Meglőtték, szerencsére csak gumilövedékkel, tán meg is ütötték, ami eléggé szomorú dolog. Ezt már az egész felejtős ország tudja, hiszen akinek kiesett volna a fejéből az egykori szóvivő, aki annak idején belebukott a Fidesz kommunikációs csűrcsavarjaiba, az most aztán fényképek százain láthatja. Csodás gézsüvege mindenütt ott virít: jelzi, hogy igazi kommunikációs mártír született a jobboldalon október huszonharmadikán, akit nagyon megtaposott az újkommunista hatalom. Még azt is kiérdemelte, hogy olyan méltóságok látogassák meg betegágyánál, mint Navracsics, sőt Semjén. Tényleg rendes tőlük, hogy dologidőben vigasztalták. (Hogy Orbán hol volt, nem tudni, talán aludt egy kicsit, vagy már elindult Strasbourgba kommunistázni.)
Ráadásul Révész úr az, akivel kapcsolatban még azt se kérdezhetjük, hogy na jó, de mit keresett a csatában, hiszen aki csak egy kicsit is ismeri, tudja, hogy ő aztán egy jó ember. Egészen biztosan csakugyan azért közelített a rendőrökhöz, mert kérni, békíteni akart. És egyébként is: egy politikusnak ez a dolga, még akkor is, ha a felejtős, vagy eleve tudatlan, politikailag aztán végképp alulképzett rendőrök föl se ismerték. Meg az igazolványát se. (Én kérek elnézést, ha a rendőrök nem tették volna meg.)
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy nem azért ment-e be a kórházba a csavaros eszű Semjén és a ravaszkás Navracsics, hogy rábeszéljék: Révész Máriusz lábadozását megszakítva az invalidusság szánalmat keltő jeleivel látványosan vonuljon be a parlamentbe, lehetőleg úgy, hogy jó sok fotós vegye észre. Mindenesetre nem az a típus, akinek ilyesmi csak úgy magától eszébe jutna. Az a baj, hogy ez igazi kommunikációs csapda: ha a közönség megsejt valamit a sajnálatkeltő manipuláció szándékából, akkor azonnal Révész úr és pártja ellen fordul, nevetségessé teszi azt, aki megérdemelné a sajnálatot. (Népszava)
szerda, október 25, 2006
Révész Máriusz (A nap embere)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése