péntek, május 16, 2008

A nyolcadik főbűn


„A magyar élet szempontjából” a 2006. október huszonharmadiki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – jelentette ki Balog Zoltán. Meg még azt is, hogy neki „transzcendens megbízója van”, de ettől még nem lett gőgös.
Talán itt lenne az ideje, hogy gondoljuk végig: mekkorákat lehet mondani Magyarországon? Tegyük végre nyolcadik főbűnné a nagyotmondást! Azt a verbális technikát, amit a Fidesz oly kitűnően kidolgozott, és a Morvai-Balog páros vitt csúcsra. Az a lényege, hogy a tényeket szelektíven, ám mutatósan rendezzük, és az se baj, ha hülyeség lesz a végén az egészből. A lényeg az, hogy sokszor mondjuk és hangosan.
Mert Balog úr - tisztesség ne essék - hülyeséget beszél. És nem azért, mert össze meri hasonlítani egy ezrek halálát okozó idegenföldről induló támadást azzal, ami itt esett meg, és szerencsére egy áldozatot se követelt. Nem is azért, mintha nem lenne igaza, hogy október huszonharmadikán valami rettenetes történt, és voltak ott bűnös rendőrök is. Hanem azért, mert az elhallgatásos hazudozás bűnébe esik, ami igazán illetlen egy lelkésztől, aki az etikai nevelés hiányában látja a bajok eredetét. Pedig mi más, ha nem gőgös etikátlanság, ha úgy tesz, mintha semmiféle előzménye nem lett volna a rettenetes októberi eseményeknek? Mintha nem gyújtották volna föl előtte a tévé székházát egy jól előkészített tendenciózus kiszivárogtatás után, mintha nem táborozott és tobzódott volna egy karámban Balog úr pártja heteken át a Kossuth téren a nyomorkás csőcselékkel nyilas zászlók alatt, a magyar gyűlölet és magyar hibbanat letéteményeseivel. Mintha a közönséges vadbarmokkal való sorozatos utcai összecsapásokban rendre nem a rendőrök sebesültek volna meg többen. Soroljam, vagy teljesen mindegy, mert az elhivatott politikai amnézia süket és csőlátó?
Az emberi jogok legfőbb parlamenti őre soha nem fogja megérteni, hogy az emberi jogok védelme ott kezdődik, hogy annak is van joga, akit utálunk. Annak is, aki vétkezett. Ehhez semmi köze a transzcendenciának. Csak ahhoz a förtelmes, ostoba, silány, "magyaréletesen" kirekesztő, fölfuvalkodott gőghöz, ami Balog úrból árad. Egyébként pedig jó lenne, ha a legközelebbi emberjogi följelentő kőrútján az amerikaiakkal is megosztaná, amit a szeptember-október párhuzamról gondol. Közben nézzen a szemükbe.


1 megjegyzés:

Malvina írta...

Pedig akit serétes puskával már seggbe lőttek, az még egyáltalán nem azt jelenti, hogy volt már háborúban.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések