Révész Máriusz (A nap embere)

Meglőtték, szerencsére csak gumilövedékkel, tán meg is ütötték, ami eléggé szomorú dolog. Ezt már az egész felejtős ország tudja, hiszen akinek kiesett volna a fejéből az egykori szóvivő, aki annak idején belebukott a Fidesz kommunikációs csűrcsavarjaiba, az most aztán fényképek százain láthatja. Csodás gézsüvege mindenütt ott virít: jelzi, hogy igazi kommunikációs mártír született a jobboldalon október huszonharmadikán, akit nagyon megtaposott az újkommunista hatalom. Még azt is kiérdemelte, hogy olyan méltóságok látogassák meg betegágyánál, mint Navracsics, sőt Semjén. Tényleg rendes tőlük, hogy dologidőben vigasztalták. (Hogy Orbán hol volt, nem tudni, talán aludt egy kicsit, vagy már elindult Strasbourgba kommunistázni.)
Ráadásul Révész úr az, akivel kapcsolatban még azt se kérdezhetjük, hogy na jó, de mit keresett a csatában, hiszen aki csak egy kicsit is ismeri, tudja, hogy ő aztán egy jó ember. Egészen biztosan csakugyan azért közelített a rendőrökhöz, mert kérni, békíteni akart. És egyébként is: egy politikusnak ez a dolga, még akkor is, ha a felejtős, vagy eleve tudatlan, politikailag aztán végképp alulképzett rendőrök föl se ismerték. Meg az igazolványát se. (Én kérek elnézést, ha a rendőrök nem tették volna meg.)
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy nem azért ment-e be a kórházba a csavaros eszű Semjén és a ravaszkás Navracsics, hogy rábeszéljék: Révész Máriusz lábadozását megszakítva az invalidusság szánalmat keltő jeleivel látványosan vonuljon be a parlamentbe, lehetőleg úgy, hogy jó sok fotós vegye észre. Mindenesetre nem az a típus, akinek ilyesmi csak úgy magától eszébe jutna. Az a baj, hogy ez igazi kommunikációs csapda: ha a közönség megsejt valamit a sajnálatkeltő manipuláció szándékából, akkor azonnal Révész úr és pártja ellen fordul, nevetségessé teszi azt, aki megérdemelné a sajnálatot. (Népszava)