Orbán Viktor nyilván nem vette észre: azok, akik a kommunistázásba túlságosan belelovallták magukat - néha persze meglehetősen bolsevista orbáni módszerek hatására -, kimorzsolódtak a politikából. Ez azért van, mert a „kommunista” végső szitokszó, átok, aki sűrűn a szájára veszi, az arról tesz tanúbizonyságot, hogy beszorult, nincs érve, nincs gondolata. És ezt látja, érzi az istenáldotta nép is. Az, amelyik nyolcszázezer pártaggal képviseltette magát az úgynevezett kommunistákat tömörítő pártban. Bár a Fidesz meg a polgári körök meg a többi kapcsolódó mifene hajlamos elfelejteni az érintettségeket, azért egyenként az emberek összerezdülnek ám! Tán még az Orbán-családban is. Nem, mintha bűnösek lennének mindahányan, ám nem kedvelik, ha emlékeztetik őket valahai árnyékosabb sorsukra.
Orbán most azt hiszi, hogy a stasbourgi beszédéből parádésan kimosta magát, és rettentő nagy győzelmet aratott a rárontó bizottsági tagokon a parlamenti vizsgálatkor. Pedig nem: az emberek sokaságában ma is az motoszkál, hogy bizony ő mégiscsak egy hazaárulkodó. Annyira elégedett magával, hogy folytatja, immár Brüsszelben is.
Ott most megismételte azt, amit két héttel ezelőtt Strasbourgban mondott, bár egy kicsit tovább ment: szerinte Közép-Európában nem a szélsőjobboldali eszmékből, vagy az ilyen típusú politikai erők újjászületésétől kell félni, hanem a kommunistáktól. Vagyis - hogy ne érjen minket az önkényes kiemelés vádja - a demokráciára nézve az igazi kihívás a régi kommunista hatalomgyakorlási módszerek újjászületése.
Bár az a személyes magánvéleményem, hogy Orbánnál bolsevistább párt- és állami vezetőnk nem volt a rendszerváltás óta, meglehetősen meggondolatlannak is találom, amit mond. Nem hiheti komolyan, hogy a gyurcsányozó-kommunistázó szajkózás elnyomhatja az emberekben azt az érzést, amit az utóbbi néhány hétben a szélsőjobboldali nyomulás váltott ki itt, ahol akár csak ezekhez hasonlítható, pláne az emberi életekre, az alkotmányos rendre veszélyes baloldali megmozdulás a rendszerváltás óta nem volt. Legalábbis nem emlékszem, hogy veres zászlók alatt vonuló uszítók és proletárok tobzódtak volna akasztást, Dunába lövetést és marhaságokat követelve. Pedig a vörös zászlót már csak arra való hivatkozással is meg lehetne lobogtatni, hogy bizony Szent István is azt használta. De valahogy a baloldaliaknak nincs szükségük arra, hogy a saját vágyaikat és paktumaikat lobogókkal, szónoklatokkal, rebellióval takarják. Persze lehet, hogy csak ravaszak, és éppen ezért csakugyan veszedelmesebbek, mint az újfasiszták, mondjuk. Meg Orbán. (Népszava)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése