Tegnap eléggé rossz állapotban voltam, mert éjjel kettőkor keltem – Kata egykor már virrasztott. Ez kellett ahhoz, hogy időben kiérjünk a röpülőtérre, mert indult a messzi Albionba. Továbbképzésre.
Mivel az autóm a szerelőnél ragadt, aki nem tudja, hogyan oltson el egy lámpát a műszerfalon, ami akkor is ég, amikor nem kellene, tegnap nem voltam rest, és megnéztem a röpülőtéri transzferdíjakat. Meglepetésemre nincs kartell: 4000 és 4700 között mozognak az árak. Háromnegyed háromra meg is jött a taxi. Természetesen olyan üres volt a város, hogy húsz perc alatt odaértünk, és a tavaszi hajnalban az épület előtt vártuk Andrást, Kata kollegáját.
Minden rendben ment, bár eléggé szívszorító volt az egész. Most nem csak azért, mert Kata elment és ez borzasztó, hanem azért is, mert szegény mohácsi cigányok is mentek Malmőbe. Kint volt három tévétársaság, és rettenetesen nyomorúságos volt, ahogy várakoztak a kicsi gyerekekkel. (A múlt héten egy társaságban voltam egy ismert cigány politikussal, aki fölhívta a figyelemet, hogy a cigányok népességében a generációs piramis a talpán áll, a miénk, meg a hegyén, és fölfelé terped. Ez azt jelenti, hogy csak akkor lesz rendes nyugdíjunk, ha a cigányok megfelelő képzettséget és munkát kapnak. Nem ártana ezen elgondolkozni.)
Szörnyű volt elbúcsúzni Katától, de még szörnyűbb, hogy utána hosszú ideig úgy ültünk, hogy egy üvegfal volt közöttünk, és telefonon beszélhettünk. Mint valami fegyintézetben. Arra gondoltam, hogy egy csomó mocskos, pitiáner terrorista miatt van ez így, meg az is, hogy a feleségemet tetőtől talpig megmotozzák, mert el akar jutni valahova. Ez a sok barom megrontja a virágunkat, és nem tudunk semmit tenni ellenük. Egyre jobb is lehetne minden, de az emberiség, mondjuk tízmilliomod része másképp akarja, és sikerül nekik.
Megvártam, amíg fölszállnak a repülők – mert nem tudtam, melyiken van Kata -, aztán elindultam. A napom olyan lett, mint egy járkálós film. Elmentem a Deák térig, ahol le volt zárva a másik metró, amivel át akartam menni a HÉV-hez. Fölmentem, hogy átsétáljak az Astoriához, de persze az is le volt zárva. Erre átmentem a Kálvin térre, ahol visszaszálltam ugyanarra a metróra, amelyiket két megállóval arrébb elhagytam. (Csodás volt az üres város a tavaszi melegben. Bár kissé koszos, s borzasztó, mennyi hajléktalan van. Nem is értem, hogyan juthattunk idáig. Szólni kellene a kormánynak, hogy a szocialistáskodásba beleférne, hogy tegyenek valami értük.)
Elmentem az Árpád hídig, ahonnan viszont sem Szentendrére, sem Tahiba nem indult busz. Átkeltem a hídon, és onnan már egyenesen Szentendrére jutottam. Kata a HÉV-en hívott, hogy szerencsésen megérkeztek. Hamar volt csatlakozás.
Ott bevásároltam, pihentem egy kicsit, kutyáztam, kertészkedtem – az főleg abból állt, hogy takarítgattam a kutyaszart – aztán megint pihentem, zenét hallgattam. Kicsit beszélgettem Pistával a szomszédommal, aztán visszaindultam a fővárosba. Hárman voltunk a buszon, meg a sofőr. Jól jöttünk. Megint sétáltam egy kicsit, mert nem bírtam betelni a tavasszal.
Délután gyakorlatilag tévézgettem. Nem is olyan rossz amerikai filmeket néztem. Volt benne idegen lényes, krimi, akció. Mondjuk, inkább bámultam ezeket. Úgy öt körül aztán nem bírtam tovább, esemeseztem Katának. Később beszéltünk is. Jó fáradt volt persze. Aztán még cseteltünk is egy percig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése