szerda, október 18, 2006

Két pofon, meg a fiam látlelete


Ötvenhattal kapcsolatban mindig volt valami torokszorító érzésem. Talán ez abból adódik, hogy azokban a napokban távol voltam a szüleimtől, a kisöcsémtől - a nagyapáméknál, és bizonyára éreztem, ami a levegőben volt. Én is ott ültem – gondolom a padlón, mert játszottam -, és hallgattam a rádiót, biztos féltem, féltettem. Később megtudtam, hogy volt is okom rá, mert az anyám majdnem meghalt. Az apám a lövöldözések kezdetekor megtiltotta neki, hogy elhagyja a házat – az öcsém másfél éves volt -, de ő kicsit kiszökött és forradalmi nézelődésbe kezdett. Az apám a Körtérről hozta vissza, ahol szorgalmasan lövöldöztek. Őket is, körbe. Meg is pofozta, amit meg is értek, és azt is, hogy anyámnak később se volt érdemi kifogása ezellen. Az sem biztos, hogy jó, hogy az öcsém első összetett kifejezése az volt, hogy „tank puff”.
Valami maradt bennem, valami nyomasztó. Egészen biztos, hogy négyévesen is értettem a szavakat, mert másként hogyan tarthattam volna kis idő múlva a nagybátyámék falujában előadást, miután átszöktem valamelyik szomszédhoz, egy hokedlin vagy asztalon állva a szájtátó embereknek arról, hogy én megtanultam hogyan kell fölakasztani a kommunistákat és Nagy Imre rendes ember Kádár meg egy gazember. Még jó, hogy nem jelentették föl a családomat. Kaptam pár pofont, de ezellen, így utólag sincs érdemi kifogásom.
Ami most itt van az országban, pláne a Kossuth téren, az nem is csak nyomaszt, hanem valami mélységes szégyenérzettel tölt el. Az ötvenedik évforduló alkalom lett volna arra, hogy vagy megbékéljünk, vagy legalább méltósággal legyünk békétlenek. Ez nem jön már össze. Úgy néz ki, hogy ötvenhatot akkor ünnepeljük majd megtisztult lélekkel, ha mi, akik éltünk már akkor, mind egy szálig kipusztulunk. Talán a századik évforduló olyan lesz, mint ahogy már negyvennyolcat ünnepelni tudjuk.

Jut eszembe, a fiam írt valamit a Kossuth térről, egészen érdekes:

„Az elmúlt majd egy hónapban a Kossuth térre rendszeresen látogatók gondosan tanulmányozhatták az emberi társadalom fejlődésének kialakulását, különös figyelemmel az egyes részletek menetrendszerinti megjelenésére.
Az első szakaszban az akkor már napok óta demonstráló néptömeg egy kisebb csoportja állandósította jelenlétét. Ehhez sátrakra - úgyis, mint lakóhelyekre - volt szüksége, amelyekre később számos civilizációs eszköz telepedett.
Mint minden emberi tömegben, akadtak olyanok, akik magukhoz ragadták az irányító szerepet, így az addig anarchikus jeleket mutató tömeg föl tudott sorakozni a vezető réteg mögé. Mint minden ad hoc csoportosulásban, természetesen megjelentek olyanok is, akik a nagy többséggel szemben kirívóan viselkedtek, ezért szükséges volt kialakítani egy, az állami rendőrségtől független, önálló rendvédelmi szervet - ezt a szerepet kapta a Nemzetőrség.
Az állandóan a téren tartózkodóknak szükségük van ételre és italra, amit önálló gazdálkodás híján a külső támogatóktól folyamatosan megkaptak. Számos nincstelen és hontalan is megjelent, és ideológiáktól mentesen csatlakozott a tömeghez az ingyen élelem reményében. Az ingyen ételosztás megszűntével ezek kívülállók el is tűntek.
Mivel a térnek az alapvető funkciói merőben különböznek attól, amire mostanában használják, a környék szórakozóhelyeinek mellékhelységeit leszámítva nem volt lehetőség a mindennapi szükségletek elvégzésére, így az adományokból bérelni kellett mobil wc-ket. Az adományok idővel elkezdtek megcsappanni, jelenleg „becsületkasszás” rendszer működik, amolyan „kakiadó” gyanánt, hogy a higiénés körülmények legalább részben fönntarthatók legyenek. (Közben kialakult a közpénz-kezelés rendje is – ám ebbe kívülről nehéz belelátni.)
Az ingyen ételosztók mellett természetesen azonnal megjelent a kereskedő réteg is, akik gyakorlatilag bármit el tudnak adni a zászlótól az újságokon át a kitűzőkig. Kissé abszurd látvány ugyan az amerikai hot dog, a popcorn és az árpádsávos zászló egymástól pár méterre, a sötétben világító kacatok pedig már végképp megkacagtatják a bámészkodót.
Minden közösségnek – különösképpen, ha tagjai bajban érzik magukat - szüksége van egy közösen elfogadott feljebbvalóban való hitre, amelytől segítséget remélhetnek, ezért a következő társadalmi szükséglet a közös szakrális hely, vagy templom mintájára létrehozott Imasátor létrehozása volt.
Az emberi, közösségi lét egyik elengedhetetlen igénye, hogy a senki ne unatkozzon, ugyanis az megöli a lelket. Nincs az a társadalom, amely unalmában ne enné meg önmagát. Ezért az egyik legfontosabb feladat az emberek figyelmének folyamatos ébrentartása, amit zenével, előadásokkal és folyamatos felszólalásokkal oldanak meg. Itt nagy lehetőség, ha mindenkit engednek szóhoz jutni, mert egyrészt így nem mindig ugyanazok beszélnek, valamint ugyanazt a témát ezerféle szemszögből is meg lehet közelíteni, különösképpen ügyelve a személyes sorsok és vélemények kihangsúlyozására.
Közben a természet jelez: a hűvösödő idő beálltával minap felállítottak egy közös óriássátrat, ami leginkább egy sörsátorra emlékeztet, melyben meghúzódhatnak mindazok, akik az eső vagy a hideg elől bemenekülnek, továbbá akinek szükségük van rá, elsősegély igénybevételére is van lehetőség. Feltételezhetően egy tábori kórház szintjét nem üti meg a szolgáltatás, de apróbb sérülések kezelésére bizonyára alkalmas az „intézmény”.
Most itt tartunk. Nem tudjuk, meddig maradnak a téren a demonstrálók, az biztos, hogy hosszú távra berendezkedtek. Függetlenül attól, hogy elérik-e a politikai céljukat, az is kérdés, hogy az idő elteltével milyen nézetkülönbségek alakulnak ki a spontán életközösséghez tartozók között, és milyen okokból. A történeti példák alapján ezek a „népesség” szétszakadásához, akár felbomlásához is vezethetnek. Ennek bizonyos jelei már most is mutatkoznak.”

1 megjegyzés:

Canderel Light írta...

Az igazság az, hogy ELKÚRTUK...

Akkor kellett volna vekkersátrat nyitnom a Kossuth-on, amikor a sok feledékeny embert felhívták vekkeres forradalomra. De nem vittem véghez. Ezt a tervemet sem. Pedig bizonyisten kiakasztottam volna a sátor falára: Épült a FIdesz által nagylelkűen felajánlott vekkeradóból...

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések