csütörtök, január 26, 2006

Nehéz méltósággal

Január 26. (csütörtök) Már éjszaka van. Annyi dolgom volt az utolsó napokban, hogy nem tudtam semmi mással törődni, csak a munkával. Írtam, írtam, meg persze olvastam. Más nem is történt. Kicsit jobban vagyok. Éjszaka még köhögtem, de ma (vagyis tegnap) például egyáltalán nem. Hatnak a gyógyszerek. Végülis ez nem csoda, hiszen szinte soha nem szedek antibiotikumot, éppen azért, hogy amikor csakugyan beteg leszek, akkor gyorsan segítsen. Utoljára akkor kellett magamhoz vennem, amikor az epémet operálták. Ma ért egy kis baleset: a szerkesztőségben simán hanyatt estem a székemmel. Pedig nem is hintáztam, csak hátra toltam, és alighanem megakadt valamiben a kereke. Elég megalázó helyzet, mert nehéz méltósággal kikászálódni egy asztal alól. Kicsit bevertem a fejemet. Szegény Krisztina ijedt meg a legjobban, mert egyszercsak azt látta, hogy eltűnök a képből. Azt hitte a koppanás miatt, hogy vérzik a fejem. Amikor meg Katának megírtam, azt válaszolta, hogy a hintázástól nagyon fél, mert gyerekkorában hanyatt esett és meghalt egy évfolyamtársa.

Délután elmentem Milosért. Éppen, amikor hazaértem, akkor ment a tévében a Nagy vita, és ott beszélt a másik kisfiam, Dávid. Igaz, Igornak szólították, ami jogos, mert az a másik neve. Jó látni az ember gyerekét a képernyőn. Milossal nagy vidámságban voltunk egész este. A hidegre való tekintettel meleg kukoricát ettünk, aztán körtét sajttal, amit nagyon szeret.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések