Elnöki beszédre várva
Az Elnök üzent. Levélben. Az idő sürgeti, mert hamarosan lejár az idő, az ultimátum ideje. Az már nyilvánvaló, hogy a miniszterelnököt megerősíti majd a Parlament. Vagyis: nem távozik. Az is lehet, hogy megtehetné, ha nem kapott volna ultimátumot, ha nem láttuk volna két hete, hova vezet a Köztársaság megzsarolása. Nem távozhat. Most nem azért, mert végre kell hajtani a kiigazítást. Nem is azért, mert ha ezt megteszi, a magyar baloldal évekre összeomlik, ami akkor is kárára lenne az országnak, ha most - legalábbis a választási tanulság szerint - kicsit többen utálják, mint ahányan kedvelik, követik.
Mondom ezt annak dacára, hogy meggyőződésem: Gyurcsány Ferenc történelmi mulasztást követett el az utóbbi két hétben. Ki kellett volna állni a nép elé, és igazi államférfi módjára bocsánatot vagy legalább elnézést kérni, mert - akárhogy csűrjük és csavarjuk - mégiscsak volt valami része abban, hogy tápot kaptak a tüntetők és a zavargók. Itt volt az alkalom egy tételes beismerő önvallomásra, de olyanra, amitől az ellenségei is megrendülnek, és ugyanilyenre kényszerítik a saját vezéreiket. Káromkodós félbeszédekkel nem lehet megtisztulni. Ahhoz gyónás és bűnbánat kell. Ezzel visszaszerezhette volna a bizalmat, a támogatást, és talán balra fordította volna a választási eredményeket. Nem tette, most meg már majdnem késő.
Ma már akkor is a posztján kell maradni, ha a szavak köznapi értelmében, minden elemzés nélkül fogadjuk el, hogy „hazudott” és „nem kormányzott”, ami egyébként sületlenség. Akkor is, ha kicsit vagy nagyon egyetértünk a köztársasági elnökkel az erkölcsi megítélés dolgában. Akkor is, ha Sólyom elnök úr meglepő tanúbizonyságot adott arról, hogy még egy ilyen kaliberű ember sem képes mélységében fölismerni egy szöveg mondanivalóját. Azért kell maradni, mert Gyurcsány Ferenc akármekkora bűnt követett el, az nagyságrenddel kisebb, mint amire az ellensége készül. Ha egy totális, cinikus, a legsötétebb erők hátán közeledő támadás előtt összeomlik a kormány, akkor már nem a gazdaságunk, a jövőnk, hanem puszta emberi életek vannak veszélyben.
Duplafenekű levelekkel ezt már nem lehet tisztázni. Ha az Elnök Úr ki tudott állni a nép elé, és lemondásra tudta szólítani a miniszterelnököt - mint ahogy most levelében a frakcióknak jelzi, hogy az „Országgyűlés a bizalmi szavazással arról is dönteni fog, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e az országgyűlési választások megnyerése érdekében” - már nem elég, ha azt üzeni Orbánnak, hogy „a tömegtüntetések … semmiképp nem állíthatók szembe az Országgyűlésben folytatott politizálással.” Ki kell mondani: ha Orbán az utcára viszi a tömegeket, őt is eltanácsolja a politizálástól.
Az ultimátum lejárta előtt el kell döntenie, mi a köztársaság elnökének elsőrangú hivatása: az erkölcs vagy az Alkotmány őrzése? Vagy esetleg mindkettő. (Népszava)
Az Elnök üzent. Levélben. Az idő sürgeti, mert hamarosan lejár az idő, az ultimátum ideje. Az már nyilvánvaló, hogy a miniszterelnököt megerősíti majd a Parlament. Vagyis: nem távozik. Az is lehet, hogy megtehetné, ha nem kapott volna ultimátumot, ha nem láttuk volna két hete, hova vezet a Köztársaság megzsarolása. Nem távozhat. Most nem azért, mert végre kell hajtani a kiigazítást. Nem is azért, mert ha ezt megteszi, a magyar baloldal évekre összeomlik, ami akkor is kárára lenne az országnak, ha most - legalábbis a választási tanulság szerint - kicsit többen utálják, mint ahányan kedvelik, követik.
Mondom ezt annak dacára, hogy meggyőződésem: Gyurcsány Ferenc történelmi mulasztást követett el az utóbbi két hétben. Ki kellett volna állni a nép elé, és igazi államférfi módjára bocsánatot vagy legalább elnézést kérni, mert - akárhogy csűrjük és csavarjuk - mégiscsak volt valami része abban, hogy tápot kaptak a tüntetők és a zavargók. Itt volt az alkalom egy tételes beismerő önvallomásra, de olyanra, amitől az ellenségei is megrendülnek, és ugyanilyenre kényszerítik a saját vezéreiket. Káromkodós félbeszédekkel nem lehet megtisztulni. Ahhoz gyónás és bűnbánat kell. Ezzel visszaszerezhette volna a bizalmat, a támogatást, és talán balra fordította volna a választási eredményeket. Nem tette, most meg már majdnem késő.
Ma már akkor is a posztján kell maradni, ha a szavak köznapi értelmében, minden elemzés nélkül fogadjuk el, hogy „hazudott” és „nem kormányzott”, ami egyébként sületlenség. Akkor is, ha kicsit vagy nagyon egyetértünk a köztársasági elnökkel az erkölcsi megítélés dolgában. Akkor is, ha Sólyom elnök úr meglepő tanúbizonyságot adott arról, hogy még egy ilyen kaliberű ember sem képes mélységében fölismerni egy szöveg mondanivalóját. Azért kell maradni, mert Gyurcsány Ferenc akármekkora bűnt követett el, az nagyságrenddel kisebb, mint amire az ellensége készül. Ha egy totális, cinikus, a legsötétebb erők hátán közeledő támadás előtt összeomlik a kormány, akkor már nem a gazdaságunk, a jövőnk, hanem puszta emberi életek vannak veszélyben.
Duplafenekű levelekkel ezt már nem lehet tisztázni. Ha az Elnök Úr ki tudott állni a nép elé, és lemondásra tudta szólítani a miniszterelnököt - mint ahogy most levelében a frakcióknak jelzi, hogy az „Országgyűlés a bizalmi szavazással arról is dönteni fog, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e az országgyűlési választások megnyerése érdekében” - már nem elég, ha azt üzeni Orbánnak, hogy „a tömegtüntetések … semmiképp nem állíthatók szembe az Országgyűlésben folytatott politizálással.” Ki kell mondani: ha Orbán az utcára viszi a tömegeket, őt is eltanácsolja a politizálástól.
Az ultimátum lejárta előtt el kell döntenie, mi a köztársaság elnökének elsőrangú hivatása: az erkölcs vagy az Alkotmány őrzése? Vagy esetleg mindkettő. (Népszava)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése