Volt nekem egy Szent Ferenc rendjéből való hittantanárom, aki időnként erős túlzásokba esett. Egyszer például kiderült, hogy az egyik tanítvány hamiskásan viselkedett, amire abból kiindulva, hogy aki hazudik, az lop is, aki meg lop az rabol, eljutott odáig, hogy az a szerencsétlen a végén az anyját is megöli majd, nemsokára. Mindenesetre annyit elért, hogy negyven év után sem felejtettem el, hogy aki az egyik dologra képes, az hajlamos lehet a súlyosabbra is. Másrészt azonban, lehet ugyan brutális módon legyilkosozni azt, aki egy picit füllentett, de ha valaki naponta veti be ezt a módszert, az hatástalanítja is: egy idő után nevetséges lesz.
A politikában ez a - nyilván nevelő célzatú brutális beszéd - olyan régen kezdődött, hogy már nem is emlékszem, mikor, és mivel. Nekem talán a hazaárulózás volt az első, amit kissé túlkapósnak találtam, hiszen ha egyszer elsütjük azt, hogy valaki alaposan gyanúsítható egy nemzeten belül lehetséges főbűnnel, akkor mivel jövünk legközelebb. Akit annyira aljas, hogy még a némiképp liberálisok szerint is esetleg kötélre való vagy golyóra érett, hiszen a népét árulta el, azt mivel lehet legközelebb sértegetni? Ma már a hazaárulózás olyan a politikában, mint a bazdmegezés a kocsmában. Kötőszavazás, semmi hatása. Ahogy annak se, ha valakit hazugnak neveznek, noha az – elvben – egy polgári társadalomban az egyik legnagyobb sértés. Mi jöhet még?
A kérdés: miért van az, hogy ez a durva beszéd, az úgynevezett „verbális agresszió” többnyire jobbról jön – amint a füttyögetős kolompolás is -, az amúgy önfeledten kereszténykedő világból, és balra tart? Miért van az, hogy ha politizálóik és politikusaik meglátnak pár embert – pláne pár ezret -, akkor azonnal kell valami rettenetesen nagyot mondani, de olyat, ami nem csak sértegető, hanem - ha lehet - halálosan sértő.
Ha valaki keres, az talál: a hazaárulásnál talán egy kicsit nagyobb bűn a népirtás. A múlt hét végétől már azt is tudjuk, hogy a kormány nem csak hazug, nem csak lop – az anyagyilkosság meglepő módon kimaradt -, nem csak hazaáruló, hanem népirtó. Legalábbis a hódmezővásárhelyi miépes szónok szerint. Jó, az ember mit várjon egy miépestől, de az illető orvos, vagyis vélhetően művelt ember. Kínos: pláne komolyan gondolja az ádáz demagogizálást: valami műanyag bilincs is el fog rohadni Gyurcsány, Molnár miniszter és Horváth államtitkár asszony kezén a börtönben.
Lázár János polgármester – aki arról lett mostanában híres, hogy a nép kirablása miatt aggódó képviselőként a legtöbbet szakította számla nélküli költségeltérítéssel – visszafogottan csak lopással, fosztogatással és hazugsággal vádolja a kormányzókat.
Csodálom, hogy a szónokok nem olvasták föl hangosan a tüntetők tábláiról a nekik kedves sorokat. Például azt, hogy „Molnár Mengele Lajos temetkezési vállalkozó”, akinek egyébként dögöljön meg a zöld légy a nyakán… (Gondolom, ez azt jeleni, hogy föl van akasztva, és jól elrohad.) Jó, Mengelének is volt egy sajátos reformprogramja, de micsoda lélek kell ahhoz, hogy valaki egy orvost nyilvánosan lemengelézzen, a világ legelvetemültebb gyilkosához hasonlítson?
Na most, az is lehet, hogy – például a hódmezővásárhelyi kórházbezárás dolgában – a tüntetőknek és a szónokoknak igazuk van, vagy van igazságuk. Csak nem így. Így nem lehet. Miskolcon kicsit visszafogottabban tüntettek. Az is lehet, hogy tudják, ki volt az a Szent Ferenc, akiről az ő kórházukat elnevezték. Ember. Jóságos. A jó maga. Nem lehet utánozni, de azért méltók lehetünk hozzá.
A politikában ez a - nyilván nevelő célzatú brutális beszéd - olyan régen kezdődött, hogy már nem is emlékszem, mikor, és mivel. Nekem talán a hazaárulózás volt az első, amit kissé túlkapósnak találtam, hiszen ha egyszer elsütjük azt, hogy valaki alaposan gyanúsítható egy nemzeten belül lehetséges főbűnnel, akkor mivel jövünk legközelebb. Akit annyira aljas, hogy még a némiképp liberálisok szerint is esetleg kötélre való vagy golyóra érett, hiszen a népét árulta el, azt mivel lehet legközelebb sértegetni? Ma már a hazaárulózás olyan a politikában, mint a bazdmegezés a kocsmában. Kötőszavazás, semmi hatása. Ahogy annak se, ha valakit hazugnak neveznek, noha az – elvben – egy polgári társadalomban az egyik legnagyobb sértés. Mi jöhet még?
A kérdés: miért van az, hogy ez a durva beszéd, az úgynevezett „verbális agresszió” többnyire jobbról jön – amint a füttyögetős kolompolás is -, az amúgy önfeledten kereszténykedő világból, és balra tart? Miért van az, hogy ha politizálóik és politikusaik meglátnak pár embert – pláne pár ezret -, akkor azonnal kell valami rettenetesen nagyot mondani, de olyat, ami nem csak sértegető, hanem - ha lehet - halálosan sértő.
Ha valaki keres, az talál: a hazaárulásnál talán egy kicsit nagyobb bűn a népirtás. A múlt hét végétől már azt is tudjuk, hogy a kormány nem csak hazug, nem csak lop – az anyagyilkosság meglepő módon kimaradt -, nem csak hazaáruló, hanem népirtó. Legalábbis a hódmezővásárhelyi miépes szónok szerint. Jó, az ember mit várjon egy miépestől, de az illető orvos, vagyis vélhetően művelt ember. Kínos: pláne komolyan gondolja az ádáz demagogizálást: valami műanyag bilincs is el fog rohadni Gyurcsány, Molnár miniszter és Horváth államtitkár asszony kezén a börtönben.
Lázár János polgármester – aki arról lett mostanában híres, hogy a nép kirablása miatt aggódó képviselőként a legtöbbet szakította számla nélküli költségeltérítéssel – visszafogottan csak lopással, fosztogatással és hazugsággal vádolja a kormányzókat.
Csodálom, hogy a szónokok nem olvasták föl hangosan a tüntetők tábláiról a nekik kedves sorokat. Például azt, hogy „Molnár Mengele Lajos temetkezési vállalkozó”, akinek egyébként dögöljön meg a zöld légy a nyakán… (Gondolom, ez azt jeleni, hogy föl van akasztva, és jól elrohad.) Jó, Mengelének is volt egy sajátos reformprogramja, de micsoda lélek kell ahhoz, hogy valaki egy orvost nyilvánosan lemengelézzen, a világ legelvetemültebb gyilkosához hasonlítson?
Na most, az is lehet, hogy – például a hódmezővásárhelyi kórházbezárás dolgában – a tüntetőknek és a szónokoknak igazuk van, vagy van igazságuk. Csak nem így. Így nem lehet. Miskolcon kicsit visszafogottabban tüntettek. Az is lehet, hogy tudják, ki volt az a Szent Ferenc, akiről az ő kórházukat elnevezték. Ember. Jóságos. A jó maga. Nem lehet utánozni, de azért méltók lehetünk hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése