Meg kell büntetni a kutyát

Január 17. (kedd) Ma erős katatóniába estem. Néha rám jön, hogy gyakorlatilag nem tudok mozdulni, dönteni – vagy, ha mégis, akkor csak nagy erőfeszítéssel. Eredetileg úgy volt, hogy dél körül bemegyek dolgozni – Milossal -, aztán elmegyek a könyvelőmhöz, aztán visszaviszem Milost a mamájához. De egyszerűen addig teszegettem-veszegettem, amíg képtelen lettem az elindulásra. Közben mégis döntéseket kellett hoznom, mert folyamatosan jöttek a telefonok a szerkesztőségekből. Sőt cselekedetekre is kényszerültem, mert el kellett küldenem mindenféle írásokat és fotókat, amik persze nem érkeztek meg, így újabb trükköket kellett kitalálnom. Végül, hogy kimozdítsam magam lelkem állapotából, rávettem Milost, hogy legalább a boltba meg a patikába menjünk el – különös tekintettel arra, hogy kiöntötte a gyógyszert. (Ez a kérdés ma egész nap foglalkoztatta. Még a patikában is mesélte. Mondtam neki, hogy meg kell büntetni a kutyát, mert bejött a lakásba, ellopta és kiöntötte a szemcseppeket. Egy darabig gondolkozott, aztán mondta, hogy ne bántsam a kutyát. De odáig még nem jutott, hogy magára vállalja a dolgot, de azért ez már valami. Este, amikor átadtam, mondtam a mamájának, hogy ha esetleg foglalkoztatja a dolog, és bevallja, hogy ő volt a „bűnös”, akkor vegye rá, hogy nekem is mondja meg, mert az már aztán csakugyan jót tenne a jövőre nézve.)