Tegnap, estig Milossal voltam, és egészen jó napunk jött össze. Bár a végén majdnem mindenhonnan lekéstünk, mert valahogy nem lehetett vele elindulni. Pedig sietnem kellett, mert a kocsim mindkét kulcsából kifogyott az elem, aminek az lehetett volna a következménye, hogy a hét végén egyszercsak nem tudom elindítani. A rendszernek az a lényege, hogy más kulccsal nem tudom elindítani, ha viszont nincs benne elem, az egész nem működik, illetve blokkol. Hívtam a szervizt, de náluk nem volt elem. Vegyek órásnál. Jó, veszek, de nem tudtam kinyitni a kulcsot, és nem akartam erőltetni, mert már csak pont az hiányzik, hogy még tönkre is tegyem. Végül az lett, hogy bementem Szentendrén az óráshoz, akinél volt megfelelő elem, és mindjárt megkértem, hogy nyissa ki a kulcsot. Persze neki ez nem okozott gondot. Aztán még az órámat is beállította, mert hetek óta nem jöttem rá, hogy bizonyos műveleteket hogyan kell elvégezni. Úgy látszik, nekem is vannak határaim.
Aztán még elmentünk Milossal estebédelni, mert sültkrumplit kívánt. Pont úgy végeztünk, hogy időben megérkeztünk, amikor a mamája hazatért a munkából.
Valahogy mára a végemre értem. Nem is tudom másképp kifejezni. Délelőtt értekezlet volt, és egész idő alatt az éreztem, hogy le fogok esni a székről. De nem elalszom, hanem elájulok. Olyan, mintha üres lennék belülről, és csak valami kényes egyensúly tartana egyben, legalábbis a héjamat. Igazából ez már este kezdődött. Nagyon boldogok voltunk Katával, aztán egyszercsak azt éreztem, hogy most, azonnal el kell aludnom. Éjszaka, fölkeltem, és csak arra emlékszem, hogy a fürdőszobában ébredtem, guggolva. Vagyis nem ájultam el, csak állva elaludtam, aztán fölvettem egy olyan pózt, amiben nem dőltem el, mert másképp nem tudom magyarázni, hogy miért nem a földön feküdtem. Még jó, hogy nem pisilés közben. De az is lehet, hogy ezt csak álmodtam, ezért nem is mondtam el reggel Katának. Viszont esett a hó, és az évek során megfigyeltem, hogy ilyenkor mindig vannak ilyen zavaraim. Reggel, ébredéskor meg hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor gyerekkoromban, mondjuk a Balatonban fölszívtam a vizet az orromba, de annyira, hogy az arcom meg a homlokom üregei mind megteltek. Legalábbis azt éreztem. Azt se értem, miért múlt el attól, hogy Kata kicsit szeretgetett. Furán működik az ember. Ehhez képest már igazán nem csodálkoztam volna, ha elájulok az értekezleten. Szóval ez egy rossz nap. Eddig, legalábbis. Dobolni se megyek. Még csak az hiányzik, hogy ott is alácsússzak, mondjuk.
Aztán még elmentünk Milossal estebédelni, mert sültkrumplit kívánt. Pont úgy végeztünk, hogy időben megérkeztünk, amikor a mamája hazatért a munkából.
Valahogy mára a végemre értem. Nem is tudom másképp kifejezni. Délelőtt értekezlet volt, és egész idő alatt az éreztem, hogy le fogok esni a székről. De nem elalszom, hanem elájulok. Olyan, mintha üres lennék belülről, és csak valami kényes egyensúly tartana egyben, legalábbis a héjamat. Igazából ez már este kezdődött. Nagyon boldogok voltunk Katával, aztán egyszercsak azt éreztem, hogy most, azonnal el kell aludnom. Éjszaka, fölkeltem, és csak arra emlékszem, hogy a fürdőszobában ébredtem, guggolva. Vagyis nem ájultam el, csak állva elaludtam, aztán fölvettem egy olyan pózt, amiben nem dőltem el, mert másképp nem tudom magyarázni, hogy miért nem a földön feküdtem. Még jó, hogy nem pisilés közben. De az is lehet, hogy ezt csak álmodtam, ezért nem is mondtam el reggel Katának. Viszont esett a hó, és az évek során megfigyeltem, hogy ilyenkor mindig vannak ilyen zavaraim. Reggel, ébredéskor meg hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor gyerekkoromban, mondjuk a Balatonban fölszívtam a vizet az orromba, de annyira, hogy az arcom meg a homlokom üregei mind megteltek. Legalábbis azt éreztem. Azt se értem, miért múlt el attól, hogy Kata kicsit szeretgetett. Furán működik az ember. Ehhez képest már igazán nem csodálkoztam volna, ha elájulok az értekezleten. Szóval ez egy rossz nap. Eddig, legalábbis. Dobolni se megyek. Még csak az hiányzik, hogy ott is alácsússzak, mondjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése