szombat, május 24, 2008

Néhány másodpercre

Az ember fogja magát, elmegy a boltba, nézelődik, mi mindent lehet kapni, mit mennyiért. Nem talál semmi olyat, ami megigézné. Átmegy a zöldségeshez. Na ott már van alma például. Szép, kerek, ívesen lehet dobni, de állagát tekintve nem igazán jó. Lehetne használni, de vagy túl nagy, vagy túl kemény. Üt, de nem aláz meg. A paradicsom is túl kemény. Üvegházi még. Az ember megyeget a polcok között, aztán érzi-érzi, hogy valami megigézi. Szép. Egyszerűen szép. Nem lehet nem nézni. Mint tárgy is gyönyörű, ha jobban megnézzük. Ha az ember tanult, netán mérnökséget, és ráadásul még valami művészettörténetet, netán filozófiát is hallgatott, akkor tudja, hogy a küllemében az aranymetszéstől olyan gyönyörű. De mérnöki szempontból is a teremtés egyik legtökéletesebb darabja. Például, ha négyet lerakunk, úgy, hogy mindegyik megálljon, és összes tetejére, a csúcsára, vagy hogy is mondjam, ráteszünk egy deszkát, akkor arra a deszkára akár rá is állhatunk. Ez az építmény nem fog berogyni alattunk, mert egyszerűen tökéletes. Azért lett ilyen, hogy védje az életet, ami a mészhéj és a hártya alatt a megtermékenyített petesejtben fejlődik. Meleg hatására. Ahhoz úgy jut, hogy egy kotyogó, tollas jószág ráül. Ezt akkor teszi, ha összetojik egy fészekaljára valót, aztán pakolgatja, forgatja, melegíti őket, olyan huszonegy napon át. Közben meg lehet nézni gyertyánál vagy villanykörte előtt, hogy miképpen nő benne a csirke. Jó megfogni olyankor, nagyon finom meleget áraszt. Csak vigyázni kell, nehogy kihűljön, mert akkor elpusztul benne az a kicsi állat. Ha türelmesek vagyunk, figyeljük a hangokat is, amelyek a héj alól jönnek, csipogást hallunk, aztán, de csak tényleg akkor, ha nagy szerencsénk van, még azt is láthatjuk, amikor egyszercsak megreped, aztán föltörik a héj, és kiküzdi magát belőle, alóla egy kicsi madár. Pihés. De először még nedves, és csak akkor lesz pihés – sárga vagy fekete -, amikor megszárad. Annyira kedves az a kicsi madár, hogy az ember elérzékenyül. Vigyázni kell, nehogy a kotlós odacsípjen, ha a kezünkbe vesszük. Végülis az anyja, védi. Ha elválasztjuk a csirkét az anyjától, arra vigyázzunk, hogy soha ne tartsuk egyedül. Nem bírják a magányt. Elpusztulnak egyedül. Igazán hangulatos, ha téli kelés esetén a falusi konyhában egy véka alá tesszük a kotlóst, hogy a jó melegben biztosan életben maradjanak a csirkék. Semmihez sem hasonlíthatók azok a hangok, amik a véka alól jönnek. Aki gyerekkorában hallja, lelkében mindig falusi marad.
A tojást, amiről beszélek sokmindenre lehet használni. Lehet lágyan és keményen fogyasztani, ha héjában főzzük. Lehet rántotta belőle. Sütéshez, főzéshez annyiféle módon használhatjuk, hogy nem is részletezem, mert ezer óra kellene ahhoz. A sárgája nyersen kikeverve is ehető, bár nem kedveli mindenki. De lehet belőle például likőrt készíteni. Valamilyen ismeretlen oknál fogva gyerekkoromban kaptunk néha egy-egy kupcával. Aztán a tojást arra is lehet használni, hogy festékekbe keverjük – bár ez már nem divat. A héját konzervatív gyerekorvosok és védőnők porrá töretik a kismamákkal, megetettetik a csecsemőkkel, hogy erősödjenek a csontjaik. A jó sorsra érdemes, csodálatos tojás a termékenység szimbóluma, különösen húsvét idején, amikor nem a tyúk, hanem a nyuszi tojja.
Az utóbbi években azonban rendeltetésszerű használata, és a vele való természetközeli viszony átalakult. Legfőképpen akkor említjük, amikor dobálásra használjuk. Kitűnően alkalmas főpolgármesterek, miniszterelnökök, és egyéb, alacsonyabb rangú politikusok, valamint szovjet hősi emlékművek megalázására. Hosszú évekig azt gondoltuk, hogy csak a bunkó csőcselék legaljasabb tagjai, és hibbant nyugdíjasok képesek ilyesmire. Hogy bekerüljenek a tévébe. Pár napja azonban kiderült, hogy jó kinézetű, angolul jól beszélő, nyilván művelt egyetemista is a zsebébe teheti. És ha eléggé befolyásos, eléggé gazdag emberre, eléggé médiatényező emberre dobja, akkor bekerülhet a CNN-be is. Néhány másodpercre. Magyarország dicsőségére. Lehet, hogy megbüntetik rendzavarásért. De természetgyalázásért biztosan nem.

( Klubrádió, Hetes Stúdió - http://www.klubradio.hu/index.php?id=61 )

3 megjegyzés:

Malvina írta...

Elég büntetés az ennek a fehéringesnek, hogy még a kotlós is kidobta őt a véka alól így, hogy a tojáshéj még mindig a fenekére van bírva lennni ragadva !
Abban meg elég biztos vagyok, hogy a külhoniaknak is van annyi eszük, hogy ilyen kórosan infantilis egyedek minden fajta-féle társadalomban léteznek. Persze ettől függetlenül én nagyon szégyellem magam azért, amit csinált.

holdropi írta...

Én a tojásdobálást nem tartom olyan nagyon cikinek, jópár államszolgánkra ráfér. Demszkyre mindenképpen, de én leginkább az alkotmánybírákat dobálnám meg, amiért hasonló véleményt mondtak: hadd tudják meg, milyen érzés.
Sőt, egyes színdarabokat is meg kéne hajigálni, akkor talán a színészek összekapnák magukat :)

Malvina írta...

Hát igen! Ezzel vitatkozni elég nehéz, mondhatnám, hogy lehetetlen. Ugyanis
ez bizony kultúra, kulturáltság kérdése. De hát nem mindenki képes másként kifejezni az ellenvéleményét.
Ami pedig a színházat illeti, három szekér paradicsom színpadra, színészre dobálásától még egyetlenegy előadás sem lett/lenne háromszor jobb. A színházakban annak idején többnyire a tabukat feszegető, a középszerűségből kitörni próbáló színdarabokra , előadásokra szokott paradicsomokat dobálni a nagyérdemű.
Ami pedig a mai színházi életet illeti, én már akkor nagyon elégedett lennék, ha az egyenvastapsok megszűnnének, sőt, egyes előadások esetében a taps maga is megszűnne, amit aztán a jegyárbevétel drasztikus csökkenése követhetne.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések