a 26. játékban vehetek, és egy hét mire oda jutok. Addig takarékoskodom.)
Nagyon fontos, hogy jó sok szomszédom legyen, mert tőlük állatokat és gyümölcsfákat kapok, ajándékba. Én például naponta úgy harmincat. Ennek az a következménye, hogy nagyon hamar túlszaporult keletkezik. A harminc-negyven szomszédomat látva az derült ki, hogy ezeket többnyire képtelenek eladni – mert erre is van lehetőség -, hanem a lehető legabszurdabb módon egyre kisebb helyen tömörítik őket. A végén hatalmas növényfalat és állatsorok állnak össze. Száz tyúk, száz disznó, száz kacsa. Ez azt mutatja, hogy a farmer nem valami ember-léptékű gazdaságot épít, amelyben az állatnak is kényelmes, paradicsomi helye van, hanem ipari termelés folytat, amiben csak a szerzésnek van öröme. Vannak persze az amerikai, török, szerb, német, iráni és más messziszomszédaim között, akik művészi szépségű kerteket hoznak létre. Látszik, hogy elképzelik: ők élnek és dolgoznak azokban, és szeretik még a virtuális állatokat is.
Mondjuk én is elég szemét vagyok. Remélem, az állatvédelmi hatóság nem olvasgatja ezt, de egyszer megtettem azt az aljasságot, hogy nem vettem el egy tyúkocska tojásait több mint egy héten át. Arra voltam kíváncsi, hogy megdöglik-e. Mert a játékban egyebek mellett az teszi kicsit kényszeressé az embert, hogy azt hiszi, valami baja lesz annak a fának vagy annak az állatnak, amelyik termőre fordulva aratatlanul marad. Hát nem: fán is, állaton is kipróbáltam. Ennek csak azért van jelentősége, mert azóta csak naponta kétszer megyek gazdálkodni, ami nagy időnyereség.
Igazából gyerekekkel játszatnám ezt a játékot, mert megtanulnák, hogy mi mennyi ér, és hogyan épül az élet munkából, ötletből és kitartásból. Ja és, ha személyzetis lennék, ilyesmivel próbálnám ki a különféle munkákra jelentkezők alkalmasságát. Az az ember, aki két hét alatt emberi léptékű, rendben tartott, átlátható gazdaságot épít, talán másra is alkalmas.
Az ilyen játék persze azért nagyon veszélyes, mert rendesen rá lehet kapni. Órákig elszöszmötöl az ember a kertjében – egészen addig, amíg a felesége rá nem szól, hogy miért nem az igazi kertedben dolgozol. Nálunk ez nem annyira vetődhet föl, mert családilag játszunk. Kata, a feleségem bármikor rám szólhat, hogy „itt elromlott az internet arasd le az epred, vessél tököt”. Amikor meg a fiam utazik el, akkor rám bízza a farmját. Ilyenkor át is alakítom rendesen, nagy gonddal ügyelve arra, hogy pár nap alatt azért szépen gazdagodjon is. De a fiam Gergő barátjából is próbáltam már zsírosparasztot növeszteni, mert kire másra bízhatta volna a földjeit, mint rám.
Persze ez azért veszélyes, mert sok időt vesz el. Kivéve, ha az ember profi földmíves. Most a haszonszerzésen kívül abban is versengek magammal, hogy milyen gyorsan vagyok képes aratni, ásni, aztán vetni. Most éppen húsz perc a csúcsom, de lesz az még tíz is.
Végülis minden játéknak az a lényege, hogy megtudjunk magunkról és másokról valamit. Ha nem hülyülünk bele, talán még jót is tesz velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése